Kószák

1. fejezet

Pár nappal korábban:

 - Kairen! - kiáltott az aurák mestere, s a tusázó már érkezett is. Felugrásból csapott le az ellenfélre, aki ájultan, talán holtan esett össze.

 Elran hátrébb húzódott, s a sérültek ellátásához látott Amina segítségével.

 Eközben megérkezett a négyes csapat másik három tagja: Viktória, a penge akarataként becézett kardforgató, Rien, akit úgy is ismertek, hogy az újonc, illetve Karazard, a spártai. Rögtön be is kapcsolódtak a harcba.

 Már-már elfogytak a támadó dorani zsoldosok, mikor előkerült egy hatalmas, bogárszerű lény és egy kőgólem.

 A bogár kb. három méter magas volt, négy lábon állt, másik négyet kentaurszerűen felágaskodva, fenyegetően lóbálta, állkapcsát (már ha annak lehet nevezni) ijesztő hangokkal párosítva csattogtatta.

 A gólem alacsonyabb volt, alig két méter, tömör szikla. Torkából vérfagyasztó üvöltést hallatott, mire a zsoldosok visszahúzódtak.

 Ilyen, vagy ezekhez hasonló mágikus lények gyakran előfordultak Eriem világában. Legtöbbször nem agresszívek, amíg békén hagyják őket, de akadtak olyanok is, amik kifejezetten emberhússal táplálkoztak.

 - Elran ráérsz? – kérdezte Rien. – Ha nem akkor is cserélnünk kell.

 Vissza is vonult az íjász, s Viktória és Karazard kezelésbe vette a gólemet, míg a náluk sokkal mozgékonyabb és kitérésre specializálódott Kairen a bogarat kezdte szórakoztatni.

 A táncok érdekesek voltak, bár Viki és Kar sokkal szórakoztatóbb lett volna egy külső szemlélő számára.

 A gyengébb nő csapásai ugyanis nem sebezték a kőszörnyet, míg a gladiátor termetű spártai csapásai alatt egyre nagyobb darabok szakadtak le, s mire ők végeztek a gólemmel, Kai még csak hozzá se tudott érni a rovarhoz.

 Elran is csak tehetetlenül tudta nézni mi történik, mert gyakorlatilag két megvadult állat eszeveszett küzdelme zajlott. A tusázó bekattant a kívánatos, kihívással teli harctól, míg a szörny teljesen megvadult. Még csak a közelükbe se lehetett menni, mígnem az ember egy orbitális mellütés után neki nem vágódott egy fa törzsének, amiről ájultan fordult le.

 - Ez nem jó. – Elran hangjában egy árnyalatnyi aggodalom csendült fel. – Viki, Amina vegyétek kezelésbe. Rien vakítsd meg a lényt. Kar gyere velem.

 Röppent két nyílvessző, de csak egy találta meg pontos helyét a bogár szemébe állva. A félvak szörny csak még dühösebb lett, s nekitámadt a hármasnak. Azok okosan, kettő-egyben álltak fel, és úgy mozogtak, hogy az auramester vagy a spártai mindig közte és a többiek között legyen.

  - Kar hátra és figyelj mikor nyílik alkalom támadnod! Rien vakítsd már meg a francba! – Elran nem szerette volna sokáig húzni az egészet. Maga elé vette súlyos, rúnákkal jócskán ellátott botját és így szólt: - Lobbanj Larvel lángja! – Teste tűzbe borult, és valódiba, nem pedig illúzióba, amit csak elrémítésnek használtak. Környezete eszméletlenül forró lett, léptei nyomán kiégett a fű. Fegyvere szintúgy átvette képességét, az is lángolt.

  - Remek… - nézett fel Amina. – Ez a két elmebeteg majdnem mindig kiüti magát.

  - Ha tudnám miért szeretem Kairent, és hogy ő miért szeret engem már rég leszoktattam volna az ilyen jellegű megmozdulásokról. – mosolygott Viki.

 Közben Rien folyamatosan próbálta megvakítani a bogarat, ami már egészen kezdett hasonlítani egy sünre. Eközben Elran is egyre vadabb küzdelmet vívott, bár lángjai több kárt tettek, mint a tusázó tudott.

 - Kifogytam! – kiáltott az íjas, s visszavonult.

 - Fasza… - morgott El, s megpörgette maga előtt a botját, mely csodálatos lángcsóvákat vetett. Ellenfele felágaskodott, mire a mellkasába vágta a fegyvert.

 A gólemnél is fülsüketítőbb üvöltés hallatszott, de Elran nem állt meg: végigszántott botjával annak felsőtestén, majd saját tengelye körül megpördülve kitörte a szörny egyik lábát. Az hangos robajjal esett el, de már érkezett is Karazard és egy csapással elválasztotta a fejet a testtől, majd azonnal visszavonult mivel társa lángjai őbenne is kárt tettek volna.

