Baltar 5. fejezet

 Az emberek legtöbbje már aludt békésen, de természetesen az ivók és kocsmák hangosak voltak a zenétől és a jókedvtől, amit a tudatmódosító anyagok okoztak, legyen az alkohol, vagy egyéb anyag.
 Hátát a falnak vetve, cigizgetve várta a kerülőket Karazard. Ma mindenképpen lépniük kellett, s ennek tudatában az elmúlt pár napban szinte tökélyre fejlesztette Baltar képességeit közelharcban. Ha mást nem, az ő szintjét túlfejlődte a gyerek, talán már apjáén vagy még annál is feljebb állt. Többször is edzett Saldenarral és Baldrikkal is, valamint Katarinát is tanítgatta. Ez a sok tréning viszont alaposan elfárasztotta. Sallyvel is foglalkozott, bár vele kicsit másképp, mint a többiekkel. Őt elsősorban nem a nyers erő és a közelharc fortélyaira tanítgatta, mint a többieket, inkább arra, hogy harc közben hogyan teheti magát a leghasznosabbá.
 El akarta kerülni a larveli zavargások vérengzését, a veszteségeket. Tudta, az őrök is segíteni fognak nekik, de bennük nem bízott. Nem voltak olyan magasan képzett harcosok, mint ők. Nem tudtak annyit a kerülőkről összesen, mint amennyit ők egyenként. És talán a legfontosabb: az ő emberei ha nem is tapasztalt, de harcedzett emberekből állt akik számára ez egy speciális edzés szintjével ért fel, csak a tétje volt jóval magasabb az egésznek.
 Elnyomta a falon a csikket, s eldobta. Nézegette Arwent, a holdat, aki mindig jó lélekkel világította meg neki az utat, mindig segített neki a bajban. A csillagok a gyönyörűségének megkoronázásai voltak. Körülölelték, ékesítették.


 Halk suhanások, apró neszek közepette érkezett meg a fiatalok csapata. Ők maguk még nem tudták, sőt még maga Baltar sem, de Karazard már érezte, hogy létrejött az új Négyes csapat, ami ütőképességben felért az előzőhöz. Vezetőjük egyértelműen Kairen fia volt, döntés nélkül fogadták el a többiek. Nem kérdeztek semmit, egyszerűen úgy tisztelték és azzá lett tudtán kívül a fiú.
 - Üdv srácok – üdvözölte őket. – Valaki cigit? – kínálta körbe dobozkáját, ami fémből volt biztos ami biztos alapon.
 - Nem köszönjük. – Slade többnyire a többiek véleményét hangoztatta. – Várj mégis. Baltarnak és Katának dobhatsz egyet.
 A két fiatal elhúzott egy-egy szálat, s meggyújtották, a fiú stílusosan a fákjáról, a lány finomabban, Karazard tűzszerszámáról.
 Nem lepődtek meg azon, hogy Slade szólt helyettük. Már régóta tisztában voltak azon képességének, hogy képes a hangosabb gondolatokat „meghallani” amit ő maga csak suttogónak nevezett.
 - Ma akciózunk? – kérdett Baldrik. Mély, már-már döngő hangja ellenére barátságos volt a srác, igaz kifelé picit zárkózott, ámde megbízható.
 - Igen. – Baltar határozott volt. Szemében volt valami ismerős Karazard számára, ám nem tudta hova tenni a dolgot. Hasonlított Kairen eszelős tekinteteire, de mégse az volt. – Az őrökre próbáljatok meg vigyázni. Ha mégis az utatokba kerülnének… Hát kellett nekik lábatlankodni.
 - Balti… - Sally megrovó hangjára csak vállat vont a szólított. – Nem azért jöttünk, hogy válogatás nélkül öljünk.
