Kószák - Karakterek

Cavalorn Krohn

Ismertebb nevén: sólyomszem.

Cavalorn nehéz eset. Bátyja Kairen ugyanis csak féltestvére, és sikereire néha irigy, néha büszke. Igen megoszlik róla a véleménye Cavnak. Két évvel fiatalabb csak Kainál.. San Sorrow jelenleg az ő vezetése alatt áll a tizenhét kósza osztaggal együtt. Nemcsak vezeti a várost és a kószákat, az egyes csapatnak is ő a vezére. A közönség előtt utálatot mutat bátyja felé, ahogy az is iránta, de a háttérben teljesen más húzódik, bármit megtennének egymásért. Bátyjával ellentétben viszont megfontolt jellem. Nem tesz olyat ami esetleg rossz következményekkel járhat akár rá, akár másokra nézve. Legjobb barátja többnyire íja, Teemo.

Képességei/Technikái:

• Passzív képessége, hogy képes egy halálos támadást túlélni. Furán hangzik, de a lényege képességének, hogy ha halálos csapás érné, túléli azt. Ez a képessége sokszor mentette már meg, bár kb. fél év mire újra használni tudja.
• Teemo: Az íjával szinte eggyé válik, csekély varázserejét beleviszi a következő lövésébe, hogy az majdnem biztosan betalálhasson átütve ellenfelét bárhol.
• Sólyom: Cavalorn hét nyilat húz fel íjára és azokat lövi ki egyszerre maga elé, hogy több ellenfelet találhasson el.
• Bumeráng: Teemo eleje mivel élezve van, hogy használója közelharcban is használhassa, Cavalorn elhajítja azt, s speciális kialakításának köszönhetően vissza is tér hozzá akár egy bumeráng. Ez a technika a Teemo képességgel kombinálva még nagyobb hatékonyságra tehet szert.
• Kegyelem: Cavalorn összegyűjti minden erejét egyetlen, hatalmas erejű lövésbe melyet maga elé lő ki, s az áthalad mindenen és mindenkin aki előtte van. Sajnos a képesség hátránya, hogy minden egyes eltalált célpont után gyengül.

Kószák

6. fejezet

 Pirkadni kezdett már, mikor azok akiket Elran hazaküldött megérkeztek a fogadóba. Meglátogatták a sérülteket, majd ki-ki a maga szobájába elvonult pihenni.

 Délután, mikor többen már ébren voltak Rylai kiment Karazardhoz az udvarra.

 - Kar. – Szólította meg.

 - Mondd Crestfall. Hol vannak? – Szemét nem nyitotta ki, a fa tövében ülve akár halottnak is nézhették a spártait.

 - Kik?

 - Tudod te azt jól Crestfall. – Enyhe düh villant át hangján. – El és Kai.

 - Krohn megérzett valamit, a csetepaté után elrohant. Ekhart meg utána. Azt mondták porkadatra itt lesznek. De látod. – A nő aggódott, hiszen ő sem tudta mégis milyen állapotban térnek vissza, ha egyáltalán visszatérnek.

 - Kai hogy viselkedett? Milyen volt?

 - Furcsa. Még soha nem láttam ilyennek. Szinte szomjazott a vérre, a harcra. – A lány elrévedt. – Mint egy elmebeteg.

 - Azt akarod mondani, hogy elengedted azt a két barmot fáradtan fogócskázni a kerülők területén?!?!?! – Dörrrent a férfi felpattanva. – Kai képes és megöleti magát csak hogy mi ne karcolódjunk. Az egy elmebeteg állat. Azt hittem lesz annyi eszed, hogy nem engeded el. Rád még hallgatott volna.

 Rylai megszeppent. Nem tudta mi válthatta ki a férfiból ezeket a reakciókat.

 - Sajnálom. – Nyögte végül a tűz őrzője.

 Karazard érezte, ahogy egy kés siklik hátulról a nyakához. Meggondoltan nem mozdult, inkább várt.

 - A spártait sarokba szorították? – Zephyr hangja kárörvendő volt.

 - Zeph ne. – Kérte menyasszonya.

 - Majd ha Karazard lesz olyan kedves, és elmagyarázza nekünk hogy miért kellett volna az életünket köckáztatni amiatt a barom miatt. Egyáltalán nem örülök annak se, hogy ő adna össze minket. De hátha meghal, és mást választasz.

 - Értem. – Kar lassan, lehunyt szemmel ejtette ki a szavakat. – Féltékeny vagy a tusázóra. Megértem. De ha nem veszed el onnan a tőrt, talán több ember sérül meg mint szeretnéd. Azt pedig nem viselnéd el.

 Hosszú csend következett, senki nem mert mozdulni.

 - Hé Karazard visszajött már… - Rien és Elise együtt jöttek ki, előbbi észlelvén a helyzetet egy szempillantás alatt húzta fel íjját és szegezte Zephyrre. – Engee el! – Szólította fel.

 - Nem, még nem jöttek. – Gúnyos vigyor terült el az arcán. – És ha nem akarod hogy ez itt elvérezzen, leteszed a nyilat.

 - Frászt.

 - Rien. – Szakította félbe ghyengéden, de határozottan a spártai. – Menjetek be. Mind hárman.

 A lányok óvakodva bár, de bementek. Rylai szeméből könnyek potyogtak.

 - Mi az? A spártai nem akarja hogy lássák ahogy elvérzik?

 - Ismerem jól a képességeid Zephyr Traz, a sötét bérgyilkos. Te viszont nem az enyémeket…

 - Az égszakadásodon kívül semmid nincs. – Szakította félbe a tőrös.

 - Gyáva vagy. Állj ki velem szemtől-szembe és meglátjuk mennyim is van és mennyit is érsz.

 - És adjak tiszta előnyt? – Ennyire ne nézz őrültnek. Én nem Krohn vagyok. – Zephyr tudta, hogy a férfi erősebb nála, így nem akart úgy megküzdeni vele, jobb szerette volna simán elmetszeni a torkát, de kiélvezte a helyzetet.

 - Tudod, minket kószákat a becsületességünk különböztet meg másoktól. Te nbem vagy méltó arra hogy viseld ezt a rangot. – Karazard továbbra is higgadt volt, húzta az időt hogy kitalálhasson valamit.

 - Tudod én már régóta nem tartozok San Sorrow kószái közé ilyen alapon. Mert… - Hangja elakadt, keze lesiklott a késsel a torokról.

 - Velem van bajod. – Kairen a férfi fejét egy mozdulattal kitekerhette volna örök nyugalomra helyezve azt, de ehelyett arrébb lökte. – Velem verekedj. – Hangjában undor, megvetés és gyűlölet csengett.

 A spártai megfordult. Társa fáradt volt, nyakában a lélekkő vörösen izzott. Maga a férfi több sebbel volt borítva, némelyik még mindig vérzett.

 - Na mi lesz Zeph. Kar egy ujjal sen fog hozzád nyúlni.

 - És Elran? – Követelőzött az.

 Krohn a nyakában lévő függőhoz nyúlt.

 - Ő sem fog. Senki nem avatkozik közbe.

 A sötét gyilkos felállt, támadásba lendült. Kairen lassú volt, több új vágással gazdagodott.

 - Kai hagyd abba! – Elise újra kirohant.

 - Vissza. – Sodorta el a rohanó lányt Karazard. – Ez nem rád tartozik.

 - De belehal a sérülésekbe. – sikított a lány.

 - Nincs akkora mázlink… - Morgott Kar, de ő is félt attól hogy ez bekövetkezhet.

 Eközben Kai már a második fokozatot használta: erei izzottak, csorgó vére párolgott. Látszott rajta hogy a lábán alig áll.

 - Térváltás! – Kiáltott ellenfele mögé kerülve.

 - Vakság! – Válaszolt a másik, majd eltűnt, Kairen csapása pedig csak a levegőt találta meg. – Tudod Kai, mindig gyűlöltelek. – Zephyr után rúgott a tusázó, de újra csak a levegőt találta el. – Nem megy mi? – Újabb vak ütés, újabb levegő találat. – Amit nem látsz az nem okoz gondot mi?

 A sötét bérgyilkos közvetlen a tusázó előtt jelent meg, s jobbjával vízszintesen, egyetlen vágással megvakította ellenfelét örökre.

 A férfi felordított pokoli kínjában.

 - Kai! – Ugrott Kar most.

 - Ott maradsz! – Kiáltott dühödten az. Letépte felsője ujját, s bekötözte fejét. – Rezonancia.

 Újra nyílt lett a harc. A második fokozat, a rezonálás és a vérveszteség elfárasztotta a tusázót, ám az tovább ment. Saját vérét kente szét tenyerén, s azzal szimbionált.

 Zephyr ezt észlelve rögtön torokvágást hajtott végre, ám Kai nyakából csak egy kis víz fröccsent, a nyom eltűnt.

 A rezonancia segítségével módszeres támadásba kezdett a Négyes vezére. Bár megvakította, ezzel Zeph tudatán kívül fejlesztette Kai képességét, így az onnantól hogy megsebesült látószerve a hangok visszaverődéséből „látta” a világot rezonálva.

 - Szimbiózis. – Mondta újra a tusázó, s teste materializálódott, ellenben iszonyatos sebességgel támadni kezdett. Zephyr hátrált. – Száz kilós kalapács. – A bérgyilkos hátraugrott. – Térváltás. – Kairen hideg vérrel, közvetlenül a másik mögött jelent meg, s keze a gerinc közepénél áthatolt a másik testén, gyomornál jött ki elől.

 - Rohadj.. meg.. – Nyögte vérrel teli szájjal Zeph.

 - Csak utánad… - Traz élettelenül hullott le az alkarról.

 Krohn képességei leálltak, a férfi maga eszméletlenül esett össze.

 - Kar. Ez az a Kairen Krohn, akit én megismertem?

 A harcos már az ölébe vette társát és barátját, s szó nélkül bevitte.

