Kószák

2. fejezet

 Karazard még ott volt, aludt a gyümölcsfa árnyékában az udvaron. A tusázó is hasonlóképpen döntött, annyi különbséggel, hogy ő fent az ágyában hajtotta nyugovóra a fejét.

 Másnap Elran már lent várta, s együtt mentek összeszedni a csapatot hogy megbeszélhessék a feladatot.

 A társulat együtt ült be a szokásos sarkába a kocsmának, s a rendelés után Elran elkezdte leírni a feladatot.

 - Jövő héten hétfőn, azaz három nap múlva indulunk, hogy kedden délre Darvetbe érjünk. Onnan egy egyhetes túránk lesz kb., Rimekbe kísérünk egy kereskedő családot.

 - Cavalorn szerint – vette át a szót Kairen – ez lehet hogy többet takar, mint azt elsőre gondolnánk így fokozott óvatosságra intett minket. – Elgondolkodó arcáról semmit nem lehetett leolvasni, a távolba révedt és mintha valaki más irányította és beszéltette volna.

  - Kai… - Viktória hangja aggódó volt. – Hé Kai.

 Mindenki a férfit nézte az asztalnál. Egyesek aggódva (Rien és Viki), mások unottan.

 Elran felállt, mellé lépett, és akkor pofont kevert le Kairennek, hogy az lefordult a székéről.

 - Normális vagy El? – háborodott fel Rien és Viktória kórusban.

 - Az. – Kairen feltápászkodott. – Bocsánat. Asszem sikeresen elaludtam. Sokáig voltam fent az éjjel.

 - Micsoda? – Az íjász meghökkent. Hiába, még csak két hete volt a csapat tagja, és még annyira nem ismerte a többieket mint amennyire akarta. – Elaludtál???

 - El.

 - Tessék? – szólt az auramester.

 Jót nevettek ezen, majd tovább beszélgettek.

 A kocsma lassan megtelt további kószákkal. Jelen volt a Négyesen kívül a Kettes, Hármas és Nyolcas csapat teljes létszámmal, valamint további csapatok töredékekben. A kocsma elég tágas hely volt, akár mind a tizenhét csapat befért, igaz azt már szűkösen és csak állva.

 Cavalorn ezúttal egyedül érkezett és higgadtan. Nem kiabált, nem dühöngött, csak oda ment a pulthoz és rendelt.

 - Kairen, Elran, és Hayden. Ide hozzám. – szólt fennhangon a vezető. A három szólított ellenvetés nélkül, csendben odalépett mellé.

 - Üdv Cav. – köszönt a kettes csapat vezetője. Kai és El csendben várta a fejleményeket.

 - Srácok. A Négyes csapat nem megy hétfőn sehova sem. A kettes csapat kapja a kísérést. A megbízólevelet még a nap folyamán adjátok át nekik.

 - Értettük. El, Hayden rendezzétek a dolgokat! – utasított Kairen, majd így szólt öccséhez: - Cav. Ezt miért kellett?

 - Ti máshová mentek és már holnap. Larvel jégmezőire. Van a közelében egy nagyobbacska város.

 - Mert?

 - Megkértem pár befolyásos ismerősöm hogy nézzenek utána annak a fajnak amit mondtál. – magyarázta. - Ők ráakadtak egyre s másra.

 - Pontosabban? – kérdett gyanakodva a báty.

 - Pontosabban Larvel egy hatalmas varázsló volt a feljegyzések szerint, aki ezeket visszaküldendő lefagyasztotta a kontinens egy részét.

 - Mekkora területet jelent ez?

 - Kb. San Sorrow felségterületének a háromszorosa. Olyan tízezer négyzetkilométer.

 - Huh… Tudhatott valamit az öreg. – jegyezte meg elképedve Kairen.

 - És még nincs vége. Miután lefagyasztott mindent, a kapu bezárult. A két jégobeliszk között nyílt az a bizonyos átjáró. A szörnyek, akik még átjöttek utolsókként rátámadtak és ő életét feláldozva a négy utolsó morkent a halálba vitte: hagyta hogy szétmarcangolják testét és felfalják, csakhogy a késleltetett önrobbantó varázslat hatásos legyen, és biztosan elpusztuljon mind a négy dög. – Megáll kicsit, testvére arcát fürkészte az íjas. – Ez őrültebb volt, mint te Kai.

