Kószák

7. fejezet

 Talán a sors, talán a balszerencse hozta úgy, hogy a tusázó és Costan őrségének vége felé a kerülők támadni kezdtek.

 - Szólj a többieknek. – Utasította a nőt a férfi. – Én feltartom őket.

 Már ugrott is, hogy mihamarabb megütközhessen a szörnyekkel.

 A nő hanyatt-homlok rohant a fogadóba, s beérvén hangos kiáltásokkal hívta a többieket. Sietségének ok az volt, hogy hallotta Kar miként reagálta le a jégmezőkön történteket, s félt, hogy ugyan az történne vele is.

 Mikor összegyűlt az osztag, Elran ezt kérdezte:

 - Merre vannak?

 - Nem tudom. – A válasz bizonytalan volt. – Annyit mondott, hogy hívjalak titeket, majd eltűnt a sötétben.

 - Végül is mindegy. – Sóhajtott az aurák mestere. – Pár percen belül úgyis…

 Szavai egy hatalmas robaj szakította félbe.

 - Igen El… Arra lesz. – Helyeselt Karazard.

 Az alakulat egy emberként indult meg a zaj irányába a lehető leggyorsabb tempóban.

 Mikor odaértek Kai már javában tűzzel szimbionálva harcolt, s több kerülő már halott volt. A tusázó éppen egy látóval nézett farkasszemet, így a többiek a maradék kerülőkkel kezdtek foglalkozni.

 Tapasztalatuknak és ismereteiknek hála gyorsan ölték a szörnyeket, bár számuk nehézkesen csökkent. Az emberek képességei is korlátozva voltak mivel a terület lakott volt. Ennél fogva a legnagyobb hatékonysággal a közelharciak dolgozhattak, ami erőteljes igénybevételt is jelentett.

 Kairen még mindig helyben állt a látóval szemben mozdulatlanul, mikor Sento szállt el a két fél közt. A férfi társa takarásában elrugaszkodott. A repülő ember ökle éppen pár centire állt meg a lény testétől, pár másodpercig lebegett, majd a földre esett, míg a szörny fülsüketítő hangokat hallatva hátrált.

 A csata nem tartott sokáig, bár voltak nehézségek. Azzal ért véget, hogy Sento lángoszlopa felcsapott a látó alatt elégetve azt a pokoli tűzben.

 - Ez mi volt? – Kérdezte Rylai.

 - Felmérés a részükről. Kíváncsiak voltak milyen erőt képviselünk korlátozott lehetőségek között, mivel nyílt terepen barátunk szétégetett mindent. Balszerencséjükre a mogorva hangulatú Kaijal találkoztak először. – Elran hangja megrovó volt a tusázóról ejtett szavaknál.

 - Minek tesztelnének minket? – Kérdett közbe Amina. – Úgy értem mi hasznuk származik abból, hogy tudják: ismét itt vagyunk?

 - Nem tűnt fel, hogy most nem nyolcnál alig több jött? Sőt még egy látó is?

 - Vagyis tudták hogy visszajöttünk, de azt nem hogy hányan. – Összegzett a négyes gyógyítója.

 - Amennyiben most teszteltek minket, logikusan gondolkodva a következő hullámok egyre keményebbek lesznek. Fárasztanak minket, és az idegeinkkel játszanak. – Csatlakozott be Sento is.

 - Legyenek következők? – Csatlakozott be Elise is.

 - További erősítésre van szükségünk. – Kairen hangja komoly volt, Eli megjegyzését fel sem vette. – A küldetést innen én vezetem. Rylai hazamegy pihenni és kérni az első három csapatot pluszba. Akik itt vannak, további utasításig pihennek. Jómagam a tetőn leszek. Ott megtalálhattok majd. Rylai holnap napkeltekor indul.

 Nem mertek ellenkezni Krohn parancsaival, mindenki ment dolgára. Hogy egészen pontosak lehessünk Elran mert volna, de nem látta értelmét hogy vitázzon társával, hiszen az tapasztaltabb volt nála.

 A nap már magasan járt. A város zsibongott az élettől, a központi téma majd mindenhol a szörnytestek mivolta volt, amit a városi őrök cipeltek.

