Kószák

6. fejezet

 Pirkadni kezdett már, mikor azok akiket Elran hazaküldött megérkeztek a fogadóba. Meglátogatták a sérülteket, majd ki-ki a maga szobájába elvonult pihenni.

 Délután, mikor többen már ébren voltak Rylai kiment Karazardhoz az udvarra.

 - Kar. – Szólította meg.

 - Mondd Crestfall. Hol vannak? – Szemét nem nyitotta ki, a fa tövében ülve akár halottnak is nézhették a spártait.

 - Kik?

 - Tudod te azt jól Crestfall. – Enyhe düh villant át hangján. – El és Kai.

 - Krohn megérzett valamit, a csetepaté után elrohant. Ekhart meg utána. Azt mondták porkadatra itt lesznek. De látod. – A nő aggódott, hiszen ő sem tudta mégis milyen állapotban térnek vissza, ha egyáltalán visszatérnek.

 - Kai hogy viselkedett? Milyen volt?

 - Furcsa. Még soha nem láttam ilyennek. Szinte szomjazott a vérre, a harcra. – A lány elrévedt. – Mint egy elmebeteg.

 - Azt akarod mondani, hogy elengedted azt a két barmot fáradtan fogócskázni a kerülők területén?!?!?! – Dörrrent a férfi felpattanva. – Kai képes és megöleti magát csak hogy mi ne karcolódjunk. Az egy elmebeteg állat. Azt hittem lesz annyi eszed, hogy nem engeded el. Rád még hallgatott volna.

 Rylai megszeppent. Nem tudta mi válthatta ki a férfiból ezeket a reakciókat.

 - Sajnálom. – Nyögte végül a tűz őrzője.

 Karazard érezte, ahogy egy kés siklik hátulról a nyakához. Meggondoltan nem mozdult, inkább várt.

 - A spártait sarokba szorították? – Zephyr hangja kárörvendő volt.

 - Zeph ne. – Kérte menyasszonya.

 - Majd ha Karazard lesz olyan kedves, és elmagyarázza nekünk hogy miért kellett volna az életünket köckáztatni amiatt a barom miatt. Egyáltalán nem örülök annak se, hogy ő adna össze minket. De hátha meghal, és mást választasz.

 - Értem. – Kar lassan, lehunyt szemmel ejtette ki a szavakat. – Féltékeny vagy a tusázóra. Megértem. De ha nem veszed el onnan a tőrt, talán több ember sérül meg mint szeretnéd. Azt pedig nem viselnéd el.

 Hosszú csend következett, senki nem mert mozdulni.

 - Hé Karazard visszajött már… - Rien és Elise együtt jöttek ki, előbbi észlelvén a helyzetet egy szempillantás alatt húzta fel íjját és szegezte Zephyrre. – Engee el! – Szólította fel.

 - Nem, még nem jöttek. – Gúnyos vigyor terült el az arcán. – És ha nem akarod hogy ez itt elvérezzen, leteszed a nyilat.

 - Frászt.

 - Rien. – Szakította félbe ghyengéden, de határozottan a spártai. – Menjetek be. Mind hárman.

 A lányok óvakodva bár, de bementek. Rylai szeméből könnyek potyogtak.

 - Mi az? A spártai nem akarja hogy lássák ahogy elvérzik?

 - Ismerem jól a képességeid Zephyr Traz, a sötét bérgyilkos. Te viszont nem az enyémeket…

 - Az égszakadásodon kívül semmid nincs. – Szakította félbe a tőrös.

 - Gyáva vagy. Állj ki velem szemtől-szembe és meglátjuk mennyim is van és mennyit is érsz.

 - És adjak tiszta előnyt? – Ennyire ne nézz őrültnek. Én nem Krohn vagyok. – Zephyr tudta, hogy a férfi erősebb nála, így nem akart úgy megküzdeni vele, jobb szerette volna simán elmetszeni a torkát, de kiélvezte a helyzetet.

 - Tudod, minket kószákat a becsületességünk különböztet meg másoktól. Te nbem vagy méltó arra hogy viseld ezt a rangot. – Karazard továbbra is higgadt volt, húzta az időt hogy kitalálhasson valamit.

 - Tudod én már régóta nem tartozok San Sorrow kószái közé ilyen alapon. Mert… - Hangja elakadt, keze lesiklott a késsel a torokról.

 - Velem van bajod. – Kairen a férfi fejét egy mozdulattal kitekerhette volna örök nyugalomra helyezve azt, de ehelyett arrébb lökte. – Velem verekedj. – Hangjában undor, megvetés és gyűlölet csengett.

