Baltar - 6. rész

Na mindenki nagy örömére, és az egyfős többség kedvéért befejezvén végleg Alen történetét újra Baltart írok. Egyszer már kikerült egy 6. rész igaz, de úgy döntöttem, hogy változtatok a dolgon, és kicsit átformálom a történetvezetést. Más ötleteim kerekedtek, és másfelé akarom terelni az egészet, azóta megváltozott sok minden, így a történet is, ami megformálódott még anno bennem. Nem is húzom tovább az időtöket: jó szórakozást.



 Tüzesen sütött le a sivatagi nap sugara. Mindenfelé dűnék, és por mutatta csak az arcát, oázist két napja nem láttak, így már fogytában volt a sebtében készített kulcsokban a vízkészlet.
 Baltar a barlang szájából nézte a sárga messzeséget, egészen addig, míg nem találkozott az ég kékjével. Katarina aludt, ő nem tudott. Le-le nézett a lányra. Egészen aranyosnak találta, mintha csak egy g yermek lett volna még. Tudta, hogy hazudtak neki arról,  hogy ő a legerősebb. Nyilvánvaló volt az Akadhazammal vívott párharc után, ám azt nem tudta, miért tartják titokban a dolgot, és hogy miért nem azokat vetik be a kerülők ellen.
 Visszafordult s az árnyékosabb helyre húzódván leült, majd hátradőlt Kata mellett.
 - Baltar - riadt a lány hangjára ütésre készen, de  egy pillanat alatt rendezte vonásait. - Lassan leszáll az est. Indulnunk kell.
 - Mennyi még?
 - Még úgy ez és még egy. Nincs már messze.
 Kata nem értette igazán miért érzi magát nyugodtnak a fiú mellett. Volt valami, ami biztonságot sugárzott belőle. Nézte a lezser, ugyanakkor mindenre kész tartást ahogy lépkedett előtte. A vállai megereszkedtek kicsit, talán csak azért mert egy ideje nem aludhatta ki rendesen magát. Nem volt egy izomkolosszus, ha nem feszítette meg izmait, nem is látszott mennyire acélosak, vagy egyáltalán hogy vannak. Kuncogott egy kicsit, mire a fiú hátra nézett, de gyors legyezgetéssel meggyőzte arról, hogy semmi olyan ami érdekelné. Bár biztos volt benne, hogy ez nem  így van. Tovább kalandoztak a gondolatai, amikor Baltar ismét megszólalt:
 - Vanna kebben a sivatagban  homoki szörnyek? - A kérdés hirtelen volt, így Katarina kicsit lefagyott, de a srác minden további nélkül folytatta: - Mert mintha előttünk a homok alatt mozogna valami.
 - Tudtommal igen, deee... azok csak nappal aktívak.
 - Ez mókás lesz - szólt még Balti, mielőtt nekilódult volna.


 Lassan négy nap telt el azóta, hogy a gyermek akit rá bíztak eltűnt minden nyom nélkül. Kezdett aggódni, bár tudta,  hogy van annyira eszes és tökös a fiú, hogy túléljen, ráadásul nem is volt egyedül. Vele volt egy lány, a helyiek közül, akire hallgatott is. Legalábbis tudta, hogy a fiú a számára kevésbé előnyös és ismeretlen terepen hajlékonyabb.
 - Még mindig nem jöttek meg - mondta lassan. A másik három gyerek ott állt mögötte, abban a hitben,  hogy vezérük még nem tud róluk, de ezek szerint tévedtek. - Katarina helybéli, biztosan kitalált valami módot, altar pedig remekül tájékozódik. Nem lesz  bajuk, simán visszatalálnak majd.
 - Én nem ez miatt aggódok - válaszolt Sladenar. - Hanem azok miatt, amik esetleg megtámadhatják őket. Semmilyen utánpótlás nem volt náluk, se víz, se étel. Naná hogy. Nem úgy készültek. - Utóbbiakat inkább csak magának jegyezte meg, mint társainak. - Fáradtak lehetnek és éhesek, még ha vizet találtak is egy oázisban vagy valami.
 - Nyugalom Slade - csitította Stein. - Visszajönnek. Bízz benne, és így lesz.
 - De hány darabban? - csatlakozott be Baldrik is.
 - Kata egyben. Baltar már nem annyira biztos - vigyorgott Karazard. A többiek nyugtázták a humoros kijelentést, nem vették észre a lehunyt szemek mögötti aggodalmat.