 Egy-két feltételezés meglehetősen meredek volt, s ezeket hallgatta Rien amint Viktóriával sétált a piactéren.

 - Kai még mindig nem ment vissza? – Kérdezte Viki az íjast.

 - Nem. El vitt neki enni. Komolyan fontolgatja, hogy Rufust és Kart magával viszi, és ha kell erőszakkal cipeli vissza a fogadóba pihenni. Rylai elindult már szóval lazíthatna kicsit.

 - Nem fog úgyse. Elég jól ismerem…

 - Tudod mit Viki? – Fordult hirtelen hozzá Reynolds. – El szerint te jó hatással voltál az aurájára. – Várt, hogy társa megértse logikáját.

 - Tehát?

 - Tehát neked kéne megpróbálnod lehozni onnan. – Forgatta szemeit Rien.

 - Talán igen. – Gondolkodott el az. – Talán nem. Úgy tudom Elise is pozitívan hat rá.

 Az íjas elgondolkodott. Érezte, hogy Viktória szeretné lehozni onnan Kait, de nem tudta megkockáztathatja-e hogy a pirolánnyal küldje oda.

 Hirtelen sikítozásra lettek figyelmesek.

 - Erre még később visszatérünk. – Hadarta Viki, s nekilódult jobbjával egyik kardját markolva, ballal utat törve magának a tömegben.

 A riadalom oka egy bérgyilkos volt, aki súlyosan megsebesítette Karazardot. A férfi vérző combbal és mellkassal féltérden állt, légzése szapora volt, a hirtelen vérveszteségtől pedig remegett.

 Felemelte fejét a csapásra készülő orvgyilkosra, s már-már megváltásként várta a halált. A feje felett lévő kard azonban nem érte el testét, megakadt Viktória pengéjében melyet jobbal tartott, s a nő már ballal rántotta is ki a másik kardját hátrálásra kényszerítve a gyilkost.

 - Rien vidd őt biztonságba! – Szólította fel az íjászt. – Azonnal Aminára van szüksége.

 Nem törődve a környezettel, azonnal nekitámadott az orvnak. Tapasztal harcos lévén harmonikusan építette fel támadásait, egész testét használva hozzájuk.

 Jószerével oda-vissza táncoltak az emberek gyűrűjében.

 - Tenzou shikei. – Mondta a férfi, mire pengéje láthatatlanná vált.

 A nő érzékeire próbált hagyatkozni, úgy harcolt tovább. Ám azok nem voltak úgy kiélezve, mint társaié így nem kerülhette le a sérülést: bal oldalt megvágta ellenfele.

 Viki hátragurult, két kardját eltette, s egy harmadikat húzott ki középről. Pengéje törött volt, a keresztvastól maximum harminc centi maradt belőle.

 - Kairen kardja.

 Rien és Karazard meglepődve kapta oda a fejét, ám mivel a férfi elájult, a nő sietősre vette a cipelést. Még hallotta, ahogy Viki újabb képességét aktiválja:

 - Újjászületés. – Az igére a törött penge csodálatos kétkezessé alakult, jó másfél méteres pengével s kéken izzó rúnákkal.

 Az orvgyilkos ismét támadásba lendült láthatatlan pengéjével, ám a nő immár könnyűszerrel védekezett.

 - Támadj. – Suttogta, mire őrült ellentámadásba kezdett, ellenfelét újfent hátrálásra kényszerítve. – Ezer vágás.

 A támadássorozat szétkaszabolta a férfit, aki vértócsában fürödve, holtan feküdt a nő előtt. Ezután pár másodperccel a gyönyörű rúnakard szétesett, újra azt az alakot vette fel amiben akkor volt mikor a kardforgató előhúzta, fénye kialudt.

 Viktória lihegve állt a hulla felett pár pillanatig, majd sarkon fordult és indult a tusázóhoz.

 Amina aggódva vette kezelésbe társát. A mellkasi vágás nem volt veszélyes, de a combi több izomszalagot is átvágott, valamint a vérveszteség is súlyos volt. Elállította a vérzést, s összevarrta a sebeket, majd alkalmazott gyógyításba kezdett: különféle igéket mormolt elősegítendő a spártai vérképződését és a szalagok helyreállását és összeforrását.

