Kószák

5. fejezet

 Kairen a távolt fürkészte, Elise kívül esett a látókörén. A lány viszont őt fürkészte, próbált valamit leolvasni arcáról. Ezt feladta, mivel a férfi még pislogni is alig pislogott, nem hogy érzelmeket fejezzen ki az arcán.

 Sokáig csak álltak, egészen addig, míg a tusázó meg nem unta, le nem ült a torony tövébe és rá nem gyújtott.

 - Mennyire vagy destruktív? – Kérdezte a lányt, aki még mindig állt, bár végig Krohn felé fordult.

 - Mm.. mi? – Nézett rá az.

 - Mindegy. Nem akarsz leülni? – kínálta helyjel maga mellett. – Továbbra sem harapok. – Kai jelentéktelen hangnemet és arckifejezést használt.

 Elise óvatosan mellé ült, tisztes távolságra igaz.

 - Adsz egy cigit? – Kérdezte újabb egységnyi csend után a lány. – Rylai tiltja a káros dolgokat a csapatban. Se cigi, se pia.

 - Wow. Hirtelen felbátorodtál?

 Kai szenvtelensége bántotta Vancet, s ezért ballal meg akarta ütni. A tusázó kézzel fogta meg, finoman, hogy ne tegyen kárt benne.

 - Ennél jobbnak kell lenni hogy betalálj. – Mondta arca előtt tartva a puha bőrű, törékeny csuklót.

 - Szívás. – Mondta erre a lány. Jobbjában ugyanis már ott virított egy kék színű lánggömb. – Hideg tűz. – Mondta.

 - Térváltás! – Kiáltotta erre a férfi, s a lánnyal szembe került éppen elkerülve a tűzgolyót ami fekete nyomot hagyott maga után a torony falán.

 Elran megérezte az aurák változását, s felnézve az égre látott egy kék lánggömböt.

 - Szép volt kislány. – Rien kérdőn tekintett rá, mire El az égre mutatott. – Sikeresen egymásnak estek.

  A tetőről közben egyre több kék golyó szállt ki.

 - Éjjel jobban nézne ki. – Gondolkodott el a lány.

 Többen is észlelték a tűzijátékozást, így a ház köré gyűlt a nép nagy része.

 Viki és Amina észlelve a harcot és színhelyét egyszerre kiáltott fel a város egy másik pontján:

 - Rien!

 Rufus vigyorgott.

 - Menjünk oda. Ez érdekesnek ígérkezik.

 A tetőn eközben Eli jobbra-balra lövöldözött, míg Kairen ide-oda ugrált, amikor kellett térváltást használt. A lány tudatában a Kai harcstílusának a lehető legtávolabb tartotta magától.

 A férfi ezzel szemben bár próbált közelebb kerülni, inkább kiélvezte a szokatlan helyzetet. Pörgött, forgott, vetődött, ugrált, örült az egyenlőtlen harcnak.

 - Térváltás! – Kiáltotta újra, s a lány mellett termett. Kezét azonban nem is emelte, inkább gyorsan arcon csókolta a lányt, s már szaltózott is hátrafelé.

 - Lángorkán! – Jött a válasz. Elise rájött, hogy a tusázó csak játszadozik, így ő is „lazábbra” vette a balhét. Bár a fél tetőt leszántó tűzörvény nem erre utalt.

 Vance is felhagyott a helyben állással. Mivel Kainak eléggé lecsökkent a mozgástere, megpróbálta a szélek felé szorítani.

 - Érdekes a passzívod! – Kiáltotta „harc” közben a férfi. – Minden negyedik támadásod négyszer pusztítóbb mint amúgy.

 - A tied is. Még nem aktiválódott a mini szimbiózis! Jól sejtem?! – Kérdett vissza lövöldözés közben. Nem is próbálta azzal fecsérelni az időt hogy Kait kérdezgesse arról ő honnan tud az övéről, mert tudta: egy jó harcos észre veszi a különbséget két ugyanolyan vonal közt is.

 - Honnan tudsz róla?! – Kérdezte Krohn fejjel lefelé a levegőbben, majd talajt fogva tovább is állt.

