Kószák

11. fejezet

  Elran a többiek elé tárta a tervet, miszerint a déli és a keleti kapunál három-három kósza áll majd, ahogy a keletinél is három lesz látható, a többiek elrejtőznek majd a környező sikátorokban és házak közt, házakban. Ismerte Azrael gondolkodását, és tudta, hogy a lehető legjobb támadási pontot fogja választani, ami a napnyugta miatt a nyugati kapu. Ugyanis a lemenő nap még pont a szemükbe vág majd a távolságiaknak, nehezítve ezzel dolgukat. A másik két kapuhoz csak azért küldött pár embert, hogy megőrizze a szeparáltság illúzióját.

 Megegyeztek, hogy ha megindul a támadás, akkor a nyugati kapunál egy fénymaggal fognak jelezni, hogy jó lenne átvándorolni oda és részt venni a csetepatéban. Megegyeztek abban is, hogy Kait, aki kiszúrta őket nem a nyugati kapuhoz teszik, mert az túl feltűnő lenne, és még rájönnének a csapdára.

 - Mindenki értette a dolgát? – Kérdett végül El.

 - Igen. – Jött kórusban a válasz.

 - Akkor mindenki a helyére. – Hangzott Karazard vezényszava.

 Elran, Kairen és Kar ment a déli kapuhoz, mivel onnan gyorsabban el lehetett jutni a nyugatihoz, mint a keletihez, és tekintettel arra, hogy ők a kifejezetten erős kategóriába tartoztak nem ártott, ha hamar odaérnek a célhelyhez.

 Jóval a támadás előtt felálltak a kijelölt helyekre, Elise Viktória és Sento mellett volt a keleti kapu fogadóbizottságában. A lángököl egészen tűzbe jött ismét a közelgő harctól, bár kicsit bántotta, hogy őt biztonságos távolságra helyezték ki.

 - Eli, Viki, figyeljetek. – Kérte őket Sento. – Tudjátok, hogy Kai most nincs túl jó állapotban, így mivel ti ketten álltok a legközelebb hozzá az ellenkező nemből, kérlek titeket kerüljétek a veszélyes helyzeteket. Ez a barom megöleti magát, ha bármi bajotok esik.

 - Sento? – Nézett rá Vance furcsán. – Te erről honnan tudsz?

 - Attól hogy harcon kívül nem tudok érezni, még látok és felfogok dolgokat. Kairen most rossz időkön megy keresztül. És erre a tanácstalansága csak még egy lapáttal lök rá. A téma lezárva. Kerüljétek a veszélyes szituációkat.

 - Egy csapat krugannal készülünk összecsapni baszod. – Csattant Burner. – Hogy a francba kerüljünk el veszélyes helyzeteket, mikor az egész egy nagy veszély lesz.

 - Csak arra kértelek titeket, hogy óvatosan. Tartsátok magatokat ehhez, ha azt akarjátok hogy az a hülye éljen még pár napot.

 Ekkor felvillant a fénymag. Összenéztek még utoljára, s a lángököl kérlelő tekintetére a két lány szemüket forgatva bólintott.

 Elindultak, s kb. már fél úton járhattak, mikor egy hatalmas robbanás villant fel. Mivel nem tudták, hogy melyik oldal kezdett bele a tűzijátékozásba, megszaporázták lépteiket.

 Egy kósza holtan esett össze, a halálos csapás hátulról érte. A kruganok túlerőben voltak, s ez mintha nem lett volna elég, Azrael is mozgásba lendült. Vele maga Elran foglalkozott. Azrael ugyanis fegyverénél fogva viszonylag messziről támadhatott, így El a botjával volt a legesélyesebb ellene. Ez viszont azzal járt, hogy a harc forgatagának kellős közepébe kellett magát belevetnie az auramesternek.

 A kószák célja a kruganok falakon kívülre való szorítása volt, ami meglehetősen lassan ment. Mindkét oldal szenvedett már veszteségeket, a kószák az ellenségeik meglepetésére sokkal erősebbek voltak mint várták. Ezt kihasználva azok is tudtak komoly károkat tenni bennük.

 Mikor mindkét oldalon megérkezett mindenki, akkor indult be az igazi káosz. Lánggolyók, energianyalábok repkedtek jobbra-balra kivehetetlenül, nem volt elenyésző a saját csapattárs eltalálása sem az átláthatatlan forgatag miatt. Így esett, hogy Kairen bal vállán súlyos égési sérülés keletkezett, de az nem törődve azzal, hogy fáj neki, harcolt tovább.