 Míg a sebeket látta el, Rient kérdezgette a történtekről. Az íjász megkérdezte Kairen kardjáról, ám szemrebbenés nélkül hazudta, hogy semmit nem tud róla. Az íjas viszont érezte a felkavarodó érzéseket és a zavarodottsággal keveredő izgalmat, ám mégse tette szóvá.

 Két órával később jött ki Steintől a gyógyító, s megdöbbenve konstatálta, hogy Viki és Kai beszélgetnek. A tusázó amint meglátta Aminát azonnal kérdésekkel kezdte bombázni.

 - Hogy van? Súlyos? Túléli? – Kairen hangja remegett, ideges volt és talán félt is.

 - Az állapota stabil. A mellkasi vágás nem komoly, a combszövetei újraalkottam így az izmokban tett kár is semmis. Az biztos hogy két hétig nem veheti komolyabban igénybe a lábát. Ami aggaszt a nagymértékű vérveszteség. Jelenleg nincs tudatánál. Hogy túléli-e, azt majd ő eldönti. Én megtettem amit tudtam.

 Krohn magába roskadva zuhant a legközelebbi székbe. Karazardot egészen fiatal kora óta ismerte, mindenen osztoztak, testvéri viszonyt ápoltak.

 Viki leült mellé, derekát átkarolta. A férfi feje az asztalra borult.

 - Kai. Gyere. Pihenj kicsit. – Viki a karját fogta meg, ám ahogy a tusázó felállt, kezébe csúszott keze. Viki egy pillanatra megdermedt, majd elpirult s elkezdte felfelé vonszolni a férfit.

 Felérve a szobába leültette ágya szélére Krohnt, aki abban a pillanatban oldalra dőlt és elaludt. A penge akaratának is becézett nő elmosolyodott, homlokára csókot nyomott, majd elvonult ő is pihenni.

 - Cav! – Rontott be Rylai a vezetőhöz.

 - Mi az Crestfall? Mi történt a jégmezőknél? – Szólt az meghökkenve.

 - Kainak szüksége van az első három csapatra azonnali hatállyal. Zephyr halott. Erősítést kell küldened nekik!

 - Jó. Jó. Nyugi. Te visszajössz?

 - Nem. Kai megtiltotta, azt mondta pihenjek.

 - Ebben az esetben rád bízom San Sorrowt. Távollétemben te vezetsz mindent, feladatokat nem fogadsz el. – Osztott parancsokat miközben készülődött, és futárt küldött saját, illetve a másik két csapatért. – Ha bármi fejlemény van itthon azonnal értesíts.

 - Értettem. – Rylai hangja fáradt volt. – Hozd haza a csapatom légyszi…

 - Haza fogom. Ígérem. – Mondta Cavalorn, majd kiviharzott a szobából, a főkapu felé véve az irányt.

 Crestfall belezuhant a székbe, és aggódva bár, de elnyomta az álom.

A felépülő félben lévő Karazard a fogadó földszintjén étkezett éppen, mikor a falat átszakítva Kairen sodorta el az asztalát ételével együtt. Őt nem sokkal később rufus követte ugyanazon az útvonalon, a tusázó tompította becsapódását.

 - A kurva életbe. – Sóhajtott a spártai, és bár felugrott volna, tudta semmit sem tehet mert nem bírná sokáig a harcot, így csak arrébb húzódott.

 A lyukon amit Krohn vágott, majd Ruf szélesített még éppen kilátott Stein, mígnem Sento egy lángoszlopa eltakarta a kilátást.

 - Rohadt látók. – Tápászkodott Kai és Rufus s az ajtót kirúgva újra bekapcsolódtak a harcba.

 - Fagyos égbolt. – Szólt Amina, s a légkör drasztikusan hűlni kezdett. A szörnyek mit sem törődve ezzel tovább nyomultak.

 - A francba. Ez most nagyon húzós. – Morogta Costan kicsit visszább húzódva. – Cavék jöhetnének már. Egy hete ment el Rylai.

 - Kezed-lábad járjon ne a szád! – Kiáltott neki Rufus, s lecsapott pár végtagot egy morkenről.

