Baltar - 8. fejezet

 Csendes volt az éjszaka. A homokvihar mintha meg se jelent volna, az  emberek a napot úgy élték tovább, ami kicsit meglepte a kószákat, bár gyorsan túl tették ők is magukat rajta. Némán járkáltak az őrök, az ivók voltak csak hangosak. Furcsa szokás  volt minden egyes hasonló jelenség után ünnepelni, de Karazard é lvezte a helyzetet.
 Nem úgy Rouge. Szégyellte magát, amiért megverte Baltart az arénában, bár semmi oka nem lehetett rá: tiszta és fair küzdelemben kerekedett felül rajta. Mégis ette magát miatta, s mikor a spártai ezt észre vette, odaült mellé.
 - Mi baj? - kérdezte gyengéden.
 - Csak a minapiakon gondolkodok. Emlékeim szerint Krohn sokkal barátságosabb volt, és a képességei és jóval szélesebb körűek voltak. Nem értem miért nyerhettem ellene. Nem érdemeltem meg a győzelmet. - Üres tekintettel bámulta az italát, s inkább egy cigiért nyúlt, s rágyújtott. - Úgy értem - folytatta, mikor Stein csendben figyelt -, hogy könnyűszerrel felül kellett volna kerekednie rajtam, és mégis én győztem.
 - Nos - mondta Kar egységnyi csend után -, a kicsi köcsögnek senki se tudja mi járhat a fejében. Az viszont igaz, hogy nem  vetett be mindent, amit tudott. - Elgondolkozott, a hatást figyelte a lány arcán. Nem volt reakció, így folytatta: - A passzív képessége által bármilyen képességet használhat, amit látott és hallotta a nevét. Így Katarina aegisét, az én égszakadásom, vagy a sötétebb a feketénélt. Csak a saját képességeire próbált támaszkodni, abból is inkább csak egyre: a naptörésre, mellyel előre látta a mozdulataid egy pár másodperccel, mielőtt azok megtörténtek volna. A többit nem lett volna értelme  használnia, a harc természetéből adódóan, kivéve a rekviemet, de az túl brutális és pusztító ahhoz, hogy csak úgy egy párbaj kedvéért elsüsse.
 - A mindent elpusztító orkán... - hümmögött J.D.
 - Tudsz róla? - hitetlenkedett Stein. Nem tudta elképzelni, honnan.
 - Két dolog miatt tartottak maguk mellett - mutatta fel öklét a lány. - Az  egyik - nyújtotta ki középső ujját incselkedésként a Karazard mögött érkező Krohnnak -, képességem a sztázis. Öt teljes másodpercre az alany, akire rábocsájtom képtelen támadni, igaz, hogy ezáltal őt se lehet. Öt másodperc teljes sérthetetlenség, és teljes bénultság. - A Krohn fiú ezt még nem hallhatta, csak a  végére ért oda az asztalhoz és huppant le Rougeval szemben. - A másik a passzív képességeim, ami annyiból áll, hogy ha ránézek valakire, a tudatomba ég minden képességük és a pontos működésük.
 Karazard lekevert egy nyakast Baltarnak csak úgy hobbiból, aki erre bordán könyökölte.
 - Ennél fogva - folytatta -, mikor ránéztem Baltarra minden egyes képesség amit valaha használt belém égett, és mikor látta az enyémeket, kicsit rámijjesztett, hogy akár azokat is használhatná ellenem. Több mint ötven képesség... Egy olyan arzenál, ami ellen nem sokat tehetnék, és mégis győztem.
 - Mert a saját erőmmel akartam megküzdeni veled. De élveztem - mondta mosolyogva Baltar.
 - Hülye  vagy. A győzelem mindennél fontosabb. Az arénán kívül ami ha rád támad többnyire meg akar ölni, és meg is teszi, ha nem a képességeidtől telhetőleg a legjobban küzdesz ellene. - Megrovó volt, és mégis komikusnak érezte a helyzetet a lány. - Barom Baltar. Még alliterál is - vigyorgott.
 - Nos - kezdte lassan a fiú. - A valóság. Ami nem öl meg, az jobban teszi ha menekülőre fogja. És hidd, nehéz engem megölni.