 A spártai megfordult. Társa fáradt volt, nyakában a lélekkő vörösen izzott. Maga a férfi több sebbel volt borítva, némelyik még mindig vérzett.

 - Na mi lesz Zeph. Kar egy ujjal sen fog hozzád nyúlni.

 - És Elran? – Követelőzött az.

 Krohn a nyakában lévő függőhoz nyúlt.

 - Ő sem fog. Senki nem avatkozik közbe.

 A sötét gyilkos felállt, támadásba lendült. Kairen lassú volt, több új vágással gazdagodott.

 - Kai hagyd abba! – Elise újra kirohant.

 - Vissza. – Sodorta el a rohanó lányt Karazard. – Ez nem rád tartozik.

 - De belehal a sérülésekbe. – sikított a lány.

 - Nincs akkora mázlink… - Morgott Kar, de ő is félt attól hogy ez bekövetkezhet.

 Eközben Kai már a második fokozatot használta: erei izzottak, csorgó vére párolgott. Látszott rajta hogy a lábán alig áll.

 - Térváltás! – Kiáltott ellenfele mögé kerülve.

 - Vakság! – Válaszolt a másik, majd eltűnt, Kairen csapása pedig csak a levegőt találta meg. – Tudod Kai, mindig gyűlöltelek. – Zephyr után rúgott a tusázó, de újra csak a levegőt találta el. – Nem megy mi? – Újabb vak ütés, újabb levegő találat. – Amit nem látsz az nem okoz gondot mi?

 A sötét bérgyilkos közvetlen a tusázó előtt jelent meg, s jobbjával vízszintesen, egyetlen vágással megvakította ellenfelét örökre.

 A férfi felordított pokoli kínjában.

 - Kai! – Ugrott Kar most.

 - Ott maradsz! – Kiáltott dühödten az. Letépte felsője ujját, s bekötözte fejét. – Rezonancia.

 Újra nyílt lett a harc. A második fokozat, a rezonálás és a vérveszteség elfárasztotta a tusázót, ám az tovább ment. Saját vérét kente szét tenyerén, s azzal szimbionált.

 Zephyr ezt észlelve rögtön torokvágást hajtott végre, ám Kai nyakából csak egy kis víz fröccsent, a nyom eltűnt.

 A rezonancia segítségével módszeres támadásba kezdett a Négyes vezére. Bár megvakította, ezzel Zeph tudatán kívül fejlesztette Kai képességét, így az onnantól hogy megsebesült látószerve a hangok visszaverődéséből „látta” a világot rezonálva.

 - Szimbiózis. – Mondta újra a tusázó, s teste materializálódott, ellenben iszonyatos sebességgel támadni kezdett. Zephyr hátrált. – Száz kilós kalapács. – A bérgyilkos hátraugrott. – Térváltás. – Kairen hideg vérrel, közvetlenül a másik mögött jelent meg, s keze a gerinc közepénél áthatolt a másik testén, gyomornál jött ki elől.

 - Rohadj.. meg.. – Nyögte vérrel teli szájjal Zeph.

 - Csak utánad… - Traz élettelenül hullott le az alkarról.

 Krohn képességei leálltak, a férfi maga eszméletlenül esett össze.

 - Kar. Ez az a Kairen Krohn, akit én megismertem?

 A harcos már az ölébe vette társát és barátját, s szó nélkül bevitte.

 - Sajnálom Rylai. – Mondta a lány mellett elhaladva. – Ő döntött így.

 Felvitte Kait a szobájába, s hívta Aminát. Nem egyedül jött a gyógyító, a Négyes többi tagja is jött. Elise végig Kar mellett volt.

 - Ezt mi tette vele? – Kérdett először a jégboszorkány.

 - Elran hol van? – Furakodott előre Rien.

 - Pár nap mulva jön. – Hangzott a spártai válasza. – Addigra talán ez a hülye is ébren lesz. – Erős aggodalom hallott ki hangjából, bár arca nem tükrözte érzelmeit. – Amina. Zephfel verekedett. Megvakította.

 - Azt tudom. Fentről néztük miután meghallottuk az ordítását. De azok a karmolások és harapások mik rajta?

 - Honnan a francból tudnám? Amint megjött leválasztotta a nyakamról Zephyrt és verekedni kezdett, aztán meg csak úgy elájult ahogy szokta.

 - Mi a francba keveredtek ezek?...