 - Pontosan. Tudom. Miért. Jöttünk. – Tagoltan beszélt. Ha valaki, hát a fiú tudta miért vannak itt, ha rajta múlott volna a lány nem is jöhetett volna. – Nekem ne mondd meg, hogy mi a dolgunk. De ennek ellenére nem tűröm meg, hogy akadályozzanak minket, netalán megsebesítsék egyikünket is. Hozzánk képest alulképzettek és bénák. Még a halálba bénázzák valamelyikőnket.
 - Balti… - Kar is megrovó hangnemben szólt, ám ő másként folytatta: - Attól, hogy ez az igazság, még nem kell ilyen keménynek lenned. Katának nem biztos, hogy jólesik az ha a népét gyalázod ilyen módon.
 - Ugyan bácsi. – Az említett lány vidám volt. – Én is Balti véleményén vagyok.
 Nagy kacaj, aztán hosszadalmas, várakozással teli csend következett. Több cigi is elment a három bagós fél részéről.
 Már korábban megtudták, hogy az este tíztől hajnal háromig terjedő időintervallumon jöhetnek a kerülők teljesen véletlenszerűen, teleportálva a város területére akárhova. A teleportálást azonban hangos csattanások előzik meg, így könnyedén össze lehet gyűlni még a szörnyek érkezése előtt.


 Nyugat felől szólaltak meg a harangok. Balti biccentésére megindultak a tetőkön ugrálva és mászva a célterület felé. Ahogy közeledtek egyre erősebb lett a gyilkolás, pusztítás utáni vágy és a vérszomj szaga.
 Az őrök már küzdöttek. Veszteségeik az eddigieknél jóval nagyobbak voltak, ami betudható a látóknak. Eddig még csak nem is láttak hasonlót, nemhogy küzdeni vele, így a kószák amint tudtak becsatlakoztak a harcba. Karazard stílusosan, égszakadással érkezett egy látóra, s rögtön lándzsaerdőt idézett több lényt felnyársalva, mint amennyi eddig elesett.
 Baltar se maradt el sokkal mögötte, mestere képességét másolva z égből hullott alá egy másik látóra, míg Slade, Baldrik és Kata egyenesen tört előre a szörnyek soraiban. Bár első alkalommal küzdöttek kerülőkkel, tudták pontosan a mozgásukat, gyorsaságukat, és trükkjeiket a korábbi feljegyzések alapján.
 Vérben és izzadtságban fürödtek, repeszek, testrészek és egyéb dolgok repkedtek körülöttük, míg Sally a háttérben meghúzódva figyelt és jegyezte a fontosabb megmozdulásokat.
 Az ifjú Krohn két morken közül robbant át teljesen meglepetésszerűen egy látóra, ám az még időben reagált, és a földre küldte a fiút ki még apja harcstílusában küzdött. Furcsamód öklei a kemény páncélokon is áttörtek.
 Mikor Karazard egy lélegzetvételnyi szünethez jutott, láthatta a megmozdulásait a többieknek. Baldrik egy kicsit lassú volt, már fáradtság kezdődő tüneteit produkálta, míg Sladenar újra és újra lecsapott hatalmas kétkezesével még a leghatalmasabb morkeneket is apró darabokban hagyva maga mögött.
 Katarina már egy sokkal elegánsabb harcmodort használt, szinte táncolt a kerülök között s azok egymás vesztét okozták elvétett, ám dühtől annál inkább fűtött csapásaikkal.
 Baltar mégis más volt. Töretlenül haladt előre. Érzékei mások voltak, konkrét cél felé vélte a spártai törni a fiút, aki egy látóval állt újra szemben, ám egyéb másolt képességeivel módszeresen irtotta őket is. Stein megdöbbenve tapasztalta a majdnem tizennyolc éves fiú elképesztő erejét. Arra jutott, hogy az edzéseken alábecsülte a fiút. Apját márrég túlszárnyalta, sőt nagybátyját is, az egyetlent, aki képes volt legyőzni Kairent mikor ereje teljében a harcra koncentrált. Meg merte volna kockáztatni, hogy egy-két éven belül már talán magának Kaidannak is méltó ellenfele lenne a fiú, mert legyen bármennyire is erős már most, még az állóképessége hamar cserben hagyta.