 Rouge a szemét figyelte, az eszelős tekintet minden rezzenését. Elgondolkodott kicsit az aranyosságán, aztán gyorsan visszatért a valóságba.
 - Hogy te mennyire egy gyökér vagy Baltar. - Szólt hirtelen felháborodottsággal J.D., és felpattant, majd elviharzott az éjszakába.
 - Olyan vagy ezen a téren is mint apád - mondta Karazard elvetemült vigyorral. - Tökéletesen érted a nők nyelvét.
 - Na duguljál el - szólt enyhén dúltan a fiú, majd a lány után sietett.


 Az utcákon szokatlanul nagy volt a tömeg. Katarina épp Sladenarral járőrözött, s hangot is adott megfigyelésének, mire a fiú csak morgott valamit, majd némán sétáltak tovább. Bárkivel szívesebben lett volna most, mint a hatalmas kétkezest cipelő ifjúval, de ez volt a dolgok rendje a kószáknál, és ő próbált a lehető legjobban beilleszkedni. Nem mintha Sladenek bármi baja lett volna az egésszel, csak máshol járt a feje: történetesen ő is Baltar és Rouge összecsapásán agyalt. Tudta, hogy Baltar szándékosan veszített, tartva attól, hogy a lány és a többi között még bármilyen kapcsolat fennállhat. Nem hibáztatta Baltar bizalmatlanságát, sőt ő maga talán még kétkedőbb volt, mint Krohn.
 Valaki levállalta Katát. Előtte ilyen sose fordult elő, mindig körültekintően elkerülték, nehogy a legkisebb konfrontációba is keveredjenek Ilmari katonáival. A lánynak jól esett a Baltar nyújtotta szabadság, ugyanakkor rosszul esett, hogy az emerek milyen könnyen elpártoltak tőle csak azért, mert már más körökben mozgott. Félt, ugyanakkor egyre bátrabb volt. Ez az ellentét pedig zavarta. Tudta, hogyha a kószák végeznek, elmennek, ő pedig valószínűleg itt marad. Nem akart maradni, hiszen az a kevés, amit látott a világukból teljességgel megbabonázta. A közvetlenség, a kötelékek, sőt még a halál mindennapossága is, aminek ellenére azok szemrebbenés nélkül vetették magukat a csatákba.
 Mintha egy varázsütésre, a farkaskölyök viharzott el a tetőkön nem messze tőlük.
 - Ezt meg mi lelte? - gondolkozott Slade. - Mindegy. Ha fontos lett volna ránk nézve is, tuti szól.
 Baltar viszont teljesen másfelé járt a gondolataiban. Emlékezett még arra, amit egyszer a mesterének mondott törött orráról, és pont ezért nem akarta, hogy a lány haragudjon rá, nem akarta megbántani. Valójában már egyből érzett valamit, amint az kicsomagolta magát a köpenyből a fogadóban. Könnyed volt, kellemes megjelenésű, és nem nézte elmebetegnek mint oly sokan mások, szeme pedig élettel és az az utáni vággyal volt tele. Ennek ellenére a világ minden kincséért se vallotta volna be az érzéseit, talán még magának sem.
 Lassan érte utol, de tudta hogy utána fog jönni. Valahogyan érezte. Úgy beszélt vele, ahogy, de vonzotta a stílusa és a bátorsága talán. A fekete, vállig érő haj, ami össze-vissza állt, talán még sosem látott fésűt, a kopottas zöld szemek amik valami elmebajt sugároztak, de valójában csak elveszettséget és egyedüllétet tükröztek, a tartás, ami egyszerre volt lezser, ugyanakkor bármire kész.
 Rouge észlelte a fiút, aki felzárkózott ugyan, de biztos távolságban maradt tőle. Úgy döntött, hogy játszik vele kicsit, és játékos mosollyal megfordulva hátralőtt néhány energiasugarat, amit az akrobatikus mozdulatokkal került el, de végig előrehaladva töretlen tempóban, ugyanazzal a mosollyal, ami az ő saját arcán is volt. Tehát belement a játékba.