 - Két részes a passzívom. Az egyik amit te észrevettél. A másik az az, hogy harc közben olyannak látlak, mintha minden képességed aktív lenne. – Felelte a lány.

 Kai újra Elise mellé portolt, bár az erre már számított, így a hőhullám – egy masszív tűzfal köríven távolodva Elitől – megszívatta a tusázót, jószerével majdnem felgyújtotta a férfit.

 - Ez jó volt. – Jegyezte meg.

 - A helyedben nem próbálkoznék több ilyennel. – A lány mosolya, önfeledt kacaja megragadta a férfit, figyelme lankadt.

 - Lángbéklyó. – Mondta higgadtan és csendesen Elise.

 A férfire rátekeredtek az égő kötelek. Ez volt Vance legerősebb képessége, mely azt égette vagy védte meg, akit ő akart. Krohn meglepődve konstatálta hogy ezzel harcképtelenné is tették.

 Eli lassan odasétált hozz, körbejárta zsákmányát. Majd arcon csókolta ő is.

 - A lopott csók íze a legfinomabb. – Mosolygott rá Kairenre a piromániás. Ezután finoman a tető szélére húzta a férfit, s megmutatta az összegyúlt népnek a trófeáját. Elismerő taps volt a jutalma. – A társaid most biztos buktak egy kisebb összeget rajtad ha fogadtak.

 - Ami azt illeti, nem. – Ez meglepte Eliset, kérdőn nézett rá miközben visszavonszolta a peremről. – Kar és El biztos nem. Ismernek annyira, hogy tudják: nem bántanálak. Ha mondjuk Rufus vagy Zeph lettél, volna már az első ütésnél eltöretem volna a kacsód.

 - Kössz…

 - De nőt, pláne ilyen szépet csak akkor bántok ha meg akar ölni.

 - Értem… - Mosolygott. – El azt mondta te vagy az ügyeletes gyengélkedős. Ez mit jelent?

 - Azt, hogy elég sok időt töltök ott… Mint ápolt…

 - Oh. Pedig a legutóbbi adatok szerint te vagy a legerősebb kósza San Sorrowban. Zei. – Oldotta fel a végén a béklyót, majd ismét leültek a torony tövébe és rágyújtottak.

 - Tudod a statisztikák hülyeségek. Nem a számok mondják meg hogy mennyire vagy erős. De az én erőm máshonnan fakad. Ahogy Elrané és Karazardé is. A különbség annyi köztem és mások között, hogy én nem kímélem magam és a maximumot hozom ki magamból. Ennek következtében gyakran addig vagyok talpon, míg már nem vagyok talpon.

 - Ezt jól meg mondtad…

 - Ugye? – Mosolyodott el Kai.

 Rövid csend következett, melyet ismételten Eli szakított meg.

 - Crestfall ki fog nyírni.

 - Mert?

 - Mert első nap elbontottam félig egy tetőt. – Nevetett. – Tudod a Nyolcasban olyan vagyok mint a Négyesben te. Bajkeverő és gyengélkedőtöltelék.

 Nevettek és tovább beszélgettek.

 - Végeztek. – Elran tartotta a kezét az időközben hozzájuk csapódott Rylainak, aki nem túl nagy örömmel, de fizetett.

 - Az ég verjen meg titeket. – Bosszankodott az. – Honnan tudtad hogy az a hülye kikap. Sokkal jobb minthogy Elisetől kapjon ki.

 - Régóta együtt lógunk. Eléggé ismerem ahhoz, hogy tudjam róla: csak akkor bűnt nőt, ha az élete múlik rajta. Edzéseken is csak lökött és buktatott. Rien is csak az érzéseit tudja. Már ha nem kuszák és zavarosak… A fejében viszont soha senki nem tudja mi járhat.

 Csendben sétálgattak négyen: Zephyr, Crestfall, Elran és Rien.

