Baltar - 10 .fejezet

 - Mi az, hogy csak te maradtál életben a Pusztítás Rózsái közül?! - nagyura tombolt a dühtől: jégszilánkok robbantak utései nyomán, gőzölgött a terem az amúgy megolvaszthatatlan mágikus jég olvadozásától. - Azt akarod mondani, hogy Kairen fia magában megölt ötöt közületek, aztán a démont amit küldtem azt is megölte? Erőt adtam nektek, és azt a parancsot,  hogy Gileád a földdel legyen egyenlő. És egy öngyilkos  hajlamú kölyök megállított titeket, mert a  helyett  hogy bekapcsolódtatok volna ti is a harcba, csak bámultátok az eseményeket. Fel nem foghatom Renwent, hogy miért? Kaidan is kért az erőmből, de ő élt is vele, nem csak páholyból bámult. Mi a mentséged rá?

 - Még nem küzdhetek meg a kölyökkel - felelte higgadtan az ember. - Még nem jött el az ideje. A kruganok nemsokára ideérnek, és akkor végül elesik az első védvonal. Eddig csak kóstolgattuk őket Nagyúr. - A tisztelet süütött a hangjából, félelemnek nyoma sem volt benne. - Még a legutóbbi támadás is csak egy felmérés volt, és meg kell mondjam: az eredmények messzemenően alul múlják a  várakozásokat, Nagyúr. Ilmari félénk és gyenge ember. Az elitet a saját védelmére tartja, és nem a városéra. Nem lesz  gond ha lerohanjuk őket. - Meglepte, hogy a démon most csendbe figyelve hallgatja, tán még érdeklődik is a tervei után. - Baltar Krohn pedig hamarosan elég erős lesz, s akkor nem a saját erődből kell majd gazdálkodnod, s te is erre a földre teheted a lábad Nagyuram.

 - Kíváncsian várom, Renwent - jött a tűnődő, döngő  hang. Való igaz, ebbe a dimenzióba csak rövid időre tudott megjelenni a határ miatt, s jelenleg még nem állt rendelkezésére elég erőforrás ahhoz, hogy teljesen és végleg átjöjjön Eriembe.

 A démon eltűnt, s az ember lehiggadt. Végig ideges volt, mert tudta, hogy mestere képes akár őt is megölni, ahogy megtette már számos társával korábban az évek során. Szerencsére ő túl értékesnek bizonyult ahhoz, hogy ilyen véget érjen... Egyelőre.

 Betért szállására, s talán egy kis izgalommal várta a másnapot. Ha a Pusztítás Rózsáiból egy meghalt, másnapra pótolva lettek. Így ő holnap öt új társsal gazdagodik, öt új, erős szövetségessel, akiket ő irányít majd, így nem aggódott.

 - Hamarosan Krohn. Hamarosan megmérkőzünk - hajtotta álomra a fejét.

 Miután minden részletet és megérzését megosztotta társaival – kínosan ögyelve arra, hogy ne említse meg Rouget a Pusztítás Rózsái között, sőt még következtetni se tudjanak rá -, Baltar kijelölte az őrjáratokat, majd Ilmarihoz ment jelentést tenni.

 Karazard is vele tartott, mint afféle biztosíték, hogy még véletlenül se követhesse el a fiú ama nézeteltérés hibáját mint legutóbb a vezérrel. Nem aggódott érte, de nem akart komolyabb problémát a helyiekkel se.

 Az utcákon mutogattak rájuk, beszélgetni próbáltak velük nők, férfiak és gyerekek egyaránt. Négy nappal az összecsapás után máris minden a régi volt, annyi különbséggel, hogy már inkább tisztelték őket, mint félték. Bár a farkaskölyöktől talán még így is inkább tartottak a démonos attrakciója miatt. Nem volt meglepő, a fiú olyan tíz méter magasról, nagy sebességgel ccsapódott a talajba, s túlélte láthatóan különösebb sérülések nélkül. Ez még őt, a spártait is elbizonytalanította volna adott esetben, ha nem azon kevesek közé tartozik, akik közvetlen közelről nézhették végig a sajátos hullócsillagot.

 A palota szokásos, rideg képét mutatta. A folyosókat gyéren világították meg a fáklyák, a freskókra kísérteties fényt vetve – némelyik fájdalmat, szenvedést tükrözött, vagy ijesztővé vált a fény-árnyék játéktól. A trónterem is megszokott félhomályát adta, ám most a megszokott őröket fekete ruhás katonák váltották fel. Mindegyiken más, valószínűleg a harcstílusához kialakított öltözet volt. Egyetlen közös volt bennük: a köpeny, és rajta a címer. A címer kör alakú volt, körben kacskaringós ékekkel, hogy belefájdult az ember szeme ha túl sokáig nézte. Négy részre volt osztva a kör maga, a négy alap fegyvernem jelképeivel: kard, kesztyű, íj és egy villám a mágiának. Vörösen izzott a palást közepén.

 - Kicsit berághattak rád a legutóbb – jegyezte meg a spártai. – Ezek azok a speciális katonák akiket ki akartak ugrasztani a Pusztítás Rózsái.