 - Sajnálom Rylai. – Mondta a lány mellett elhaladva. – Ő döntött így.

 Felvitte Kait a szobájába, s hívta Aminát. Nem egyedül jött a gyógyító, a Négyes többi tagja is jött. Elise végig Kar mellett volt.

 - Ezt mi tette vele? – Kérdett először a jégboszorkány.

 - Elran hol van? – Furakodott előre Rien.

 - Pár nap mulva jön. – Hangzott a spártai válasza. – Addigra talán ez a hülye is ébren lesz. – Erős aggodalom hallott ki hangjából, bár arca nem tükrözte érzelmeit. – Amina. Zephfel verekedett. Megvakította.

 - Azt tudom. Fentről néztük miután meghallottuk az ordítását. De azok a karmolások és harapások mik rajta?

 - Honnan a francból tudnám? Amint megjött leválasztotta a nyakamról Zephyrt és verekedni kezdett, aztán meg csak úgy elájult ahogy szokta.

 - Mi a francba keveredtek ezek?...

 A nap hátralévő részében Amina Kai ellátásával foglalkozott, a többiek céltalanul lődörögtek.

 Karazard elment újra a városházára beszélni a vezetővel és figyelmeztette a veszélyre az által, hogy elmondta neki: négy emberük ápolás alatt, egy halott. Bár Zephyrrel tódított kicsit. Az elöljáró mégis elutasította ismét az együttműködést.

 A Nyolcas csapat eltemette Zephet, majd a fogadóban töltötte a napot.

 Elise minden órában meglátogatta Kait, hátha jobban van. Érdeklődött hogy a nyakláncot miért tették egy külön ágyra, s az miért sötétebb, de csak kitérő válaszkat kapott.

 A következő napon Elran újjá született olyan dél körül. Fitt formában ébredt, s visszahelyezte a lélekkövet jogos tulaja nyakába.

 Ébredését örömmel fogadták, s megkérdezte Kai miért van elájulva. Szomorúan vette tudomásul hogy a tizenhét osztagban árulás történt.

  Az íjas kérdezgette mi történt vele, merre járt, s ő erre nem mondta el mi történt, csak elmagyarázta a Nova működését és a lélekkő szerepét.

 Ezután részvétét nyilvánította Rylainak az auramester, s elmondta a nőnek, hogy ő már akkor érezte Zeph aurájának torzulását, mikor megérkeztek, de remélte, hogy mellett – mármint a menyasszony mellett – meggyógyul majd.

 Estére Krohn megmozdult, ami jó jel volt, de még mindig nem tért magához.

 A kék színű hold, Arwen a tusázó sebektől borított testét nézte, s szörnyűségében becsukta szemét: felhők mögé bújt.

 - Jaj Kai. – Sóhajtott Elran a Kairen melletti ágyon ülve. – Még az ég is megijjed azzól ahogy kinézel.

 - Azt mondod? Akkor tényleg nem festhetek jól… - Ült fel a tusázó. – Hajolj ide egy kicsit. – Kérte barátját, aki készségesen eleget is tett a kérésnek. Erre társa, amennyire erejeből telt pofon vágta. – Ha az elkövetkező hét évben Novázni mersz én öllek meg!

 A ribillióra többen felébredtek, s megdöbbenve konstatálták, hogy a Négyes két vezére felváltva szidja a másikat, majd arcon törli.

 Rien Elise érkezésétől kezdve a lánnyal volt egy szobában, így most is együtt érkeztek.

 A két lány egy-egy férfit átölelve szétválasztotta a torzsalkodókat.

 - Egyébként Kai. – Törölte meg kicsattant száját El. – Hogy van az, hogy vak vagy, mégis minden ütésed pontosan talált be?

 - Igen. Ezt nekünk is elmagyarázhatnád. – Kérte Amina.

 - Elise. Lennél szíves? Te már úgyis látod… vagy érze… vagy mi. – Krohn kezével vérző orrát törölgette.

 A tekintetek a lányra szegeződtek, aki már Kai mellett állt, s most mint egy megszeppent ovis az anyukájához, közelebb húzódott a férfihoz.

 Kai megsimogatta a haját, majd így szólt:

 - Semmi baj. Akkor én. – Gyermeki mosolya bekötött személvel viccesen festett. – Nos. Tudjátok, hogy egy-egy képesség fejlődhet, ha valami történik az egyénnel. Nos így, hogy megvakultam nekem is fejlődött a Rezonanciám. Gyakorlatilag mostmár nem szívdobogásokat látok, hanem a hangok alapján… ahogy azok visszaverődnek úgy rajzolódik ki nekem a világ. Ezzel látok.

 - Jobb mint az ipse akinek a tarkóján is szeme volt. – Jegyezte meg Rufus.

 - A két lány. Eywin és Costan. Hogy vannak? – Érdeklődött a tusázó.

 - Eywin jól. A seb már alig látszik. Costan még gyógyul. Neked meg felnyílt a bal karodon és a jobb bordáid alatt két seb. Átvérzett a kötésed Kairen. – Mondta Amina, s már ment is ki hogy újakat hozzon.

 A kötéscsere után oszladozni kezdtek a szobából, addig beszélgettek a jégmezőkön történtekről, ám Kai és El sem beszélt arról, ami az után történt velük hogy elfutottak.

 Most négyen voltak a szobában: Reynolds, Vance, Ekhart és Krohn. A két lány a két férfival szemben állt. Kimondatlan kérdések tömkelege és ki nem mondott érzések sokásaga futott át az arcokon. Mindkét fél a másik kezdeményezésére várt.

 - Kai… - Kérdett vona Eli, de a tusázó félbe szakította:

 - Ezt még nem mondhatjuk el. Sajnálom.

 - Jellemző rátok. – Rien leszúró volt. – Előttem próbáljátok rejtegetni az összezavarodottságotok. Mintha tu mindent tudnátok…

 - Rien. Két dolog. – Vágot a szavába a tusázó. – Egy: ne baszd fel az agyamat. A második pedig, hogy apám csak rám, maximum az öcsémre tartozik.

 - Cavra. Persze.

 - Ki beszélt itt Cavról? Ez bonyolult. Elran légy szíves. Röviden tömören. Ez alól már úgyse bújunk ki.

 - Miről van szó? – Álmélkodott Eli.

 Kai leült az ablakba, bekötött szemeit kifelé szegezte.

 - Nos. Egyszerűen. Az apánk Kaijal közös, míg neki és Cavnak az anyja az. Én Elran D. Ekhart vagyok, ő pedig Kairen D. Krohn. Féltesók vagyunk. Cav és köztem semmilyen rokoni kapcsolat nincs.

 - Úgy értsem hooogy… Az apátok után rohantatok a jégmezőkön? – Rien rátapintott a lényegre.

 - Az az ember elhagyott minket, sőt meg is próbált ölni korábban. Semmi közünk hozzá. Morogta a tusázó.

 Nyomasztó csend borult a szobára. Krohn a szemeit dörzsölte, a kötés lecsúszott a bal oldalon, s látszott sérülése.

 - Kai.. El… S-sajnálom. – Elise jó családból származott, egyke volt, ám bajos mivoltából kifolyólag beadták az akadémiára, ahol felébredtek különleges képességei. Számára azok a terhek ismeretlenek voltak amik a két férfi vállát nyomták.

 A pirolány odament az idősebbik testvérhez, s átölelte. Meglepetésére a férfi átszorította.

 Eközben Elrant is átölelte Rien. Az auramester könnyezett. Mindkét férfinak fájó emlék volt ez, hiszen apjuk ott hagyta, nevelőapjuk pedig gyűlölte őket fattyak révén.

 - Kai. – Elise az arcára koncentrált. Elran is felfigyelt, mivel a lány izgatott lett. – Vedd le a másik szemedről is a kötést. – A férfi kelletlenül, de eleget tett a kérésnek. – Ez az. Tudtam, hogy valami nem stimmel.

 A férfi jobb szeme ugyanis ép volt, egészséges.

 - A vér folyhatott a szemedbe azért nem láttál. A Rezonanciád a szemedből fakadt, de a jobb most nagyobb energiapont Kai. – Elise nagyon boldog volt, ahogy a másik három is aki bent volt.

 - Legalább egy jó hír. – Fanyalgott Rien a látványtól, Krohn bal szeme nem mutatott túl szépen. – De miért jöttetek vissza úgy, ahogy?

 - Késő van már. – El szakította félbe a lassan nagyon kényelmetlenné váló beszélgetést. – Menjetek aludni.

 Rylai egyedül ült lent kisírt szemekkel. Még mindig nem tudta feldolgozni vőlegénye halálát, ahogy árulását sem, sem pedig az, hogy az ölte meg akit talán a legjobban szeretett után. Ezt végiggondolva újra sírva fakadt.

 Sento éppen a tetőről jött Eywinnel őrségből, Rufus és Amina váltotta őket. A nő kimerült volt, így rögtön felment pihenni, míg a férfi észrevette a sarokban Crestfallt.

 Kért két italt majd a zokogó nő mellé ült.

 Rylai felnézett.

 - Mit akarsz? – Törölgette könnyeit. Nagy erőfeszítések árán úrrá lett magán, amit a lángököl készségesen kivárt.

 - Kai nem utálta Zephyrt. Amit tett hirtelen felindulásból tette. – Hangja érzelemmentes volt újra.

 - Nem haragszok rá, hiszen ismerem és hasonló helyzetben valószinüleg én is így tettem volna. Egyszerűen azt nem tudom feldolgozni, hogy Zeph halott és hogy pont Kai kezei által kellett meghalnia. – Ezeket kimondva újra sírva fakadt.

 - Most inkább egyedül hagylak. – Mondta Sento, azzal az italát lehúzva fel is ment egyedül hagyva Rylait.

 Szobájába toppanva rögtön az ágyára dobta magát lángöklű Sento. Gondolatai azon jártak, hogy mily áldás és átok egyszerre hogy csak harc közben vannak érzelmei.