 Alkonyodott már, így vacsorázott a két csapa és felmentek a félig lerombolt tetőre. Elise és Kairen egymásra dőlve aludtak. A többiek mosolyogtak rajtuk, Riennek biccentettek elismerően kivéve Vikit. Ő félrehúzódott az árnyékba mivel nem érezte túl jól magát abban a helyzetben. Halkan, suttogva beszélgettek hogy véletlenül se ébresszék fel a két alvót.

 - Hé El. – Krohn hangja csendes volt, alig hallható. Mozgása nem is volt, olyan érzést keltett, mintha egy halott beszélne. Éppen a szája mozdult picit. – Te vezeted ma a megfigyelést.

 Az auramester bólintott.

 A Négyes egy része rágyújtott, míg a Nyolcas egyáltalán nem. Kai nagy valószínűséggel visszaaludt, mivel szeme be volt csukva, légzése pedig lelassult.

 Amint besötétedett teljesen, El így szólt:

 - Kairen. Ha szólok rezonancia. Számolsz. Rien fényt, Zephyr jelöl, Sento követ utána. Nem támadunk, csak követjük őket. Értve?

 Egyhangú igen volt a válasz.

 - A Krohn-Vance párost tartsuk féken… - Intette társait Rylai, mire ismételten egyhangú volt a válasz.

 A két alvón kívül mindenki a távolt fürkészte rendellenesség után kutatva, ki-ki halkan beszélgetve egy másikkal.

 Ami a Nyolcasokat meglepte, hogy még egy árva lélek nem sok, annyi se kószált az utcákon. Nemhogy részeg embert, kutyát, macskát se láttak. A város néma volt, mintha teljesen kihalt volna.

 - Kai – Szólt Rylai, s Zephfel már útnak is indult.

 - Rezonancia. – Lehunyt szemei ellenére tudta miket kell keresni a sötétben, ismerte már jól a szívdobogásokat. – Tíz, tizenöt húsz, még jönnek. A francba de sok… Harminc. Pontosan. – Szeme felpattant, de továbbra sem mozdult. – Nem verhetek meg párat? – Tekintete olyan volt, mint egy kéregető kiskutyának. Nagy, szomorú és csillogó.

 - Nem. – Vetette oda El. – Rylai és Zeph már elindult. Rien. Készülj. – Utasításai rövidek és érthetőek voltak.

 Mikor Zephyr a helyén volt, Crestfall ráhelyezte a pecsétjét, melyjel a jelölt személyt magához ránthatja, majd Zeph feldobta a fénymagot.

 Két másodperccel később Rien nyila zúzta szét, s a város negyede megvilágosodott. Traz beugrott a lények köze, s a földre ütve abból vékony indák csaptak fel és tekeredtek a végtagokra.

 - Egy humán. – kiáltott egy morken, s már támadott volna, ám Rylai kihúzta őt a sötétpecséttel.

 Mire a férfi észbe kapott, már fél kilométerrel arrébb volt.

 - Nem sietted el kicsim.

 - Legközelebb majd gyorsabb leszek. – Öltött nyelvet a nő.

 - Sento. – Elran a nyomkövetőt szólította. – Te jössz.

 A Nyolcas csapat erősségei közt volt Sento passzív képessége miatt a nyomkövetés, ugyanis társai képességeinek nyomait érezte hosszú ideig.

 - A jégmezők felé tartanak. Kai, Eli ébredjetek. Elég gyorsan haladnak. – A férfi beceneve a lángököl volt, bár a tűz egyáltalán nem volt a személyiségére jellemző elem. Már-már frigid közönyösséggel állt bizonyos dolgokhoz, de a nyomkövető képességén kívül minden ereje a tűz manipulálásából származott.

 A csapatok megindultak, Crestfall és Zeph is csatlakozott hozzájuk.

 - Sento? – Kérdett Kairen.

 - A jégmezőkön vannak már. De csak most értek oda.

 - Remek. Tartjuk a távot. Harcba nem bocsátkozunk senkivel és semmivel, míg nem muszáj. Kai provokálni is tilos. Értve? – El most elég szigorú volt, hiszen ő is harcolt már morkennel és tudta, hogy ilyen nagy méretű túlerővel szemben aligha jönnének ki jól ezen szörnyek ellen.

