Kószák

12. fejezet

 - Azrael! – Kiáltott Elran. – Azrael mi történt?! – Ahogy a harcos mellé ért, az nyakába borult, erőtlenül, gyengén. Úgy suttogott.

 - Rájött. Kaidan rájött hogy nem vele vagyok. – Hangja is gyenge volt. Látszott rajta hogy szomja, hogy ki van merülve.

 - Jól van. Nyugi. Gyere most szépen bemegyünk, iszol pár kortyot aztán kipihened magad. – Az auramester aggódott a lándzsásért, hiszen őt is jó barátjaként tartotta számon azóta, hogy önként vállalta a beépülést az igen veszélyes közegbe. – Shinei! – Kiáltott hátra. – Szólj Kairennek és Cavalornnak!

 - Értettem! – Válaszolt a lány.

 Ekhart az ölébe vette a súlyos testet, ami idő közben elájult. Elsőre kicsit megrogyott a súlya alatt, de aztán úrrá lett magán és bevitte a fogadóba a lángvörös páncélba öltözött férfit.

 A többi kósza rosszallóan, óvakodva nézte az ájultat, emlékezve a minapi krugan támadásra. El mit sem törődve velük felcipelte s lefektette Azraelt egy ágyon, majd kért vizet és egy rongyot s úgy csepegette szájába az életet jelentő nedűt.

 Kis idő múlva lement, s elmagyarázta az éppen ott lévő kószáknak, hogy mi is történt valójában a sérülttel, hogy miért kellett megjátszani, hogy ellenségesek a szándékai, és hogy miért kellett most újra visszatérnie.

 Körül-belül egy óra múlva érkezett meg Shinei a két másik kószával. Egyértelmű volt, hogy Kai miatt késtek, aki El szúrós pillantására csak vállat vont.

 - Derulo. – Szólította a kettes csapat egyik tagját a tusázó. – Menj ki és állíts fel csapdákat. Az az érzésem van, hogy eljönnek Azraelért. – Szólt miután értesült a dolgokról. – Azrael újra köztünk… - Gondolkodott el.

 Mindenki meglepetten pillantott rá, a további kérdésekre Elran adott választ.

 Mikor a hosszú halál felébredt, még kába volt kicsit, de már tudatánál volt, emlékezett mindenre, ami szintén nagy előnyt jelentett. Elmondott szóról szóra mindent, ami az után történt, hogy megütköztek Jarvison előtt, majd feloszlott a gyűlés.

 Kai egyedül volt szobájában. Felszerelését vizsgálta, ami igencsak elhasználódott az utóbbi pár hónapban. Nem is csodálkozott rajta, hiszen szinte megállás nélkül verekedett, és amit kapott, abba más már talán bele is halt volna. Kelletlenül elmosolyodott gondolatain, fejét ingatta mellé kicsit. Észre sem vette, ahogy nyitott ajtaján testvére belépett.

 - Kesztyűt és csizmát hoztam bátyó amik adamantiumból vannak. Nem kell meghálálnod. Meg se szólalj. Csak ne halj meg. – Mondta, s távozott is a felszerelést az ágyon hagyva.

 Az adamantium majdnem mindennek ellenállt, nehezen megmunkálható anyag révén. Ám súlya mégis alig volt több egy mesterien megmunkált acél eszköznél.

 Felpróbálta, játszogatott picit az új felszerelésével a tusázó. Tetszettek neki, különösen a farkas fejek, amik beléjük voltak gravírozva.

 - Kai. – Szólt hirtelen Elise az ajtóban. – Bejöhetek? – Kérdezte félszegen.

 - Teszel még fel hülye kérdéseket, vagy be is jössz? – Mosolygott Kairen.

 A lány leült mellé.

 - Mi a baj? – Kérdezte egy egységnyi csend után Eli.

 - Tudod… - Kezdte Krohn bizonytalanul. – Én nem vagyok más, mint egy harcra teremtetett gépezet. Egy elmebeteg állat, aki gyilkoláson kívül másra nem jó. Biztos hogy jó ez neked így?