 A nap hátralévő részében Amina Kai ellátásával foglalkozott, a többiek céltalanul lődörögtek.

 Karazard elment újra a városházára beszélni a vezetővel és figyelmeztette a veszélyre az által, hogy elmondta neki: négy emberük ápolás alatt, egy halott. Bár Zephyrrel tódított kicsit. Az elöljáró mégis elutasította ismét az együttműködést.

 A Nyolcas csapat eltemette Zephet, majd a fogadóban töltötte a napot.

 Elise minden órában meglátogatta Kait, hátha jobban van. Érdeklődött hogy a nyakláncot miért tették egy külön ágyra, s az miért sötétebb, de csak kitérő válaszkat kapott.

 A következő napon Elran újjá született olyan dél körül. Fitt formában ébredt, s visszahelyezte a lélekkövet jogos tulaja nyakába.

 Ébredését örömmel fogadták, s megkérdezte Kai miért van elájulva. Szomorúan vette tudomásul hogy a tizenhét osztagban árulás történt.

  Az íjas kérdezgette mi történt vele, merre járt, s ő erre nem mondta el mi történt, csak elmagyarázta a Nova működését és a lélekkő szerepét.

 Ezután részvétét nyilvánította Rylainak az auramester, s elmondta a nőnek, hogy ő már akkor érezte Zeph aurájának torzulását, mikor megérkeztek, de remélte, hogy mellett – mármint a menyasszony mellett – meggyógyul majd.

 Estére Krohn megmozdult, ami jó jel volt, de még mindig nem tért magához.

 A kék színű hold, Arwen a tusázó sebektől borított testét nézte, s szörnyűségében becsukta szemét: felhők mögé bújt.

 - Jaj Kai. – Sóhajtott Elran a Kairen melletti ágyon ülve. – Még az ég is megijjed azzól ahogy kinézel.

 - Azt mondod? Akkor tényleg nem festhetek jól… - Ült fel a tusázó. – Hajolj ide egy kicsit. – Kérte barátját, aki készségesen eleget is tett a kérésnek. Erre társa, amennyire erejeből telt pofon vágta. – Ha az elkövetkező hét évben Novázni mersz én öllek meg!

 A ribillióra többen felébredtek, s megdöbbenve konstatálták, hogy a Négyes két vezére felváltva szidja a másikat, majd arcon törli.

 Rien Elise érkezésétől kezdve a lánnyal volt egy szobában, így most is együtt érkeztek.

 A két lány egy-egy férfit átölelve szétválasztotta a torzsalkodókat.

 - Egyébként Kai. – Törölte meg kicsattant száját El. – Hogy van az, hogy vak vagy, mégis minden ütésed pontosan talált be?

 - Igen. Ezt nekünk is elmagyarázhatnád. – Kérte Amina.

 - Elise. Lennél szíves? Te már úgyis látod… vagy érze… vagy mi. – Krohn kezével vérző orrát törölgette.

 A tekintetek a lányra szegeződtek, aki már Kai mellett állt, s most mint egy megszeppent ovis az anyukájához, közelebb húzódott a férfihoz.

 Kai megsimogatta a haját, majd így szólt:

 - Semmi baj. Akkor én. – Gyermeki mosolya bekötött személvel viccesen festett. – Nos. Tudjátok, hogy egy-egy képesség fejlődhet, ha valami történik az egyénnel. Nos így, hogy megvakultam nekem is fejlődött a Rezonanciám. Gyakorlatilag mostmár nem szívdobogásokat látok, hanem a hangok alapján… ahogy azok visszaverődnek úgy rajzolódik ki nekem a világ. Ezzel látok.

 - Jobb mint az ipse akinek a tarkóján is szeme volt. – Jegyezte meg Rufus.

 - A két lány. Eywin és Costan. Hogy vannak? – Érdeklődött a tusázó.

 - Eywin jól. A seb már alig látszik. Costan még gyógyul. Neked meg felnyílt a bal karodon és a jobb bordáid alatt két seb. Átvérzett a kötésed Kairen. – Mondta Amina, s már ment is ki hogy újakat hozzon.

 A kötéscsere után oszladozni kezdtek a szobából, addig beszélgettek a jégmezőkön történtekről, ám Kai és El sem beszélt arról, ami az után történt velük hogy elfutottak.

 Most négyen voltak a szobában: Reynolds, Vance, Ekhart és Krohn. A két lány a két férfival szemben állt. Kimondatlan kérdések tömkelege és ki nem mondott érzések sokásaga futott át az arcokon. Mindkét fél a másik kezdeményezésére várt.

