Kellemes szellő fújt a réten, ahol épp pihent.
Rydo (teljes nevén Rydomer Kellen) szeretett itt pihengetni. Csendes, békés rét
a virágok illat-kavalkádjával, és ha úgy adódott kedve, leheverhetett egy-egy
elszórt fa árnyékába.
Szívesen húzódott távol a várostól, nem
szerette a túl nagy tömeget, ugyanakkor utálta, ha elvétve mondani akart valami
ám mégse figyeltek rá. Nem igazán érdekelte mi történik körülötte, míg békén
hagyták és ne m ütötték az orrukat a dolgába.
Bámulta az úszó felhőket a fűben feküdve,
semmi dolga nem volt. Találgatott, hasonlítgatta a felhőket állatokhoz és egyéb
dolgokhoz.
Hirtelen rossz előérzete támadt. Gyűlölte,
mikor ez történik, mert előérzetei mindig beváltak. Most se kellett sokat
várni, az ég minden további nélkül elsötétedett.
Tudta, ez nem esőt jelent, hanem valami sokkal
rosszabbat, valami bajt. Felpattant és a város felé vette az irányt, de
meggondolva magát a valamivel messzebb fekvő falu felé sietett. Futott, ahogy
csak bírt, mert a közelgő halál jól ismert szagát érezte a levegőben. Gyűlölte
ezt.
Felkaptatott egy kisebb dombra, ahonnan már
látszott a település, de úgy tűnt elkésett. A kis közösség már üres volt. A
máskor élettel teli környék most némán terült Rydomer elé. Füst csak egy-egy
ház kéményéből szállt fel.
Lesietett és átkutatta a falut. Dulakodásnak,
harcnak, vérnek sehol se volt nyoma, ebből pedig arra következtetett, hogy a
lakók vagy feltétel nélkül megadták magukat, vagy elbújdostak és arra várnak,
hogy visszatérhessenek. Mivel a megadásnál a fosztogatók és
rabszolga-kereskedők megölik az öregeket, betegeket és gyengéket, arra jutott,
hogy elbújt a lakosság.
Megnyugodott, hogy ugyan veszély volt és
megérzése nem hagyta cserben, de baj nem történt, nem kellett közbeavatkoznia.
Kényelmes léptekkel kaptatott vissza a falu melletti dombra, s még egyszer
visszanézett a válla fölött.
Mikor előrefordult nem túl kellemes látvány
fogadta: egy a hozzá hasonlók közül, nevezett Jackal Fried. Nem szerette
Jackalt, ahogy a többi hozzá hasonlót se, bár a jelenlévő egyedet különösen
utálta a gyilkolásra való hajlama és az élet értékének teljes szintű
semmibevétele miatt.
Rydo kezei ökölbe szorultak, izmai
megfeszültek, fogait vicsorgatta kicsit. Tudatában volt állatias
viselkedésének, de nem zavarta, hogy ösztönei eluralkodnak rajta, hiszen még
soha nem kellett csalódnia bennük, soha nem hagyták cserben.
- Ereszd el magad Kellen. Nem balhézni jöttem.
- A falu – morogta az. Immár tudta, hogy a
lakosság eltűnése Fried tette. – Mit tettél az emberekkel.
Rydomer hangja dühöt tükrözött, igaz elég
visszafogottat. Az élet számára mindennél többet jelentett, így annak ilyen
szintű meggyalázása, a játék mások létével igencsak megdühítette.
- Hol vannak? – vakkantott újra Rydo.
- Csak emberek… - mélázott Jackal, ám a másik
morgó hörgésére feleszmélt. – Ne aggódj, biztonságban vannak. Nem öltem meg
senki, csak rád való tekintettel inkább áthelyeztem őket egyelőre.
- Mit akarsz? – vicsorgott tovább.
Fried körbenézett, mintha tartania kellett
volna valamitől. Tett pár tétova lépést a másik felé, nem volt biztos benne
hogy az neki esik-e. Nála kisebb termetű és kevésbé izmos, de számos, rossz
tapasztalat bizonyította, hogy a félmeztelen, bő posztónadrágos, borostás ifjú
jóval erősebb, mint amilyennek látszik.
- Nagyurunk hívat. Igényt tart a
szolgálataidra.
Kellen kissé ellazult, bár kezei még mindig
ökölben voltak. Fried továbbra is tartott Kellentől. Ő maga is csapott már
össze vele, nem csak hírből ismerte mint a legtöbb közülük való. Tudta, hogy
betörhetetlen társa híre az emberek körében is elterjedt, ahogy azt is, hogy
féltek tőle, de megtűrték maguk között hasznossága miatt és hogy emiatt a
helyzet miatt élt köztük úgy, ahogy.
