Baltar - 11. fejezet

 Szokványos reggelnek indult ez is a fiatal kósza számára, mint az elmúlt fél évben bármelyik, amelyik Gileádban virradt rá. Felébredt, megmosdott, felöltözött, magához vette fegyverét, és elindult volna kifelé a szobájából, lefelé kajálni. Ám mikor a kilincsért nyúlt, az ajtó hirtelen bevágódott.
 - BOLDOG SZÜLINAPOOOT! - kiáltották többen kórusban. Aztán mikor körbenéztek és nem látták Baltart sehol, be akartak menni. Emígyen megtalálva a fiút, akin sikeresen átestek.
 - A francba - nyögte az, kezét az orrához szorítva. - Betörtétek az orrom köcsögök - dohogott társaira. Végignézett rajtuk, s csak egy vállrándítással konstatálta, hogy nem csak a saját csapattársai voltak az elkövetők, hanem más kószák is. - Mindegy. Nektek is jó reggelt.
 Felállt, s még vérző orral ellépdelt a többiek mellett. Nem szerette különösebben ezt a napot. A többi gyerek mindig a szüleivel ünnepelhette, neki ez sose adatott meg. Kisebb korában még mellette volt az anyja, aztán küldetésekre járt. Mikor aztán az visszavonult, akkor már ő járkált mindig el, így sose volt szinte otthon. Nem tartozott a számára kedves ünnepek közé.
 Lefelé a lépcsőn többen is felköszöntötték, nyomában a csendbe süllyedt köszöntők voltak.
 Karazard nem szólt egy szót se, csak köszönt. Tudta hogy a fiú rühelli ezt a napot, így mivel már dél felé járt az idő, rendelt ebédet és innivalót neki.
 - A mait én állom - mondta, majd átcsúsztatott egy dobozkát Krohn elé. - Egy gyűrű van benne. Apád csináltatta anyádnak, még mielőtt meghalt. Úgy tervezte Larvel után megkéri a kezét egyből amint hazaértek San Sorrowba. Mivel erre nem került sor, a gyűrűre pedig én vigyáztam, nehogy az a gyökér Kai elhagyja egy verekedés közben, megtartottam emlékbe. Gondoltam jó lesz majd valamikor.
 - Gyökerebb vagy mint Kairen volt - jelentette ki az.
 Mögöttük két félkörben a többi csapat tagjai feszülten figyelték a társalgást, sőt mi több, a kialakult evőpárbajt. Baltar bár véznának, sőt egyenesen férgesnek tűnt Stein mellett, jól tartotta magát.
 Úgy egy órája tarthatott már a néma csend. Páran kimentek cigizni, vagy mentek dolgukra, őrjáratozni, vagy akármerre, amerre jónak látták.
 - A szentfazék eljött? - kérdezte a farkaskölyök.
 - Brogan? - kérdezett vissza a spártai. A bólintás után így szólt: - Ugyanannyira nem kedvel téged a hittérítő, mint apádat. Vele se ápolt túl jó viszont. Úgy látszik ez már családi hagyomány - mondta két csirkecomb között. - Nem olyan jó errefelé a nyeleshús mint otthon. Sőt mindennek olyan homok íze van.
 - Hát, nem muszáj bekajálnod Kar.
 A tömegen egy "Ugh." futott végig, a két kósza egymásra emelte tekintetét. Mindkettő szemében aljas, ám játékos fény csillogott. Mintha dróton mozgatták volna őket, félredobták az asztalt, és egymásnak estek, nem kímélve a gyomrot, s abban az elmúlt órában leküldött étkeket. A szabály egyszerű volt, ezt tudta mindenki: az nyer, aki előbb vágja ki az ablakon a másikat. Többnyire ezt játszották ha ennyire vidám volt a hangulatuk egy kocsmában, pedig még csak nem is ittak. Bár abban az esetben már több mint valószínű, hogy fél perc alatt a földdé tették volna egyenlővé a rozoga fogadót, ahol megszálltak.
 Végül egyszerre, egymásba gabalyodva repültek ki a kitárt ajtón.


