Nazekan
Feljebbről néztem le a városra. Nem kellett volna, hogy lássák, de a kitört üveg ahogy lehullott, az emberek felpillantottak. Két lebegő egyént láthattak a magasban, s mivel nem nagyon takargattam, azt is, hogy az egyiknek szárnya van.
Felülről néztem le rá, vártam az első lépésre, ahogy szoktam. Jobbomban kardommal, balommal a fülest a fülembe nyomva vártam. Megnyomva a play gombot Linkin Park kezdett el szólni, s eszembe jutott milyen régen is hallgattam már ezt az együttest.
Vargol is várt, vagy valami olyasmit tett, mert csak méregetett.
- Mi van? – vetettem oda.
- Lilith szárnyak, és olyan képesség, ami mind a démonokat, és mind az angyalokat képes megölni. Ez vagy te, Altemor. – Méregetett, s mikor rájött, hogy valószínűleg nem fogok válaszolni folytatta: - Egy olyan fajhoz tartozol, amit már rég kiirtottak.
- Mondd annak, akit érdekel – mondtam hidegen, s megunva a traccsolást zuhanórepülésbe kezdtem, s lecsaptam rá.
Meglepetésemre puszta kézzel védte csapásom. Megfogta a pengét, rámarkolt erősen, tekert rajta egyet kiszolgáltatott helyzetbe hozva engem, s egy nagy erejű gyomorrúgás után a felhőkarcoló falán landoltam.
A támadássorozat nem állt le, lángörvény közeledett felém. Tehetetlenül emeltem magam elé kezeim, s lángjaim megnövelve próbáltam védekezni. Szerencsémre eléggé ki terjedtek ahhoz, hogy ne égjek el, nem úgy mint ami mögöttem volt. Olvadt üveg és fém, forró beton hullott alá. Mázlim volt, tisztában voltam vele, csak úgy mint azzal, hogy ilyen módon nem sebezhetem meg.
Pár szárnycsapás után ismét én voltam magasabban, bár az is igaz, hogy Vargol még csak meg se mozdult. Járattam az agyam, hogy vajon hogy kerülhetnék fölényes helyzetbe vele szemben, mikor onnan, ahol kijöttünk két villanást láttam.
- Scarra! Dyrus! NE! – kiáltottam felpillantva, de már késő volt.
Scarra rálőtt Vargolra nyílpuskájával, Dyrus pedig hatalmas, már-már dárdaszerű kardját vágta felé. A nyílnak, és a kardnak is furcsa, lilás aurája volt, ekkor láttam meg Carmillát mögöttük, aki mormogott valamit.
A lövedékek célon voltak, ám a becsapódás előtt megálltak, s csak lebegtek a levegőben.
Olyan gyorsan cselekedtem, ahogy csak tudtam, s megindultam először a lebegő tárgyak felé, hogy megfoghassam őket. Rossz döntés volt, mert csak a kétkezest sikerült elkapnom, a nyílvessző megindult vissza a kilövőjéhez, s rajtam is rántott egyet a kard, de sikeresen megállítottam pár erőteljes csapással.
- Félre! – kiáltottam ezzel egy időben, így csak Dyrus vállát kapta el a nyíl, aki testével védte a többieket.
A fegyver súlya meglepett, pláne, hogy tulajdonosa elég vékonyka ember volt. Habár az is igaz, hogy még nem láttam harc közben. Valószínűleg valamilyen egyedi harcmodort fejlesztett ki, aminek most sajnos nem vehettük hasznát, így újra ellenfelemre fókuszáltam figyelmem.
Dyrus fegyverét bedobtam felettük a szobába, s akkor vettem észre, hogy az összes herceg odagyűlt, hogy láthassák a harcot.
Nem türtőztettem magam tovább, saját kardom is bevágtam a másik után, amit Carmi kapott fel, s rögtön támadásba is lendültem. Elsuhantam Vargol kitartott ökle mellett, s lefejeltem. A lendület hatalmas csapást mért rá, és rám is, ám első célom elértem: kimozdítottam a helyéről.
- Még mindig nem érted igaz? – vigyorgott a képembe. – Nem győzhetsz felettem, még annak ellenére sem, ami vagy Al.
- Kuss öreg – hörögtem homlokom az övének nyomva, majd sikeresen ellöktem magamtól. – Megmondtam, csak akkor szólj ha olyat tudsz mondani, ami érdekel is.
