Kószák

10. fejezet

 - Uram. – Szólalt meg a csuklyás mágus. – A kószák könnyűszerrel végeztek a három démonnal. Mi tévők legyünk?

 A szólított egy magas, szakállas alak kifelé bámult a kastély ablakából. Gondolata máshol, terve komolyabb részének megvalósításán járt. A San Sorrow kószáinak beavatkozása és első akcióik nagyon lelassították a haladást. És most állítólag még többen jöttek, ismeretlen okokból. Legalábbis nem tudják az ő szándékait.

 - Uram?

 - Nyugodj meg Jellasic. – Szólt higgadtan. – Ezektől messze erősebb lényeket tervezek nekik, ha sikerül végrehajtani a tervünket. Olyanokat, amiket a túlélő vagy az auramester sem él túl. Most menj. Készítsd elő a következő idézést.

 - Igenis Uram. – Hajtott fejet a kámzsás, s kioldalgott a teremből.

 A nagyúr egyedül maradt gondolataival, s leült trónjára. Gondolatai fiain és azok eredményein jártak. Ha így haladnak a dolgok teljesen biztos, hogy elérheti célját, sőt még talán San Sorrowt is elpusztíthatja.

 - Azrael! – Szólt fennhangon, mire egy páncélos ember jelent meg hatalmas lándzsával. – Szórakoztasd kicsit a népet. Szükségük van kikapcsolódásra. Támadjátok meg a kószákat Jarvisonban. Nem baj ha meghal egy-kettő közülük.

 - Értettem Kaidan. – Jött a válasz, s a harcos ki is ment a teremből.

 Igen. Kaidan tervei jól alakultak, közel állt ahhoz, hogy befejezze amit éveken át készített elő.

 A kószák az őrségben lévők kivételével egytől egyig a fogadó földszintjén voltak, s páran megdöbbenve nézték, ahogy Kairen ballagott lefelé a lépcsőn.

 - Te még élsz? – Jött egy megdöbbent kérdés Brogantól, a Kettes csapat második emberétől, a paptól. – Pedig már előkészítettem neked egy szép temetést.

 - Hűtsd le magad szentfazék. – Jött az éles válasz. – Még eltemethetsz. Később.

 - Mephisto keresztje téged vár tusázó. – Vigyorgott Brogan. – Nemcsak hogy vár, egyenesen kiabál utánad.

 - Na most kussolj el mielőtt hamarabb találkozol vele mint én. – Villantott szúrós tekintetet rá Kai. – Nem azért vagyok itt hogy hallgassam a csipkelődésed. Ez mindenkire vonatkozik.

 - Akkor? – Kérdett bele Ann. Krohn összerezzent hangja hallatán. – Akkor miért?

 - Hogy elmondjak egyet s mást. – Vonult a pulthoz rendelni. – Gondolom feltűnt nektek hogy ezek a dögök csak közkatonák.

 - Csak a gyalogok? – Ámult el egy másik kósza, Ungo az Egyes csapatból. – Mi lehet ezeknél rosszabb?

 - Mondjuk az a három démon, amiket pár napja beidéztek a város kellős közepére. – Fordult közönyösen hozzá Kai. – Nos visszatérve a lényeghez. Ti majdnem mind idősebbek vagytok, így biztos hallottatok már Kaidanról az árulóról ugye? – A csend, mint válasz nem lett volna megnyugtató, ha Krohn nem tudta volna, hogy igaza van. – Nos valószínűleg ő áll az egész mögött. Azt is tudjátok, hogy gyűlöljük egymást. Egyszer már találkoztam vele a jégmezőkön. Nem volt jó móka. Szóval csak óvatosan. Egyedül sehova ne menjetek, mert bérgyilkosokat is szívesen küldözget utánunk. Ennyit szerettem volna.

 - Ezért hívtál össze minket? – Dohogott újra Brogan.

 - Ha nem tetszik, vegyed a cuccod és tűnés haza San Sorrowba. – Szúrta le Shinei. – Minden apró információ létfontosságú lehet.

 A többiek helyeslő bólogatására a pap is befogta száját.

 - Akkor mehetünk? – Kérdezte Shin. – Mert szeretnék gyakorolni. Egyre gyorsabban tudok embereket váltani, olyanok közt is akiket egyáltalán nem ismerek.