 A fiú érzett valamit a szörnyek hullámai mögött, valamit ami más volt mint az eddigi lények. Talán eddig is érezte, csak nem olyan biztosan, nem olyan erősen mivel messzebbről figyelték csak a harcot. Ilyenkor azonban minden érzék kiélesedik, minden reakció felgyorsul, maga a fizikai erő is megnő. Nem csoda hát, hogy Baltar tudott valamit, amit a többiek nem.
 - Kata! – kiáltott ki a hullahalmok közül Krohn. Karazardnak ekkor lett világos, miért volt annyira ismerős az a tekintet. Valóban a Kairen féle „elmebetegség” volt, de mellé még a kihívás utáni vágy, a vérszomj és a mások védelme utáni vágy érdekes vegyülete keveredett. – Gyere!
 A lány a lehető legtöbbször használta Kairen térváltásához hasonló képességét, az aegist. Annyiban különbözött a kettő, hogy míg Kai szabadon mozoghatott vele, Katának kellett egy hús és vér végpont, és valamivel nagyobb is volt a hatótávja.
 A fiú és a lány mélyen behatoltak az ellenség soraiba, mélyebben, mint azt elsőre el tudták volna hinni.
 Az őrök már teljesen visszavonultak, átadták a helyet a kószáknak, akik az elől haladó kettős miatt szinte csak takarítóknak tűntek. Katonák láttak el katonákat, vonszolták külön a sérülteket, vagy hullákat.
 - Ez nem jó, nagyon nem jó – dohogott Slade két csapás között. – Az a páros nagyon előre haladt. Sally látod még őket?!
 - Nem! – jött a válasz. – Elveszítettem őket.
 Pár perc múlva elfogytak a kerülők. Egy ponton nem volt több. Se vér, vagy nyomok amik arra utaltak volna, hogy Katarina és Baltar merre ment volna.
 - A francba… - mondta halkan Karazard.
 - Merre lehetnek? – érdeklődte újfent Slade.
 - Volt itt még pár más lény is mint a kerülők – magyarázta Baldrik, ki mindig ki tudta szúrni ha valaki más még van a környéken, aki nem oda illik. – Ezek… Nem is tudom leírni őket. Eddig is itt voltak, de nem tekintettem jelentősnek megemlítésüket mivel nem mutatkoztak és kárt sem tettek.
 - Hmmm… - A spártai az állát vakargatta. – Legutóbb a kerülők mellett kruganok is voltak. Elképzelhető, hogy most is mások állnak a támadások indításai és koordinálása mögött.
 - Valószínűleg. – Sally enyhe aggódást mutatott. – Máskülönben nem ugrott volna utánok Baltar. Ha pedig valakit kért még maga mellé, az azt jelenti, hogy tartott tőlük annyira, hogy segítséget hívjon.
 - Vagy csak kellett neki valaki, aki majd kiütött állapotában visszahozza… - Karazardnak túl ismerős volt a helyzet. A fiú túlságosan hasonlított Kairenre cselekedeti terén. – Ahogy harc közben mutatott viselkedéséből elnézve elképzelhető, hogy már nem is Gileádban vannak, és hogy nem ép bőrrel jönnek vissza…
 Tanácstalanul álltak ott a hullahegyek felett. Nem tudták, hogyan követhetnék társaikat, vagy hogy merre lehetnek, hogy utánuk menjenek. A nyomok pedig egyértelműen arra utaltak, hogy portoltak a városból, mivel se elficcent vércseppek, vagy valami hasonló nem volt az utolsó holttest után.
 - Minden amit tehetünk, hogy most várunk. És imádkozunk, hogy az a kettő egyben jöjjön vissza.