- Apád démon volt, anyád angyal. – Megtörölte vérző homlokát, ami azonnal be is gyógyult. Sokkal impresszívebb gyógyulási képessége volt, mint nekem. – A te fajtád utálja a másik kettő, vadászták és irtották is ahol érték. - Újra neki támadtam, s most az eddig szokatlan közegben kezdtem táncba vele, ám ő nem zavartatta magát közben, folytatta mondókáját. – Apád az egyik legerősebb volt, akit orvul öltek meg az angeloidok nem sokkal a születésed után, s mivel egy démonoidtól esett teherbe, anyád is kivégezték.
Idegesített, hogy tusázás közben ilyen könnyedén beszél ilyen dolgokról, ráadásul olyanokról, amik nem érdekeltek.
- Megmondtam, hogy csak akkor beszélj, ha számomra is érdekeset mondasz. – Azzal újra lefejeltem.
- Jól elszórakoztattál, bár még arra se voltál elég, hogy az erőm korlátait megtudjam. Minek is? Nincsenek korlátai – csevegett továbbra is kedélyesen.
Nem tudom, én nem figyeltem-e oda eléggé, vagy ő volt-e túl gyors nekem, de több ütést kaptam arcra, majd egy kéttalpas rúgást, amitől egy közeli tetőn csúsztam végig, s a perem állított meg. Mire felemeltem a fejem, újra lángokkal találtam magam szemben, s biztos voltam benne, hogy ezúttal végem, mert lángjaim már nem tudtam újra kiterjeszteni. Fejem is sajgott már, ami csak most tűnt fel, hogy egy lélegzetvételnyi szünethez jutottam úgymond.
Hirtelen valaki előttem termett, s az enyémhez hasonló szárnyakat bontott átölelve, s eltakarva engem. Éreztem a körülöttünk nyaldosó lángok erejét. Forróság volt, valószínűleg hamuvá égtem volna, ha valaki nem ment meg. Felemeltem volna fejem, hogy megköszönjem neki, de elájultam a kimerültségtől.
Felültem relfexből, ütésre kész kézzel. Egy ismeretlen helyen voltam. Nagy, üres tér, talán egy parkolóház. Fel is álltam a hideg padlóról.
Felmértem károsodásaim, amik nem voltak jelentősek: kiugrott jobb vállam, mivel azzal ütköztem először a tetőn, és pár bordám is megrepedhetett, mert eszméletlenül sajgott az oldalam. A hátim ellenőrizve minden további fontos dolgot megleltem, még a kulacsot is.
- Á felébredtél. – A hang ismerős volt, de fejem még mindig túlságosan fájt ahhoz, hogy gondolkodni tudjak. – Nem kell megköszönnöd, hogy megmentettelek. Nem mintha megtennéd…
- Dante?
Eléggé meglepett, hogy pont az mentett meg, aki egész életemben le akart kapcsolni, és rács mögé dugni. Tehát ha ő mentett meg, akkor neki is olyannak kell lennie mint én.
- Miért tetted? – kérdeztem.
- Megéreztem, hogy bajban vagy. Legtöbbször ezért akadtam a nyomodra. De ez lényegtelen. Vargollal mi lett? Mitől lett… „Ilyen.” – Az utolsó szót undorral és megvetéssel ejtette ki.
- Miattam – feleltem. – Pontosabban a Fekete Víz miatt, amit megszereztem egy megbízatáskor. Nem tudtam, hogy neki kell, és hogy erre fogja használni…
- Értem. Gondolom van tartalék terved. Mert mindig van.
- Van még egy kulaccsal a vízből. De ehhez már kicsit komplikáltabb terv kell. Zárt helyre kell csalogatnunk, ahol nem tud kibontakozni. És valakivel meg kellene itatni az én adag Fekete Vizemet is.
- Ez lennél te ugye? – kérdett. Nem tudom miért, de ősi ellenségemből hirtelen legnagyobb szövetségesemmé vált a zsaru, de nem zavart, sőt, kifejezetten bizalmat éreztem iránta. – Már csak azért is, mert az én képességeim nem alkalmasak ilyen jellegű harcra.
- Mikor Vargollal harcoltam, nem igazán érdekelt. De most már igen. Mi vagyok én?