 A fiú néhány tűzgolyót küldött az égbe a legkülönfélébb színekben, ami lenyűgözte a lányt, s hogy még érdekesebb legyen, ő is megidézte oda fel a gömbjeit. Az azt elkapó lövedékek a lövedék színeiben robbanva pompás tűzijátékot alkottak színes kavalkáddá változtatva az éjszakát, s őket magukat is.
 Aztán egyszerre felröppent Baltar a levegőbe, s kicsivel Rouge előtt landolt a tetőn, gondosan ügyelve arra,  hogy ezúttal ne szakítsa azt be maga alatt, mint mikor először használta élesben az égszakadást. A következő pillanatban már a lány előtt is volt, s a lendület amivel érkezett el is sodorta volna Rouget, ha nem lép oldalt, és buktatja fel Baltart, aki hosszasan csúszott a tetőn. Vérző orral állt fel a fiú, és valószínűleg megint eltört, mert ismét furán állt.
 - Jaj te balfasz - nevetett a lány. - Megint eltörted.
 - Te törted el - mondta gyerekes haraggal a srác. - Pontosabban miattad tört el - enyhült meg valamelyest, de még mindig ott volt benne a gyerekesség.
 Közelebb lépett a fiúhoz, s mintha a legtermészetesebb dolog lenne, fél karjával átölelte, másikat a mellkasára fektette, amin most csak egy könnyedd bőrmellény volt, az se összegombolva. Az is átölelte a derekát mindkét kézzel, majd mint aki csak erre a pillanatra várt, J.D. egyetlen mozdulattal felnyúlt a mellkasáról, és újra helyre tette a törött orrot egy hangos reccsenés kíséretében.
 Baltar rögtön elengedte, és odakapott, míg Rouge a térdét csapkodva nevetett rajta. Látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet, míg hirtelen hangos kongás rázta meg az éjszakát. Bamm! kiáltotta egy harang újra meg újra. Bamm!
 - Te maradj itt. Megjöttek.
 Krohn hadart, és Rouge nem tudta mire célozhat, aztán a felismerés, mint a villámcsapás érte.
 - NE! - kiáltott még utána, de a fiú már messze járt.


 A csata már nagyban bonyolódott, s az őröket ismét felváltották a kószák. Ez volt az első kerülő támadás, mióta Baltar és Katarina kiportolt a városból. Ezúttal sokkal nagyobb volumenűnek tűnt az  egész, jóval többen voltak, s nem csak morkenek és tarkenek jöttek csőstül, a látók száma is többszöröse volt, sőt még harszenek is voltak. Mind a négy eddig ismert faj képviseltette magát hatalmas tömegben, félő  volt,  hogy ezúttal talán az egész  városnak vége.
 Aztán megjelentek a kószák, akik módszeresen irtani kezdték őket. Baltar az élen két pengével a kezében - az  egyik az éjpenge volt -, sárkánydühvel irtotta őket. Utóbbi képességétől fegyverei lángoltak, s ha még csak felületi sérülést is okozott egy-egy szörnynek, az is  hatalmas károkat okozott belül. Kata a tőle megszokott elegáns kecsességgel irtotta őket, míg Slade is egy képességével küzdött, a nériusszal, minek hatására csapásai mintha kétszer jöttek volna egymás után: a levegőben ismét elhasított a csapás nyomán valami, alig egy másodperccel később.
 Karazard is kivette a részét, lándzsaerdeje ijesztően jól ritkította a szörnyeket. Baldrik és Sally foglalkozott a harszenekkel leginkább, mivel Sally meg tudta őket keresni és jelölni, hogy hol és merre haladnak, majd Baldrik a rengetés képességével szó szerint kirobbantotta őket a földből könnyű célpontot nyújtva onnantól kezdve bárkinek. Bár még egy-kettő így is visszaesett a földre, s gyorsan visszaásta magát a kemény kövek közé.
 Rouge később ért oda pár perccel, talán tízzel s már csak a kibontakozott, heves harcot vette észre. Tekintete Baltart kereste, s meglátta értelmét tegnapi szavainak. Mozgása kiszámított és tökéletesen irányított volt, ha körül állták egy-egy másolt képességgel könnyűszerrel változtatott a felálláson. Sajnos az is látszott rajta, hogy nagyon meghajtja magát ezzel, és már fárad. Nem különben a többi kósza sem, akik küzdöttek de ők kevésbé tűntek fáradtnak. Viszont ellenük szólt az is, hogy nem öltek olyan gyorsan mint társuk.