 Az erdőben haladva a csapat egyik pillanatról a másikra bokáig érő hóban futott.

 Costan, a kardforgató lány hirtelen megállt, felsikoltott. A csapat megállt, Eywin a hatodik pirolány hátrament hozzá, megragadta a megdermedt lány vállát, ám ő is összerezzent és nem mozdult többet.

 - Kai.

 - Rezonancia. – A tusázó elképedt a látványtól, szemét lehunyta hogy a föld alatt tisztábban lásson. – Ha léteznek a hadurak, akkor gyűlölnek minket. – Jelentette ki végül.

 - Mit látsz? – Kérdezte Viki.

 - Innen ketten vezetünk El. Bajban vagyunk. – Ekhart bólintott, majd Kairen így folytatta: - Két csapatra oszlunk. Két fő velem lesz, mi haladunk majd elöl, az egyik Rien – Elran arca megrándult, de előbb úrrá lett rajta minthogy bárki észre vette volna, s türelemmel várta a folytatást. – Kell majd még valaki távolsági, ha lehet pusztító. Én leszek a csali.

 Elran a Négyes „öregjei” felfigyeltek a kiújult eszelős tekintetre.

 - Várjunk csak Krohn. Mihez kéne nekem az embereim adni? Mi az a baj pontosan? – Kérdezte Crestfall.

 - A jég vastagabb mint gondolnátok. – Kezdte az. – És benne végig kerülők. Morkenek, tarkenek, és még számos olyan lény, amit nem akarunk megismerni.

 - Igen és? – Vágott közbe Rien.

 - Tippelj. – Néma csend övezte. – Na jó. Akkor mondom. A jég nem ölte meg őket. Ezek a rohadékok túlélték, bár szívük jelentősen meglassult. Alig észrevehető. Ám most ébredeznek valami miatt. Én leszek a csali az ébredőknek, mivel én látom őket, és idejében ki tudok menekülni az ilyen helyzetekből. Eywin még él. – Mondta továbbra is rezonanciázva. – Costan páncélját simán átütötte a dög. Kar fedezz.

 A spártai levette hátáról lándzsáját, és dobásra készen tartotta. Rien is felhúzott két nyilat íján, és Rylait meglepte, de Elise is készült támadni ha kell.

 - Második fokozat. – Kai komolyan vette amire készült, hiszen egy sérült társa élete múlt rajta. Felhevült teste körül megolvadt a hó, a mágikus jég tartotta magát. – Rufus! Ha hozzád vágnék egy kb. hetven kilós követ elkapnád?! – Kiáltott hátra.

 - El. De nem garantálom, hogy nem száll vissza!

 A tusázó nem foglalkozott a válasszal, óvatosan megközelítette a sérült lányt.

 - Ne mozdulj. – Súgta. – A dög alattad csak arra vár, hogy menekülni próbálj és akkor támadhasson.

 - Ez mind szép és jó. – Nyögte Eywin. – De akkor hogy viszel ki?

 - Csak ne mozdulj. Már engem is kiszúrt. – Óvatosan a lány mellé állt, jobbját a hasi szúrás alá tette.

 - Mire készülsz?

 Kairen nem foglalkozott vele.

 - Amint elmozdulsz, előjön a harszen. Alattomos dög. De olvastam róla. Ismerem kicsit. Szimbiózis. – Mondta, majd hatalmasat lendített jobbjával a nőn. Az egyenesen Rufus karjaiba esett, de a tusázónak már indulnia is kellett, mivel alatta megmozdult a talaj, s egy hatalmas száj elnyelte a halott kószát.

 A szája nagy test követte, Kai felfelé ugrott azzal párhuzamosan.

 Karazard eldobta lándzsáját egyenesen a szörny vélt torkának s az tövig belerohant a hatalmas testbe elveszve abban, Rien a számos szemből kilőtt néhányat.

 - Kai ne! – Kiáltotta Viki, mikor a szörny ordítástól tátott szája felé térváltott a férfi, ám az nem törődve vele a lény torkába vetette magát.