 Az Elran által felvázolt helyzet beigazolódni látszott: egyre sűrűbben és egyre nagyobb erőt felvonultató támadások érkeztek. Az első után két napig volt csend, aztán már naponta jöttek. Ám a main ez volt a második.

 - Fagyos fejsze! – Kiáltotta Ruf, s maga előtt suhintott egyet fegyverével, minek következtében az előtte nem messze álló szörnyek lábai vastag jégtömbökbe fagytok. Ezeket Viki kaszabolta nagy elánnal.

 Elran Rient és Sentot fedezte, csak akkor harcolt ha egy-két szörny túl közel jött. Vele ellentétben Kairen szimbionálva, második fokozatban cikázott a kerülők áradatában végtagokat és egyéb testrészeket törve.

 - Kai! – Kiáltott Rien. – Fejre vigyázz!

 Az íjas féltérdre ereszkedett, körülötte kéken felizzott egy két méter sugarú kör, szeme is mélykékké vált.

 - Nyíleső. – Emelte végül feje fülé fegyverét, s a kék körből energianyalábok vetődtek az égbe. Pár másodperccel később átszúrva mindent amibe beleütköztek, a nyilak leestek s folyamatos tűz alá vették a szörnyek egy részét.

 A kerülők csak nem akartak elfogyni.

 - Na jó… - Unta meg Sento, ám El félbeszakította:

 - Ne! Elpusztítanád a környéket is!

 Ekkor hirtelen egy alak zuhant a forgatag közepébe lándzsájával ledöfve a tarkent amin landolt, majd pajzsával lenyomta a hullát róla. Következőnek milliónyi döfést és szúrást intézett az előtte álló szörnyekre, végül egy morken szemei közé vágta fegyverét. Eztán kardot rántott elő s vagdalkozni kezdett. Mozgása nehézkes volt, lépni szinte alig tudott.

 - Kai! Hozd ki Kart! – Utasította Eywin, aki szintén hátulról operált különféle dobófegyvereivel.

 Krohn átszaltózott Viki felett, s kihúzta a törött kardot. A harc forgatagában senkinek sem tűnt fel, hogy a tusázó mily mesterien forgatja azt.

 Mire Karazard mellé vagdalta magát, a spártai már nagyon kifordult önmagából: szemei is vérben forogtak, s még majdnem Kairenre is rátámadt. A tusázó a törött pengével hárított, átkarolta ballal társát.

 - Térváltás. – Suttogta, s hat méterrel arrébb, Eléktől nem messze jelentek meg újra. – Itt veszteg maradsz különben én taposlak el. – Hangjában düh villant át, s Stein is érezte, hogy nem biztos hogy jó döntés volt. Ám mire bocsánatot kért volna barátja már újra a szörnyek között cikázott, immár kard nélkül, amit a spártai furcsállt is.

 Jobb híján hátradőlt és rágyújtott Karazard, s úgy nézte önmagával kínlódva, fájdalommal telve el hogy társai teljes erejükből küzdenek, míg ő semmit sem tehet.

 Végül hosszú, több mint két órás harc után a kószák fáradtan, hullahegyek közt állva, véresen álltak.

 Elran szó nélkül odament Karhoz, s egy tenyeres sallert adott neki, igaz nem túl erőset, éppen annyit, hogy az érezze hibája súlyát.

 - Ha még egyszer viháncolsz nem csak magadat sodrod veszélybe, hanem mindenki mást is. Épülj fel először, aztán majd kedvedre kaszabolhatod halomra ezeket a dögöket. – Mondta az auramester.

 Pár perccel később összegyűltek, s Kai pihenni küldött mindenkit. Rien maradt még egy kicsit, mert mindenképpen meg akart kérdezni valamit.

 - Kai. – Vágott is bele. Vezetője készségesen fordult felé. – Viki aznap mikor a bérgyilkossal küzdött, használt egy törött rúnakardot. – A tusázó várt. – Úgy hívta: Kairen kardja. Mi volt az?

 - Az az én kardom volt. – felelte nemes egyszerűséggel az.

 - De te nem ökölharcos voltál világ életedben?

 - Nem. Ha lehet ezt a témát hanyagoljuk. Menj pihenni. Ez parancs. – Hangja kemény volt, s már hátat is fordított a lánynak elindulva az őrhelyére, a háztetőre.