 Amint ezeken a gondolatokon kapta magát a lány, szája elé kapta a kezét. Nem akart így gondolni azokra, akik befogadták maguk közé. Még ha a  joga meg is lett volna rá, de nem volt. Hirtelen határozta el magát, s gyorsan Baldrik közelébe férkőzött. Nem tudta, hogy hogy fogják fogadni, de mindenkit elküldött aki eddig a harszenekre vadászott, hogy segítsenek másokon. Meglepte, hogy hallgatnak rá. Nagyjából olyan magasságba a környékre gömböket idézett, amilyen magasra Baldrik küldte a dögöket, majd amint felröppent egy, máris záporozni kezdtek rá az  energialövedékek apró cafatokká tépve a csápos lényeket.
 Egy pillanatra a fiú megállt, aztán hálás és  bíztató mosolyjal az arcán folytatta, amit eddig csinált.
 Már több mint két órája küzdöttek, Sally ki is dőlt, de a kerülők ezúttal nem akartak fogyni. Karazard amikor csak tudott égszakadással látókat intézett el, majd lándzsaerdővel a körülötte álló egyéb dögöket, amik azonban csak özönlöttek és özönlöttek, míg végül a spártai megértette. Most nem csak beidézték őket ide, hanem a portált amin keresztül jöttek nyitva is tartották, biztosítva a folyamatos áramlásukat erre a világra. Tapasztalata pedig így közel negyven éves korára volt annyi, hogy tudja: nemsokára rosszabb dolgokkal is szembe kell nézniük, mint ezek.
 - Baltar! - kiáltott a fiú után, aki egy perccel később vérben fürödve, itt-ott talán meg is égve jelent meg mellette. Mikor egy lélegzetvételnyi szünethez jutottak elmondta neki a gyanúját. - És még valami. Nehogy meghalj nekem Kairen - mondta teljesen felhevülve, s csak miután már kiejtette a szavakat esett le neki, mit mondott. Megijedt,  hogy esetleg  hatással lesz a fiúra, de az nem adta jelét ilyesminek.


 - El fog jönni? - kérdezte az egyik kámzsás. - Renwent. El fog jönni? - kérdezte ismét, mikor elsőre nem felelt.
 - El fog jönni. - felelte a Renwent nevű. Biztos volt benne, hogy a farkaskölyök ismét tiszteletét teszi majd előttük, csakhogy akkor már késő lesz. - De már hiába jön majd el. Késő lesz.
 Tervük m egvalósulni látszott, és a bukás esélye igen kicsi volt. Darek mindig is ilyen aggodalmaskodó volt, nem rótta fel neki. Legszívesebben viszont megölte volna. Túl sokat járt a szája, és túl sokat kérdezett. A minap is mikor felemelte a hangját a Nagyúr előtt elfogta az érzés, hogy átvágja a torkát, aztán mégse tette.
 - Rouge árulása mennyiben módosítja a terveinket? - kérdezte egy mélyebb hangú társa, Jonathan Christopher.
 - Nem sokban Jayce. Rouge nem volt soha túlságosan elhivatott ügyünk érdekében, ezt a Nagyúr is tudja. Nem lepte meg igazán hogy nincs velünk, tehát számított rá. Talán része is volt a tervének. Ki tudhatja?
 Néma csend borult ismét rájuk, csak a csata zajai jutottak el hozzájuk. Sikolyok, csonkolások, egyéb zörejek - élvezetes zene hangjai számukra. Csuklyáikat talán még soha nem fedték fel egymás előtt, de mind tudták, hogy a többi most vigyorog, és élvezi a helyzetet, hogy a vér és  halál utáni szomjuk most valamelyest csillapulhat. Mesterük parancsára minden ellenségesen fellépő egyént el kell pusztítaniuk, s ha valakit a saját kezeikkel tehetnek el láb alól, mert érdemesnek találtatott rá, akkor a Pusztítás Rózsái boldogan tettek eleget a szerencsétlen vágyának.