- Mit akar? – kérdezte valamivel szelídebben.
- Hogy haza gyere. Száműzetésed véget ért. És
még valami feladatot is a nyakadba akar sózni.
- Mit? – morgott bizalmatlanul Rydo. – És
miért kaptam amnesztiát?
- Tudom is én? Hatost dobott a kockával vagy
nyert az arénai fogadáson. Engem azért küldtek, hogy visszavigyelek ha tetszik,
ha nem. – Jackal hangja tárgyilagos volt. Nem kockáztatott meg más hangnemet,
mert nem tudta azokra hogyan reagálna a vad. És mivel most egy vadat kell
becserkésznie, jobb ha annál marad, ami leginkább biztonságossá teszi az
egészet számára.
Rydomerben feltámadt a honvágy, mit oly hosszú
ideig elnyomott. Hiányoztak a mindig zöld mezők, a számtalan állat és az oly
sok és kellemes illat melyekhez az emberekéi még csak hasonlíthatóak se voltak.
Az emlékek ellazították, kezeit is kiengedte, minden izma ellazult. Vágyott
vissza hazájába, ahonnan száműzték évekkel ezelőtt. De valami eszébe jutott.
Mégpedig az, hogy az életek előbbre valók egyvalaki jóléténél.
- És a falu? – kérdezte óvatosan.
- Visszahozom őket amint hazaértünk.
- Most. Mind egy szálig – morrant Rydo.
- Nyugalom Kellen. – Jackal megijedt, hogy
talán mégse olyan egyszerű ezt a vadat becserkészni. Ki akarta élni az
embereken gyilkos hajlamait, ám most keresztbe húzta a számításait a célpontja.
– Ha hazaértünk. Bízz bennem.
- Pont benned mi? – Kezei újra csontbuzogányt
formáltak, Fried tett pár óvatos lépést hátrafelé. Tartott tőle, hogy kihúzta a
gyufát, ami nem lett volna jó jelen helyzetben. – Jackal Friedben, aki közhíres
a gyilkos ösztöneiről.
- Rendben, rendben. Adj nekem pár percet –
mondta az megadóan. Belül viszont hatalmas düh tombolt, hogy végleg
keresztülhúzták számításait, és ráadásul minden további nélkül bámul rá a
másik. Jobban idegesítette Rydo nyugodt ábrázata, mint ha győzelmes vigyort,
vagy rémisztő dühöt ábrázolt volna. Beszámíthatatlanságot és veszélyt
jelentett. Semmi nem garantálta, hogy ha visszahozza az embereket nem esik neki
az, de nem akart egy biztos csetepatét sem.
Megnézték alaposan. Kikerülték. Összesúgtak a
háta mögött, vagy mikor elment mellettük. Nem lepte meg, tettei elég súlyosak
voltak, méltán vívta ki a száműzetést velük, s az hogy újra hazájában van
hatalmas felfordulást kelthet.
Nem különösebben érdekelte, társaival se
szándékozott jobb, közelebbi kapcsolatot kiépíteni mint korábban az emberekkel.
Szerette volna megőrizni szabadságát és függetlenségét, bár tudta: azzal, hogy
visszajött máris veszített ezekből valamennyit. Nem igazán érdekelte.
Jackal mögött lépkedett, bár jól ismerte az
utat, jól tudta, hogy hova kell mennie. Egyedül talán mégse lett volna olyan jó
ötlet végigmenni Boramaron mivel a lakosság kilencven százaléka utálta, a
maradék tíz pedig meg akarta ölni. Meglepődött volna, ha akad egyvalaki is, aki
egyetért vele, vagy egyáltalán nincs semmi baja vele. Így is kétséges volt,
hogy jelenléte nem vezet-e zavargásokhoz. Ha egyedül jön, talán be se jut a
városba.
Nem túl nagy ház előtt állt meg Fried.
- Hát ez? Nem az úrnőhöz viszel?
- Nyugi van Kellen. Mindent a maga idejében.
Először visszakapod ami jogosan a tied.
Rydo meglepődött. Ahogy jobban megnézte az
épületet, és elkezdett emlékeiben vájkálni rájött, hogy ez a régi
fegyverraktár.
Beléptek, s a vezető egy külön szobához vezette,
majd kitárta az ajtót előtte.
- Itt bent. Minden ami a tied volt. Legalábbis
a nagyja, amit nem égettek el vagy törtek szét.