 - Kai… - Kérdett vona Eli, de a tusázó félbe szakította:

 - Ezt még nem mondhatjuk el. Sajnálom.

 - Jellemző rátok. – Rien leszúró volt. – Előttem próbáljátok rejtegetni az összezavarodottságotok. Mintha tu mindent tudnátok…

 - Rien. Két dolog. – Vágot a szavába a tusázó. – Egy: ne baszd fel az agyamat. A második pedig, hogy apám csak rám, maximum az öcsémre tartozik.

 - Cavra. Persze.

 - Ki beszélt itt Cavról? Ez bonyolult. Elran légy szíves. Röviden tömören. Ez alól már úgyse bújunk ki.

 - Miről van szó? – Álmélkodott Eli.

 Kai leült az ablakba, bekötött szemeit kifelé szegezte.

 - Nos. Egyszerűen. Az apánk Kaijal közös, míg neki és Cavnak az anyja az. Én Elran D. Ekhart vagyok, ő pedig Kairen D. Krohn. Féltesók vagyunk. Cav és köztem semmilyen rokoni kapcsolat nincs.

 - Úgy értsem hooogy… Az apátok után rohantatok a jégmezőkön? – Rien rátapintott a lényegre.

 - Az az ember elhagyott minket, sőt meg is próbált ölni korábban. Semmi közünk hozzá. Morogta a tusázó.

 Nyomasztó csend borult a szobára. Krohn a szemeit dörzsölte, a kötés lecsúszott a bal oldalon, s látszott sérülése.

 - Kai.. El… S-sajnálom. – Elise jó családból származott, egyke volt, ám bajos mivoltából kifolyólag beadták az akadémiára, ahol felébredtek különleges képességei. Számára azok a terhek ismeretlenek voltak amik a két férfi vállát nyomták.

 A pirolány odament az idősebbik testvérhez, s átölelte. Meglepetésére a férfi átszorította.

 Eközben Elrant is átölelte Rien. Az auramester könnyezett. Mindkét férfinak fájó emlék volt ez, hiszen apjuk ott hagyta, nevelőapjuk pedig gyűlölte őket fattyak révén.

 - Kai. – Elise az arcára koncentrált. Elran is felfigyelt, mivel a lány izgatott lett. – Vedd le a másik szemedről is a kötést. – A férfi kelletlenül, de eleget tett a kérésnek. – Ez az. Tudtam, hogy valami nem stimmel.

 A férfi jobb szeme ugyanis ép volt, egészséges.

 - A vér folyhatott a szemedbe azért nem láttál. A Rezonanciád a szemedből fakadt, de a jobb most nagyobb energiapont Kai. – Elise nagyon boldog volt, ahogy a másik három is aki bent volt.

 - Legalább egy jó hír. – Fanyalgott Rien a látványtól, Krohn bal szeme nem mutatott túl szépen. – De miért jöttetek vissza úgy, ahogy?

 - Késő van már. – El szakította félbe a lassan nagyon kényelmetlenné váló beszélgetést. – Menjetek aludni.

 Rylai egyedül ült lent kisírt szemekkel. Még mindig nem tudta feldolgozni vőlegénye halálát, ahogy árulását sem, sem pedig az, hogy az ölte meg akit talán a legjobban szeretett után. Ezt végiggondolva újra sírva fakadt.

 Sento éppen a tetőről jött Eywinnel őrségből, Rufus és Amina váltotta őket. A nő kimerült volt, így rögtön felment pihenni, míg a férfi észrevette a sarokban Crestfallt.

 Kért két italt majd a zokogó nő mellé ült.

 Rylai felnézett.

 - Mit akarsz? – Törölgette könnyeit. Nagy erőfeszítések árán úrrá lett magán, amit a lángököl készségesen kivárt.

 - Kai nem utálta Zephyrt. Amit tett hirtelen felindulásból tette. – Hangja érzelemmentes volt újra.

 - Nem haragszok rá, hiszen ismerem és hasonló helyzetben valószinüleg én is így tettem volna. Egyszerűen azt nem tudom feldolgozni, hogy Zeph halott és hogy pont Kai kezei által kellett meghalnia. – Ezeket kimondva újra sírva fakadt.

 - Most inkább egyedül hagylak. – Mondta Sento, azzal az italát lehúzva fel is ment egyedül hagyva Rylait.

