Kószák

Epilógus

 Kilenc éve telt el azóta, hogy Larvel jégmezőin hatalmas ütközet volt. A legtöbb ember már el is feledte, ám néhányban még tisztán éltek a képek, amik akkor történtek.

 - Baltar gyere ide. – Elise gyermeke érdeklődött a harcművészetek iránt. Mestere nem más volt, mint maga Karazard Stein, a spártai.

 - Máris anyu. – Szólt még vékony hangján.

 Anyja elnézegette, ahogy gyermeke mozgolódik. Mióta visszavonult ő volt az egyetlen aki örömet tudott hozni neki.

 - Menj el Shineihez és kérd meg hogy jöjjön át este.

 A gyermek már szaladt is. Vance, az egykor piromániásként ismert exkósza megszorította a nyakában lévő lélekkövet. Az egyetlen emléket, ami gyermeke apja után maradt rá, ami sógora életben tartására szolgált régen. Most már csak egy emlék.

 - Szia. – Szólt Karazard. – Láttam elküldted Baltit. El tudtam szakadni a dolgaimtól, így hozzátok jöttem. Jól vagy? – Kérdezte meglátva a szomorú arcot.

 - Igen. Mióta te vagy a vezér…

 - Nyugi. – Csitította az. – Cav okkal mondott le, és okkal választott engem.

 - És mi az az ok? – Kérdezte Elise.

 - Már számtalanszor elmondtam, de megteszem még egyszer. – Mosolygott az. – Cavalorn Krohn belerokkant bátyja elvesztésébe. Nem kevésbé szerette Elrant sem. Nélkülük nem tudta irányítani a várost. Ők voltak gyakorlatilag a vezetők, Cav csak a szószóló.

 - És te hogy bírod? – érdeklődött továbbra is.

 - Hiányzanak. – Felelt komoran Stein. – De Amina sokat segített az újraszervezésben.

 - Kié a négyes? – Kérdett ismét.

 - Viktóriáé. – Felelt Kar. – De tudod jól, hogy Rien kapta a nyolcast. A többiben változás nem történt. Annyi, hogy Sento kapott egy csapatot a napokban. Gyors reagálású csapat. Pontosan az „olyan” esetekre. – Nem mondta ki mire gondol, úgy is tudta hogy Elise megérti. Nem akart olyan sebeket feltépni, amik még talán be sem forrtak.

 - Karazard bácsiiii!!! – Hallatszott hátulról Baltar hangja.

 - Apróság mi van veled? – Kapta fel a felé rohanó gyereket. – Képzeld Sento bácsi külön csapatot kapott tőlem.

 - Tényleg? – A gyermek szeme csillogott. Szeretett a lángököllel lenni, Elise általában rá hagyta Baltit mikor valami dolga volt.

 - Tényleg. Ha nagy leszel, elég jó, és elég erős, akkor talán te is lehetsz majd kósza, és te is kaphatsz csapatot. Sőt még egyszer oda is kerülhetsz mint én. – Mosolygott a spártai.

 - De addig még sok dolgunk van. – Vette át a szót Elise. – Cav most merre van? – Kérdett egy utolsót.

 - Jarvisonban él. Odaköltözött. Meglátogatod?

 - Igen. Vigyázol addig Baltira? – Kérdésére már tudta a választ, így egy mosollyal nyugtázta Karazard bólintását.

 - Balti most menj be. – Kérte a gyereket a Karazard.  – Mit tervezel?

 - Kószát nevelek a gyermekemből. Az apja és nagybátyja tiszteletére.