 Vance elmosolyodott.

 - Meghazudtolod magad. Ha már ilyeneken gondolkodsz, kételkedsz abban, hogy ez igaz lenne. Ráadásul nem lennél velem, ha valóban igaz lenne.

 - De…

 - Semmi de. – Vágott kedvesen a szavába. – Nem vagy elmebeteg, mert mások biztonságára gondolsz, és mert képes vagy józan gondolkodásra. Állat sem vagy, mert nem kell kordában tartani ahhoz, hogy ne keveredj bajba. Végezetül pedig ami mindkettőt cáfolja: képes vagy gyöngéd érzelmekre Kai. És ez az, ami emberré tesz.

 Kairen maga is elmosolyodott, s átölelte a lányt.

 - Lehet hogy igazad van. – Mondta fél mosollyal az arcán a tusázó. Hirtelen elgondolkodott, koncentrálni kezdett. – Rezonancia. – Fejét az ablakra emelte, pár pillanatot várt, majd nem törődve az üveggel kiugrott rajta a szilánkok közt fogva talajt. – Riadó nyugatra! – Kiáltott be, majd eszeveszett rohanásba kezdett.

 Három Krugan várta az idősebbik Krohnt nem messze a fogadótól. Az egyből küzdőállást vett fel, de amint észrevette, hogy a többinek nem áll szándékában harcolni, ő is természetes tartást vett fel.

 Egészen addig álltak egymással szemben farkasszemet nézve, mígnem Elran is megérkezett másodikként a helyszínre. Látva a helyzetet ő is leeresztette botját.

 - Kaidan látni akar titeket. – Kezdte a kámzsás, majd válaszra várva hallgatott.

 El bökött fejével Kainak, hogy válaszoljon ő, ha úgy tetszik.

 - Látni is fog. De nem akkor amikor ő akar. – Jött a nyers visszajelzés. – És köszönete sem sok lesz benne, azt megígérhetem.

 - Ne aggódj. Ő már vár titeket. – Jött a közönyös kijelentés, mire Kairen dühbe gurult, s Elran fogta vissza mellkasára tett tenyerével attól, hogy szétverje őket.

 - Várd meg míg kiderül mit akarnak valójában. – Suttogta. – Talán még olyan is kiderül, ami hasznunkra lehet. Mit akartok, mit tegyünk? – Kérdését már hangosan, a kruganokhoz intézte.

 Azoknak arcán elégedett, gonosz vigyor húzódott végig. Mintha máris nyertek volna valamit. Megfordultak, s intettek, hogy kövesse őket a két barát. Azok összenéztek, a fiatalabb vállat vont, s elindultak.

 Mire a többi kósza is odaért már nyomuk sem volt sehol sem a kruganoknak, sem pedig a Négyes csapat két vezérének.

 A kószák tanácstalanul álltak egymásra nézegetve, ki-ki halk beszélgetésbe bonyolódva. Cavalorn nem tudta mit tegyen, nem készült fel erre az eshetőségre, ahogy Karazard sem, ellentétben Azraellel.

 - Elkezdődött. – Mondta az utóbb említett.

 - Mi? – Kérdezte Rien aggódva.

 - Kaidan meg akarja valósítani a tervét. – Magyarázta a lándzsás. – Ami azzal kezdődik, hogy a két fiát megpróbálja a maga oldalára állítani. Ha ez nem sikerül, megöli őket. Aztán elkezdi a pokolkapu megnyitását ahonnan számtalan olyan démont akar megidézni, ami sokkal keményebb az A osztályúaknál, amilyenek még nem léptek Eriem földjére eleddig.

 - Mit tehetünk? – Kérdezte Reynolds.

 - Elvezetlek titeket oda amilyen gyorsan csak tudlak, és megpróbáljuk megakadályozni ezt az egész szörnyűséget. – Válaszolta Az. – Szóval készüljetek egy kemény összecsapásra. Egy órátok van. Úgy még talán beérjük őket. Na induljatok! Aki késik az itt marad! – Kiáltott.