 A név hallatán a testőrök mintha megrezzentek volna, de lehet, hogy csak a szemük játszott a kószákkal.

 - Farkaskölyök! – hallatszott Ilmari harsogó hangja. – A pletykák eljutottak hozzám is a napokkal ez előtti tetteidről. Gratulálok és jutalmat érdemelsz.

 Még időben ugrott a spártai, és fogta le keményen a fiút. Dühödt rántás jött válaszul a fiútól, s mikor észrevette magát így szólt:

 - Meg akarsz dícsérni és jutalmazni egy szimpla féregtelenítésért? Tudod te milyen valakinek kioltani az életét, még ha nem is emberi? Tapadt már neked valaha is vér a saját kezeidhez? – Karazardot meglepte a fiú. Nem gondolta volna, hogy ilyen érzelmek keringenek benne. – Nem is baj. Ezért tartod az embereid, hondolom. De legyen. Katarina felett nem rendelkezel semmilyen módon többé. Ő mostantól San Sorrow kószája.

 Félelmetes volt, ahogy minden érzelem nélkül, üres tekintettel magyarázott  egy fiú. Talán egy élettelen félmosoly bújhatott meg szája egyik sarkában mindössze, ami tükrözhette mennyire elégedett mostani húzásáva, s hogy mennyire élvezi felbérlője orra alá törni a  borsot.

 - Nincs jogod...

 - Minden jogom megvan – emelte rá a fiú üres tekintetét. – Azt teszek, amit akarok. Erre te magad hatalmaztál fel. Magammal viszem Amaresut. Nem mintha egy ember élete felett dönthetnél...

 - Nem teheted – fortyant Ilmari.

 - Megtehetem, ahogy te is megtehetted, hogy idehívtál minket – torkollta le Krohn. – A helyett  hogy magad oldottad volna meg használva ezeket itt – mutatott körbe – elintézted volna magad. Mi tesszük kockára az  életünket érted, nem a saját néped. Úgyhogy fogd be a szád és hagyd, had végezzük úgy a dolgainkat ahogy akarjuk.

 Néma csend borult a teremre, s Karazard felfigyelt a fiú vörösen izzó ereire. Nem akart hinni a szemének: a második fokozat volt az, Kairen passzív képessége.

 - Baltar. Megyünk – jelentette ki a spárta a fiúnak, aki még azért rántott ismét egyet rajta.

 - Ha együttmúködést akarsz, vesd be ezeket is – bökött az egyik jelen lévő harcosra állával - , és szokj le arról, hogy csesztess minket. Leléptünk.

 Gyors és  határozott léptekkel hagyta el a termet a fiú. Karazard még most is a Baltar okozta sokk hatása alatt állt, bár már ura volt magának. Ilmariit bámulta, akinek arca nem látszott, de öltözete annál jobban mutatta, hogy remeg: fodrozódott az anyag. Nem tudni, hogy a Krohntól való félelem miatt, vagy a fiú kiváltotta düh miatt, de a férfi rázkódott. Stein elvigyorodott: mindey melyik okból, de Ilmari remeg és fél tőlük, mert a speciálisokat hívta testőrnek, nem pedig a közkatonákat. Jobb mutató és középsű ujját szalutálásszerűen a homlokához emelve intett, hogy távozik majd követte tanítványát.

 Mire utolérte, Blatar erei már nem izzottak, a fiú is lehiggadt. Követte a Krohnt, aki látszólag tudomást sem vett róla. Gondolkodott megállítsa-e vagy semm, de végül a nem mellett döntött. Kairen sem szerette ha ilyenkor zavarták, valószínúleg a fia sem szereti. Baltar egész utcákat képes lett volna elpusztítani pillanatok alatt – nem csak az arzenálja miatt -, és Stein nem tudta hogy reagálna most bárminemű közeledésre.

 Meglepetésére a kerülők kapujának romjaihoz ment Krohn. Felmászott egy tetőre nem messze onnan, s a pusztítás nyomait bámulta. Stein követte.

 Gileádban a vártnál kebésbé foglalkoztak az újjáépítéssel, pedig egy fél negyed pusztult el. A gyászolás sem volt nagy hagyomány, az elesetteket egy tömegsírba hantolták el, majd mintha mi sem történt volna, élték életük tovább az emberek.

 - Itt állt mellettem – szólalt meg a fiú bal oldalán a földre meredve. – Pontosan mellettem. A vállaink majdnem összeértek, olyan közel. A Pusztítás Rózsája. Befejezhettem volna az egészet, deee... Szándékosan hagytam életben, ahogy ő is a sivatagban engem. Életet életért. Ezzel kvittek vagyunk.

 Stein elgondolkodott. A fiú hasolított apjára, ám mégse  teljesen az volt. Kairen minden további nélkül megölte volna mind a hatot, így csökkentve a veszélyt. Nem állt volna le társalogni, egyáltalán meg se állt volna, míg olyand dolog mozog, ami nem emberi, vagy azok életére akar törni. Ebből a szempontból a fia valahol jobb volt apjánál: nem biztos, hogy meg kell mindent ölni, ami veszélyt jelent az adott helyzetben. Egy ellenségből is lehet akár a legerősebb szövetségesed is. Akárcsak Rouge, úgy bármikor melléjük állhatott a Pusztítás Rózsáinak másik tagja is.