 - A rohadék. – Zeph nem volt túl boldog, mindig féltékenyen tekintett Krohn sikereire, pláne ha öngyilkos akciók övezték azokat. – Megölette magát.

 - Nem! – Ijedt meg Viktória és Elise egyszerre.

 Eközben a szörny kínlódott, csápos-tüskés végtagjai mindenfelé csapódtak.

 - Amina lásd el Eywint. Ti meg maradjatok veszteg. Jelen helyzetben nem támadhatunk mert kilyuggatnánk kedvenc marhánkat is. – Rendelkezett Elran.

 Jobb híjján vártak és óvatosan figyelték a környéket hasonló csapdáktól félve.

 - Kai siethetne. Mindjárt kiérnek a hatókörömből. – Jegyezte meg Sento.

 Mintha hallotta volna a tusázó a lángököl megjegyzését, egyszeriben átvágta magát Kar lándzsájával a szörny oldalán. Fekete szeme becsukva volt, baljában az eszméletlen Costannal vetődött ki a hasadékon amit kreált. Estében úgy fordult, hogy ő kerüljön alulra.

 A puha hó felfogta a becsapódást, bár mocskos lett a harszen belsőségeitől és vérétől valamint enyhe nyekkenéssel nyugtázta hogy talajt fogott.

 - Kar! El! – Kiáltott. Társai utána vetették magukat, óvatosan elemelték Costan testét, majd felsegítették a férfit. – Nem halt meg. Pedig a szíve egy időre megállt. De miután elnyelte a dög újra megéreztem a dobogását.

 - Hát persze. – Csapott homlokára Crestfall. – Tetszhalál. Képes rövid időre megállítani a szívverését.

 - Oké. Rien, Eli ti jöttök velem. – Kezdte Kairen. – Kar és Rufus visszaviszik a sérülteket a szállásra. A többiek kicsit lamardva utánunk. Őket El vezeti.

 - Értve. – Szólt a kórus.

 - Sento? – nézett a nyomkövetőre.

 Az válaszul kinyújtotta a kezét egy irányba.

 - Oké. Kar arra mentek amerről jöttünk. Az biztonságos. Na gyerünk! – Kiáltott, azzal nekiiramodott.

 Elöl haladva próbálta elkerülni az ébredező szörnyeket, bár a két lány kicsit mögötte többször is támadott. Nemegyszer térváltás után rögtön vetődött is tovább.

 - Jól lesz? – Kérdezte aggódva Rylai Elrant.

 - Rien nyílesője közben képes volt harcolni. Neki ez az ugrálás csak egy kis testmozgás.

 És valóban, a nő megfigyelve Kai arcát a boldogság, az élvezet nyomait vélte felfedezni rajta.

 - Lassulnak. A távolság csökken. A domb mögött vannak száz méterre. – Sento közlését hallotta elöl a tusázó is aki rezonálva, második fokozatban ugrált jobbra balra.

 - A domb tiszta! – Kiáltotta hátra egy újabb, jóval kisebb harszen száján egyensúlyozva. Érdekes, komikus látványt nyújtott, akár egy cirkuszi attrakció. – Lányok! Csináljatok már valamit! – Sopánkodott himbálózva.

 Vance bólintott. A lángorkán amit kilőtt jól végezte dolgát, és a kis alakulatot újra nevetésre késztette mivel Krohn meglepődötten a hóba vetette magát.

 Dörmögött valamit magának, majd felállt. Teste lehült, a második fokozat kikapcsolt, nem rezonált tovább.

 Elran intésére felkapaszkodtak a dombra, s hasra vágva magukat onnan figyelték az eseményeket.

 - Még mindig nem verekedhetek? Kérdezte Kairen.

 - Majd szólok. – Vetette oda fél vállról az auramester. Egyelőre sokkal jobban érdekelte most a kerülők tevékenysége. Szeme meg akadt egy eddig nem látott típuson, igaz számuk csekély volt: alig négy-öt. Ezek lebegtek valahogy, s a többi tisztes távot tartott tőlük. – Kai. Azok a repülők mik?