 - Nana. – vágott vissza rögtön az. – Az önfeláldozás nem egyenlő az őrültséggel. Ő csak szimplán hülye volt. Az utcsó négy morkenért nem lett volna muszáj feláldoznia magát, tehát tudatában volt közeli halálának és legalább hasznot akart belőle, vagy annyira barom volt, hogy nem látott egy ésszerű menekülési lehetőséget. Vagy csak hősként akarta hogy emlékezzünk rá.

 - Minden ikont le kell rombolnod ugye? – kérdett vissza öccse. Kairen vállat vont. – Az a baj hogy igazad van bátyám. Elvállalod?

 - Mit? Fagyasszak le én is egy városnyi területet és ölessem meg magam?

 - Nem te hülye. Állítólag valami mozgolódik arrafelé. Egy hónapot töltöttök az ottani városban, aztán ha semmi érdekfeszítő nem történik hazajöttök. Ha nem, oldjátok meg a problémát. Amennyiben ez erőtökön felül van, üzenj haza erősítésért, és azonnal küldjük a kért csapatot vagy csapatokat. Holnap napszálltakor kéne indulnotok hogy minél kevesebb embernek tűnjön fel a hiányotok. Akkor?

 - Megyünk igen.

 - Sok sikert bátyó.

 - Köszi. Óvjanak a Hadurak. – köszönt el Kairen is.

 A tusázó kikért még egy korsó sört, majd visszament csapatához. Eléjük tárta a dolgok változását, és az új rendet. Ezután rágyújtva, füstöt pöfékelve Vikivel kézen fogva haza indult. Kicsit később a teljes csapat feloszlott, mindenki haza ment. Rien megkérte Elrant hogy kísérje haza, s közben beszélgettek.

 - Tudod Elran – kezdte bátortalanul a lány – beszélgettem Vikivel, és azt mondta, hogy ugyanolyan elmebeteg vagy mint Kairen.

 - Ó. Igen? – nézett kérdőn a férfi. – Aminától többet tudhatnál meg rólunk.

 - Mert?

 - Mert ő szinte a kezdetektől velünk van. Majdnem úgy ismeri minden porcikánkat mint mi magunk.

 - Aham. – A vállig érő, szőke hajhoz tengerkék szemek, a fitos orrhoz és a pengeéles ajkakhoz arányos arc párosult, így az auramester mikor ránézett elgondolkodott. Különös vonzalmat érzett Elran, és egy késztetést: meg kell védje. – És Kairen?

 - Mi van vele? – nézett újra kérdőn El.

 - Ő milyen a te szemszögedből?

 Elgondolkodva lépdelt a férfi, majd rövid csend után összeszedve gondolatait így szólt:

 - Akár a testvéremre, úgy tekintek rá. Két évvel idősebb nálam… Bár értelmileg sehol sincs néha. Ettől függetlenül fel nézek rá. Ettől függetlenül osztom mások véleményét is, miszerint Kai egy beszámíthatatlan elmebeteg állat. Az egyetlen aki helyjel közzel el tud rajta igazodni az Viki.

 - Furcsa. – a lány kicsit elgondolkodott. - Ha nem tudnám hogy ők együtt vannak, ki se nézném belőlük. Nem nagyon nyilvánulnak meg úgy mint egy normális pár. Néha azt az érzést keltik mintha ki nem állhatnák egymást.

 - Ez a normális náluk. – válaszolt készségesen az auramester. – Ha nem húznák egymás agyát másmilyenek lennének. Ha Kai két-három napig nem látja Vikit a hangulata nagyon gyorsan eltolódik a negatív irányba. Az esetek többségében sajnos el is tolódik. Az pedig nem túl jó.

 - Mert?

 - Mert olyankor vadul… Hogy is mondjam. Elveszti logikusságát… Olyan harcokba is belemegy, amikbe nem feltétlenül egészséges. Ha Viki mellette van óvatosabb, meggondoltabb és nem nagyon csinál baromságokat. Velem ellentétben gyakran kerül gyengélkedőre. Pedig a képviselt erők nagyjából ugyanazok.