 Törte a fejét, hogy ez vajon miért van így, mitől lehetett ez, mi okozhatta, de válasz nélkül nyomta el az álom.

 A reggel újra a katonák zaklatásával kezdődött, bár őket Costan gyorsan elzavarta.

 A két – immáron hat-hat fős – csapat megbeszélést tartott, hogy hogy legyen tovább. Elvégre a közvetlen veszélyt elhárították egyelőre, az egy hónapos küldetés pedig nemsokára lejár.

 A végén úgy döntöttek, hogy kimennek újra megvizsgálni a jégmezőket éjjel. Így is tettek, de Elran sem érezte a különös aurát amit első látogatásukkor, és Kai sem látott mozgást új képességével a jég alatt így rövid idő után visszamentek Jarvisonba.

 Összepakoltak, a lejegyzett információkat összegyűjtötték a kerülők új illetve régi fajairól majd visszaindultak San Sorrowba.

 Körül-belül fél napja utaztak kényelmes tempóban, mikor is egy futár érte utol őket lélekszakadva. A jarvisoni városőrök címerét viselte, így meghallgatták.

 - Hoblo úr, nemes és jólelkű vezetőnk bajban van. A segítségetek kéri.

 - Miben? Nem úgy volt hogy nem kellünk neki? – Kérdett Karazard.

 - Az még akkor volt, mikor a kijárási tilalom éjszaka mindenkit megvédett a szörnyektől. De most nappal is támadtak. Az őrség fele odaveszett hat nagy, bogárszerű lény megölésekor. Tudtunkkal maguk többel bántak el meglehetősen kis létszámban.

 A hírvivő hangja riadt volt így a kószák elfogadták a visszahívást.

 A város őrizte a friss csata nyomait: ledőlt falak, por, még el nem hordott hullák.

 Árva gyerekek, megözvegyült nők sírtak egy-egy sarkon. Enyhén apokaliptikus képet alkotott a város azon része, amelynél lecsaptak a kerülők.

 A csapat élén Elran valamint az érzelmileg labilis Rylai halad, középen a mágusok és Karazard, leghátul pedig Krohn és Rufus.

 Az emberek megbámulták a furcsa menetet. Ki megvetően nézett rájuk, abban a hitben hogy ők hozták a bajt rájuk, ki pedig hálásan biztonságot és győzelmet remélve a szörnyek felett.

 - Hol van?! – Kiáltotta egy dühödt kolosszus. – Hol van a tusázó?!

 A hirtelen felindulás meglepte az embereket, félve álltak el a férfi útjából. Kairen leszállt lováról, s elé állt.

 - Itt vagyok. Mit akarsz? – Nem volt túl kdeves a hangja, sőt a hangulata sem volt túl jó.

 - A húgom nem a trófeád! Takarodj oda ahonnan jöttél!

 A kószák csak néztek Kaira, míg ő az emberre. A tömeg pedig hol egyikre, hol másikra.

 - Azt sem tudom ki a franc vagy… - Fordított hátat neki Kairen, szokásától eltérően mivel nem kezdett el verekedni.

 - Vikivel nem játszadozhatsz csak úgy.

 Ez a kijelentés megfordulásra késztette Kairent, ám amint szembe került a másik férfival kapott egy jobb egyenes, akkorát, hogy eszméletlenül terült el a kövön.

 Viktória állítólagos bátyja egy szót sem szólt, csak fújt egyet majd sarkon fordult és eltűnt a meglepettségtől zsibbadt tömegben.

 Mire Kai magához tért, már Hobloval le volt beszélve minden. A fogadóban lévő előző szobáját kapta, így ismerős volt neki a helyszín.

 - Aúú apám. Ez az elementális pofon meglepett. – Megtapogatta az orrát. – Jól van nem tört el. Akkor keressük meg a többieket.

 Lentről edzés hangja szűrődtek be, így arra vette az irányt.

 - Elran. – Az auramester kizökkent gondolatmenetéből, ám tovább nézte a két butális erejű harcos, Karazard és Rufus küzdelmét. – Mesélnél nekem Kairól és Vikiről?

 El gondolkodóba esett, mivel nem tudta mennyit mondhat el Elisenek.

 - Háát, részletekbe nem mennék. De amit elmondhatok az az, hogy két hónapnyi együttlét után Viki szakított. A pontos indokot nem tudom. Sajnálom picit őket mert a lány jó hatással volt Kai aurájára. Bár a tiéd is hasonlóan változtatja meg az övét.

 - Értem… Azt hiszem…

 - A lényeg annyi, hogy Kai nem volt elmebeteg annyira mellette. Míg vele volt, nem ment bele olyan harcokba mint mondjuk az a Zephyres. Nem volt kiütve minden másnap.

 - Áhh. Így már tiszta.

 Kar és Ruf közben izzadtságban fürödve, immár fegyvereik nélkül püfölték egymást. A két izmos test egymásnak feszült, de nem bírt a egyik sem a másikkal.

 Viki külön állt, kicsit arrábbról nézte a gladiátorviadalnak is beillő küzdelmet. Hibásnak érezte magát az egész kialakult helyzetért, ám beszélni nem volt hajlandó a történtekről. Bátyja megjelenése is összezavarta kicsit. Ki beszélhetett neki, és vajon mit mondhatott a tusázóval kapcsolatban.

 A nap már magasan járt, ám a két gólem termetű ember még mindig püfölte egymást. Igaz, már csak adok-kapok módra oda-vissza pofozták egymást.

 Végül hosszú, több mint egy órás ütlegelés után Karazard került a földre, míg Rufus féltérden, alig kapva levegőt lihegett. Győzelmét elismerő tapssal jutalmazták, ő pedig feltámaszkodott, s az ébredező Karazardot felsegítette.

 Dél körül járhatott az idő, mikor Elise és Kairen váltották Rylait és Eywint a megszokott épület tetején. A lány bármennyire is takargatta, egyértelmű volt vonzalma a tusázó felé. Érzelmeit amúgy se rejthette volna el, hiszen Rien úgyis tudta mi zajlik benne. De bármennyire is kérte: mondja el Kai hogy érez, nem tette. Sőt, Eli érzéseiről sem beszélt a többieknek.

 Most is a férfi a távolt fürkészte ellenfél után kutatva, s a lány próbált a rideg arv szeméből olvasni mivel az mutatott némi jelet arra, hogy a férfi gondolkodik, de nem jutott semmire azzal sem. Így álltak némán nézve egyik a másikra, másik a távolba.

 Este Elran és Viki váltotta a négy óra leteltével Rufust és Aminát.

 Fél óra után Viktória törte meg a csendet:

 - Hé El. Mi van Kaijal? Haragszik rám?

 - Nem.

 - Akkor miért nem áll szóba velem?

 - Ezt még kérded? – Nézett rá az auramester. – Folyton kerülöd… Így elég esélytelen hogy beszéljetek. Lassan másfél hónapja ha teheted, eltűnsz a közeléből, ha nem visszahúzódsz. És még te kérded miért nem áll veled szóba Kai?

 - Jogos… - Sütötte le a szemét a lány. – Tudod… Azt hittem jobb lesz. Hogy könnyebb lesz ha nem vagyunk együtt. De csak rosszabb lett. És most… - Könnyeivel küszködött.

 - Nem tudsz elé állni, mert úgy érzed gyűlöl. – Segítette ki Elran a lányt. – Ami egyébként eleve téves feltevés volt már az elején. Tehát ha rám hallgatsz az őrségünk lejártával egyből oda mész hozzá, és megbeszélitek ezt az egészet. Ez az én szerény véleményem. Ha akarod megfontolod, ha nem, nem.

 Viki bólintott, s még egy félmosolyt is magára erőltetett.

 Az ügyelet ezután csendben telt el. Már amennyire csendesnek nevezhető szombat este egy város. A váltásnál Costannal a vártól eltérően nem Karazard jött, hanem Kai. A békés holdfény megvilágította arcát ami fáradtnak és gyötörtnek tűnt.

 - Sziasztok. – Köszönt a pirolány.

 - Hogy-hogy te? – Vágott a közepébe Viki.

 - Nem mindegy? Menjetek pihenni. – Nem csak képe, hanem hangja is elgyötört volt a tusázónak.

 - De Kai…

 - Semmi de. Éjjel nekem több hasznom van. – Jobb szeme érzéstelen maradt, hangja parancsoló volt.

 - Jól van. Viszlát. – Fejezte be Elran a társalgást, majd karon fogta Viktóriát és levonszolta a tetőről.

 Arwen kék fényében sétálva a penge akarata azon gondolkodott, hogy talán Kairen ismét miatta ment ki a fáradtság ellenére is.

Kószák

5. fejezet

 Kairen a távolt fürkészte, Elise kívül esett a látókörén. A lány viszont őt fürkészte, próbált valamit leolvasni arcáról. Ezt feladta, mivel a férfi még pislogni is alig pislogott, nem hogy érzelmeket fejezzen ki az arcán.

 Sokáig csak álltak, egészen addig, míg a tusázó meg nem unta, le nem ült a torony tövébe és rá nem gyújtott.

 - Mennyire vagy destruktív? – Kérdezte a lányt, aki még mindig állt, bár végig Krohn felé fordult.

 - Mm.. mi? – Nézett rá az.

 - Mindegy. Nem akarsz leülni? – kínálta helyjel maga mellett. – Továbbra sem harapok. – Kai jelentéktelen hangnemet és arckifejezést használt.

 Elise óvatosan mellé ült, tisztes távolságra igaz.

 - Adsz egy cigit? – Kérdezte újabb egységnyi csend után a lány. – Rylai tiltja a káros dolgokat a csapatban. Se cigi, se pia.

 - Wow. Hirtelen felbátorodtál?

 Kai szenvtelensége bántotta Vancet, s ezért ballal meg akarta ütni. A tusázó kézzel fogta meg, finoman, hogy ne tegyen kárt benne.