 Az auramester lángjai kialudtak, s szinte rögtön összeesett a fáradtságtól.

 - Fasza. – dohogott Kar. – Most cipelhetjük mindkettőt vissza San Sorrowba.

 - Mennyi idő így az út?

 - Talán másfél nap Amina. – felelt a spártai.

 A négy talpon álló egyszerre sóhajtott. Mindegyikük arra gondolt, hogy hogy kerülhettek két elmebeteg állattal egy csapatba. Aztán arra, hogy a két vadállat nélkül valószínűleg sokkal unalmasabb, vagy sokkal nehezebb lenne az életük.

 - Hozzátok a lovakat – sóhajtott Viki. – és pakoljuk fel ezt a két barmot a hordágyakra, aztán induljunk haza.

 - Addig vonszold ide Elrant is. Ezek úgyis csak együtt maradnak veszteg.

 Amina megjegyzésén jót kacagtak, majd indultak dolgukra. Gyorsan összepakoltak, senki nem zavarta őket, mert a dorani katonák akik miatt eredetileg kiküldték őket a szörnyek megjelenésekor hanyatt homlok menekülni kezdtek.

Most:

 A kocsma csendes volt. Páran ültek elvétve az asztaloknál, de a sarokban egy üresen állt, az újonnan érkezett emberek még csak oda se pillantottak, meg se fordult fejükben hogy oda üljenek.

 Dél körül öt kósza érkezett, s egyenesen ahhoz a bizonyos asztalhoz ültek le. Rendeltek, egyesek rágyújtottak, s halk beszélgetésbe burkolózva vártak.

 - Viki. – szólt Karazard. – Kairennel mi a helyzet?

 - Délelőtt már ébren volt. A bordái fájnak még, de hála Amina képességeinek gyorsan gyógyul. Elvileg jön.

 Tovább iszogatták italukat és dohányoztak. Figyelték az érkező vagy távozó embereket.

 A kocsma történetesen a város kószáinak volt a gyülekezőhelye. Ezek az emberek speciális képességekkel rendelkező harcosok egy elit kiképzésben részesült különítménye volt. Feladataik közt többek közt testőrség, karavánok kísérése, zavargások lecsillapítása, fosztogatók felkutatása és megállítása és egyéb hasonló jellegű feladatok voltak, melyeket a környező városok katonasága, vagy egyszerű falvak nem tudtak megoldani. Általában hat fős csapatokban mozogtak, de előfordult a magasabb létszám is. A hat ideális mennyiség volt, mivel még megőrizték mobilitásukat, de a létszám elég volt ahhoz, hogy feladataikat hatékonyan teljesítsék.

 Jelenleg tizenhét ilyen csapat működött San Sorrow felügyelete alatt, de az akadémia folyamatosan ontotta magából a diákokat. Közülük mégis kevesen lettek kószák, mivel legtöbbjük máshol helyezkedett el: testőrként vagy hasonló pozíciókban.

 Ilyen kószacsapat volt az Elran illetve Kairen által vezetett Négyes csapat is. A többitől eltérően ennek a csapatnak két vezére volt. A sorszám általában a képviselt erő szintjét jelentette, de ennél a csapatnál ez is más volt. Ha nem is a legerősebb, de a leghatékonyabb csapat ők voltak összeszokottságuk, széles skálájú képességeik, és nem utolsó sorban összetartásuk miatt.

 - Bocsi a késésért. A könyvtárban voltam, utána néztem annak a dögnek, ami kiütött. – Hallani lehetett Kairen hangján, hogy fájdalmai vannak még. Leült Viktória és Elran közé. Párja ösztönösen átölelte, akinek arcán látszott, hogy nem túl kellemes érzései vannak, de valahogy mégis úrrá lett magán és finoman lefejtette a lány kezét magáról. – Most ne. – mondta mosolyt erőltetve arcára.

 - És amúgy mire jutottál? – kérdezte a spártai Rien és Amina közül.

 - Nos, az a rohadék nem más, mint egy morken. Állítólag régen kiűzték őket a világunkból. A „Kerülők” faj egy alfaja, és állítólag az volt a céljuk, hogy pusztítsanak, mert valami démoni megszállta őket. Mi egy nagyobb példánnyal találkoztunk a fajból, de a könyvek szerint van még pár alfaj, kisebb nagyobb méret illetve szokás és harcmodor szerinti különbségekkel. Bár az utóbbi adatokat nem megerősített forrásokból merítettem. Egyelőre ennyit sikerült kiderítenem.