 Rouge nem akart benne lenni az ébresztéses ünneplős dologban. A piacot járta, hátha talál valami apróságot Baltinak, de eddig nem járt sikerrel. Valahogy érezte, hogy a fiú nem örülne neki, ha köszöntgetnék, és ebbéli meggyőződésében erősítette meg a két másik kósza aki erre járt és az evőpárbajt emlegette, valamint nem sokkal később a kisebb csapat őr, akik a fogadójuk felé trappoltak.
 Rengeteg érdekes dolgot látott: függőket, karkötőket, köpenyeket, egzotikus fegyvereket -  bár ezek inkább dísz célt szolgáltak, semmint harcit -, végül mégis egy pár fekete bőrkesztyűre esett a döntése egy hirtelen jött ötlet miatt. Úgy döntött este osztja majd meg a fiúval, s az még le sem cseszheti majd érte, mert mondhatja hogy csak pusztán praktikusságból vette. Igaz Baltartól kért pénzt, hogy vehessen magának ruhákat és ami abból maradt abból vette ezt is, így ráadásul a fiú gyakorlatilag magát ajándékozta meg. "Minden része a nagy tervnek." vigyorgott a lány.
 Visszafelé indult volna, mikor egy ismerős sziluettet pillantott meg az egyik sarkon, így inkább azt kezdte el követni. Óvatos volt, nem emlékezett pontosan arra miért ismerheti a sziluett tulaját. Sarokról-sarokra követte, néha kicsit lemaradt, néha a tömeg akadályozta, de szerencsére nem tévesztette a célpontját szem elől.
 Egy keskeny sikátorba értek, az alak háttal állt neki nagyjából a közepénél. Megközelítette, majd az hirtelen megfordult, mikor csak pár méter választotta el őket. Rouge harcra készen tartotta kezeit, a rózsaszín ragyogás jelezte a kezén, hogy kész aktiválni két képességéből bármelyiket.
 - Mit keresel itt Renwent? - vetette oda.
 - Máris átragadt rád a fiú nyerssége J.D.? Nem hittem volna hogy ilyen hamar. Hmm. Végül is, emberből vagyok én is, tévedhetek.
 A közönyösség, és hogy nem hajlandó a tárgyra térni idegesítette a lányt, de emlékezett még arra, milyen is volt, mikor ő vezette őket. Tudta, hogy csak akkor mondja el mi is történik, ha úgy látja eljött az ideje. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy a férfi egy rózsát szagolgat. Az hanyag mozdulattal felé dobta azt.
 - Ezt a fiúnak küldöm.
 - Honnan tudod?
 - Ugyan már. Nem akkora nagy durranás kideríteni valakiről hogy szülinapja van, ha kocsmai verekedésbe keveredik egy evőpárbaj után. Pláne nem ha arról a kószáról van szó. Elég nagy durranás a városban most. Több pletyka terjeng róla mint rólunk, pedig a mi kilétünket nem is tudják.
 Rouge elvigyorodott. Ő látta a Pusztítás Rózsája mögött megjelenő két alakot, s ismerte is őket meglehetősen közelről: Sladenar és Baldrik felismerték az alakot, látták ők is azon az estén a tetőn, mikor Baltar hullócsillagosdit játszott, valamint Bald meg is ismerte az "érzést" ami elfogta a közelében. Csendben közelítettek.
 - Szóval felköszöntöd kedvenc kószánkat. Mi célból?
 - Tiszteletem jeléül. Ahogy én meghagytam egyszer az életét, ő is megtette velem, így kvittek vagyunk. Tiszta lappal nyithatunk. Bár ettől függetlenül még ugyan úgy meg kell  hogy öljem. Nem pusztán a nagyurunk parancsára, hanem saját kedvtelésemből is.
 - Az a démon már nem az én uram - köpött ki a lány.
 - Szóval elfelejted, hogy kitől kaptad az erődet? - emelte rá a tekintetét a férfi.
 Rouge lassan felvette a virágot a földről, s ő is beleszippantott. Illatos volt, és élénkvörös. Talán egy órája ha levághatták a tövéről.