 Karazard is kivette alaposan a részét, mivel eleve égszakadással érkezett, s már karddal küzdött nem elaprózva egyszerre három krugan vezér között forgolódott. A káosz pengéje már többször is lecsapott, igaz mindig egy másik ellenfélre több-kevesebb sikerrel.

 - Kai! – Kiáltott társának, aki mellé térváltott számítva a következő húzására. – Sötétebb a feketénél.

 A spártai Kairent, magát, és még vagy öt krugant zárt be a burokba, ahol a harc még kiélezettebb lett.

 Eközben Elran a sivatag villámát használva küzdött ellenfelével, akinek egyik képessége aktív volt: a láng lándzsa. Elképesztően nagy pusztítást vittek végbe maguk körül, senki nem volt már pár méteres hatókörükben mert ki-kitámadtak a másik népének tagjaira nem túl kellemes érzéseket keltve, sőt több ház falát is átlyuggatták már.

 A harcot sikerült a falakon kívülre helyezni, igaz Karék még nem jöttek ki a burokból.

 Mindkét fél igencsak megfogyatkozott létszámban, igaz a kószák súlyos sérültjei inkább visszavonultak, míg a kruganok utolsó vérig küzdöttek. Ennek okából még nagyobb túlerőre tettek szert, de a spártai és a tusázó még éppen idejében csatlakozott újra a harcba hogy a mérce ismét kiegyenlítődhessen.

 Éjfél volt már, mire Azrael a maradék pár emberével visszavonult, s a kószák közül is a vezérek, és még páran maradtak jelen.

 - Jelentést a veszteségeinkről és a sérültekről amint lehet. – Utasított Kairen a városba visszaérve. – Szeretném tudni, hogy hogy állunk. El te velem maradsz. Kar és Cav pedig felverik Hoblot és jelentenek neki az esti ütközetről. Holnap napkeltekor pedig két ép személy váltson le minket a tetőn.

 A gyors parancskiosztás után fel is ment társával a tetőre, s rögtön kérdőre is vonta az a tusázót.

 - Te barom miért nem láttatod el magad?!

 - Kussolj. Előbb a súlyos sérülteket kéne nem? – Vágott vissza Krohn. – Különben is. Most sokkal fontosabb, hogy mit tudtál meg Azraeltől.

 - Nos… - Gondolkodott el Ekhart. – Kaidan egyelőre bizonytalan velünk kapcsolatban. Nem tudja még, hogy mit kezdjen velünk. Annyi a biztos, hogy veled meg velem tervei vannak.

 - Aha. Következő lépéseikről megtudott valamit?

 - Hááát… Annyit hogy újabb idézést hajt végre a közeljövőben. Állítólag erősebb lesz, mint a három utóbbi démon. Addig viszont rendszeresen zaklatni kíván minket, amíg azzal az idézéssel készen nincs. – El elgondolkodott. Tudta mi járhat Kai fejében, s ezt szóvá is tette: - Meg akarod látogatni aput?

 - Meg.

 - És hogy akarod előkeríteni?

 - A harc előtt megkértem Shineit hogy maradjon fedezékben végig, és fókuszáljon Azraelre hogy megjegyezze őt. Tudjuk hogy Kaidan valahol a jégmezőkön bujkál. Nincs más dolgunk mint kivinni a lányt oda, és ha rálelt Azra akkor visszaküldeni.

 - Kai. Ezt nem kérheted tőlük. Tudod hogy ők is jönnek majd, hiába zavarod haza őket.

 - Tudom Elran, tudom. De ha meg szimplán ellógunk, akkor meg rád hangolódik Shin és ugyanott tartunk, azt kivéve, hogy nem tudjuk hol van apánk. Ha visszaküldjük, nyerünk időt míg szól a többieknek és besurranhatunk. Addig sincsenek veszélyben.

 Nem szóltak egymáshoz. Ekhart érezte a szavakat féltestvére szavaiban, de nem akarta, hogy a többieknek baja essen. Némán álltak egymás mellett, miközben eleredt az eső. A tusázó felemelte tekintetét, élvezte az illatát, a hangját a hulló víznek. Észre sem vette hogy Elise feljött hozzá, Elran pedig ott hagyta, ami nem volt jellemző a reakcióira, általában a legkisebb rezdülésre is felfigyel a környezetében.

 A lány mellé állt, s ő is felfelé emelte a fejét, hagyta hogy a lágy eső mossa arcát, átáztassa vállig érő, barna haját. Tűz elemű létére szerette ő is az esőt, a vizet. Nem sokan tudták ezt róla, a mellette álló férfi pedig még mindig nem vette észre.