 Kicsivel később Edzésre volt hivatalos a lovaggal. A fiú messze a legerősebb volt, ezt izmos teste is jelezte, amik nem csak a méretükkel büszkélkedhettek, hanem fizikai erejükkel is. A pallost csak úgy lóbálta a fiú, mint gyermek a fakardot. Csapásai erősek voltak, a lándzsával nem mert már kiállni ellene. Könnyű szerrel törte volna el a nyelét annak ellenére, hogy az egyik legkiválóbb kovács készítette a kontinensen. Mégse bízott meg benne annyira, hogy azt használja, s Slade még amúgy se sokat edzett vele úgy, hogy kardot használt volna.
 Kerülték, hárították egymás támadásait. Csattogtak a pengék, valamint a pajzs. Stein meglepődésére a lovag bele mert menni a közelebbi harcokba is teljes tudatában annak, hogy páncélja miket bír ki és miket nem. Legtöbbször az alkarvédőjével hárított ilyenkor, de esélyt adott a spártainak, aki sokkal képzettebb volt a belharcban, hogy lökje, tapossa, rúgja. Ez volt az első alkalom, hogy Sladenar ennyire sokszor és ilyen sokáig ment volna bele ezekbe a belharcokba.
 - Karazard! - jött egy őr kiabálva. - Baltar és Katarina megérkezett!
 Meglepetésében a férfi megállt egy pillanatra, ami éppen elég volt a fiúnak, hogy irdatlanul fejbe verje a markolattal.
 - Bocsánat, bocsánat Karazard úr! - kezdett el Slade is kiabálni.
 Karazard erre csak elvigyorodott. Nem ez volt az első ilyen. Kairen, Elran, Elise, Viktória, Amina, Rien, és még számos kósza volt aki hasonló kihagyások miatt ilyet műveltek vele, nem beszélve Rufusról az erőművészről, akivel még most is rivalizáltak, igaz már kevésbé intenzíven mint régen.
 - Semmi baj Sladenar. - Hangja kedves és nyugodt volt, annak ellenére is, hogy fejéből lassaan és véknyan vér patakzott. - Ezt jól jegyezd meg, amit most tettél. Ha lehetőséged adatik lecsapni, csapj le, mert az ellenségeid sem fognak várni, hogy ismét fair legyen a küzdelem. Most pedig menjünk és kerítsük elő őket, mielőtt lelépnek pihenni.
 - Nem lenne jobb hagyni őket? - kérdett tétován a fiú.
 - Nem. Amíg frissek az emlékek sokkal értékesebbek és pontosabbak.
 Gyorsan érkeztek meg a keleti kapuhoz, és látták a távolban a két alakot, ki is tudták venni melyikük kicsoda. Katarinán nem látszott semmi sem, kényelmesen lépkedett, de figyelmét a fiúra összpontosította, látszott rajta. Vele ellentétben Baltar próbálta a szokásos lezser ám mindenre kész tartását mutatni, de látszott rajta, hogy valami nem stimmel. Bal karja meg volt ereszkedve, és sötéteb volt, semmint a nap barníthatta volna. Különös módon a páncélja is mintha sérült lett volna azon az oldalon.
 Lovak száguldottak el a spártai mellett, s alig pár percre rá már a teljes kószacsapat körülötte volt. Végigmérte mindkét érkezőt, s megállapította, hogy a fiú harcolt. Nem volt nehéz, mert a páncél tényleg sérült volt, bal karján pedig odaszáradt vér feketéllett. Azonban az is látszott rajta, hogy maximum egy napja történhetett az eset. Egyéb esetben már elkezdett volna lepattogni és kopni a száradt testnedv.
 - Meséljetek. Mi történt miután eltűntetek - mondta a szállásukon miután ettek és ittak eleget a fiatalok.
 - Hát, kiportoltunk azok után akik idehozták a kerülőket az éjszaka. Hat mágus. Túlerőben voltak, és nem is azért mentem utánuk hogy verekedjek. Meg katát sem akartam kockáztatni.
 - Értem. Sikerült megtudni tőlük valamit?
 - Nem. Amiért gyalogolni voltunk kénytelenek az azért volt, mert már nem volt elég erőm visszaportolni. Sajnos az igéket már elfelejtettem, úgyhogy erre ne is kérjetek többet. Amúgy se kellemes élmény... - jegyezte meg savanyúan, mint akinek hányingere támadt.