 - Vicces. Az akadémián egy ikon a közelharcosok közt. A ti hármasotok majdnem mindenki példaképe. Még azok közül is sokaknak, akik egész korán úgy döntenek hogy nem kószák lesznek.

 - De te íjász vagy. Magasan képzett. A pályákon tudtommal több rekordot is te állítottál be, amiknek az óta a közelébe sem értek. Neked nincs okod arra, hogy úgy érezd hogy nem tartozol közénk.

 Elran komolyan gondolta amit mondott. A lány szomorúnak tűnt így kötelességének érezte hogy meg kell vigasztalnia. Érezte hogy első vérre menő küldetésén túl nagy nyomást helyezett a lányra, elvárásai túl nagyok voltak még hiszen a valóság teljesen más mint a kiképző pályák.

 - Rien. – az auramester melegen átkarolta a lány vállát. – Tudod, nem azért kiabáltam veled a minap mert dühös voltam rád. Egyszerűen csak idegesített hogy egy olyan lény ellen harcolok ami simán kiütötte Kait és nekem semminemű előnyöm nem volt vele szemben. Óvatosabb vagyok mint néhány meg nem nevezendő vadállat.

 - Kairenre célzol? – Rien még mindig feszélyezve érezte magát, de már oldottabb volt a hangulata.

 - Csss… - pisszegte le a férfi gonosz vigyorral. – Mondom hogy nem nevezzük meg.

 Rien átkarolta El derekát. Ő erre picit megrezzent, de olyan melegség öntötte el, amilyet még nem érzett.

 - Hol laksz? – kérdezte a lányt. – Mert már gyaloglunk egy ideje de még nem vagyunk ott…

 - A Kaijjal szemközti ház mellett. Kai megvette, hogy közel legyünk egymáshoz… Várjunk csak Elran. Két hete vagyok a csapat tagja, és nem tudod hogy hol lakok? – Tettetett morcossággal nézett fel csapattársára.

 - Ami azt illeti az első pár napban a nevedet sem tudtam…

 - Ennyire zárkózott vagy?

 - Most nem. De amúgy igen. Mivel én nem verekedek itthon is folyton, én kevésbé ismert vagyok, kevesebb dolgom is van másokkal.

 - Úgy értsem hooogy…

 - Ahogy akarod. – A férfi érzékelte hogy megérkeztek így megállt. – Hát, asszem megérkeztünk. Holnap találkozunk.

 - Szia… El… - Bágyadt hangja mellé erős arcpír társult a lánynak. Elran levette, hogy zavarban van a lány, s ettől ő is zavarba jött. Ápolt arcát lehajtotta, hogy Rien ne láthassa.

 - Viszlát. – nyögte az, aki olyan könnyedén bánt a szavakkal, majd sarkon fordult és elviharzott.

 A hajnal szokás szerint a kék színű hold lemenetével kezdődött. San Sorrow még csendes volt, nem nagyon mozogtak még a városban. A fogadók is zárva voltak még.

 Három férfi és három nő egy udvaron mégis ébren volt már. Harmonikus, lassú mozdulataik energiától túlfűtöttek voltak. A külső szemlélő csak amorf mozgásokat láthatott, míg akik végezték a gyakorlatokat jól tudták: ez fontos része egy-egy edzésnek.

 - Kai, Viki, ti kezdtek. – szólt csendesen Elran.

 A férfi gonosz vigyorral az arcán állt fel félmeztelenül a nővel szemben, míg a szemben álló fél is vigyorogva forgatgatta a gyakorlásra készített fakardokat.

 - Padlófogásig megy. – Elran Rien mellett állt, míg Karazard félrehúzódott beszélgetni Aminával. – A győztes marad. Értve?

 - Igen El. – mondta kórusban a páros.

 Kerülgetni kezdték egymást. A férfi ijesztett, a lány arrébb húzódott, majd tovább kerülgették egymást. Most a másik fél ijesztett, ám Kairen arca meg sem rezzent. Nyelvnyújtás volt a válasz rá.

 Tovább kerülgették egymást, egyre szűkebb íven, s a tusázó már csak-csak kardtávban volt. Viki támadott, ám Kai könnyűszerrel kitért a csapás elől, s megfordulva finoman meglökte a lányt.

 - Szemét.

 - Gyere csak. – A gonosz vigyor nem tűnt el a férfi arcáról, nem úgy mint a lánynak.