 - Látók. – Jött a válasz. – Annak nevezik magukat. Képesek manipulálni maguk körül a gravitációt ezért repülnek. Téged is simán felkapnának és a kis gömbből kijövő szarjukkal bezabálnák a belsőségeid. A könyvek ezt írták. Meg azt, hogy ha ilyet látsz addig tűnj el míg még teheted.

 - Mer’? – kérdezett közbe Zeph.

 - Mert kiszagolnak vagy mi… A fóliánsok szerint még egyértelmű túlerő esetén is igen nagy az esély a veszteségre. Hogy miért, azt már nem írták…

 Az auramester elgondolkodott. Hárman vannak közelharciak: ő a tusázó és a sötét gyilkos. Támogató csak Zeph. Sento, Viki és Elise pedig masszív támadó. Alkalom adtán még ő is támogathat, de akkor visszább kell húzódnia és Kairen egyedül marad frontban.

 - Kai. Ideje lesz fémmel szimbionálnod. – Ekhart hangja komoly volt.

 - Várj. Kai szimbiózisa nem az erejét és a gyorsaságát növeli meg? – Kérdezte Zephyr.

 - Nem. – Felelte az érintett. – A szimbiózisom egy-egy elemmel fuzionál. Eddig inkább a szelet használtam mivel az meggyorsít. A gyorsaság pedig nagyobb erő. Az öt elem közül egy hibrid, a víz, kettő defenzív, a föld és a fém, és kettő offenzív, a tűz és a szél.

 - A hatodik elem a villám. – Vette át a szót Elran. – Az mindenre kiváló, mindegyiknél jobb, de effektíve nehéz fenntartani mivel egy test sem bírja el sokáig az a megterhelést, amit az jelent.

 - Tehát ha jól értem, most verekszünk? - Kérdett közbe Elise.

 - Hja. És én leszek az, akit majd mindenki ki akar nyírni. Ezért kell a fém elem. El ha jól sejtem Larvel Lángját használja majd. Így mindketten védve leszünk a tű alapú támadásaitoktól. Én legalábbis egy bizonyos szintig. Zeph te két hátsót védesz majd. Rylai egyet. A tarkenek aljasok. Harszen nincs a közelben. A morken egyenlő problémával. Látó… nos őket majd nektek kell kiiktatni minél hamarabb. De csak ha már verekszünk. Egyelőre nincs okunk bármit is tenni. Hű ezt én mondtam ki? – Csodálkozott magán a tusázó.

 Kb. egy órája lehettek már ott. A lények csak fel alá járkáltak, egymásra acsarkodtak, saját nyelvükön beszéltek egymáshoz.

 - A francba. – Szólt egyszer csak Rien. – Egy hete még sehol sem voltak, most meg már idézni akarnak.

 - Mi? – Kiáltott fel halkan a férfikar.

 - Egy rítushoz készülődnek. Élet életért típus. Csak az áldozat hiányzik. – Az íjászra elképedve néztek a többiek, hiszen a lány alig egy hónapja kósza, és még csak három hete van a Négyes csapatban. – Mi az? Olvasgatok én is...

 - Oké. – Kai izgatott lett. – Ha ők idézni akarnak, azt mi nem akarjuk, vagyis lehet verekedni ugye?

 El szó nélkül nyújtotta oda botját a férfinak, aki azt megfogva szimbionált. Kinézete nem változott, teste csak fémes fényű lett és a jég megrepedezett alatta. Ezzel végezvén visszaadta a harceszközt jogos tulajdonosának.

 - Lobbanj Larvel lángja. – Elran lángba borult.

 A két férfi egyszerre rohant le a szörnyek közé utat vágva köztük, módszeresen irtva őket. Ekhart lángjai megolvasztották a mágikus jeget, míg Krohn léptei nyomán feltört.

 Az auramester szeme sarkából észre vette ahogy egy látóra ami feléjük indult kék színű lángbéklyók tekeredtek, súlyos kínok közt megölve azt. Egy másikra Rien nyílesője csapott le.

 Sento is munkába látott: tűzoszlopai igaz egyesével, de gyakran csaptak fel port és hamut hagyva csak az áldozatból.