 - Igen elmehettek. Csak… - Kai szavai egy pillanatra elakadtak. – Vigyázzatok magatokra.

 - Jól van testvér. – Veregette vállba Sento. – Oszlás van srácok. – Szólt válla felett a többieknek, majd a pulthoz ült Kai mellé. – Hé testvér. – Kezdte. – Ha bármikor szükséged van a segítségemre szólj bátran. És légy szíves nyugodj meg mellé. Nem hiányzik hogy elveszítsük az egyik legerősebb emberünk.

 - Rendben Sento. Akarsz még valamit?

 - Nem. Viszlát. – Vette a lapot a lángököl.

 Elise és Elran együtt őrködtek a déli ponton. Szótlanul fürkészték a ködös környéket, igaz nem sokat láttak belőle. Igazából inkább csak azt a pár utcát és a közeli városfalat látták, ami körülvette őket. Az őszi időjárás nem kedvezett helyzetüknek, sokkal kiszolgáltatottabbak voltak, mint eddig bármikor a kerülők, esetleg bérgyilkosok támadásának.

 Ennek tudatában maximális óvatossággal végeztek mindent, és a lehető legfigyelmesebben vizsgálták a környéket.

 Őrségük végeztével aztán a fogadó felé vették az irányt.

 - Te El. – Szólította meg a lány a férfit. – Rien mesélt valami törött rúnakardról ami Kaié volt.

 - Igen volt neki egy kardja.

 - És mi lett vele? – Elran nem erre a kérdésre számított, sokkal inkább a szokásos állandó öklösre. – Mármint úgy értem, hogy hogy sikerült eltörnie.

 - Emlékszel, hogy azt mondtam: nem jövünk ki túlságosan jól az apánkkal? – Kérdett az vissza, mire Elise bólintott. – Nos az első összecsapásunkkor vele törte el. Igaz így megmenekültünk. De nagy felelőtlenség volt tőle a tett. Rúnakardot nem minden nap kaphat az ember, és nem kis veszélyjel jár az eltörése sem. Örülhet hogy életben van. És hogy össze tudta szedni a lelkem.

 - Értem. Ez is ne feszegessük téma igaz?

 - Hát, a részéről szerintem nem igazán. De örülök hogy érdeklődsz utána.

 - Tudom. Jó hatással vagyok rá igaz? – Mosolyodott el Vance. – A kérdés már csak az, hogy az ő fejében mi jár. Viki úgy tudom elég mély nyomot hagyott benne.

 - Hááát… Kainak senki se tudja mi járhat a fejében. Kai attól függetlenül, hogy azt mutatja, nem egy állat. Még csak elmebeteg se. Csak túl sokat csalódott így a hitét is elvesztette sok dologban. Nem tudom mit kéne vele kezdeni, mert ha így halad tovább egyszer megöngyilkoltatja magát.

 A piromániás, ha nem is mutatta ki, megijedt ennek hallatán. Nem is szólt többet, Elran szavain gondolkozott. Azon, hogy mi késztethette Kait arra, hogy ilyenné váljon.

 A fogadóba érve meglátta a pultnál ülő tusázót, ám nem volt bátorsága hogy megszólítsa, inkább felsietett Elran mögött az emeletre.

 A tusázó ugyanakkor megérezte a lány közelségét, aggódását. Igaz ő sem tudta hogy hogy, vagy hogy miért. Csak kisétált, s elindult megkeresni Öccsét, akivel hivatalosak voltak Hoblo úrhoz megbeszélésre és jelentést tenni.

 A jelentéssel végezvén beszélgettek, sétáltak, a főkapunál lyukadtak ki. Meredten bámultak a ködtől alig látszó erdőre, s mivel a nap már amúgy is lemenőben volt a látási viszonyok még rosszabbak voltak.

 Az idősebbik megdörzsölte a kötést bal szemén.

 - Még mindig nem gyógyult be? – Kérdezte öccse.

 - Zephyr amennyire tudom alvadás gátló kencéket használt pengéin, hogy ha esetleg nem jól jönne ki a harcból, ellenfele megfelelő kezelés nélkül ne élje túl. Meg ha jól emlékszem gyógyulást lassítók is voltak köztük.