 - Ennél jobbnak kell lenni hogy betalálj. – Mondta arca előtt tartva a puha bőrű, törékeny csuklót.

 - Szívás. – Mondta erre a lány. Jobbjában ugyanis már ott virított egy kék színű lánggömb. – Hideg tűz. – Mondta.

 - Térváltás! – Kiáltotta erre a férfi, s a lánnyal szembe került éppen elkerülve a tűzgolyót ami fekete nyomot hagyott maga után a torony falán.

 Elran megérezte az aurák változását, s felnézve az égre látott egy kék lánggömböt.

 - Szép volt kislány. – Rien kérdőn tekintett rá, mire El az égre mutatott. – Sikeresen egymásnak estek.

  A tetőről közben egyre több kék golyó szállt ki.

 - Éjjel jobban nézne ki. – Gondolkodott el a lány.

 Többen is észlelték a tűzijátékozást, így a ház köré gyűlt a nép nagy része.

 Viki és Amina észlelve a harcot és színhelyét egyszerre kiáltott fel a város egy másik pontján:

 - Rien!

 Rufus vigyorgott.

 - Menjünk oda. Ez érdekesnek ígérkezik.

 A tetőn eközben Eli jobbra-balra lövöldözött, míg Kairen ide-oda ugrált, amikor kellett térváltást használt. A lány tudatában a Kai harcstílusának a lehető legtávolabb tartotta magától.

 A férfi ezzel szemben bár próbált közelebb kerülni, inkább kiélvezte a szokatlan helyzetet. Pörgött, forgott, vetődött, ugrált, örült az egyenlőtlen harcnak.

 - Térváltás! – Kiáltotta újra, s a lány mellett termett. Kezét azonban nem is emelte, inkább gyorsan arcon csókolta a lányt, s már szaltózott is hátrafelé.

 - Lángorkán! – Jött a válasz. Elise rájött, hogy a tusázó csak játszadozik, így ő is „lazábbra” vette a balhét. Bár a fél tetőt leszántó tűzörvény nem erre utalt.

 Vance is felhagyott a helyben állással. Mivel Kainak eléggé lecsökkent a mozgástere, megpróbálta a szélek felé szorítani.

 - Érdekes a passzívod! – Kiáltotta „harc” közben a férfi. – Minden negyedik támadásod négyszer pusztítóbb mint amúgy.

 - A tied is. Még nem aktiválódott a mini szimbiózis! Jól sejtem?! – Kérdett vissza lövöldözés közben. Nem is próbálta azzal fecsérelni az időt hogy Kait kérdezgesse arról ő honnan tud az övéről, mert tudta: egy jó harcos észre veszi a különbséget két ugyanolyan vonal közt is.

 - Honnan tudsz róla?! – Kérdezte Krohn fejjel lefelé a levegőbben, majd talajt fogva tovább is állt.

 - Két részes a passzívom. Az egyik amit te észrevettél. A másik az az, hogy harc közben olyannak látlak, mintha minden képességed aktív lenne. – Felelte a lány.

 Kai újra Elise mellé portolt, bár az erre már számított, így a hőhullám – egy masszív tűzfal köríven távolodva Elitől – megszívatta a tusázót, jószerével majdnem felgyújtotta a férfit.

 - Ez jó volt. – Jegyezte meg.

 - A helyedben nem próbálkoznék több ilyennel. – A lány mosolya, önfeledt kacaja megragadta a férfit, figyelme lankadt.

 - Lángbéklyó. – Mondta higgadtan és csendesen Elise.

 A férfire rátekeredtek az égő kötelek. Ez volt Vance legerősebb képessége, mely azt égette vagy védte meg, akit ő akart. Krohn meglepődve konstatálta hogy ezzel harcképtelenné is tették.

 Eli lassan odasétált hozz, körbejárta zsákmányát. Majd arcon csókolta ő is.

 - A lopott csók íze a legfinomabb. – Mosolygott rá Kairenre a piromániás. Ezután finoman a tető szélére húzta a férfit, s megmutatta az összegyúlt népnek a trófeáját. Elismerő taps volt a jutalma. – A társaid most biztos buktak egy kisebb összeget rajtad ha fogadtak.

 - Ami azt illeti, nem. – Ez meglepte Eliset, kérdőn nézett rá miközben visszavonszolta a peremről. – Kar és El biztos nem. Ismernek annyira, hogy tudják: nem bántanálak. Ha mondjuk Rufus vagy Zeph lettél, volna már az első ütésnél eltöretem volna a kacsód.

 - Kössz…

 - De nőt, pláne ilyen szépet csak akkor bántok ha meg akar ölni.

 - Értem… - Mosolygott. – El azt mondta te vagy az ügyeletes gyengélkedős. Ez mit jelent?

 - Azt, hogy elég sok időt töltök ott… Mint ápolt…

 - Oh. Pedig a legutóbbi adatok szerint te vagy a legerősebb kósza San Sorrowban. Zei. – Oldotta fel a végén a béklyót, majd ismét leültek a torony tövébe és rágyújtottak.

 - Tudod a statisztikák hülyeségek. Nem a számok mondják meg hogy mennyire vagy erős. De az én erőm máshonnan fakad. Ahogy Elrané és Karazardé is. A különbség annyi köztem és mások között, hogy én nem kímélem magam és a maximumot hozom ki magamból. Ennek következtében gyakran addig vagyok talpon, míg már nem vagyok talpon.

 - Ezt jól meg mondtad…

 - Ugye? – Mosolyodott el Kai.

 Rövid csend következett, melyet ismételten Eli szakított meg.

 - Crestfall ki fog nyírni.

 - Mert?

 - Mert első nap elbontottam félig egy tetőt. – Nevetett. – Tudod a Nyolcasban olyan vagyok mint a Négyesben te. Bajkeverő és gyengélkedőtöltelék.

 Nevettek és tovább beszélgettek.

 - Végeztek. – Elran tartotta a kezét az időközben hozzájuk csapódott Rylainak, aki nem túl nagy örömmel, de fizetett.

 - Az ég verjen meg titeket. – Bosszankodott az. – Honnan tudtad hogy az a hülye kikap. Sokkal jobb minthogy Elisetől kapjon ki.

 - Régóta együtt lógunk. Eléggé ismerem ahhoz, hogy tudjam róla: csak akkor bűnt nőt, ha az élete múlik rajta. Edzéseken is csak lökött és buktatott. Rien is csak az érzéseit tudja. Már ha nem kuszák és zavarosak… A fejében viszont soha senki nem tudja mi járhat.

 Csendben sétálgattak négyen: Zephyr, Crestfall, Elran és Rien.

 Alkonyodott már, így vacsorázott a két csapa és felmentek a félig lerombolt tetőre. Elise és Kairen egymásra dőlve aludtak. A többiek mosolyogtak rajtuk, Riennek biccentettek elismerően kivéve Vikit. Ő félrehúzódott az árnyékba mivel nem érezte túl jól magát abban a helyzetben. Halkan, suttogva beszélgettek hogy véletlenül se ébresszék fel a két alvót.

 - Hé El. – Krohn hangja csendes volt, alig hallható. Mozgása nem is volt, olyan érzést keltett, mintha egy halott beszélne. Éppen a szája mozdult picit. – Te vezeted ma a megfigyelést.

 Az auramester bólintott.

 A Négyes egy része rágyújtott, míg a Nyolcas egyáltalán nem. Kai nagy valószínűséggel visszaaludt, mivel szeme be volt csukva, légzése pedig lelassult.

 Amint besötétedett teljesen, El így szólt:

 - Kairen. Ha szólok rezonancia. Számolsz. Rien fényt, Zephyr jelöl, Sento követ utána. Nem támadunk, csak követjük őket. Értve?

 Egyhangú igen volt a válasz.

 - A Krohn-Vance párost tartsuk féken… - Intette társait Rylai, mire ismételten egyhangú volt a válasz.

 A két alvón kívül mindenki a távolt fürkészte rendellenesség után kutatva, ki-ki halkan beszélgetve egy másikkal.

 Ami a Nyolcasokat meglepte, hogy még egy árva lélek nem sok, annyi se kószált az utcákon. Nemhogy részeg embert, kutyát, macskát se láttak. A város néma volt, mintha teljesen kihalt volna.

 - Kai – Szólt Rylai, s Zephfel már útnak is indult.

 - Rezonancia. – Lehunyt szemei ellenére tudta miket kell keresni a sötétben, ismerte már jól a szívdobogásokat. – Tíz, tizenöt húsz, még jönnek. A francba de sok… Harminc. Pontosan. – Szeme felpattant, de továbbra sem mozdult. – Nem verhetek meg párat? – Tekintete olyan volt, mint egy kéregető kiskutyának. Nagy, szomorú és csillogó.

 - Nem. – Vetette oda El. – Rylai és Zeph már elindult. Rien. Készülj. – Utasításai rövidek és érthetőek voltak.

 Mikor Zephyr a helyén volt, Crestfall ráhelyezte a pecsétjét, melyjel a jelölt személyt magához ránthatja, majd Zeph feldobta a fénymagot.

 Két másodperccel később Rien nyila zúzta szét, s a város negyede megvilágosodott. Traz beugrott a lények köze, s a földre ütve abból vékony indák csaptak fel és tekeredtek a végtagokra.

 - Egy humán. – kiáltott egy morken, s már támadott volna, ám Rylai kihúzta őt a sötétpecséttel.

 Mire a férfi észbe kapott, már fél kilométerrel arrébb volt.

 - Nem sietted el kicsim.

 - Legközelebb majd gyorsabb leszek. – Öltött nyelvet a nő.

 - Sento. – Elran a nyomkövetőt szólította. – Te jössz.

 A Nyolcas csapat erősségei közt volt Sento passzív képessége miatt a nyomkövetés, ugyanis társai képességeinek nyomait érezte hosszú ideig.

 - A jégmezők felé tartanak. Kai, Eli ébredjetek. Elég gyorsan haladnak. – A férfi beceneve a lángököl volt, bár a tűz egyáltalán nem volt a személyiségére jellemző elem. Már-már frigid közönyösséggel állt bizonyos dolgokhoz, de a nyomkövető képességén kívül minden ereje a tűz manipulálásából származott.

 A csapatok megindultak, Crestfall és Zeph is csatlakozott hozzájuk.

 - Sento? – Kérdett Kairen.

 - A jégmezőkön vannak már. De csak most értek oda.

 - Remek. Tartjuk a távot. Harcba nem bocsátkozunk senkivel és semmivel, míg nem muszáj. Kai provokálni is tilos. Értve? – El most elég szigorú volt, hiszen ő is harcolt már morkennel és tudta, hogy ilyen nagy méretű túlerővel szemben aligha jönnének ki jól ezen szörnyek ellen.

 Az erdőben haladva a csapat egyik pillanatról a másikra bokáig érő hóban futott.

 Costan, a kardforgató lány hirtelen megállt, felsikoltott. A csapat megállt, Eywin a hatodik pirolány hátrament hozzá, megragadta a megdermedt lány vállát, ám ő is összerezzent és nem mozdult többet.

 - Kai.

 - Rezonancia. – A tusázó elképedt a látványtól, szemét lehunyta hogy a föld alatt tisztábban lásson. – Ha léteznek a hadurak, akkor gyűlölnek minket. – Jelentette ki végül.

 - Mit látsz? – Kérdezte Viki.

 - Innen ketten vezetünk El. Bajban vagyunk. – Ekhart bólintott, majd Kairen így folytatta: - Két csapatra oszlunk. Két fő velem lesz, mi haladunk majd elöl, az egyik Rien – Elran arca megrándult, de előbb úrrá lett rajta minthogy bárki észre vette volna, s türelemmel várta a folytatást. – Kell majd még valaki távolsági, ha lehet pusztító. Én leszek a csali.

 Elran a Négyes „öregjei” felfigyeltek a kiújult eszelős tekintetre.

 - Várjunk csak Krohn. Mihez kéne nekem az embereim adni? Mi az a baj pontosan? – Kérdezte Crestfall.

 - A jég vastagabb mint gondolnátok. – Kezdte az. – És benne végig kerülők. Morkenek, tarkenek, és még számos olyan lény, amit nem akarunk megismerni.

 - Igen és? – Vágott közbe Rien.

 - Tippelj. – Néma csend övezte. – Na jó. Akkor mondom. A jég nem ölte meg őket. Ezek a rohadékok túlélték, bár szívük jelentősen meglassult. Alig észrevehető. Ám most ébredeznek valami miatt. Én leszek a csali az ébredőknek, mivel én látom őket, és idejében ki tudok menekülni az ilyen helyzetekből. Eywin még él. – Mondta továbbra is rezonanciázva. – Costan páncélját simán átütötte a dög. Kar fedezz.

 A spártai levette hátáról lándzsáját, és dobásra készen tartotta. Rien is felhúzott két nyilat íján, és Rylait meglepte, de Elise is készült támadni ha kell.

 - Második fokozat. – Kai komolyan vette amire készült, hiszen egy sérült társa élete múlt rajta. Felhevült teste körül megolvadt a hó, a mágikus jég tartotta magát. – Rufus! Ha hozzád vágnék egy kb. hetven kilós követ elkapnád?! – Kiáltott hátra.

 - El. De nem garantálom, hogy nem száll vissza!

 A tusázó nem foglalkozott a válasszal, óvatosan megközelítette a sérült lányt.

 - Ne mozdulj. – Súgta. – A dög alattad csak arra vár, hogy menekülni próbálj és akkor támadhasson.

 - Ez mind szép és jó. – Nyögte Eywin. – De akkor hogy viszel ki?

 - Csak ne mozdulj. Már engem is kiszúrt. – Óvatosan a lány mellé állt, jobbját a hasi szúrás alá tette.

 - Mire készülsz?

 Kairen nem foglalkozott vele.

 - Amint elmozdulsz, előjön a harszen. Alattomos dög. De olvastam róla. Ismerem kicsit. Szimbiózis. – Mondta, majd hatalmasat lendített jobbjával a nőn. Az egyenesen Rufus karjaiba esett, de a tusázónak már indulnia is kellett, mivel alatta megmozdult a talaj, s egy hatalmas száj elnyelte a halott kószát.

 A szája nagy test követte, Kai felfelé ugrott azzal párhuzamosan.

 Karazard eldobta lándzsáját egyenesen a szörny vélt torkának s az tövig belerohant a hatalmas testbe elveszve abban, Rien a számos szemből kilőtt néhányat.

 - Kai ne! – Kiáltotta Viki, mikor a szörny ordítástól tátott szája felé térváltott a férfi, ám az nem törődve vele a lény torkába vetette magát.

 - A rohadék. – Zeph nem volt túl boldog, mindig féltékenyen tekintett Krohn sikereire, pláne ha öngyilkos akciók övezték azokat. – Megölette magát.

 - Nem! – Ijedt meg Viktória és Elise egyszerre.

 Eközben a szörny kínlódott, csápos-tüskés végtagjai mindenfelé csapódtak.

 - Amina lásd el Eywint. Ti meg maradjatok veszteg. Jelen helyzetben nem támadhatunk mert kilyuggatnánk kedvenc marhánkat is. – Rendelkezett Elran.

 Jobb híjján vártak és óvatosan figyelték a környéket hasonló csapdáktól félve.

 - Kai siethetne. Mindjárt kiérnek a hatókörömből. – Jegyezte meg Sento.

 Mintha hallotta volna a tusázó a lángököl megjegyzését, egyszeriben átvágta magát Kar lándzsájával a szörny oldalán. Fekete szeme becsukva volt, baljában az eszméletlen Costannal vetődött ki a hasadékon amit kreált. Estében úgy fordult, hogy ő kerüljön alulra.

 A puha hó felfogta a becsapódást, bár mocskos lett a harszen belsőségeitől és vérétől valamint enyhe nyekkenéssel nyugtázta hogy talajt fogott.

 - Kar! El! – Kiáltott. Társai utána vetették magukat, óvatosan elemelték Costan testét, majd felsegítették a férfit. – Nem halt meg. Pedig a szíve egy időre megállt. De miután elnyelte a dög újra megéreztem a dobogását.

 - Hát persze. – Csapott homlokára Crestfall. – Tetszhalál. Képes rövid időre megállítani a szívverését.

 - Oké. Rien, Eli ti jöttök velem. – Kezdte Kairen. – Kar és Rufus visszaviszik a sérülteket a szállásra. A többiek kicsit lamardva utánunk. Őket El vezeti.

 - Értve. – Szólt a kórus.

 - Sento? – nézett a nyomkövetőre.

 Az válaszul kinyújtotta a kezét egy irányba.

 - Oké. Kar arra mentek amerről jöttünk. Az biztonságos. Na gyerünk! – Kiáltott, azzal nekiiramodott.

 Elöl haladva próbálta elkerülni az ébredező szörnyeket, bár a két lány kicsit mögötte többször is támadott. Nemegyszer térváltás után rögtön vetődött is tovább.

 - Jól lesz? – Kérdezte aggódva Rylai Elrant.

 - Rien nyílesője közben képes volt harcolni. Neki ez az ugrálás csak egy kis testmozgás.

 És valóban, a nő megfigyelve Kai arcát a boldogság, az élvezet nyomait vélte felfedezni rajta.

 - Lassulnak. A távolság csökken. A domb mögött vannak száz méterre. – Sento közlését hallotta elöl a tusázó is aki rezonálva, második fokozatban ugrált jobbra balra.

 - A domb tiszta! – Kiáltotta hátra egy újabb, jóval kisebb harszen száján egyensúlyozva. Érdekes, komikus látványt nyújtott, akár egy cirkuszi attrakció. – Lányok! Csináljatok már valamit! – Sopánkodott himbálózva.

 Vance bólintott. A lángorkán amit kilőtt jól végezte dolgát, és a kis alakulatot újra nevetésre késztette mivel Krohn meglepődötten a hóba vetette magát.

 Dörmögött valamit magának, majd felállt. Teste lehült, a második fokozat kikapcsolt, nem rezonált tovább.

 Elran intésére felkapaszkodtak a dombra, s hasra vágva magukat onnan figyelték az eseményeket.

 - Még mindig nem verekedhetek? Kérdezte Kairen.

 - Majd szólok. – Vetette oda fél vállról az auramester. Egyelőre sokkal jobban érdekelte most a kerülők tevékenysége. Szeme meg akadt egy eddig nem látott típuson, igaz számuk csekély volt: alig négy-öt. Ezek lebegtek valahogy, s a többi tisztes távot tartott tőlük. – Kai. Azok a repülők mik?

 - Látók. – Jött a válasz. – Annak nevezik magukat. Képesek manipulálni maguk körül a gravitációt ezért repülnek. Téged is simán felkapnának és a kis gömbből kijövő szarjukkal bezabálnák a belsőségeid. A könyvek ezt írták. Meg azt, hogy ha ilyet látsz addig tűnj el míg még teheted.

 - Mer’? – kérdezett közbe Zeph.

 - Mert kiszagolnak vagy mi… A fóliánsok szerint még egyértelmű túlerő esetén is igen nagy az esély a veszteségre. Hogy miért, azt már nem írták…

 Az auramester elgondolkodott. Hárman vannak közelharciak: ő a tusázó és a sötét gyilkos. Támogató csak Zeph. Sento, Viki és Elise pedig masszív támadó. Alkalom adtán még ő is támogathat, de akkor visszább kell húzódnia és Kairen egyedül marad frontban.

 - Kai. Ideje lesz fémmel szimbionálnod. – Ekhart hangja komoly volt.

 - Várj. Kai szimbiózisa nem az erejét és a gyorsaságát növeli meg? – Kérdezte Zephyr.

 - Nem. – Felelte az érintett. – A szimbiózisom egy-egy elemmel fuzionál. Eddig inkább a szelet használtam mivel az meggyorsít. A gyorsaság pedig nagyobb erő. Az öt elem közül egy hibrid, a víz, kettő defenzív, a föld és a fém, és kettő offenzív, a tűz és a szél.

 - A hatodik elem a villám. – Vette át a szót Elran. – Az mindenre kiváló, mindegyiknél jobb, de effektíve nehéz fenntartani mivel egy test sem bírja el sokáig az a megterhelést, amit az jelent.

 - Tehát ha jól értem, most verekszünk? - Kérdett közbe Elise.

 - Hja. És én leszek az, akit majd mindenki ki akar nyírni. Ezért kell a fém elem. El ha jól sejtem Larvel Lángját használja majd. Így mindketten védve leszünk a tű alapú támadásaitoktól. Én legalábbis egy bizonyos szintig. Zeph te két hátsót védesz majd. Rylai egyet. A tarkenek aljasok. Harszen nincs a közelben. A morken egyenlő problémával. Látó… nos őket majd nektek kell kiiktatni minél hamarabb. De csak ha már verekszünk. Egyelőre nincs okunk bármit is tenni. Hű ezt én mondtam ki? – Csodálkozott magán a tusázó.

 Kb. egy órája lehettek már ott. A lények csak fel alá járkáltak, egymásra acsarkodtak, saját nyelvükön beszéltek egymáshoz.

 - A francba. – Szólt egyszer csak Rien. – Egy hete még sehol sem voltak, most meg már idézni akarnak.

 - Mi? – Kiáltott fel halkan a férfikar.

 - Egy rítushoz készülődnek. Élet életért típus. Csak az áldozat hiányzik. – Az íjászra elképedve néztek a többiek, hiszen a lány alig egy hónapja kósza, és még csak három hete van a Négyes csapatban. – Mi az? Olvasgatok én is...

 - Oké. – Kai izgatott lett. – Ha ők idézni akarnak, azt mi nem akarjuk, vagyis lehet verekedni ugye?

 El szó nélkül nyújtotta oda botját a férfinak, aki azt megfogva szimbionált. Kinézete nem változott, teste csak fémes fényű lett és a jég megrepedezett alatta. Ezzel végezvén visszaadta a harceszközt jogos tulajdonosának.

 - Lobbanj Larvel lángja. – Elran lángba borult.

 A két férfi egyszerre rohant le a szörnyek közé utat vágva köztük, módszeresen irtva őket. Ekhart lángjai megolvasztották a mágikus jeget, míg Krohn léptei nyomán feltört.

 Az auramester szeme sarkából észre vette ahogy egy látóra ami feléjük indult kék színű lángbéklyók tekeredtek, súlyos kínok közt megölve azt. Egy másikra Rien nyílesője csapott le.

 Sento is munkába látott: tűzoszlopai igaz egyesével, de gyakran csaptak fel port és hamut hagyva csak az áldozatból.

 - Túl könnyen megy. Mégse olyan erősek ezek? – Crestfall elgondolkodott.

 - Dehogy. Ez csak a meglepetés ereje. Karral hatékonyabb lenne, mert ő közéjük vágódik így a másik kettő még nagyobb felfordulást csinál. Így hamar eszmélnek majd. A lángbéklyót tartogasd kérlek Elise. Addig ne használd míg nem szólok. – Sento frigidsége eltűnt. Hangja élettel telt meg, arca izgalmat tükrözött.

 Eközben lent a két férfi lelassult mivel a lények észhez tértek. A két harcost körbezárták, támadtak, védekeztek, és néhány kivált belőlük a hátsókra.

 Zephyr előrébb lépett.

 - Ideje munkához látnom. – Mondta a férfi, s két tőrét elővette tőreit.

 A harc ami kibontakozott érdekes volt, mert a két küzdőfél a domb aljában teljesen egybe olvadt, nem lehetett őket kivenni, míg a domboldalban teljesen elkülönültek a felek.

 - Elrant megvédi a tűz. Elise. Béklyózd meg Kairent.

 - Mire készülsz Sento? – Kérdett vissza a lány egy túl közel került került morken fejének szétrobbantása után.

 - Elsütöm. – Felelete egyszerű volt, izgalma annál nagyobb.

 Helyben megállt, kezét maga előtt tartotta mintha két labdát tartana lefelé. Háta mögött égő főnix jelent meg, hatalmas testű.

 - Tisztító tűz. – A férfi nem mozdult, ellenben az általa megidézett lénnyel amely a közeledő szörnyekre szállva elporlasztotta azokat.

 - Miafranc?! – Kiabált Kai mikor rátekeredtek a lángbéklyók.

 Elran azonban érezte a megváltozott aurákat, érezte a közelgő pusztító erőt.

 - Kussolj és maradj veszteg. Ami jön egy az egyben elégetne.

 A tusázó tudta, hogy társa ilyenkor nem viccel, s pár pillanattal később őket is beborította a főnix.

 Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél, mégis az összes szörnyet megölte. A főnix ezután felreppent az égbe és tovaszállt.

 A hátsók közben felzárkóztak a két férfihoz.

 - Oldozz már el. – Kérte Krohn Vancet.

 - Zei. – Eli engedett kérésének, majd így szól: - Örülj, hogy te nem sérültél meg.

 - Rezonancia. – Pár másodpercig csak állt a férfi. – Szimbiózis.

 - Kai hova rohansz? – Kérdezte Sento. – Zeph jelöld meg. Ez még lát valamit amit mi nem. Ha pedig siet nekünk sem árt tartani vele a lépést.

 - Túl messze van már. – Mondta a szólított szenvtelenül.

 - Akkor mit tegyünk El? – Kérdezte Rylai.

 - Nos mivel a szél feltámadóban van nem hiszem hogy sokáig tudnánk követni a nyomait. A legjobb az lesz, ha visszamentek.

 - És te?

 - Nos Rien, nekem van villámlépésem. Azzal elég sokáig tudom követni Kairent. Ha mázlim van még utol is érem.

 - Ez így nem mókás. – Durcázott Elise.

 - Lehet kislány. De ez most komoly helyzet. Induljatok most azonnal. Nemsokára pirkad. Addigra mi is visszaérünk.

 A csapat maradéka vonakodott bár, de teljesítette a parancsot.

 - Kai te barom. – Sóhajtott Elran. – Dörrenj sivatag villáma.

 Teste szikrázott, apróbb villámok kezdte kicsapni belőle, majd nekiiramodott közel olyan gyorsan, vagy gyorsabban is mint korábban társa.

 Futás közben Elran azon gondolkodott, hogy tulajdonképpen mi is lesz, ha megtalálja barátját. Ha megtalálja… Milyen állapotban lesz vajon? Kerülő területen van vagyis nem kéne kiütve lennie mert az nem jó ha cipelnie kell vissza. Bár előny, hogy már nappal lenne.

Kószák

Kószák

4. fejezet

 A fogadó földszintjéről hangos csörömpölés, kiabálás, ütések hangja valamint éktelen káromkodás hallatszott. Elran és Karazard lassan arra fordították fejüket.

 - Kai lejött. Szerinted most kaja miatt, fogadásból, vagy szimplán nézeteltérésből verekedik?

 - Utóbbira tippelnék Kar. – El már számolta pénzét, hiszen ahol verekedés van, ott fogadás is általában. – Menjünk mielőtt vége.

 - Ugyan. Te is tudod, hogy míg nem látta hogy megtettük a téteket addig vereti magát. Hadd püföljék még egy kicsit.

 A spártai kárörvendő vigyora átterjedt az auramesterre is.

 - Egy cigi és megyünk. – jelentette ki El.

 Rá is gyújtottak és kényelmesen pöfékeltek annak rendje és módja szerint, míg bentről törő-zúzó hangok hallottak ki.

 Kb. félig szívták el koporsószögeiket, mikor az egyik ablakon át társuk került eléjük. Az üvegszilánkok kicsit összevagdalták.

 - A francba. Ez fájt. – Vért köpött, szája is ki volt csattanva.

 - Hé Kai. – köszönt Elran.

 - Hé srácok mizu? – állt négykézlábra a tusázó.

 - Láb.

 - Mi? Áááá!!!

 Időközben ugyanis kijött az, akivel Kairen összetűzésbe keveredett, s a négykézláb álló kószát a hústorony úgy oldalba rúgta, hogy két méterrel arrébb landolt a szerencsétlen.

 - Bassza meg. Várjá’ má’ kicsit. Hadd gyújtsak rá. – A nagydarab, izommal teli, tetovált ipse erős arccsontú, kemény állú, mélyen ülő szemű, szakállas fejével bólintott.

 A püfölt kósza társaihoz vánszorgott, s kért cigit és tüzet, majd rágyújtva megmozgatta sajgó tagjait, megropogtatta nyakát.

 - Naszóval. – kezdte. – Mennyi is a fogadási arány? Kettő a kilenchez ellenem ugye?

 - Nem te barom. Az még az előtt volt mielőtt áthajítottalak volna az ablakon. Most már egy a tizenegyhez ellened. – szólt a kolosszus. – Plusz azt mondtad, hogy ha kiütlek a doraniak rád kitűzött vérdíját is kifizeted.

 - Oké. – vágott közbe Kar. – Kétszáz arany a kis görcsre.

 A tulaj jött, és begyűjtötte a téteket a két új tagtól is.

 - Legalább szabadok vagyunk végre. Nem kell vigyázni a berendezésre. – Kairen ellenfele örült, a tusázó kevésbé. Tartott tőle, hogy nem csak az ütései és rúgásai veszélyesek. – Biztos nem akarod feladni? Nem akarok komoly kárt tenni a pofikádban kölyök.

 - Nyugodj meg, nem fogsz.

 Küzdőállást vettek fel. A gólem várt, farkasszemet nézett Kaijal.

 Krohn támadott először szokásától eltérően: nyíl egyenesen kilőtt ellenfele felé, aki még csak meg sem rezzent. Ez nem lepte meg a tusázót: töretlenül haladt felé.

 - Teknős – mondta az utolsó pillanatban, éppen mielőtt Kai betalált volna.

 Kairen ökle a páncélkemény mellkason csattan, talán meg is repedt.

 - Medve – ütött most a kolosszus telibe a másik arcába, mire az megtántorodott. – És végül: Tigris. – Iszonyatos sebességgel  kezdte el püfölni ellenfelét, aki még mindig kába volt.

 - Kai bajban van. – jegyezte meg Karazard.

 - Majd csak kitalál valamit. – Ebben a kijelentésben még maga Elran sem volt biztos.

 Közben a tusázó kezdett magához térni.

 - Medve. – mondta újra ellenfele.

 - Azt már nem. – válaszolt Kairen és módszeres kerülgetésbe kezdett.

 - Tigris. – Ez a technikája a kolosszusnak nagyban hasonlított Viki Ezer vágására, csak valamivel lassabb volt, és kézitusabeli.

 - Végre megtalálta méltó kézis ellenfelét. – ujjongott Kar.

 - Ne feledd: Kai öt képességéből egyre most nincs szüksége, egyet pedig nem fog használni. Egy passzív, vagyis csak nemsokára indul be. Szerinted mire vár?

 - Ha tudnám…

 - Hááát. A cigi az a Második fokozat miatt kell neki. Kicsit lelassítja az aktiválódását.

 - Önpusztít vele jól tudom?

 - Jahm. Hasonló egy gyengébb szimbiózishoz. Gyorsaságot meg erőt ad neki, igaz keveset, de érezhető a különbség mikor aktív, és mikor nem.

 Eközben már a két harcoló fél eléggé elfáradt, de még nem unták meg egymás ütlegelését.

 - Érdekes vagy kósza. – mondta a kolosszus tánc közben. – Én már három képességem is megmutattam, míg te csak egyet még. Általában mások a már fekszenek a másodiknál. De te… Te még állsz.

 - Én nem más vagyok. Egyébként is elég lenne egy képességem ahhoz, hogy padlóra küldjelek.

 - Nagy a szád. De lássuk.

 - Te Fenrir vagy, egy exkósza. Az állat lélek úgy emlékszek. Sok mindent tudok rólad.

 - Igen? Kár hogy azok elavult információk.

 - Második fokozat – mondta Kairen, s a sebeiből csorgó vér párologni kezdett. – Tudod most fair leszek és én is három képességem használom. Ez csak a passzívom.

 - Gyere csak taknyos.

 - Szimbiózis. – suttogta, mire szemei elfeketedtek, s a háromszögek is megjelentek.

 - Kai te állat normális vagy?! – ordította Elran hallva ezeket, ám a szólított már rég nem foglalkozott a külvilággal, belefeledkezett a harcba.

 Fekete szemével fürkészett a tusázó. Ide-oda ugrált sebességét bemutatandó.

 - Térváltás! – kiáltotta, s a nagydarab háta mögé portolt a levegőbe. – És végül: Száz kilós kalapács.

 Jobb öklén egy kesztyű jelent meg, mely erőteljes gőzt árasztott.

 - Teknős! – kiáltotta Fenrir, de Kai lesújtott tarkóra.

 - A védelem jó. Az erős még jobb. A gyengepont nélküli szinte tökéletes. De az átüthetetlen a legjobb. Neked nem ilyened van. – mondta a tusázó az alélt ember felett állva.

 Kikapcsolta képességeit, s mivel lehiggadt a második fokozat is kikapcsolt. Többé-kevésbé épp állapotban volt, hiszen a saját lábán állt.

 - Meg vagy húzatva Kairen?! – támadt neki újra Elran. – Ez kétélű penge baszod. Ha elbaszod rábaszol érted?

 - Ez az én harcom. – Krohn olyan távolinak tűnt társai számára, tudták ez a tegnapi folytatása. – Hagyjátok hogy én vívjam meg. Fenrir? – nézett ellenfelére,  de az eszméletlenül hevert a földön. – Ebben az esetben. Kar?

 - Elutasított. De a négy hullát elhoztam.

 - Helyes. Ha pattognak, szóljatok. Egyéb helyzetben nem teszünk semmit. Még ha a kerülők támadnak is. El?

 - Igen Kai?

 - Küldd haza Vikit a Nyolcas csapatért.

 - Oké. Addig mi mit csinálunk? – kérdett azért egyet.

 - Lustulunk. Nem reagálunk a vezető lépéseire. Hogy is hívják?

 - Hoblo… - mondta lassan Karazard.

 - Miért is? – tért vissza Elran az eredeti témához.

 - Ha nincs szüksége San Sorrow legjobb kószáiból hatra ingyen, akkor biztos van elég ereje az ilyenek visszaverésére is. – mutatott hidegvérrel a morkenekre és tarkenekre. – Bár ezek még kicsi dögök azokhoz képest amit a könyvek írnak le.

 A körülöttük álló emberek oszladozni kezdtek susmorogva, páran Fenrirt húzva. Kairen is leült a fa alá s újra rágyújtott a trió.

 - Tudjátok – kezdte Karazard -, nekem hiányoznak a régi, vad idők. Mikor még csak hárman vagy négyen voltunk. Elküldtek minket, mi meg vagy saját, vagy egymás lábait is igénybe véve érkeztünk haza.

 A tusázó megérintette a nyakában függő lélekkövet. A kis kristály ritka és értékes volt, s arra szolgált, hogy mikor Elran Novázott, a fennmaradt lélekdarabot össze tudja gyűjteni vele. Így El pár nap múlva újjászülethetett békében.

 - Hja. Hiányzik az Égszakadásod Kar. Elég hatásos és ijesztő mikor egyszer csak eltűnsz, majd valakinek a nyakába szakadsz. A Lándzsaerdőről meg már ne is beszéljünk. – El szerette Karazard területre ható képességeit, és gyors reakcióit. Társa tökéletesen alkalmas volt a káosz teremtésére egy harcmezőn, ezen felül a káosz alkalmas volt a gyors és módszeres „problémamegoldásra” amiben a spártai szintén jeleskedett.

 - Azok a boldog szép napok… Ég veled… - Dúdolta Kai. Jókora adag füstöt fújt ki. – Egy éve még ha mi hárman megjelentünk valahol örültek az emberek. Vagy menekültek…

 Kuncogtak. Jól esett számukra egy kis nosztalgia, a régi emlékek.

 - Belétek mindig belétek szeretett egy-két helyi fiatal. – jegyezte meg El.

 - Hülye vagy? – röhögött Kar. – Elran ezek féltek tőlünk mert pusztítottunk. Pontosabban csak Kairen. De ő magát is így majd’ mindig kiütve volt. Te meg mindig visszahúzódtál így többnyire csak én maradtam a nőknek. – Kacagása jóízű volt. Beleszívott cigijébe s ő is nagy adag füstöt eresztett el. – Bár soha nem volt komolyabb kapcsolatom…

 - De te egy évig jegyben jártál valakivel nem?

 - El az addig volt, míg egyszer halottnak nem nyilvánítottak minket. A majdnem apósa amúgy is rühellte Kart, így míg elő nem kerültünk gyorsan hozzáadta valami kereskedőhöz a lányt. – Kai memóriafrissítésén jót nevettek újból. – Aztán mikor előkerültünk bottal kergetett el minket mert… Miért is Kar? – kérdezte gonosz vigyorral a tusázó.

 - Mert térdig telehordtuk trágyával az udvarát csak úgy kibaszásból.

 Jót nevettek újra, majd a cigit elszívva hátravitték a hullákat és folytatva a nosztalgiázást boncolni, tanulmányozni kezdték azokat.

 Mivel Viki már visszaindult San Sorrowba a Négyes csapat csak öt fővel volt jelen ugyanazon a tetőn, ahonnan Kairen a minap kiszúrta az ellenséget.

 Most ugyanott, ugyanúgy cigizgetve, beszélgetve várva az eseményeket éjjelente, nappal pedig kik aludtak, kik a tetemeket vizsgálták míg nem lettek túl büdösek, kik pedig a város őreivel pofozkodtak, vagy csak veszekedtek velük. A vezető ugyanis naponta többször is kiküldte az őröket letartóztatni a kószákat, bár az első két nap után csak rutinszerűen kimentek és vissza.

 A csapat öt tagja kilátogatott a jégobeliszkekhez, ahol Elran nem érzett semmi változást a városi aurákhoz képest, bár a két obeliszk körül furcsán tömörültek az energiák. Ezt a kapu mivoltnak tulajdonították.

 Nyolc nap telt el semmittevésben, a kilencedik délelőttjén érkezett Viki a Nyolcas csapattal.

 A penge akarata rögtön eltűnt, hogy véletlenül se találkozzon volt kedvesével, míg Rylai, az új csapat vezére leült a fogadóban Kait várva. Körülbelül egy óra múlva meg is jött a tusázó.

 - Üdv Kairen. – köszöntötte a nő.

 - Helló. Ugye most nem fogsz magázni? – kérdett rögtön a férfi. – Tudod hogy gyűlölöm. És nem is vagyok sokkal idősebb nálad.

 - Tudom te agybeteg. Cav csak annyit mondott, hogy jöjjünk ide Viktóriával és itt majd El vagy te eligazítotok. Akkor miről is van szó?

 - Őt miért nem magázod? – vakargatta borostás állát Kairen.

 - Mert egy napon születtünk. De térj a lényegre légy szíves. Nem azért jöttünk négy napot, hogy a hülyeséged hallgassuk.

 - Oh. Hallottál valaha a Kerülőkről? – kérdezte Rylait. A lány szőke volt, haja egyenes. Szeme jádezöld, enyhén húzott. Ajkai pengeélesek, orra pici, fitos. A tusázó elidőzött picit arcán, majd folytatta: - Nos. Több csúnya dögből álló fajról van szó. Először…

 Elregélte neki első találkozásuk a fajjal, majd mindent amit megtudtak róluk, még a négy az egy elleni harcát is, s az azóta éjjelenként a megjelenő, kereső, de nem támadó ám egyre szaporodó lényekről is beszélt.

 - Értem. Hogy jön képbe az én csapatom? A tied is elég lenne.

 - Nem figyeltél Crestfall. Allergiások a tűzre. A pirocsapat a lehető legjobb ellenük.

 - De ti a „kaszák” vagytok. Tőletek mindenki fél mindenhol. Ezekkel ne bírnátok?

 - Tudod, bármenyire is erősek a csapatom emberei, mindennel ők sem bírhatnak el, és a képességeink határai is korlátoltak. Némelyikünknek nagyon is. Ha túl sokan jönnének, akkor igencsak rácsesznénk.

 - Tizenkét kósza egy horda hatalmas, aljas, rusnya, büdös…

 - Befejezted?

 - Dög ellen. – fejezte be a lány. – Amúgy két év előnyöd van velem szemben és mégis… - elgondolkodott kicsit.

 - Mégis mi? – zökkentette vissza Kairen. Rylai erre csak fel emelte bal kezét, amin egy jegygyűrű figyelt.

 - Eljegyeztek mester! – ujjongott az.

 - Ha még egyszer így hívsz, kitekerem a nyakad. – szólt zordan a tusázó. – Amúgy gratulálok. Ki a szerencsétlen?... Akarom mondani szerencsés.

 - Én. – huppant melléjük Zephyr Traz, a nyolcas másik tagja, egy fiatalos, szintén szőke gyerek.

 - Nos ha már így mindent tud mindenki, menjünk a dolgunkra.

 - Még nem Kai. Előbb válaszolj egy kérdésemre légy szíves. – kérte az ara.

 - Igen. Mindegy mi az, igen. – vágta rá unottan a tusázó, s felállt, már háttal is volt. – Sziasztok. Éjjel találkozunk.

 - Krohn te hülye! Te adsz össze minket! – kiáltott utána Zephyr.

 A tusázó megállt, ledermedt. A szokás ugyanis San Sorrowban az volt, hogy egy magas rangú személy adhat össze egy párt, de őt még soha nem kérték fel ilyesmire, és nem is nagyon volt esküvőkön.

 - Erről majd még beszélünk… - nyögte meglepve, majd tovább állt.

 Viki, Rien, Amina, valamint a nyolcas csapatból Elise – egy vörös hajó, piromániás lány -, és Rufus az erőművész a piacon sétáltak.

 - Kai hányszor volt kiütve? – Kérdezte Elise. Személyesen nem igazán ismerte, csak egy önvédelmi órán látta mikor bemutatózott tanárával, de hírből ismerte szokásait.

 - Egyszer. Bár akkor fél napig aludt. – A három négyesbeli lány rossz hangulatából rájött Eli, hogy nem jó téma most a tusázó.

 - Az őrökkel minden okés? – Váltott témát Rufus.

 - Napi két-három pofozkodás után igen. – Mosolygott picit Rien. – Elran szerint ha Kai kiborul, akkor a főnök sem ússza meg és egyenes utat vág hozzá a fogadótól egészen a városházáig.

 Tudván, hogy a négyes egyik vezére képes is lenne erre, a többiek elképzelték a helyzetet majd jót nevettek.

 Közben jött egy őrjárat, ami felismerte a négyes csapat tagjait.

 - Hát ti? – Kérdezte a rangidős.

 - Hát mi. – Vetette oda Amina.

 - Tilos a fegyverviselés a városban.. – Mondta a sablonszöveget a katona.

 - Nálad is van kard meg lándzsa. – Vágott vissza a nő.

 - De én őr vagyok ti nem. – Replikázott a tiszt. Kb. tizenöt-húsz katona volt jelen a maroknyi kószával szemben.

 Rufus, az izomkolosszus eléjük állt, hatalmas bárdját leakasztotta hátáról, s a földre tette nyelével felfelé. A fegyver akkora volt, mint a katonák, a férfi akihez tartozott majd’ kétszer akkora széltére és hosszára is.

 - Vedd el ha tudod. – Vigyorgott Ruf. Kedve is volt a verekedéshez, s ráadásul a saját csapatán kívül csak az Egyes és a Négyes csapat tagjaitól tartott.

 A katona előrébb lépett, majd egy szempillantás alatt visszaájult a földre. A gladiátor termetű ember ugyanis nemcsak bivaly erős volt, hanem gyorsasága is elképesztő volt.

 - Ezeket egyedül összecsomagolom. – Jegyezte meg a többit méregetve a nagyember. – Elise te amúgy is csak bajt okoznál.

 - Köszi Ruf. De én is tudok verekedni. Tanítottak nekünk ilyesmit is.

 - No, akkor öten vagyunk tizenkilenc ellen. – Amina nem akart újabb balhét az őrökkel, már nagyon unta őket. – Most léptek le, vagy majd ha felkeltetek? – Fordult a katonákhoz.

 Azok hanyatt homlok menekültek, s a kószák és a piaci nép jót nevettek rajtuk.

 - Elise. – Szólt hirtelen Rien. – Eljönnél velem a fogadóba?

 - El. – A lány meglepődött, nem tudta mit szeretne az íjász tőle. – Most?

 - Aham. – Felelte az, s már húzta is kezénél fogva ki a tömegből a lányt. – Sziasztok! – Kiáltott hátra a többieknek.

 Az íjas átrángatta a piactéren a meglepett varázslólányt, s a főúton rángatta immár.

 - Rien hova megyünk? A szállás nem a másik irányba van?

 - De.

 - Akkor?

 - Majd meglátod. – Nevetett a másik. – Örülni fogsz.

 Kiértek a legmagasabb házhoz, ahonnan éjjelenként a kerülőket figyelték. Felmenve a tetőre Kairen és Elran háta mögött kötöttek ki.

 Az íjas nem bírt magával, El nyakába ugrott.

 - Kit hoztál magaddal? – Kérdezte Krohn, anélkül hogy megfordult volna.

 - Bunkó. – Öltött nyelvet a lány. – Nézd meg magad.

 - Tippelj Kai. – mondta a másik férfi, miközben a lányt próbálta lehámozni magáról. – Ki az?

 - Hmm… - Pár másodpercig lehunyt szemmel szívta be mélyen a levegőt, majd kiengedte. – Lássuk csak. – Gondolkodott még egy kicsit, majd kinyitotta szemét és így szólt: - Az illető nő nemű. A Eltől fiatalabb, tőled idősebb Rien. A Nyolcas csapat tagja, mert a városaik utálnak és a szívverése is egyre izgatottabb. Nem ismerem, de miért hoztad ide?

 - Hogy megismerd. Hülye. – Elran vigyorgott társára, hátán még mindig Riennel, immár feladva a levakarását. – Rezonáltál mi?

 - Hja. Viszont idejöhetne végre mert már kíváncsi vagyok hogy ki a franc is ő.

 Kairen nem volt ott, mikor Rient kiválasztották a lányok, de a képességeit ismerte és tudta róla hogy átérző, azaz megérezte mit éreznek a közelében lévő személyek. Ennél fogva sejtette, hogy a lány tud összezavarodottságáról az utóbbi időben.

 Elise közéjük lépett, kicsit meg volt szeppenve a korábbi párbeszéd hallatán. Végigmérte a két férfit, s nyugtázta: Elran meglehetősen ápolt és jó kinézetű ember, míg Kairen borostás, kócos, és kialvatlan volt.

 - Szia. – Az auramester köszönt neki először. Ő is végigmérte a lányt, s nyugtázta: nem közelharci típus. – Elran Ekhart vagyok. A négyes csapat egyik vezetője, az aurák érzője, a csapatunk logikai agya. – Mosolya kedves volt. – Az a srác ott Kairen Krohn. A másik vezér, a tusázó. Hááát.. Izéé… Asszem úgy jellemezhetném hogy az ügyeletes gyengélkedősünk. Rient már ismered.

 - Én Elise Vance vagyok. A Nyolcas csapat harmadik embere, a piromániás. – Hangja óvatos volt, úgy gondolta elég ha annyit mond el amennyit ők árultak el magukról.

 - Szóval te is szeretsz balhézni… Már a becenevedből ítélve. – Jegyezte meg Kai.

 - Utánad ő a negyedik a San Sorrowban történt balhésok közt. És még csak két éve kósza. – El szokásához híven bár nem ismerte személyesen eddig a lányt, rendkívül tájékozott volt.

 - Azt meg elfelejtetted mondani magadról, hogy egy kétlábú enciklopédia vagy. – Csipkelődött a tusázó.

 - Jah. Meg rólad is, hogy a kedvesség tízes skáláján te a negatívot ütöd. – Vágott vissza El. Ezen a négyesek nevettek, Elise csak elmosolyodott.

 - Engedd már magad kicsit szabadabbra. Nem harapok… nagyot… - Vigyorgott Kai.

 - El.

 - Tessék Rien. – Sóhajtott a szólított megkönnyebbülten, mert Rien hirtelen leugrott hátáról és elé állt.

 - Eljössz velem? Az íjamat megcsinálni. Megígérted. – Rien tudta, hogy úgy sem mond nemet vezére, s mikor az igenleges választ adott, azaz bólintott már húzta is külön a másik két kószától.

 Leérve a házról el ezt kérdezte:

 - Miért hoztad ide Elit?

 - Mert összeillenek. És mert most mindkettőnek pontosan a másikra van szüksége.

 - Elmebetegnek bajkeverőt… Nem biztos hogy jó ötlet. De reméljük nem bontanak le semmit.

 Ez volt társaságuk zárómondata, utána indultak a szállásra.