 - Túl könnyen megy. Mégse olyan erősek ezek? – Crestfall elgondolkodott.

 - Dehogy. Ez csak a meglepetés ereje. Karral hatékonyabb lenne, mert ő közéjük vágódik így a másik kettő még nagyobb felfordulást csinál. Így hamar eszmélnek majd. A lángbéklyót tartogasd kérlek Elise. Addig ne használd míg nem szólok. – Sento frigidsége eltűnt. Hangja élettel telt meg, arca izgalmat tükrözött.

 Eközben lent a két férfi lelassult mivel a lények észhez tértek. A két harcost körbezárták, támadtak, védekeztek, és néhány kivált belőlük a hátsókra.

 Zephyr előrébb lépett.

 - Ideje munkához látnom. – Mondta a férfi, s két tőrét elővette tőreit.

 A harc ami kibontakozott érdekes volt, mert a két küzdőfél a domb aljában teljesen egybe olvadt, nem lehetett őket kivenni, míg a domboldalban teljesen elkülönültek a felek.

 - Elrant megvédi a tűz. Elise. Béklyózd meg Kairent.

 - Mire készülsz Sento? – Kérdett vissza a lány egy túl közel került került morken fejének szétrobbantása után.

 - Elsütöm. – Felelete egyszerű volt, izgalma annál nagyobb.

 Helyben megállt, kezét maga előtt tartotta mintha két labdát tartana lefelé. Háta mögött égő főnix jelent meg, hatalmas testű.

 - Tisztító tűz. – A férfi nem mozdult, ellenben az általa megidézett lénnyel amely a közeledő szörnyekre szállva elporlasztotta azokat.

 - Miafranc?! – Kiabált Kai mikor rátekeredtek a lángbéklyók.

 Elran azonban érezte a megváltozott aurákat, érezte a közelgő pusztító erőt.

 - Kussolj és maradj veszteg. Ami jön egy az egyben elégetne.

 A tusázó tudta, hogy társa ilyenkor nem viccel, s pár pillanattal később őket is beborította a főnix.

 Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél, mégis az összes szörnyet megölte. A főnix ezután felreppent az égbe és tovaszállt.

 A hátsók közben felzárkóztak a két férfihoz.

 - Oldozz már el. – Kérte Krohn Vancet.

 - Zei. – Eli engedett kérésének, majd így szól: - Örülj, hogy te nem sérültél meg.

 - Rezonancia. – Pár másodpercig csak állt a férfi. – Szimbiózis.

 - Kai hova rohansz? – Kérdezte Sento. – Zeph jelöld meg. Ez még lát valamit amit mi nem. Ha pedig siet nekünk sem árt tartani vele a lépést.

 - Túl messze van már. – Mondta a szólított szenvtelenül.

 - Akkor mit tegyünk El? – Kérdezte Rylai.

 - Nos mivel a szél feltámadóban van nem hiszem hogy sokáig tudnánk követni a nyomait. A legjobb az lesz, ha visszamentek.

 - És te?

 - Nos Rien, nekem van villámlépésem. Azzal elég sokáig tudom követni Kairent. Ha mázlim van még utol is érem.

 - Ez így nem mókás. – Durcázott Elise.

 - Lehet kislány. De ez most komoly helyzet. Induljatok most azonnal. Nemsokára pirkad. Addigra mi is visszaérünk.

 A csapat maradéka vonakodott bár, de teljesítette a parancsot.

 - Kai te barom. – Sóhajtott Elran. – Dörrenj sivatag villáma.

 Teste szikrázott, apróbb villámok kezdte kicsapni belőle, majd nekiiramodott közel olyan gyorsan, vagy gyorsabban is mint korábban társa.

 Futás közben Elran azon gondolkodott, hogy tulajdonképpen mi is lesz, ha megtalálja barátját. Ha megtalálja… Milyen állapotban lesz vajon? Kerülő területen van vagyis nem kéne kiütve lennie mert az nem jó ha cipelnie kell vissza. Bár előny, hogy már nappal lenne.