 A csalogatásra reagálva Viktória küzdőállást váltott.

 - Ezt még nem láttam.

 - Nem is fogod kedves. – Viki újra elmosolyodott, s dobott egy csókot párjának. – Ezer vágás.

 - Francba. – A férfi a szimbiózis nélkül akarta megoldani ezt a helyzetet, hiszen a teste tulajdonságait megváltoztató képessége a legfárasztóbb képessége is egyben. Emiatt maradtak az őrült forgások, ugrások, pörgések sorozata minden létező és nem létező tengelye körül.

 Az Ezer vágás elég hatékonynak bizonyult, viszont nem tartott elég sokáig, hogy Kairent hibára késztesse így a férfi a támadássorozat végén megragadta a lány két kezét és a földre teperte. Arcával elég közel hajolt ahhoz, hogy haja idegesítően a lány arcára hulljon.

 - Máker.

 - Ez jó lesz. Csak gyakorold még. – Egymás arcába szuszogtak, csaknem elkapta őket a hév.

 - Srácok még edzünk.

 Rien hangjára visszazökkentek a valóságba. Kai felállt és felsegítette Viktóriát, majd egymásra mosolyogtak.

 - Asszem én maradok. – A tusázó tudta mi fog következni, és hogy nem lesz benne köszönet.

 - És én jövök. – az auramester megmarkolta fabotját, s Kairennel szemközt állt. – Meddig menjünk?

 - Nemtom. A padlófogás itt nem móka. A Kiütés túl hosszú. Maradjon a első vér. Mit szólsz?

 - Ahogy óhajtod barátom.

 Küzdőállásba helyezkedtek, s forszírozták egymást. Elran ismerve Kai képességeit, azt latolgatta mennyi ideje lesz aktiválni sajátjait, míg a tusázó az ő lépésére várt.

 Sokáig csak farkasszemet nézve álltak egymással szemben. Már a nap is feljött mikor egymásnak estek: Kairen alkarjával letaglózta az auramestert, míg az botjával ugyanabban a pillanatban mellbe vágta a tusázót, így mindketten háton csúsztak kicsit, de rögtön talra is ugrottak.

 Az idősebbik lehunyta szemét, s így szólt:

 - Szimbiózis.

 Zöld szeme teljes feketeségbe borult, s három nyílhegyminta vörösen felizzott a feketeségben egy köríven az eltűnt retina közepe felé mutatva.

 - Pusztíts pokol jege. – jött a válasz társától, akinek testét és fegyverét vastag jégpáncél borította be, körötte a levegő is lehűlt.

Újra egymásnak estek.

 Ezúttal masszív közelharcba kezdtek, Kai a bottal védekező Elt támadva annak jeges fegyverén egy karcolást sem ejtett, de Elran sem tudott kitámadni a forgószélkén járó kezek és lábak támadássorozatából.

 - Gyönyörű. – ámult Rien.

 - Ez majd akkor válik érdekessé, ha egyikük kifogyik a szuszból. Aztán kicsit később a másik is. Úgy tippelem még kb. öt percig tudják egymást ilyen tempóban csépelni. Aztán kiütik egymást és vége az edzésnek. Hajh. Ezért kell ezt a kettőt utoljára összeereszteni.

 Karazardnak igaza volt: valamivel több, mint öt perc után a két fél lihegve állt egymással szemben, s képességeik már nem voltak aktívak.

 Újra táncba kezdtek, ám most fordult a kocka valamennyire: Elnek is volt már esélye támadni, mivel Kai már nem előzte meg minden egyes offenzív mozdulatát.

 Egyszer csak Kairen orrba ütötte Elrant, aki meg botja bunkós végével arcon a tusázót. Az auramesternek elindult az orra vére, míg társának felrepedt a szája. Egyszerre dőltek eszméletlenül a fűbe.

 - És igazad lett Kar…

 - Amina. Ne tégy úgy mintha te nem tudtad volna, hogy ez lesz a vége.

 - És mit csináljunk velük? – kapcsolódott be Viki is.

 - Hagyjuk őket a gyümölcsfa alatt. Délutánra felkelnek. – Amina kijelentése bármennyire is hideg volt, a többiek tudták hogy ez így is lesz és nyugodtan itt hagyhatják a kettőt.