 - Te felejted el, hogy nekem már Yvon előtt is megvoltak az erőim. Ő csak magához vett, mert nem volt hova tartoznom. Az igazság az, hogy mellettetek se éreztem úgy, hogy tartozok valahova. Csak veletek voltam, mert jobb volt mint egyedül. De most San sorrowiakkal jól érzem magam. Családra leltem, amit ti sose nyújtottatok igazán nekem.
 - Yvon? - dőlt le a tetőről Baltar is a kacagástól. Halk puffanással nyekkent a földön, majd felnyalta magát, de a nevetést nem bírta abba hagyni. - Komolyan Yvonnak hívják a démont, aki irányít titeket?
 - Ha kimondod a nevét - kezdte Renwent -, szörnyű halált fogsz halni. Erről biztosíthatlak mindkettőtöket. - Ebben a pillanatban Slade az egyik, Baldrik a másik kezét kapta el és szorította erősen. - Tudhattam volna hogy nem jártok egyedül - sóhajtott. - De az az igazság, hogy én sem.
 Még hatan tűntek fel a négy kószával szemben, így az esélyek egyik pillanatról a másikra éles ellentétbe kerültek. Baltar lassan odalépkedett Rougehoz, átkarolta baljával, s jobbjával elvette tőle a rózsát. Mélyen beleszippantott, majd mintha csak egy kilőtt nyíl lett volna, úgy dobta fel Rouge idő közben megidézett gömbjébe, ami hatalmasat robbant. Pár másodpercen belül huszonhárom állig felfegyverzett, harcra teljesen kész kósza vette körül a Pusztítás Rózsáit, s így egy perc alatt másodjára vett szögegyenest ellentétes irányt a dolgok alakulása.
 - Nocsak. Felkészültetek. Ez meglep. Ennél hülyébbnek néztelek, megvallom. - Hangja higgadt volt. Renwent tudta,  hogy ez lesz a vége. Tudta, hogy végül elbukik majd a kószákkal szemben, csak annyit remélt, hogy egyenes küzdelemben ütközhet meg legalább egyel az erősebbeik közül, hogy végre megismerhesse a határait. - Megadjuk magunkat.
 - Nekem nincs további dolgom veletek - jelentette ki Krohn a másiknak. - Elfogtunk titeket, és át lesztek adva a helyi hatóságoknak. Ők majd úgy járnak el veletek szemben, ahogy jónak látják. Hogy nekem ezt a szarságot kell átélnem a születésnapomon - dohogott.
 - Ne árj folyton küldetésre te tuskó - könyökölte oldalba Rouge Baltart.
 - Na mindegy. Vigyétek őket Ilmarinak, aztán egy óra múlva legyetek a keleti kapunál. Elindulunk még ma - adott egyértelmű utasításokat a fiú. Páran húzták a szájukat, szemüket, orrukat vagy egyéb testrészeiket mert nem tetszett nekik, hogy a fiatal fiú parancsol, nem pedig egy tapasztaltabb valaki, de tették amit a farkaskölyök megkövetelt tőlük.
 Brogan egyik képességével először is elzárta a hét ellenség képességeit, majd a többiek két-három fővel kísértek egyet-egyet, aki pedig kimaradt az szétszóródva, de a többiek közelében kísérték a felvonulást. A köznép engedelmesen nyílt meg előttük, nem okoztak fennakadást, sőt még azokat se szólták meg, akik a tetőkön ugrálva követték a többieket, nem úgy mint máskor. Valahogy érezték, hogy ez most nagyobb horderejű dolog annál, semmint hogy korholjanak és lehordjanak egyet is a titokzatos harcosok közül.


 - Mi lesz most velük? - kérdezte J.D. - Mármint a Pusztítás Rózsáival.
 - Nem tudom. Ilmari nem valami kedves ember. Gondolom kivégezteti őket vagy tudom is én. - Baltar lassan  beszélt, talán sajnálta, hogy így alakultak a dolgok. Nem tudta hova tenni ezt az egészet, de ezt hívták igazságszolgáltatásnak, amire ő is felesküdött. - Miért? Fontosak számodra?