 - Egyébként békében utaztunk visszafelé - vette át a szót Kata, mikor látta hogy Baltar kicsit nehézkesen tudná most. - Egészen a múlt éjjelig. Éjjel közlekedtünk, hogy a nap ne szárítson annyira minket, és olyankor a sivatag nyugodtabb. Ellenben egy lény megtalált minket aznap éjjel pár társával. Harszen, ha jól emlékszek. Volt még néhány morken is, és ami miatt ez az ütődött így néz ki, az a miatt van, hogy nem hagyta hogy fedezzem és az utolsó pillanatban megjelenő morken erőteljest oldalba tessékelte.
 - Tehát nem csak Gileádban, hanem annak környékén is garázdálkodnak a dögök. Jobb ha tudjátok, hogy ismét készüln ek valamire. Eddig két, maximum három naponta jöttek. Ez már a negyedik éjszaka, hogy nem mutatkoznak.
 - Csak lassan bácsi - vágott közbe gyenge hangon Baltar. - Még közel sem vagyunk az adott időintervallumon. Éjfél még sehol sincs.
 - Na te csak dugulj el Baltar - torkollta le Sally. - Neked most le kell feküdnöd, és hagynod hogy megnézzelek. 
 - Mintha nem láttál volna még eleget - próbálkozott szarkasztikusan kifejezni magát a fiú, de hangja közel sem érte el a kellő szintet Ütés csattant, s Baltar ájultan hullott a földre. Baldrik állt mögötte, könyökével ütötte tarkón a srácot. Karazard és Sladenar elvigyorodott, a lányok kevésbé. A tettes felnyalábolta a földről az aléltat óvatosan, ügyelve a sérüléseire és a szobájába vitte, majd Sally vette át a helyét mellette, s elhagyta a szobát.
 Karazardnak kétsége sem támadt a felől, hogy Kairen fia lenne Baltar. Kinézetre is nagyon hasonlított, éppen valamivel hosszabb volt jelenleg a haja, arccsontja kevésbé karakteres, és valamivel mélyebben ülő szemek. Az orra azonban tökéletesen eltért, mert egyszer eltört, de nem volt hajlandó helyre rakatni a fiú, így az úgy maradt. Azt mondta, hogy "Majd az igazi helyre rakja." Elmosolyodott, s meghagyta Baldriknak, hogy ha már kiütötte a Krohn fiút, akkor őrködésre is kell legyen energiája, majd megdicsérte az okos tettért.


 Gileád homokviharban kelhetett. A mindent beborító por befurakodott szinte mindenhova, ahova csak tudott. Aznap minden program elmaradt, amit beterveztek a kószák, mert a szállásuk, a fogadó nem nyújtott elég teret számukra, valamint szétverni sem akarták. Javarészt beszélgetéssel és olvasással töltötték, esetleg fegyvereik, felszereléseik átnézésével.
 Sally és Slade további könyveket tanulmányoztak, amiket még nem olvastak, míg Karzard és Baldrik a földszinten iszogatott. Baltar a szobájában volt és az ablakban ülve bámulta a tomboló homokot, mint ahogy otthon szokta az esőt. Ez nem nyugtatta meg, nem segített neki gondolkodni, így jobbára üres tekintettel nézett ki a fejéből. Aztán gondolt egyet, lerohant, és a többiek kíváncsi, meglepett, vagy hitetlenkedő tekintete ellenére kivágta az ajtót, majd becsapta maga után.
 Nem volt biztos benne, hogy jól látta-e amit lát, de meg kellett győződnie róla. Futott, amerre azt látta, majd egy kereszteződésben körbenézett, és ellfordult. Nem volt kedvére ez a dolog, de ha valaki ilyen mocskos viharban ki mert merészkedni annak biztosan jó oka volt rá, minthogy bántott mindent a szemcsés időjárás. Az ő bőrét is marta, szemét alig bírta nyitva tartani még éppen résnyire is, s minden másodpercben pislogott szinte, nem beszélve arról a kellemetlen körülményről, ami a homoknak igen rossz szokása volt: hogy mindenhova beférkőzött.
 Újra körbe kellett néznie, és ismét nyomára akadt a követett személynek. Nem tudta ugyan eldönteni, hogy nő-e vagy férfi, de nem is érdekelte, mert ha elég bátor volt arra hogy ilyen időjárásban kint járkáljon, biztosan sántikált valamiben. Megszaporázta lépteit, s lassan, de biztosan közeledett hozzá.