 Mondandója befejeztével ő is rágyújtott, s a pulthoz ment sörért a tusázó.

 - Érdekesnek hangzik ez a Kerülők faj. Ha csak egy példány ekkora….

 - Kar inkább arról álmodoznál, hogy többet nem találkozunk ilyen szörnyekkel. Elrannak is használni kellett egyik képességét hogy kiüssük. – Amina megrovó volt.

 - Akárhogy is. Legalább tudjuk, hogy nem szeretik a tüzet. Ez már magában előny. – El kifújta a füstöt.

 Nyílt újra az ajtó, s egy komplett csapat jött be. Elran ösztönösen megmarkolta botját ami eddig mellette pihent.

 - KAIREN! – A nyurga íjász elöl dühös volt, érkezésére mégis mindenki felállt a tusázó csapatán kívül.

 - Tessék? – szólt unottan a tusázó maga.

 - Hogy képzeled hogy kiküldelek titeket pár dorani szétverésére, erre nemcsak te, de egy embered is hozni kell?!?! Nem te vagy olyan büszke a csapatod hatékonyságára?! Ha a következő feladat vége is ez lesz, nem vagy többé kósza értve?

 - Cavalorn. – Meg se fordult a szidalmazott, úgy válaszolt. – Ne baszd fel az agyam. Várd meg míg végigmondom…

 - Nem fogom. – dühöngött az tovább, s elővette íját. Emberei is fegyvert ragadtak. Válaszul az auramester állt a tusázó mellé.

 - Kettő a hat ellen? Nem túl fair. – jegyezte meg Elran.

 - Hja. Túlerőben vagyunk. – mondta Kai.

 - Hányas csapat a tietek? A Négyes? Cavé az egyes ha elfelejtettétek volna. Az a legerősebb, ha elfelejtettétek volna a számozás lényegét. – Joshino az egyes csapat egyedi képességű lánya, az elementál idomító sérelmezte, hogy anno nem vették fel a négyesbe, ám az óta pikkel igazán Kaira mióta Vikit választotta helyette.

 - Nem akarunk balhét. – szögezte le Elran. – Nem akarjuk megint szétverni a kedvenc helyünket. Csak annyit kérünk, hogy hallgassatok meg.

 - Ezeknek beszélhetsz El. Ezek a szóból nem értenek. – végre megfordult Kairen is. – Csak a pofon nyelvén értenek. – Megropogtatta ujjait, nyakát.

  Az egyes csapat vezére felhúzott egy nyilat.

 - Kérj bocsánatot Kai.

 - Neked van okod rá csak öcsém. Nekem nincs.

 A nyíl elszállt, a két barát támadásba lendült. Egy-két tőr is elszelelt mellettük de az első találatot Elran vitte be: egy bordaroppantó ütést az egyik kardforgatóra, aki kapásból össze is esett.

 Kairen átugrotta az alélt testet, s kiütötte Joshinot mielőtt az bármelyik képességét is használhatta volna. Ekkorra már Karazard is bekapcsolódott a harcba: a két hátsó embert támadta, zilálta szét mozzanataikat, akadályozta őket a támadásban.

 Az auramester lefoglalta a másik kardforgatót, Kairen így Cavalornnal viaskodhatott. Íjász révén jeleskedett az Egyes csapat vezére, de nem vehette fel a versenyt a közelharcra specializálódott bátyjával.

 A harc vége az lett, hogy a tusázó bal karjával Cav torkát, jobbjával állát tartotta készen arra, hogy eltörje nyakát.

 - Az, hogy te vezeted San Sorrowt csak azért van, mert én a saját magamért sem vállalok felelősséget, nemhogy egy egész városért. – Krohn hangja kemény, dühtől fűtött, mégis hideg volt. – Tudd hol a helyed öcsém. Shinoval meg tudasd, hogy az erő nem a számokban rejlik.

 Ellökte magától a testvérét, majd intett csapattársainak hogy indulnak. Mikor bezárták az ajtót hangos puffanás hallatszott bentről.

 Ezután Kairenhez mentek, aki vendégül látott mindenkit, majd ott aludtak. A lányok fent a hálószobában, a három férfi lent a fotelekben, egyéb ülőalkalmatosságokon.

 Másnap korán elmentek a lányok, az akadémián tanítottak szabad idejükben, a srácok pedig Kai udvarán edzettek miután felébredtek.

 - Viki. Te hogy ismerkedtél meg Kairennel? Tudod még csak két hete vagyok veletek így nem minden tiszta, és szeretnék többet megtudni rólatok.