 A harcosok oszlani kezdtek, Karazard, aki mindig harcra kész ott maradt vele, ahogy a Négyes csapat többi tagja is.

 Egy óra múlva meg is érkezett minden kósza, s útnak indultak. Az út nem volt rövid, de jó tempóban haladtak, ráadásul lovakon ami nagyban megkönnyítette az utazást, és nem utolsó sorban nem fárasztotta ki az embereket.

 A jégmezőkre érve fokozott óvatossággal haladtak, tartva a kerülőktől, amik bár egy ideje nem jelentkeztek, de még itt lehettek. Így sebességük lassult, de minél többen vannak a döntő pillanatban, annál nagyobb az esélyük a sikerre.

 Így haladt a végzete felé az Egyes, Kettes, Hármas, Négyes, és a Nyolcas csapat, igaz egyik sem teljes létszámmal, de mindegyik teljes meggyőződéssel és elhatározottsággal.

 A kastély hatalmas volt, a jég csak még gyönyörűbbé tette. Mire odaértek a kruganokkal, már éjszaka volt így Arwen fényében tündökölve vehették szemügyre a féltestvérek az épületet.

 Beérve kevésbé szép volt, és a várttal ellentétben nem annyira fűtött. Bár ez zavarta a legkevésbé az auramestert és a tusázót. Gondolataik sokkal inkább azon jártak, hogy Kaidannak miféle tervei lehetnek velük.

 A három krugan megállt egy hatalmas ajtó előtt.

 - Idebent. – Mondta a kámzsás, majd a két harcos kinyitotta az ajtót.

 Elran ment elöl, Kairen mögötte. Az auramester nem szerette volna, ha bátyja hirtelen felindulásból elkövet valami hülyeséget.

 A terem üres volt. Sehol nem volt senki. Körbenéztek, felmérték a terepet. Az ajtón kívül csak két hatalmas ablak állt rendelkezésükre, amik még így éjjel, világítás nélkül is tökéletesen elég fényt adtak a látásviszonyok kielégítéséhez.

 Kai oldalba bökte Elrant, aki a jelzett irányba fordult. Nem más jött elő lassú, kényelmes léptekkel, mint Kaidan maga. Krohn keze ökölbe szorult, de uralkodott magán és nem ugrott neki apjának. De nem is bízott benne annyira, hogy ne ügyeljen minden egyes apró rezdülésére. A ruhája utolsó fodrával is tisztában volt, nem bízott semmit a véletlenre.

 - Á gyermekeim. – Üdvözölte őket szívéjesen.

 - Na csak ne add itt a jó apukát. – Fortyant Kairen.

 - Kai. – Szólt rá El, de az folytatta.

 - Otthagytál minket kölyök korunkban. Tudod milyen úgy felnőni? Tudod milyen az, amikor mindenki utál csak mert apád lelépett, anyád meg újraházasodott?

 - Kai! – Szólt erélyesebben öccse. – Nyughass már. Várjuk meg mit akar.

 A tusázó indulatos szuszogása alább hagyott, de szemét továbbra sem vette le apjáról.

 - Mit akarsz tőlünk? – Vetette oda Ekhart a kérdést apjuknak.

 - Nos egyszerű. Hogy álljatok mellém.

 - Azok után hogy meg akartál öletni párszor… Sőt, pár éve te magad is megpróbáltad. – Dohogott az auramester.

 - Azok az idők elmúltak. – Jött a magyarázat. – Azóta rájöttem, hogy nekem nem a fiaim ellen kell harcolnom, hanem velük. Így a legegyszerűbb megoldást választottam, és ide hozattalak titeket, hogy meggyőzzelek.

 - Nos, kíváncsian várjuk az érved apu. – Kairen az utolsó szót nem kis megvetéssel és gyűlölettel mondta ki, éreztetve, hogy mindegy mivel próbálkozik, Kaidan nem jár majd sikerrel.