 - Ez nemes és jó – szólt a spártai.

 - Karazard. – Először szólította meg minden jelző vagy  titulus nélkül vezérét a fiú. – Tudom, hogy még közel sem fejeztük be ezt az egészet, de vissza szeretnék  térni San Sorrowba. Undorodom ettől a helytől. Nem csak Ilmaritól, a lakosoktól is. Milyen emberek azok, akik nem gyászolják meg elvesztett társaikat, mondd?

 - Olyanok akik hozzászoktak a mindennapos veszteségekhez fiam – felelt az. – Mindenesetre, tudjuk merre keressük a Pusztítás Rózsáinak búvóhelyét. Itt van nekünk Rouge hogy megmutassa, pár nap alatt befejezhetjük az egészet. Felmarkoljuk a fizetést, és lelépünk innen.

 - Megtalálni nehéz lesz. Mindig teleportoltak – mondta Krohn. – Heten kevesek lennénk minden bizonnyal, bármennyire is erősek vagyunk. Vinnünk kell magunkkal a helyi katonákból, de úgy kell megoldani, hogy a lehető legkevesebb haljon meg belőlük. De a nagy létszám... Lassítja az egészet az előkészülés, a hőség és a homok is. Minden ellenünk lesz. Ez nem Larvel Kar. – Valahol jól esett a spártainak, hogy a fiú tegezni kezdte. Aztán hirtelen rájött, hogy mi is történt: a fiú kószává és felnőtté is érett egyaránt. Mire odaérünk  biztosan helyreáll az erejük. Ha nem nő túl minket.

 - Lehet, hogy megbántó, és rosszul is eshet – szólt a spártai -, de a legutóbbi csata után hazaüzentem és hívtam Sentoékat és a hármas csapatot. Számítottam arra, hogy a larvelihez hasonló helyzet lesz. Holnap érkeznek, négy napon belül pedig fel tudjuk számolni az egész kibaszott kerülőbandát a Pusztítás Rózsáinak mozgalmával és a rohadt démonnal együtt Balti.

 - Szép terv Kar. – A spártai – talán csak képzelte, de -, egy fáradt mosolyt látott egy pillanatra a fiú arcán.

 - Hé Krohn! – hallatszott Baldrik kiáltása mögülük. – Holnap után van a születés napod. Mit tervezel?

 - Már fél éve itt basszuk a rezet? – kérdett vissza a fiú. – Gondolom eltűnök. Nem kell a felhajtás.

 Mivel nem fordult meg, és túlságosan is a gondolataiba merült nem vette észre,  hogy a teljes ccsapata mögötte áll, s amikor Rouge a hátára ugrott, az elesett vele.

 - Jaj te balfasz – nyekkent a lány legurulva róla. – Ünnepelni fogunk és kész. Ezért rángattál magad mellé?

 - Az ám – vakargatta az állát Slade. – De hogy rúgunk majd be?

 - Ó, azért nem kell aggódni – mosolygott sandán Katarina. – A családomnak nagy borkészlete van.

 - Volt – sóhajtott Sally. – Beszélhetünk nyugodtan múlt időben róla, mert ezek a tengert is kiinnák a fenekéig, ha pia lenne.

 A hangulat ez után már csak emelkedett, végül mosolyogva tértek vissza aludni a fogadóba. Még Baltar is jobb kedvre derült.

 - Hé kölyök – fogta meg a kölyökét Stein mielőtt az bement volna a szobájába, s félrehúzta. – Holnap megpróbálom neked megtanítani apád legerősebb képességét: a szimbiózist.

 - Miért? – lepődött meg a fiú. – Eddig még csak mesélni se nagyon meséltél róla nekem, most pedig nem csak hogy egy képességét akarod megtanítani, hanem egyenesen a legerősebb képességét. Mi ez Stein? Válaszolj. – Hangja halk volt, kérdő, érdeklődő, tudakozó, de semmiképp se követelőző. Látszott rajta,  hogy örül ezeknek a fejleményeknek, de az is hogy nem tudja hova tenni a dolgot.

 - Egyszerű kölyök, egyszerű – vigyorgott rá apai mosollyal Karazard. – Meg van benned a potenciál,  hogy minden további nélkül erősebb légy mint maga Kaidan. És – kicsit közelebb hajolt a fiúhoz, mintha valami nagyon bizalmasat akart volna mondani neki -, mert úgy gondolom – folytatta halkan -, hogy most már elég érett vagy ahoz, hogy megtudj egyet s mást azokon kívül is, amit a könyvek mutathatnak. Az élet mindennél jobb tanítómester, bár ezt te is tudod.

 Nem mondta ki, de tudta, hogy a farkaskölyök megértette, hogy Dravenről, az elzárt sárkányról beszél Karazard. Megeresztett egy tétova mosolyt, majd karját kiszabadítva szobájába menekült, s lefeküdt aludni.