 Szobájába toppanva rögtön az ágyára dobta magát lángöklű Sento. Gondolatai azon jártak, hogy mily áldás és átok egyszerre hogy csak harc közben vannak érzelmei.

 Törte a fejét, hogy ez vajon miért van így, mitől lehetett ez, mi okozhatta, de válasz nélkül nyomta el az álom.

 A reggel újra a katonák zaklatásával kezdődött, bár őket Costan gyorsan elzavarta.

 A két – immáron hat-hat fős – csapat megbeszélést tartott, hogy hogy legyen tovább. Elvégre a közvetlen veszélyt elhárították egyelőre, az egy hónapos küldetés pedig nemsokára lejár.

 A végén úgy döntöttek, hogy kimennek újra megvizsgálni a jégmezőket éjjel. Így is tettek, de Elran sem érezte a különös aurát amit első látogatásukkor, és Kai sem látott mozgást új képességével a jég alatt így rövid idő után visszamentek Jarvisonba.

 Összepakoltak, a lejegyzett információkat összegyűjtötték a kerülők új illetve régi fajairól majd visszaindultak San Sorrowba.

 Körül-belül fél napja utaztak kényelmes tempóban, mikor is egy futár érte utol őket lélekszakadva. A jarvisoni városőrök címerét viselte, így meghallgatták.

 - Hoblo úr, nemes és jólelkű vezetőnk bajban van. A segítségetek kéri.

 - Miben? Nem úgy volt hogy nem kellünk neki? – Kérdett Karazard.

 - Az még akkor volt, mikor a kijárási tilalom éjszaka mindenkit megvédett a szörnyektől. De most nappal is támadtak. Az őrség fele odaveszett hat nagy, bogárszerű lény megölésekor. Tudtunkkal maguk többel bántak el meglehetősen kis létszámban.

 A hírvivő hangja riadt volt így a kószák elfogadták a visszahívást.

 A város őrizte a friss csata nyomait: ledőlt falak, por, még el nem hordott hullák.

 Árva gyerekek, megözvegyült nők sírtak egy-egy sarkon. Enyhén apokaliptikus képet alkotott a város azon része, amelynél lecsaptak a kerülők.

 A csapat élén Elran valamint az érzelmileg labilis Rylai halad, középen a mágusok és Karazard, leghátul pedig Krohn és Rufus.

 Az emberek megbámulták a furcsa menetet. Ki megvetően nézett rájuk, abban a hitben hogy ők hozták a bajt rájuk, ki pedig hálásan biztonságot és győzelmet remélve a szörnyek felett.

 - Hol van?! – Kiáltotta egy dühödt kolosszus. – Hol van a tusázó?!

 A hirtelen felindulás meglepte az embereket, félve álltak el a férfi útjából. Kairen leszállt lováról, s elé állt.

 - Itt vagyok. Mit akarsz? – Nem volt túl kdeves a hangja, sőt a hangulata sem volt túl jó.

 - A húgom nem a trófeád! Takarodj oda ahonnan jöttél!

 A kószák csak néztek Kaira, míg ő az emberre. A tömeg pedig hol egyikre, hol másikra.

 - Azt sem tudom ki a franc vagy… - Fordított hátat neki Kairen, szokásától eltérően mivel nem kezdett el verekedni.

 - Vikivel nem játszadozhatsz csak úgy.

 Ez a kijelentés megfordulásra késztette Kairent, ám amint szembe került a másik férfival kapott egy jobb egyenes, akkorát, hogy eszméletlenül terült el a kövön.

 Viktória állítólagos bátyja egy szót sem szólt, csak fújt egyet majd sarkon fordult és eltűnt a meglepettségtől zsibbadt tömegben.

 Mire Kai magához tért, már Hobloval le volt beszélve minden. A fogadóban lévő előző szobáját kapta, így ismerős volt neki a helyszín.

 - Aúú apám. Ez az elementális pofon meglepett. – Megtapogatta az orrát. – Jól van nem tört el. Akkor keressük meg a többieket.

 Lentről edzés hangja szűrődtek be, így arra vette az irányt.

 - Elran. – Az auramester kizökkent gondolatmenetéből, ám tovább nézte a két butális erejű harcos, Karazard és Rufus küzdelmét. – Mesélnél nekem Kairól és Vikiről?

 El gondolkodóba esett, mivel nem tudta mennyit mondhat el Elisenek.