Könnyű vért, a távozásából megmaradt
szúrással. Nem tartotta fontosnak. Néhány vászoning. Felvett egyet, s
felcsatolta rá a két kézifejszéjének tartóját. A fegyvereket a helyükre tette,
nyelük két válla fölött kandikált ki. Praktikus, gyors, és akármilyen
mozdulatsort lehet belőlük kezdeni. Egy bőrnadrág. Nem, úgy érezte nincs rá
szüksége, maradt a jelenleginél, az nagyobb szabadságot adott neki a mozgásban
és kényelmesebb is volt. Végül a bőrcsizmák és a bal kezére a karmos kesztyű.
Utóbbit szolgálataiért kapta még az incidens előtt, még mielőtt minden
megváltozott volna. Felhúzta, megforgatta benne a kezét, majd lehúzta, s a
keményfémből készült kiegészítőt könnyűszerrel összegyűrte, s félredobta.
Régi fegyverek, trófeák, és egy nyaklánc volt
még egy asztalon félretéve. Emlékezett mindegyiknek a történetére, de csak a
nyakláncot vette magához, azt is a jobb csuklójára szíjazta.
- Mehetünk – mondta végül Rydomer.
- Semmi más nem kell?
- Ami kell már nálam van. A többi csak emlék.
Felesleges terhek.
Mivel vele volt a kívülálló eléggé megnézték
Jackalt is, de tisztelete és megbecsülése túl nagy volt ahhoz, hogy meg merjék
szólni. A palota felé tartottak, az emberek egyre nehezebben nyíltak meg. Talán
mert tartottak attól hogy Rydo újra megcsinálja amit száműzetése előtt.
Nem foglalkozott velük. Jobbját kardjának
nyelén pihentette, ha valaki útját merte állni rászorított, s az rögtön tovább
is engedte őket.
Jackallal ellentétben Rydomer nem
aggodalmaskodott. Könnyed tartással sétált a másik mögött, bár érzékei minden
egyes apró rezdülést felfogtak és jegyeztek. Nem zavartatta magát, ha valaki az
útjába került illedelmesen kikerülte. Próbált nem összetűzésbe keveredni az
emberekkel, míg nem tudja miért kellett visszajönnie. Emellett bár gyűlölte a
városokat és a tömeget, jól esett szülővárosa köveit taposnia.
Végre az előtt a ház előtt voltak, amit oly
rég látott már. Megállt Rydo, emlékek törtek fel benne. Jackal a lépcsőről
fordult vissza:
- Mi az Kellen?
- Csak emlékek. – Izmai megfeszültek, szinte
tiltakoztak az ellen, hogy felmenjen azon a lépcsőn. – Rossz emlékek –
nyugtázta magának. Ösztöne riadót fújt, ám tudta, hogy be kell mennie, hogy
válaszokat kaphasson kérdéseire.
- Azt meghiszem – szólt fanyalogva Fried. –
Olyan verést még soha senki nem kapott, mint akkor te. Bár magad voltál veszted
okozója. Nem kellett volna hazavágnod a fél gárdát.
A falak ugyanolyan ridegek voltak belül, mint
akkor. A különbség annyi, hogy legutóbb vértől voltak vörösek. Azóta vagy
lemosták, vagy lekopott. Nem igazán érdekelte Rydot ilyesmi. Felelősséget
vállalt tettéért akkor, és viselte a következményeket.
A trónterem egy oszlopcsarnok volt. Maga az
úrnő a végében ült hatalmas trónján, mer pár lépcsőfokkal feljebb állt. A terem
tele volt őrökkel. Csak úgy, mint legutóbb, most is mindegyik őt nézte, ám nem
büszkén, dicsőítve.
- Üdv néked Rydomer Kellen. – Tiszta, fagyos
hangú nő volt az, ki köszöntötte a visszatérőt. – Hajts fejet úrnőnk előtt,
tiszteleted jeléül.
- Talán legközelebb. Most másért vagyok itt.
- Fogd vissza megad Kellen – szűrte a fogai
közt Jackal. – Vagy azt akarod ami legutóbb is történt?
- Nyugalom Jackal Fried. – Ez már egy
fiatalabb, gyengédebb hang volt. Rydo jól ismerte. – Nem fog semmi sem
történni. Rydomer már csak ilyen mogorva mióta az incidens történt.
- Talán nem kellett volna gallyra vágnia a
város védelmét csak azért mert egy élet veszélyben volt. – Az első, hidegebb
hang szólalt meg ismét. – Most valószínűleg nem tudja ezt megtenni.
- Rydomer nem fog semmit agresszívet se tenni,
mert nem adunk rá okot. Rydomer hozzám jött, miattam van itt, hogy velem
beszélhessen. Mindenki más legyen szíves a megjegyzéseit magában tartani. – A második,
finomabb hang enyhe indulatot tükrözött.
Ekkor érezte meg a veszély illatát is Rydo, de
maradt. Érdekelte, miért kapott amnesztiát.