 - Hááát… Az úgy volt, hogy a csapatok száma még nem volt megadva, hogy minimum hat fő. Kaiék még négyen voltak, az enyémek kilencen és közös feladatot kaptunk. Los Diablos város kérte fel San Sorrow három csapatát hogy megtisztítsuk az elszaporodott szörnyektől az őket körülvevő erdőt. Két-három fős csapatokban dolgoztunk és én Kai mellé kerültem. Csak annyit mondott hogy ne kerüljek az útjába, és mondanom sem kell hogy ez hogy felidegesített. Be akartam neki bizonyítani, hogy igenis vagyok olyan jó, hogy ő ne kerüljön az én utamba.

 - És aztán?

 - Aztán kétszer megmentett… - nevetett kicsit, majd folytatta. – Eszméletlen látvány és élmény volt először látni őt fél éve.  A stílusa, a mozgása. Már akkor is gyönyörű volt, pedig azóta sokat csiszolódott. Nos hogy visszatérjek a lényeghez, a feladat befejezése után annyit mondott, hogy hazaérkezés után egyből menjek vele Cavalornhoz, majd meglátom miért. Mondanom sem kell hogy dunsztom sem volt hogy mit akarhat. Ott aztán összeverekedett testvérével újból mert engem akart a saját csapatába. Ahogy Cav is. Végül rám bízták a döntést… Hát így ismerkedtünk meg és kerültünk egy csapatba fél éve.

 Az íjász és társa elnézegette a diákokat.

 - Ne aggódj Rien. Kai és El mellett biztonságban vagy és sokat fogsz fejlődni. – mosolygott Viktória, majd Rien is elmosolyodott.

 - Viki. – szólította meg újra az íjász kis szünet után.

 - Tessék? Mit szeretnél?

 - Elran milyen ember? – Arca kicsit elpirult, ahogy feltette a kérdést.

 - Noss…. Egy elmebeteg vadbarom csakúgy mind Kairen, deee… Ő más. Ő csak a harcban. Az életben csendes, visszahúzódó típus. Mégis tud szinte mindenkiről mindent. Remek elme. Logikus, gyors, pontos. Általában Kaijal járkál. Mással többnyire nem is áll szóba hogyha nem muszáj. Eszméletlenül gyorsak a reakciói. Láttam őket párszor gyakorolni, hát ne tudd meg… - Kicsit megállt. Megmosolyogta a végeredményeket, amik eszébe jutottak. – Mint két ellenség úgy küzdöttek. Aztán ha valamelyik véletlenül nyert és nem döntetlen lett akkor a győztes egy darabig az orra alá dörgölte a vereséget. Ha döntetlen lett akkor általában átaludták a napot. Nem tudom melyik a jobb… rosszabb közülük, de nem ereszteném össze őket egy élet-halál harcban, mert biztos hogy a környezetüket előbb rombolnák szét minthogy valamelyik akárcsak meg is sérülne…

 Kacagtak kicsit, majd folytatták a gyerekek tanítását.

Kairen újból Elran botja alá került, arca a puha fűben nyugodott. Karazard oldalról figyelt, s fejét rosszallóan ingatta.

 Újra felálltak a párbajhoz. Kai kezdeményezett, de lassú és erőtlen ütését könnyen kerülte ki az auramester, s hátba verte az elzúgó tusázót fabotjával, aki térdre esett.

 - Baszd meg Kairen figyelj már jobban! Szétszórt, lassú, és ésszerűtlen vagy. Mi van veled jóember? – El hangja ostorként csattan a tápászkodó társán.

 - Bocsánat. Újra.

 Most El támadott először, ám barátja megint csak lassú volt így a fabot újabb csúnya, piros hurkát húzott a hátára, s újra a földre küldte Krohnt.

 - Huszonhetedszer haltál meg ma. Mi a baj Kai? Mi a franc van veled?.. – Ránézett társa arcára. – Min jár az agyad?...

 - Bocsássatok meg, de most mennem kell… - azzal elviharzott.

 - Mi van vele? – nézett Elran Karazardra. A válasz egy vállvonás volt. – Nem mérgezett, viszonylag felépült, vagyis marad az, hogy a fejében nem stimmel valami. – A spártai hümmögött, de nem szólt hozzá. Az auramester kicsit ideges lett emiatt, de inkább hagyta és egyedül gyakorolt tovább.

 Közben Kairen már félúton volt a könyvtárba. Odaérve rögtön a zárolt részleg felé vette útját, ahova csak a csapatvezetők illetve kiemelt személyek mehettek be, s egy tolmácskönyv társaságában olvasni kezdte a füzetszerű könyveket a zárolt részből.

 Egy óra múlva már Cavnál volt a két könyvvel hóna alatt. Elmagyarázta neki kiütésének menetét és azt, amit a füzetben lelt a szörnyekről, amik közé a morken is tartozott. Ezután átvette a következő küldetés megbízólevelét.