 - Amúgy meg kéne látogatnunk Krohn aput ha már itt vagyunk. – Szólt egy hosszabb csend után az öcs.

 - Ez nem szokványos köd ugye tudod? – Mondta Kai, mintha meg sem hallotta volna, amit testvére mond.

 - Paranoiás vagy bátyó. Honnan veszed?... – Szólt szánalmasító hangon Cav.

 - Onnan kedves öcsém, hogy imádom az esőt. – Felelte nemes egyszerűséggel. – Rezonancia. – Csendben figyelte a környező erdőt. Nem szólt semmit, csak előrébb lépett egy irányba, ahol nagyobb csoport fa volt. Felemelte jobb öklét, s középső ujját kinyújtotta. – Remélem tudjátok, hogy szeretettel várom a látogatásotokat ebben a városban! – Kiabált a fák felé, majd megfordult és bement öccsével a nyomában.

 - Ez mi volt Kairen? – Tért egyből a lényegre a fiatalbbik testvér.

 - Azrael egy tetszetős csapatnyi elit krugan harcossal.

 - Te meg beinvitáltad őket? – Szólt elképedve Cavalorn. A kruganok ugyanis a kószákhoz hasonló szervezet volt, csak azoknál sokkal erősebb és vérszomjasabb emberekből állt. – Te kruganoknak mondtad, hogy várod őket szeretettel?! – Nem elfojtott düh csattant fel a sólyomszemben. Tartott tőlük, bár ezt nem merte elismerni.

 - Nyugi. Nem fognak bejönni egyelőre. Van időnk felkészülni rájuk. – Zárta le a beszélgetést az idősebbik testvér.

 Összehívták a többi kószát, majd Kairen eléjük tárta a helyzetet s tervet kovácsoltak az elkövetkező ütközetre.

 „Na most mi legyen.” Gondolkodott Azrael. „A srác kiszúrt valahogy minket, ami nem jó jel. Innen már nem mehetünk be mert számítanak rá. A keleti kapu sem jó, mert bár köd van, ez mesterséges. Pár perc múlva oszlani kezd és akkor már messziről megláthatják őket. Marad a nyugati, ahol kis szerencsével lazább lesz a védelem és még a nap is az ellenség szemébe sütne, ami tovább javítaná esélyeinket.”

 Lándzsája megremegett, mire ő megfordult. Az egyik krugan csapat vezére állt mögötte. Biccentett neki fejével, mire az távozott. Újra gondolataiba merülve a harcos vetett még egy pillantást a város déli, főkapujára aztán sarkon fordulva nekiindult a kerülőnek a keleti kapuhoz.

 - Azrael úr. – Jött egy krugan vezér. – A csapataink tudni szeretnék miért megyünk át a keleti kapuhoz.

 - Azért, mert az egyik kósza kiszúrt minket. – A krugan a kósza szó hallatán köpött egyet. – Átmegyünk. – Folytatta a lándzsás. - A keletikapuhoz, ahol majd mi napnak háttal leszünk. Valószínűleg ott az őrségük is gyengébb. Az előzetes jelentések alapján legalábbis úgy tűnik. Ja és urunk szavaival élve: nem baj ha egy-két kósza életét veszti.

 A krugan nem válaszolt, csak egy gonosz, kéjes vigyor húzódott végig arcán. Azrael nem örült ennek. Tudta, a két nép nem kedveli egymást. Legalábbis a kószákat a másik, és azt is tudta, hogy a kruganok képesek gondolkodás nélkül mindenkit megölni, aki az útjukba kerül, így nem kis vérontásra számított. Azt viszont nem szerette.

 - Napnyugtáig várunk. Mikor már majdnem lement akkor indulunk meg úgy, hogy pontosan a sötétre érjünk oda a városhoz. A kószák valószínűleg már várni fognak minket, de mivel három bejárat van a városba nagy esélyjel meg lesz osztva az erejük így nem számíthatunk túl nagy ellenállásra. De ne felejtsétek el, hogy ezek kószák. Soha nem tudhatod mire képesek és hogy mire készülnek. – Osztott gyors eligazítást Az. Amikor eljött a megfelelő idő, így szólt: - Dicső harcban haljunk. – S megindultak.