 - Háát, részletekbe nem mennék. De amit elmondhatok az az, hogy két hónapnyi együttlét után Viki szakított. A pontos indokot nem tudom. Sajnálom picit őket mert a lány jó hatással volt Kai aurájára. Bár a tiéd is hasonlóan változtatja meg az övét.

 - Értem… Azt hiszem…

 - A lényeg annyi, hogy Kai nem volt elmebeteg annyira mellette. Míg vele volt, nem ment bele olyan harcokba mint mondjuk az a Zephyres. Nem volt kiütve minden másnap.

 - Áhh. Így már tiszta.

 Kar és Ruf közben izzadtságban fürödve, immár fegyvereik nélkül püfölték egymást. A két izmos test egymásnak feszült, de nem bírt a egyik sem a másikkal.

 Viki külön állt, kicsit arrábbról nézte a gladiátorviadalnak is beillő küzdelmet. Hibásnak érezte magát az egész kialakult helyzetért, ám beszélni nem volt hajlandó a történtekről. Bátyja megjelenése is összezavarta kicsit. Ki beszélhetett neki, és vajon mit mondhatott a tusázóval kapcsolatban.

 A nap már magasan járt, ám a két gólem termetű ember még mindig püfölte egymást. Igaz, már csak adok-kapok módra oda-vissza pofozták egymást.

 Végül hosszú, több mint egy órás ütlegelés után Karazard került a földre, míg Rufus féltérden, alig kapva levegőt lihegett. Győzelmét elismerő tapssal jutalmazták, ő pedig feltámaszkodott, s az ébredező Karazardot felsegítette.

 Dél körül járhatott az idő, mikor Elise és Kairen váltották Rylait és Eywint a megszokott épület tetején. A lány bármennyire is takargatta, egyértelmű volt vonzalma a tusázó felé. Érzelmeit amúgy se rejthette volna el, hiszen Rien úgyis tudta mi zajlik benne. De bármennyire is kérte: mondja el Kai hogy érez, nem tette. Sőt, Eli érzéseiről sem beszélt a többieknek.

 Most is a férfi a távolt fürkészte ellenfél után kutatva, s a lány próbált a rideg arv szeméből olvasni mivel az mutatott némi jelet arra, hogy a férfi gondolkodik, de nem jutott semmire azzal sem. Így álltak némán nézve egyik a másikra, másik a távolba.

 Este Elran és Viki váltotta a négy óra leteltével Rufust és Aminát.

 Fél óra után Viktória törte meg a csendet:

 - Hé El. Mi van Kaijal? Haragszik rám?

 - Nem.

 - Akkor miért nem áll szóba velem?

 - Ezt még kérded? – Nézett rá az auramester. – Folyton kerülöd… Így elég esélytelen hogy beszéljetek. Lassan másfél hónapja ha teheted, eltűnsz a közeléből, ha nem visszahúzódsz. És még te kérded miért nem áll veled szóba Kai?

 - Jogos… - Sütötte le a szemét a lány. – Tudod… Azt hittem jobb lesz. Hogy könnyebb lesz ha nem vagyunk együtt. De csak rosszabb lett. És most… - Könnyeivel küszködött.

 - Nem tudsz elé állni, mert úgy érzed gyűlöl. – Segítette ki Elran a lányt. – Ami egyébként eleve téves feltevés volt már az elején. Tehát ha rám hallgatsz az őrségünk lejártával egyből oda mész hozzá, és megbeszélitek ezt az egészet. Ez az én szerény véleményem. Ha akarod megfontolod, ha nem, nem.

 Viki bólintott, s még egy félmosolyt is magára erőltetett.

 Az ügyelet ezután csendben telt el. Már amennyire csendesnek nevezhető szombat este egy város. A váltásnál Costannal a vártól eltérően nem Karazard jött, hanem Kai. A békés holdfény megvilágította arcát ami fáradtnak és gyötörtnek tűnt.

 - Sziasztok. – Köszönt a pirolány.

 - Hogy-hogy te? – Vágott a közepébe Viki.

 - Nem mindegy? Menjetek pihenni. – Nem csak képe, hanem hangja is elgyötört volt a tusázónak.

 - De Kai…

 - Semmi de. Éjjel nekem több hasznom van. – Jobb szeme érzéstelen maradt, hangja parancsoló volt.

 - Jól van. Viszlát. – Fejezte be Elran a társalgást, majd karon fogta Viktóriát és levonszolta a tetőről.

 Arwen kék fényében sétálva a penge akarata azon gondolkodott, hogy talán Kairen ismét miatta ment ki a fáradtság ellenére is.