 Reynolds igazságtalannak érezte ezt a bánásmódot, s átvillant az agyán, hogy Vikit kéne megkérdezni erről.

 El is indult, mivel Kai érzései egyértelműen a kialakult helyzetre koncentráltak.

 A lépcsőn felfelé Eywinbe ütközött.

 - Szia. – Köszönt neki.

 - Szia. – Üdvözölte az is, s ahogy elhaladtak egymás mellett megpillantotta arcát. – Zavar valami? – Kérdett utána.

 Az íjas megállt. Pár pillanatig hezitált, majd úgy döntött: jó ha beszél valaki kívülállóval, s ha mázlija van még plusz információt is szerez.

 Visszafordult, s egy italra invitálta a hatos kószáját. Ivás közben elmesélte, hogy mi történt a vásártéren, s azt is, hogy a többiek hogy reagáltak érdeklődésére.

 Ezután hosszú csend következett, amit Eywin tört meg:

 - Ez zavar? – Rien bólintott. – Nos tudod. A vezetőinknek vannak titkaik előttünk, amikről nem szívesen beszélnek, vagy jobbnak látják ha nem tudunk róluk. Ezzel csak minket akarnak védeni.

 Az íjas elgondolkodott. Eywin szavait megértette és elfogadta, ugyanakkor furdalta a kíváncsiság. Többet akart megtudni csapatáról, annak múltjáról.

 - Jobb ez így. Most menjünk pihenni. – A javaslatra ismét csak bólintott reynolds, s felmentek pihenni.

Arwen ezúttal nem mutatta arcát. Jarvison sötétbe burkolózott az éjjelen, így az őrök mellett könnyen surrant be a három sötét alak.

 Lábaikat gyorsan szedték, lépteiknek mégse volt hangja.

 Útjuk a kószák lakta fogadóhoz vezetett. Némán hatoltak be, s szobáról szobára haladva mérték fel a nyugvó harcosok állapotát.

 Hozzájuk nem értek, szavuk nem volt.

 Végezvén a felméréssel ugyanolyan gyors és csendes léptekkel hagyták el a házat, amilyennel érkeztek s egy nagyobb tér felé vették az irányt.

 - Egy nem volt ott. – Szólalt meg a kámzsás.

 - Az most nem jelent gondot. – Válaszolt az egyik sisakos.

 - De ha mégis? – Aggályoskodott az első. – Urunknak tervei…

 - Tudjuk hogy tervei vannak vele. – Vágott közbe a harmadik tag. – De most fáradt és gyenge. Napok óta nem aludt. Ha tudomást is szerezne rólunk nem lenne olyan hülye hogy egyedül jöjjön, mire az erősítéssel meg visszaérne mi már rég eltűntünk.

 - De „az” hiányzott. – Aggodalmaskodott továbbra is.

 - Ne foglalkozz azzal. Ezért vagyunk mi is itt. – Mondta a második. – Kezdjünk bele.

 Mindhárman krétát vettek elő s rajzolni kezdtek igéket mormolva.

 Befejezett rajzuk egy hatalmas pentagramma volt a vonalak mentén különös jelekkel, azok alatt pedig idegen nyelvű szöveg volt.

 - Készen álltok? – Kérdett a kámzsás. A másik kettő igenlő válaszára tenyereit mellmagasságban összetette, kis terpeszbe állt. – Akkor kezdjük. – Ezek voltak utolsó halk szavai, ez után kántálni kezdett egy szintén ismeretlen nyelven.

 Energia kisülések mutatkoztak, a pentagramma a jelekkel és a szöveggel felizzott. Vörösen, akár a pokol kövei.

 Végül a rajz körvonala – nagyjából nyolc méter átmérőjű kör -, felől befelé a középpont felé kapu kezdett nyílni.

 A mágus a végén erőtlenül esett négykézlábra, ám a kapu már nyitva állt.

 A két harcos mellé állt, egyik hátára vette.

 - Addig tűnjünk el míg nem indulnak meg. – Szólt a kámzsás, s ugyanolyan csendben ahogy érkeztek, ki is surrantak a városból.