 - Hé Kai. – Szólította meg a lány.

 - Ohh… - Lepődött meg az. – Észre se vettelek.

 - Tudom. – Mosolygott a lány továbbra is az eget bámulva. – Azt mondtad szereted az esőt. Nos, én is szeretem. Gondoltam élvezzük együtt ezt a kis örömöt.

 A férfi hirtelen összezavarodott. Érzései felkavarodtak, megbolydultak.

 - Tudod nem tudom mit kezdjek magammal. – Szólt félszegen Kairen. – Szeretnélek biztonságban tudni. Szeretném, ha többé nem esne bajod. De nem tudom mit tegyek.

 - Hát, ez meglepő… - Felelt a lány. – Talán nem várok másra, mint hogy átölelj és magadhoz szoríts. Talán nem kéne annyit gondolkodnod, hanem egyszerűen csak cselekedned a szíved szerint.

 Krohn elgondolkodott. Eddig ugyanis pont ezt tette, ám átgondolva a dolgokat, az utóbbi egy-két hétben teljesen elhagyta önmagát.

 - Igazad van. – Állt a lány elé, s magához húzva megcsókolta Eliset. – Én így érzek most. – Mondta homlokát a lány homlokához érintve.

 - Kaidan! – Kiabált magából kikelve Azrael. – Kaidan hol vagy?!?!

 A nagyúr előjött terméből, szembe állt a lándzsással.

 - Mi történt hű harcosom? – Kérdezte higgadtan.

 - Öt csapat kósza várt minket. Többet eltettünk láb alól, de nem szóltál, hogy ezek ennyi tapasztalatot szereztek és így megerősödtek. – Az hangjában elfojtott düh burjánzott. – Alig tudtunk páran meglógni. A spártai kifejezetten kemény ellenféllé vált. Magában többet ölt, mint három másik együtt.

 - Nyugodj meg barátom. – Csitította a vezér. – Csak nem azt hitted, hogy a fiaim három év elteltével nem erősödnek meg? Karazard pedig a velük való csatározások miatt lett ennyire erős. A mellett a kettő mellett csak felfelé lehet fejlődni. És tudod hogy miért? – Nézett rá, ám választ nem várva folytatta is: - Mert az a kettő a lehető leg lehetetlenebb helyzetben sem adja fel. Akkor három éve is erőm jóval meghaladta együttes erejüket. Mégis majdnem elintéztek. Igaz a nagyobbik gyermekem ereje jelentősen megcsappant a rúnakardja nélkül. Most már semmi esélyük nincs, úgyhogy megnyugodhatsz.

 - Értettem uram. De gondolja, hogy nem találnak ki valamit? Arról sem tudtunk hogy Kairen rezonanciája fejlődött, vagy hogy Elran szert tett a villám elemre. Már képes az auráját akár öt másodpercenként váltogatni, igék nélkül. Szerintem ne bízzuk el magunkat, és készüljünk fel minden eshetőségre. Az a kettő még komoly károkat okozhat a terved véghezvitelében.

 Kaidan megfordult. Keze köntöse alá csúszott, ám Azrael észrevette ezt, és hátrébb lépett, majd futásnak eredt ahogy csak tudott.

 - Miért árultál el engem? – Kérdett még utána Kaidan. – Mellettem a világ a tiéd lehetett volna!

 Nézte, ahogy az áruló lándzsás kimenekül a kastélyból, nézte ahogy rohan a ég borította földön, az ablakban állva gondolkodott Azrael okán.

 - Küldjünk utána embereket? – Bújt elő Jellasic egy sötét sarokból.

 - Nincs rá szükség. Tudom, hogy hova megy, és tudom, hogy még visszajön. Csak pocsékolnánk az embereket. Úgyis megölne párat közülük. Készüljünk tovább.

 - Értettem uram.

 Nem aggódott Kaidan, nem volt rá oka. Minden a legnagyobb rendben ment, tervei elképzelései szerint alakultak. Számított az árulásra is, csak éppen nem Azrael részéről.

 Cavalornt meglepő kép fogadta a tetőre érve: bátyja és Elise egymás karjaiban voltak. Megköszörülte torkát, mire bátyja jobb kezének középső ujját mutatta neki nem emelve ki arcát a lány hajából.

 - Ki az? – Kérdezte Vance.

 - Az öcsém. Megvirradt. Menj, pihenj.