 - Az eredeti csapatom kiirtottad jóformán. Egyedül Renwentet ismerem ezek közül. Az ő képességei közé tartozik a nagy hatótávú teleportálás is. Yvon nem teketóriázik, ha meghal egy magas rangú tisztje azt gyorsan pótolja. Valószínűleg mire odaérünk a várába, újabb hét embere lesz, nem  beszélve a kerülőkről.  - Ne feledkezz el a kruganokról. Ők is ott lesznek. Ezért jövünk mi is ennyien. Valószínű egy kisebb sereg fog ott várni ránk. Apám Larvel jégmezőin ugyanígy járt, bár ő akkor nem egy démont, hanem nagyapám üldözte.
 - Hallottam róla. Yvon fél tőletek kószáktól. Különösen tőled, mert te is Kaidan vére vagy. Képes vagy őt megölni. Valamint Karazardtól, aki erőben mindig is felért apádhoz vagy nagybátyádhoz. Ezek mennyire erős kószák akik most érkeztek?
 - A csapatszámok, mint olyanok, az erőszintet jelentik. A miénk a négyes, de szerintem csak azért kaptuk, mert Karazard a régi bandát látja bennünk, aminek ő is tagja volt. Valamilyen szintig. Itt a hatos csapat, a pirocsapat. Ők többnyire tűzzel harcolnak, bár a vezetőjük Rufus az erőművész jég alapú képességeket használ ahhoz a bazi nagy fejszéhez amit lóbál. Fizikai erőben felülmúlja Kar bácsit. Az egyes is jött természetesen, Kar bácsi csapata. A jelenlegi legerősebb és legösszeszokottabb csapat. Valamint a gyors reagálású csapat, akiket Sento bá vezet. Na ő aztán brutál. A főnixe egyszerűen annyira erős, hogy képes lenne valószínűleg ezt a város is elpusztítani vele kétszeri megidézésre. Bár elég sok időnek kell eltelnie mire azt újra használni tudja. Szóval jelenleg valószínűleg San Sorrow erősebbik része van itt mint akárhol máshol együtt. Apám idejében tizenhét csapat volt, az eltelt tizennyolc év alatt még öt született és a gyors reag csapata. Szóval igen, mondhatjuk, hogy jelentős erőt képviselünk itt most Gileádban. De ha túl nagy lesz a túlerő akkor rábasztunk. Egy olyan két-háromszorossal még elbírunk kisebb veszteségekkel maximum, de a nagyobb túlerő akár mindenki vesztét is okozhatja.
 - Nem értem. A kerülőket még mielőtt csatlakoztam volna hozzátok olyan módszeresen és gyorsan irtottátok. - A lány falnak támasztott háttal, ölbe tett kézzel nézett maga elé. - Azokkal nem lehet baj.
 - Figyelj - tenyerelt a feje mellé a fiú, s annyira az arcába hajolt, hogy már szinte összeért orruk. Pár másodpercig csak nézték egymás szemét, majd a farkaskölyök folytatta: - Ha oda kerül a sor, a sztázist ne merészeld rám pocsékolni. A jelen lévők közül nekem van a legnagyobb esélyem a mindenkori túlélésre.
 - Hé Balti! - kiáltott oda nekik az egyik kósza, aki már előkészült az indulásra.
 - Mi van Notch? Nem tűnt fel, hogy most nem alkalmas? - vetette oda talán kicsit durvábban, mint kellett és szerette volna.
 - Csak küldtek, hogy szóljak: indulásra készen áll mindenki.
 - Jó. Tíz perc és megyünk mi is - felelte valamivel békésebben, de még mindig keményen. Hallotta ahogy morog valamit Notch az orra alatt, de azt nem, hogy mit, és nem is nagyon érdekelte. - Remélem megértetted amit mondtam - fordult vissza a lányhoz, majd a faltól ellökve magát bement a felszereléséért.
 Tíz perccel később már egy egész osztagnyi kósza élén lovagolt J.D-vel, aki irányította őket.