 Kata nem tudta miért, de amint közelebb került Krohnhoz, sokkal nagyobb biztonságban érezte magát, pedig a tömeg kellős közepén jártak és a fiú nem használt fegyvert. Mégis úgy hullottak a kerülők körülöttük, mint a legyek, mígnem hirtelen a sivatagban találták magukat hat mágus között.
 Egymásnak vetett háttal álltak a gyűrűjükben, a lány a két kardját markolta görcsösen, míg a fiú hanyag tartásban jobbját a kardja markolatán tartotta.
 - Üdv – köszönt azzal a szívélyességgel Baltar, mint amivel korábban Katarinát és kíséretét üdvözölte. – Kik vagytok ti? Már ha szabad kérdeznem.
 Egyikük lassan előrébb lépett, pont az egyik olyan, aki Krohn látókörén kívülre esett.
 - A-a-aaa – trillázta az ifú. – Csak velem szembe, ha hozzám beszélsz.
 - Nem vagytok abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjatok. – A hang férfié volt. Érett, felnőtt emberé, aki már több csatát is látott. – Ezen felül nem tudom, hogy hogy tudtatok követni, de ez eléggé problémát jelent.
 - Már amennyiben? – érdeklődött a lány.
 - Már amennyiben elkezdtek egy csetepatét. Túlerőben vagyunk. De elnézve az erőtöket, ahogy a szörnyeket irtottátok… Valószínűleg nekünk is lennének veszteségeink, ami nem lenne jó.
 - Nos akkor, beszélgessünk.
 - Baltar – bökte oldalba a lány halkan suttogva. – Nem hiszem hogy ez alkalmas pillanat lenne erre.
 - Ugyan – súgta vissza az. – Hallhattad, nem akarják a balhét. Ilyenkor a legalkalmasabb az idő társalogni.
 Amaresu megadóan engedte le fegyvereit, és lazította el izmait.
 - Ki irányít titeket? – vágott egyből a közepébe a fiú.
 - Nem hiszem hogy rátok tartozna. Ellenben ti kik vagytok?
 - Baltar Krohn, a farkaskölyök. Kairen Krohn fia, San Sorrow leendő kószája. A lány Katarina Amaresu, gileádi. Akkor ki is a főnökötök?
 - Ne légy ennyire könnyed ifjú harcos. Bár apád nagy erejű ember volt, és ahogy elnéztem te sem szenvedsz benne hiányt, attól még nem árt ha néha kicsit komolyabb vagy. Különösen neked. Ellenben most mennünk kell. Nincs több időnk rátok.
 Mire válaszolhattak volna bármit is, a csuklyások eltűntek.
 - Balti?
 - Nem. Már nincs elég erőm ahhoz, hogy kövessük őket. Amúgy se hiszem, hogy valami barátságos helyre jöttek volna. Ez a kietlen táj is csak pontosan az ilyen helyzetekre kellett. Egy megálló a semmi közepén, hogy ha követnék őket akkor itt lerázzák. Valószínűleg még beiktatnak néhányat.
 - Értem. Most akkor mihez kezdünk?
 - Várunk és pihenünk. Ahogy elnézem a csillagokat Gileádtól nyugatra vagyunk olyan száz kilométerre. Ha holnap nekivágunk, éjjelre visszaérünk.
 - Most nem mehetünk itt sehová. Ez a sivatag. Öngyilkosság lenne bármerre is menni. Nappal keresünk valami búvóhelyet, és ott várunk alkonyatig. Akkor kell nekiindulnunk különben megsülünk nappal.
 Baltar vállat vont. Átlátta Katarina szavait. Éjjel nem nagyon találnának megfelelő búvóhelyet, míg nappal ahogy a lány is mondta a nap szénné égetné őket. Jobbnak látta a fiú, ha jelen helyzetben Kata vezet, mivel itt ő a tapasztaltabb.