 - Rendben. De megvárlak majd a fogadóban. – Válaszolt Eli. Fejét hátrahúzva a férfi szemébe nézett. – Kérlek. – Szólt még egyszer, majd nehezen, de elengedték egymást s a lány távozott.

 Kai szemben maradt testvérével, akinek szeme villámlott a dühtől, de türtőztette magát.

 - Négy halott, hat súlyosan sérült. Mindenki más harcképes állapotban van. – Darálta.

 - Kik a halottak?

 - Dreina a kettesből, Jogen az én csapatomból, Serik és Irian a hármasból. Súlyosan sérült Amina, Sento, Rufus, Eywin, Harona és Kililian. Ahogy észre vettem az elsődleges célpontok azok voltak akik már itt vannak egy ideje. Kai. Ez most nem a szokásos. Több mint másfél hónapja kint vagytok. Ideje lenne hazamennetek. Nektek és a Nyolcasoknak.

 - Kaidan ellen esélyetek sem lenne. Egy az egyben lesöpörne titeket a föld színéről. De ha ő akar valamit ennyire, azt mi nem akarjuk szóval muszáj itt lennünk Elrannal hogy megakadályozzuk.

 - Ki ő nektek, hogy ennyire gyűlölöd? – Szegezte neki a kérdést Cav.

 - Az apánk. – Felelte az. – Kaidan Elrannak és nekem az apánk. De vele is csak féltestvérek vagyunk. Az anyánk nem ugyan az.

 Cavalorn Krohn megdöbbent. Testvére szemébe nézett, aki állta tekintetét, ám gyűlölet és szégyen tükröződött benne.

 - Ez… Meglepő… Fordulat… - Mondta a fiatalabb Krohn. – Ezért gyűlöl akkor annyira Krohn apu. Gyűlöli Kaidant.

 - Ezt a témát itt zárjuk le. A gyógyítók lássanak hozzá a dolgukhoz. Kezdjék Aminával, hogy minél hamarabb segíthessen ő is nekik. A többiek tegyék a dolgukat. A halottakat csapataik temessék el. Ennyi.

 Öccse bólintott, majd intett neki s távozott.

 Kairen újra az égre emelte fejét, ám most nem lehunyt szemmel. Gondolatai Elise-en és azon jártak, hogy hogy kerülhetett ilyen kutyaszomorító helyzetbe. Az eső csendesen, átérzően simogatta arcát, s talán a cseppek közé keveredett egy-két könnycsepp is, s a tusázó rájött: képes még érzelmeket produkálni, nem csak egy elcseszett harci gépezet.

 Shinei szomorú volt. Nemcsak az őket ért veszteségek miatt, hanem azért is mert átérző lévén tudta, hogy a vezéreik össze vannak zavarodva. Már régen nem Cavalornt tekintette vezérének, rá úgy nézett, mint munkaadóra. Vezéreinek mindig is a Négyes csapat tagjait tekintette, bár velük most tölt el először huzamosabb időt.

 A körülötte lévő személyeket egytől-egyig ismerte, tudta ki kicsoda, anélkül, hogy odafordítaná a fejét. Mégis hiányérzete volt azóta, hogy Elrantól gyerekkorában elválasztották. Hiányzott neki valaki, akivel önfeledten kacaghat, akit átölelhet minden további nélkül. Erre egy ilyen rossz helyzetben kell újra találkoznia azzal, akitől mindezt megkaphatja.

 - Shin jól vagy? – Lépett mellé Ann. – Rajtuk gondolkodsz ugye? A Négyes csapaton.

 - Ennyire látszik? – Fordult társához Shinei.

 - Tudod, te a Kettesben mindig egy külön személy voltál. Gyakran távolinak éreztelek. De mindig próbáltam ügyelni arra, hogy ne érezd magad egyedül.

 - Igen ezt észrevettem. De tu…

 - Mi az? – Lepődött meg Ann a hirtelen mondat elharapáson.

 - Elran! – Kiáltott Shinei. – Elran gyere elő. Itt van!

 Az auramester már robogott is lefelé a lépcsőn, s a lányt karjánál fogva ragadta meg.

 Kihúzta maga után az utcára, s kérdő tekintetére választ mutatott a lány. Kacskaringós utakon száguldottak végig, Shin alig győzte a fülébe kiabálni mikor merre forduljon. Végül mindent megunva El a hátára vette, s felmászott vele a tetőkre, hogy nyílegyenesen indulhasson a célpont felé.

 Azrael fáradtan, izzadtságban fürödve támolygott az erdő és a városfalak közt.