- Félig démon, félig angyal – felelt szárazon.
- Azt már ő is mondta. De mégis mi? Mik vagyunk mi?
- Nazekan. Nazekanok vagyunk Alen. Egyik szülőnk fenti, a másik lenti. Hibridek, akik erősebbek mindkét félnél, akiket fél mindkét oldal. Ezért irtottak minket annyira, még az elenyésző létszámunk ellenére is. Mi huszonöt éves korunkig öregedünk, a démonok huszonkettő, az angyalok harminc. Onnan már csak a halál teheti el őket láb alól.
Nehezen tudtam felfogni, hiszen egész életemben úgy nevelkedtem, hogy egy hétköznapi gyerek vagyok meglehetősen erős immunrendszerrel, azért nem vagyok soha beteg, és azért gyógyulnak gyorsan a sebeim is.
Aztán nem is olyan rég a szárnyak és a lángok. Kaijin valószínűleg tudott milétemről, csak szándékosan nem árulta el.
- Értem… - gondolkodtam. – És a képességek?
- Minden nazekan alapból jó regenerációs képességekkel rendelkezik, ahogy te is. A bordáid mostanra helyre álltak ugye? – Bólintottam, ezek szerint elég sokat tud rólam annak ellenére, hogy alig ismer. – És a hideg tűz jutott neked mellé. Elég erős képesség. A legjobb testőrök rendelkeztek csak vele.
- És te? Hogyan mentettél meg?
- Nekem a regenerációm sokkal gyengébb, mint egy átlag nazekannak. De cserébe a testem felszíne, a bőröm, a hajam, a szárnyiam igen nehezen elpusztíthatók.
- Ezért vagy folyton borostás? – ironizáltam.
- Többek között. Ez viszont azzal szemben amivé Vargol vált, semmit se ért volna szinte. Ahogy neked is, nekem is van másodlagos képességem. Az enyém egy pajzs, amit többnyire éppen magam körül vonok fel csak, de alkalom adtán ki is terjeszthetem. Azzal védtelek meg. Az, hogy az az izé hagyott engem és téged, csak annak köszönhető, hogy leugrottam veled a tetőről, és most azt hiszi mindketten halottak vagyunk.
- Kérek két napot, míg előkészülök a dolgaimmal. Akkor majd hívlak, és eldöntjük azt is, melyikünk issza meg a Fekete Vizet. Addig kérlek várj türelemmel.
- Rendben. Maiga vanain.
- Ez mit jelent? – kérdeztem.
- A nazekanok egyetlen olyan mondata, amit csak ők értenek és használnak. Annyit tesz hogy sok szerencsét. Kicsit sablonos, meg olyan szokványos. De jól esik használni.
- Maiga vanain Dante – köszöntem el én is.
Valóban egy parkolóházban voltunk, egy közfal mögül a rendőr elhúzott BMW-jével, ami mögé bepillantva Suprám találtam. Furcsálltam, de kérdés nélkül beszálltam, hátim a hátsó ülésre löktem, s szokásomtól eltérően finoman, kerékcsikorgatás nélkül indultam.
Lisa házához tartottam, s közben gondolkodtam. Egy olyan faj tagja vagyok, ami egyszerre áll a kihalás szélén, ugyanakkor amíg két faj létezik, addig fennmaradása mindig is biztosítva lesz. Bizonyos mértékig.
Belépve az ajtón egy sötét villanást láttam, majd valaki a nyakamba borult. Aztán még valaki, és a súlytól eldőltünk. Örültünk, nevettünk szerencsétlenkedésünkön, majd mikor mindenki kiölelgette magát sikeresen fel is álltunk.
- Hogy ment? – kérdezte Lina.
- Van két napunk tervet kovácsolni. Vargolnak kellett a Fekete Víz, aki használta is. Önmagán. Most valami nehezen elpusztítható valamivé vált. Viszont megtudtam hogy nazekan vagyok. – Linának leesett az álla, Lisa nem értette így fokoztam: - Mi több, Dante is az. Ő mentett meg egy kiadós veréstől amit az öregtől kaptam volna.
Elkerekedett szemek voltak a válaszok, De úgy gondoltam majd később magyarázom el nekik, a hideg kövön való alvás ugyanis nem túl kellemes, így aludni tértem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése