Tolvajok társasága

4. rész

Találkozások

 A Rolfoval történt apró nézeteltérés óta valamivel több mint egy hónap telt el már. Nem jött sem angeloid, sem démonoid megbízás. Többnyire embereknek raboltam bankot, vagy gyémántokat. Nem jelentettek kihívást.

 Az eset után nem sokat beszélgettünk Linával. Néha megkérdeztük egymástól mi legyen a vacsora, vagy, hogy hogy érzi magát a másik.  Kicsit össze voltam zavarodva, hiszen magamtól egyáltalán nem vártam volna azokat a reakciókat, amik végbe mentek. Sőt, azt se vártam volna, hogy egyáltalán érte megyek, és kedvenc kocsimat is összetöröm érte. Még ha feleslegesen is.

 Ha már kocsiknál tartunk, a démonlány vett nekem egy újat. Egy Shelby GT 500-at, bár nem tudom mire fel. Végül is, jobb volt ismét négy keréken gurulni, mint gyalogolni mindenhova. A motorja is igen tetszetősen duruzsolt, s bár jobban gyorsult, mint a régi Supra, valamivel nehezebb volt kezelni. Éppen ez adta meg azt az élvezetet, amit már rég éreztem vezetés közben. Nem tudom miből jött rá Lina, hogy minek örülnék, de nagyon örültem, hogy sikerült neki.

 Éppen egy megbízásról mentem hazafelé. Rutin gyémántrablás. Őrök száma minimális, biztonsági rendszer könnyen kijátszható. Egy óra alatt kész voltam vele ráadásul fényes nappal, így gondoltam meglesek pár boltot, hátha tudom viszonozni a szívességét lakótársamnak.

 Végül egy mosolygós arcocskával díszített fülbevalóra jutott választásom. Vettem neki szép díszdobozt is, amit ráadásul be is csomagoltattam, hogy ellegyen vele egy darabig mire kinyitja.

 Megálltam lakásom előtt. Még bőgettem kicsit a motort, mert jól esett. Egyszerűen imádtam az autót.

 Felmenve egy cetli volt az asztalon, miszerint Lina elment valamerre, és majd jön, ha végzett a dolgával. Ez pont kapóra jött, s az ajándékot a szobájába tettem az ágyára.

 Másnap mikor felkeltem, ő már a nappaliban ült.

 - Te vagy a híradóban. Jó reggelt. – Köszöntött.

 - Ó tényleg? Neked is. – Viszonoztam gesztusát.

 „Hat héttel ez előtt egy Toyota Supra márkájú autóval betörtek, és tönkretettek több értékes műtárgyat Maximilian Rolfo kúriájába. Több ember megsérült, a ház tulaját életveszélyesen megfenyegették. A tettes értesüléseink szerint a körözött mestertolvaj, Altemor volt.”

 Ennél a résznél megjelent rólam egy fantomkép. Egész jól néztem ki rajta, nem úgy mint általában, egy másnapos hobó. Ám a műsor folytatódott.

 „Maximilian Rolfo húszezer dollár jutalmat ígért a nyomravezetőnek, miközben a rendőrség is gőzerővel nyomoz. Kérjük kedves nézőinket, hogy ha látják a személyt, semmiképpen se próbálják megállítani, hanem értesítsék a hatóságokat, hogy azok intézkedhessenek. És most időjárás jelentés következik.”

 Felvettem a kapcsolót, s kikapcsoltam a varázsdobozt. Ez az eset eszembe juttatta miért is szoktam abban az állapotban tartani, amiben leledzett.

 - Hadjáratot akar indítani ellened Altemor. – Nézett rám komolyan a lány.

 - Hát, mindig is szerettem bújócskázni meg fogócskázni. – Mosolyogtam, ám Lina rosszallóan ingatta fejét. – Ide s tova hat éve kergetnek a rendőrök komolyabb erőkkel. Azóta vagyok nagy hal a szemükben, mióta a rendőrfőnök kocsiját elloptam fényes nappal a rendőrkapitányság elől.

 - Te nem vagy komplett. – Mosolyodott ő is. – De azért vigyázz magadra. Alexis ha jól emlékszek még tervezett pár megbízást. Csak gondolom még a nyakékkel szórakozik. Angeloidok nem kerestek az elmúlt napokban?

 - Nem. Nem igazán. Mert? – Kérdeztem vissza.

 - Rolfo elég befolyásos. Elronthatja akár az egész üzleted is… - Jegyezte meg szomorúan.

 - Azzal a semlegességem veszteném el. Semmi több. Ne aggódj. – Nyugtattam. – Most megyek.

 - Hova? – Érdeklődött.

 - Találkozójuk van a „herceg”-eknek…” – Nem túl nagy örömmel mondtam ki titulusom, Lina is csak bólintott rá, s kezével integetett.

 Egy hatalmas üzletház legfelső szintjén volt a találkozó. Nem meglepő módon a bejutás volt a vizsga, vagyis hogy érdemesek vagyunk a címünkre. Hatan álltunk egy sötét teremben félköríven, mely egy sötét alak felé volt nyitott.

 Nem kétséges, maga a tolvajok királya is személyesen jelent meg. Vargol, az ötvenes éveiben járó ősz, szakállas ipse.

 - Üdvözöllek titeket. – Mondott köszöntőt. – Mint tudjátok, hamarosan lemondok. Befejezem pályafutásom. Ezért utódot kell kijelölnünk. A hetek tanácsa, azaz ti, és jómagam dönt. Kezdjük is. Az én javaslatom Altemor.

 - Kösz nem. – Vetettem közbe. – Nem áll szándékomban itt tölteni életem hátralévő részét.

 - Áhh itt van az elmebeteg. Csodálom, hogy be tudtál jutni ide cingár. – Szólalt fel Krieg, a két méter tíz centi, szőke, kék szemű Conan. – Nem emlékszek rá, hogy ide állatokat is beengednének.

 - Egy ekkora barom helyében nem játszanék ilyen szavakkal. – Vágtam vissza.

 - Nem én bontottam el egy fél kúriát és haragítottam magamra egy angeloid nagyurat. – Szisszent.

 - CSENDET! – Intett minket Vargol. – Nem ezért vagyunk itt fiaim. Folytassuk hát.

 A választások csendben lezajlottak. Mindenki saját magát jelölte, kivéve engem, így nekem csak egy voksom volt Carmillára. Gyűlésünk egyetlen női tagja ugyanis messze az egyik legjobb volt, akit ismertem eddigi életem során.

 Nem nagyon örültem, hogy a vezérünk pont engem jelölt személyesen. Ha bárki mást jelölt volna, a saját nevem mondom, hogy ne lógjak ki a sorból. De így… Nem, nem volt túl sok kedvem ahhoz, hogy ott üljek álló nap.

 A gyűlés hátralévő részében arról volt szó, hogy ez még nem a végleges döntés, Carmi még nem biztos, hogy király (esetünkben királynő) lesz. Még bizonyítania kell, valamint ha valaki jobbnak bizonyul nála, a vezetőnk véleménye megváltozhat.

 Végezvén kifelé indultam, de valaki a vállamnál fogva megpördített, majd egy jobb egyenessel találkoztam, minek következtében a falra kenődtem.

 A többiek kurjongattak, Krieg kacagott és ócsárolt.

 A falnak támaszkodva tornásztam magam álló helyzetbe. Elementális ütés ért elismerem, de ha arra számolt, hogy ezzel ki is üt, akkor még nem ismert. Letöröltem kicsattant ajkamról a vért, s elnézegettem a vörös nedűt, ami nem is olyan rég még hozzám tartozott.

 - Ennek most mi értelme volt? – Néztem rá.

 - Kicsinállak. Úgy több az esélyem. – Felelt egyszerűen, s nem kis meglepetésemre a király sem szólt hozzá semmit, sőt, árnya érdeklődve közelebb húzódott felénk.

 - Kibaszottul nem jó ötlet. – Dünnyögtem miközben fülhallgatóim az őket megillető helyre helyeztem, s elindítottam egy számot. Godsmack, The Enemy. Nem is lehetett volna jobb.

 Mire észbe kaptam, már ölre kapott, és elkezdte kiszorítani belőlem a szuszt. Fejem már lilult, mikor rájöttem, hogy le is fejelhetem. Éltem is a lehetőséggel, minek eredményeképpen újra szabad lettem, s levegőhöz jutottam.

 - Te rohadék. – Tapogatta vérző, törött orrát. – Ezért nem csak papíron leszel halott.

 Újra nekem támadott. Könnyedén kerülgettem lassú csapásait. Igaz nem örültem volna, ha csak még egy is beakad. Jobb híján itt-ott ütöttem rajta egy-kettőt mikor tehettem.

 Törtek a bordái, zúzódtak egyéb csontjai. Végezetül felugrottam s újra lefejeltem, ez betette nála az ajtót. Ájultan esett össze.

 - Én szóltam. – Mondtam, s végignéztem a többieken. Mindenki egyel hátrébb lépett, még Carmilla is. A pódiumról azonban erélyes tapsok hallatszottak.

 Fejem felemeltem atyánkra, s köptem egy kényelmes adag vért. Bár valószínűleg vér nélkül is megtettem volna.

 - Mára ennyi volt a műsorom. – Köszöntem el.

 Otthagyván őket a Mustangomért indultam. Valaki ismét jó kedvében volt, mert egy kereke kocsimnak megint lapos volt, bár az gyorsan ki tudtam cserélni. Éljenek a pótkerekek.

 A fejem már fájt, ahogy megálltam házam előtt. Balra néztem a kocsmára, s arra a döntésre jutottam, hogy most talán józanul kéne hazaállítani.

Így esett, hogy felmentem nulla százalékos véralkohol szinttel. Már erősen éjfél körül mozgott az idő, és mivel nem akartam felébreszteni Linát, gondoltam sötétben megyek végig a házon. Ez több kellemetlen térd, boka és lábujj konfrontációhoz vezetett, melyeket halk szitkozódással nyugtáztam.

 Az into the Night szólt éppen, így külön hálát adtam az égnek, a földnek, és minden egyébnek, amiért ilyen jól tudtak a véletlenszerű lejátszással a számok jönni.

 Másnap egy boríték volt az asztalon a nappaliban. Megbízásnak néztem vastagságából ítélve, s mint az később kiderült, az is volt. Viszonylag hosszú szünet után egy nem emberi megbízás. Egy újabb Alexis nagyúrtól.

 Átolvasván kiderült, hogy ezúttal a Mustang három napig fog gurulni nyugatra városomtól, legnagyobb örömömre Krieg területén célt találva, ahol is egy régi, törött kardot kell megszereznem. Az alaprajzokat és képeket elnézve egy jól őrzött múzeum lehetett az épület.

 - Lina! – Szóltam fennhangon. – Ébren vagy már? - Nem jött válasz, így gondoltam átolvasom a többi papírt is.

 Elég ködösen fogalmazott, hogy egészen pontos legyek annyit tudtam meg, hogy az ellenállás mértéke nagy lehet, ha sikeresen lebukok. Lényegében akár meg is halhatok. Ehhez nem volt kedvem.

 Lementem reggelit venni, s fél óra múlva mikor visszaértem már ő is ébren volt.

 - Szia. – Köszöntem talán először előre neki.

 - Jó reggelt. – Köszönt vissza.

 Ránéztem az órára, ami dél után kettőt mutatott.

 - Alexis megbízott. Krieg területére megyek törött kardot lopni. Akarsz jönni? – Kérdeztem mosolyogva.

 - Mire ez a felettébb jó kedv Alti? – Kérdett vissza.

 - Nem ápolok túl jó viszonyt a térség legnagyobb tolvajával. A gyűlés végén ki is akart nyírni…

 - Ezért van kicsattanva az ajkad? – Aggódó tekintetet vágott, nem tudtam hogy hova tegyem.

 - Jahm. – Feleltem sután. – Akkor jössz?

 - Valakinek rád is vigyáznia kell, szóval igen. – Mosolygott.

 - Rendben. Egy óra és indulunk. – Zártam a beszélgetést.

 Hátizsákom feltöltöttem zártörő eszközökkel, egy biztonsági feszítő vassal, elektronikai apróságokkal, és két kódtörővel. Nem számítottam könnyű munkára. Barettám is becsúszott övembe, s mivel még mindig nem szereztem be új közelharci eszközöket késznek tekintettem magam.

 A nappaliban vártam Linát, aki pontosan időre jött ki a szobájából. Feketébe volt öltözve, s rajta is csuklyás felső volt. Megvizslattam arcát, s feltűnt, hogy viseli a fülbevalókat, amiket vettem neki. Ez jó érzéssel töltött el.

 Beszálltunk a kocsiba, s miután kérésemre ő is bekötötte magát repülő starttal indultunk. Hamar elhagytuk a várost, s az országútra lépve már nem volt korlát, nem volt aki megállítson. Egyszer próbáltak meg rendőrök megfogni, de a Shelby jóval gyorsabb volt a Pontiacuknál így komolyabb problémába nem ütköztünk.

 A becsült három napot azzal a tempóval sikeresen lefaragtuk kettőre, s Raenoba érve a célterülettől pár utcányira szállodába vonultunk.

 Elég zavarba ejtő helyzet volt, mikor nászutas lakosztályt ajánlottak, és nem kevés magyarázkodásba került, hogy csak együtt utazunk, köztünk csupán baráti viszony van. A recepciós csipkelődő megjegyzéseit elég csúnya pillantással jutalmaztam, s kilátásba helyeztem egy panaszlevelet is, mire elhallgatott.

 A nap hátralévő részét békés pihenéssel töltöttük, s csak másnap kezdtünk hozzá a munkához. Ellátogattunk az épületbe, ami valóban egy múzeum volt. A kamerák fix pontokat figyeltek, így valamivel könnyebben lehetett bent lavírozni és látótéren kívül maradni. A problémát a lézeres riasztórendszer, és az őrök száma jelentette inkább.

 Végre eljutottunk a céleszközhöz is. Gyönyörű, edzett acél penge egy számomra ránézésre nem felismerhető fémből. Még valami furcsa nyelven jelek voltak belevésve, de az nem izgatott. Ami inkább gyönyörűvé tette számomra, az a farkas fej volt a markolat végén. Aligha lehetett egykezes fegyver, de nem izgatott. Bele szerettem.

 - Szóval Alexis hisz a legendákban. – Hallottam elgondolkodni Linát. – A történetek szerint régen volt egy ember. Azt hiszem Kairen. Ez pedig az ő kardja.

 - Minden történetnek van valós alapja. Régen az emberek a legkisebb szokatlan dolgot is varázslatnak vélték. Legyen az egy kis elektromos töltés, vagy egy melegebb rész a sík felületeken. – Feleltem.

 - Holnap jössz ugye?

 - Még ma éjjel el akarom rendezni. Nem tervezem sokáig az itt maradást, mert ha az a barom tudomást szerez rólam, akkor itt nagy verekedések és kergetőzések lesznek. – Körbenéztem, s mivel senkit nem láttam, egy kis fémdarabot tettem a fegyver mellé. – Menjünk.

 A nap hátralévő részét a szállodai szobában töltöttük csendben. Ő a menekülés leggyorsabb módját dolgozta ki, több eshetőségre is felkészülve, míg én a betörést viteleztem ki az eddig megszerzett információk alapján.

 Aztán eljött az ideje az indulásnak.