- Beszélj hát Úrnő.
- Mint tudod, tetteidért száműzetés volt a
büntetésed. Ám most szükségünk van szolgálataidra. Hazánkat veszély fenyegeti.
Olyasféle, amit csak a te vadságod képes megállítani. Mi túl finomak lettünk
ahhoz, hogy megbirkózzunk vele. Eltekintünk a védelmi rendszer megrongálásától
és a városőrség felének likvidálásától, amennyiben vállalod, hogy értünk
harcolsz újra. Teljes amnesztiát kapsz, és minden jogod ami akkor illetett.
- Ez mind szép és jó úrnőm. De van egy apró
probléma. Most is halálszagot érzek terjengeni a levegőben. Tehát ha nemet
mondanék, itt helyben kivégeznének ugye?
- Rydo… - a nő hangja szomorúságot tükrözött.
Arcát sajnos nem láthatta, de bizonyos volt benne, hogy az teljesen mást
mutatna. – Nincs más választásunk. Gondolj az életekre amiket így megmenthetsz.
- És azokra, amiket el kell vennem…
Patthelyzetbe került. Gyűlölte ezt. Életet
kell elvennie újra, hogy életeket menthessen. Fel kell adnia szabadságát is egy
bizonyos fokig. Ugyanakkor, ha nem hajlandó ezt megtenni, akkor az ő életét
veszik el, ami elég egyértelműen megakadályozná abban, hogy másokat
megvédhessen. Gyűlölte ezt a helyzetet, de nem volt más lehetősége.
- Ám legyen. Beleegyezek.
Az egész termen nagy megkönnyebbülés lett
úrrá, hangosan lélegzett fel több társa is.
- Rendben. Hirdessétek ki, hogy Rydomer újra
közösségünk tagja. És adjatok neki egy tiiszti karszalagot.
Ez már nagyobb zavart keltett. Többen nem
helyeselték az úrnő ezen kijelentését, ám az okosabbak tudták, így még jobban
felügyelet alatt lehet tartani a vadat. Márpedig Rydomer Kellen egy olyan
típusú vad volt, akit jobb volt nem figyelmen kívül hagyni, különben elég
érdekes dolgok, komoly problémák jelentkezhettek.
- Engedelmével lelépnék úrnő.
- Menj csak Rydo.
- Mire volt ez jó? – csattant fel Jackal,
miután a Rydomert kikísérő őr visszatért. – Azt az elmebeteg állatot a városon
kívül kellene tartani. Emlékszik legutóbb is mennyi problémát okozott, és hogy
mennyi időbe került helyrehozni a dolgokat.
- Nyugalom Jackal Fried. – A hideg hang szólt
újra. Friedet is idegesítette, ha nem az úrnő válaszolt kérdéseire mikor őt
kérdezte. – Úrnőnk pontosan tudja mit tesz, és miért. Ha azt a közelben tartja,
könnyebben kordában tudja tartani. Kellen most egyelőre az uralmunk alatt van.
Ha elérjük célunkat míg mi irányítjuk, minden tökéletes lesz, és nem kell majd
aggódni utána miatta.
Elhúzta száját. Nem tetszett neki a dolog, és
tudta, hogy Rydo előbb utóbb rájön, hogy csak kihasználják és átverik. Abba
viszont már bele se mert gondolni, hogy mi lesz akkor, ha feldühítik.
- Akarsz még valamit? – kérdezte a hideg hangú
nő.
- Nem. Lelépek.
Vegyes gondolatokkal távozott a csarnokból.
Nem akart problémákat Rydomerrel, de tudta, hogy lesznek.
Azt hiszem valami nagyon jó dolog kezd el születni. Ismét! ^^
VálaszTörlésHát, ezt véresebbnek, komolyabbnak képzeltem el mint a Tolvajok társaságát. Bár a maga módján annak is megvan a komolysága. Itt inkább magán az érző lényen lesz a hangsúly mint az kapcsolatokon és ilyesmiken, szóval érzelmi vonal nem igazán lesz. Bár még mindig nem tudom hogy mi-hol-merre.
VálaszTörlésHűha :O most kivételesen nekem is volt egy szabad percem, szóval ezt most elolvastam gyorsan :D egész jónak ígérkezik amúgy :)) remélem lesz időm majd folyamatosan olvasni :S meg bepótolni a Tolvajok társaságát is.
VálaszTörlésKöszönöm elismerő szavaid Nagyuram. :) Ebből még lövésem nincs mit hozok ki. De lényegesen keményebb történet lesz mint az eddigiek. Legalábbis annak tervezem. :')
VálaszTörlésHa annak tervezed, biztos úgy lesz. *-*
VálaszTörlés