 Homokszín ruha fedte egész testét, szóval továbbra sem tudta megállapítani a nemét, bár annyit tudott, hogy alkata olyasmi lehet, mint az övé. Utána próbált kiáltani, de szája egyből megtelt homokkal. Káromkodni akart, de csak az előbbi eredményt érte el ismét. Ettől még dühösebb lett, s tágra nyílt szemmel döngette meg mindkét öklét a mellkasán, remélve, hogy ezzel felhívja magára az idegen figyelmét. Így szeme is televerődött a durva szemcsékkel, bár célját elérte.
 Az alak megfordult. Minden amit látott belőle, az a zöld, élettel teli, és valamilyen oknál fogva igencsak vidám szemek. Valamint meg tudta állapítani, hogy nő, mert mellben picit nagyobb volt, mint egy férfinak kellett volna lennie.
 - Mit akarsz?! - kiáltott az idegen a sál mögül. - Ki vagy te?!
 Krohn jobb híjján a karját tartotta szája elé, és úgy válaszolt.
 - Báltar Krohn! Csak meg akarom tudni, hogy ilyen ítéletidőben mi a francot kereshet idekint bárki is! Ha volnál szíves és eljönnél velem a fogadóba, ahol megszálltunk, minden sokkal egyszerűbb lenne!
 - Legyen! mondta a nő pillanatnyi habozás után, s követni kezdte a fiút.
 Mikor visszaértek, mindenki furán tekintett rá, egyrészt mert meglátta az alakot a viharban az ablakból, másrészt mert volt olyan hülye hogy kimenjen utána, harmadrészt mert volt annyi szerencséje, hogy vissza is találjon, ráadásul egy idegennel. Nem faggatóztak sokat - nem rájuk tartozik, gondolták. Egyedül Karazard maradt a fiú mellett.
 A lány kibújt a ruhából, ami védte a homokvihartól. Derékig érő, rózsaszín haja volt. Meglepte, hogy nem lepte meg a kószákat, mert általában ezen az emberek meglepődtek. "Láttunk már furcsábbat is, és nem csak nőn." mondták. Zöld szeme szebb volt, mint a leggyönyörűbb jáde, amit valaha is láttak. Kicsi orra és keskeny szája volt, s az is rózsaszín. Arca kellően keskeny és arányos volt mindehhez. Felül egy hamuszürke pólót viselt, alul egy lila nadrágot. Fülén fülvédő szerű valami lógott, de látszott rajta, hogy más célt szolgál: fekete volt, fémes fényű. Oldalán körbe zöld csík futott a testhez közeli részén, úgy fél centire a lány fejétől, a maradék részét pedig egy holdszimbólum tette ki a lányéhoz hasonló árnyalatú rózsaszínnel.
 - Rouge vagyok - kezdte. - Rouge J.D., és azért jöttem, hogy a városban lévő kószákkal beszéljek. Fontos lenne, ha a vezérükkel is beszélhetnék. Úgy hallottam, hogy itt van ő is.
 - Mázlid van - mondta Baltar. - Én egyike vagyok azoknak a kószáknak. Ez itt csak egy helyi milícia - bökött Steinre. - Karazard Stein. Kicsit bugyuta, de a harcban megteszi a magáét. - Bokarúgás volt jutalma a megjegyzésért. - Mit szeretnél tőlünk?
 - Információm van a kerülőkről, és a démonról, aki vezeti őket. Kaidan teremtményéről.
 - Ó? Ez érdekes - kulcsolta össze kezeit Krohn az álla alatt. - Mesélj nekünk, honnan tudnál te olyan információt, amit mi nem?
 - Én lettem volna a hetedik mágus, azok között, akiket követtél. De mikor megláttam milyen erővel küzdötök a kerülők ellen, reménykedni kezdtem. Tudni illik, én soha nem akartam közéjük tartozni, csak ezt dobta az élet kockája számomra, és muszáj volt azokat a szörnyűségeket elkövetnem velük - hangja és teste is megremegett kicsit.
 - Nem hazudik kölyök - mondta a spártai. - Karazard Stein, a spártai. San Sorrow kószáinak vezetője. Az előbbi kis színjáték csak annyira szolgált, hogy megtudjuk hazudsz-e, vagy nem-e áll szándékodban valami más.
 - Nem mintha lett volna esélye rá... - morgott halkan a farkaskölyök, de vezére így is hallotta, s újabb bokán rúgás következett, ezúttal jóval erélyesebb.
 - Mesélj hát - kérte Karazard.