 - Rendben fiam. – Mondta a legnagyobb természetességgel az. – Először is. A vérem vagytok. Egyértelmű, hogy nem lenne jó, ha egymás kezétől halnánk. Másodszor. Ti nem láttátok azt, amit én. Nem láttátok azt a korrupt rendszert, ami a ti kis San Sorrowi rendszeretek mögött rejtőzik. Ha tudtátok volna, hogy Cav elődjének parancsai alatt csak olyan küldetéseket hajtottatok végre, ami önnön uralmának, hatalmának megszilárdítását és megerősítését szolgálták végrehajtottátok volna őket?

 - Ezért meg kellett ölnöd, és eljönnöd otthonról. Szép kis apuka vagy. – Vetette közbe ismételten a tusázó.

 - Természetesen nem. – Folytatta tovább Kaidan mintha mi sem történt volna. – Természetesen ti végig a rossz célokért harcoltatok. Ezért úgy döntöttem, teljesen elpusztítom a Kószák szervezetét. De nem csak arra a szervezetre vár ez a sors, a kruganokéra is, és az összes többi hasonló jellegű szerveződésre. Veletek könnyen megvalósítható lenne egy egységes béke a kontinensen.

 - Aminek természetesen te lennél az ura és parancsolója mi? Hát, köszi, de nem hiszem hogy szüksége lenne Eriemnek egy türanniszra. A magam részéről nemet mondok, amennyiben nincs jobb érved. – Válaszolt az idősebbik ismét, s hátat fordítva kifelé indult.

 - Elran? – Nyújtotta kezét az apa. Várta fiatalabb fia lépését, de már készült arra, hogy Kait feltartsa, ne engedje elmenni.

 Hirtelen hatalmas robajok hallatszottak kintről.

 - Rezonancia. – Mondta Kairen, s látta képességével, ahogy társaik elkezdték ostromolni a létesítményt.

 - Látod? Eljöttek megölni titeket, mert szemernyi bizalmuk sem volt bennetek. Hát ezekben bíznátok meg ti is? – Szavaival jól bánt az öreg, bár ezeket inkább Kainak címezte, kételyeket akart benne is ébreszteni, ahogy azt Elrannál sikeresen elérte. – Nem megmenteni jöttek. Megölni Kairen.

 A fiú lassan megfordult, apja szemébe nézett. Az arany barnán ragyogott, egyfajta kéjes örömöt tükrözött. Krohn keze ökölbe szorult.

 - Csak egy baj van apa. – Bökte ki végül Elran. – Az aurájuk nem úgy néz ki, mintha ölni jöttek volna. Míg a tiéd feketén ragyogja be az egész szobát. Gyerünk Kai. Megyünk segíteni. – Mondta, s ő is csatlakozott a kifelé tartó bátyjához. Ám Kaidan legyintésére a hatalmas ajtók bezáródtak.

 - Azt nem engedhetem. – Mondta elszomorodott tekintettel.

 - Én lefoglalom öcskös. Te menj és segíts. És mondd meg Elisenek, hogy vigyázzon magára. – Szólt árnyalatnyi szomorúsággal Kairen.

 Kaidan támadásba lendült, ám a tusázó két lépésből ott termett, és elsodorta apját, majd a földre nyomta, úgy ordított öccsére:

 - GYERÜNK MÁR EL!!! NEM TUDOM SOKÁIG ÍGY TARTANI!

 Az feleszmélve egyből futott az ablakok egyike felé, majd karjaival védve fejét kiugrott. Landolását egy gurulással tompította volna, de még így is sikeresen átszakította az alatta lévő előtetőt.

 Még felnézett a terem ablakaira, aztán sarkon fordult és elindult hogy segítsen bajtársainak.

 - Életed legrosszabb döntése volt ez Kai. – Mondta higgadtan Kaidan fia szorításában.

 - Akkor legalább tudni fogom, hogy mit nem kell elkövetnem ez után. – Szűrte fogai közt az, ám meglepetésére apja simán lelökte magáról minden megerőltetés nélkül. – Szimbiózis.

 - Még mindig csak a szelet használod? Csalódtam benned fiam.