Kószák

12. fejezet

 - Azrael! – Kiáltott Elran. – Azrael mi történt?! – Ahogy a harcos mellé ért, az nyakába borult, erőtlenül, gyengén. Úgy suttogott.

 - Rájött. Kaidan rájött hogy nem vele vagyok. – Hangja is gyenge volt. Látszott rajta hogy szomja, hogy ki van merülve.

 - Jól van. Nyugi. Gyere most szépen bemegyünk, iszol pár kortyot aztán kipihened magad. – Az auramester aggódott a lándzsásért, hiszen őt is jó barátjaként tartotta számon azóta, hogy önként vállalta a beépülést az igen veszélyes közegbe. – Shinei! – Kiáltott hátra. – Szólj Kairennek és Cavalornnak!

 - Értettem! – Válaszolt a lány.

 Ekhart az ölébe vette a súlyos testet, ami idő közben elájult. Elsőre kicsit megrogyott a súlya alatt, de aztán úrrá lett magán és bevitte a fogadóba a lángvörös páncélba öltözött férfit.

 A többi kósza rosszallóan, óvakodva nézte az ájultat, emlékezve a minapi krugan támadásra. El mit sem törődve velük felcipelte s lefektette Azraelt egy ágyon, majd kért vizet és egy rongyot s úgy csepegette szájába az életet jelentő nedűt.

 Kis idő múlva lement, s elmagyarázta az éppen ott lévő kószáknak, hogy mi is történt valójában a sérülttel, hogy miért kellett megjátszani, hogy ellenségesek a szándékai, és hogy miért kellett most újra visszatérnie.

 Körül-belül egy óra múlva érkezett meg Shinei a két másik kószával. Egyértelmű volt, hogy Kai miatt késtek, aki El szúrós pillantására csak vállat vont.

 - Derulo. – Szólította a kettes csapat egyik tagját a tusázó. – Menj ki és állíts fel csapdákat. Az az érzésem van, hogy eljönnek Azraelért. – Szólt miután értesült a dolgokról. – Azrael újra köztünk… - Gondolkodott el.

 Mindenki meglepetten pillantott rá, a további kérdésekre Elran adott választ.

 Mikor a hosszú halál felébredt, még kába volt kicsit, de már tudatánál volt, emlékezett mindenre, ami szintén nagy előnyt jelentett. Elmondott szóról szóra mindent, ami az után történt, hogy megütköztek Jarvison előtt, majd feloszlott a gyűlés.

 Kai egyedül volt szobájában. Felszerelését vizsgálta, ami igencsak elhasználódott az utóbbi pár hónapban. Nem is csodálkozott rajta, hiszen szinte megállás nélkül verekedett, és amit kapott, abba más már talán bele is halt volna. Kelletlenül elmosolyodott gondolatain, fejét ingatta mellé kicsit. Észre sem vette, ahogy nyitott ajtaján testvére belépett.

 - Kesztyűt és csizmát hoztam bátyó amik adamantiumból vannak. Nem kell meghálálnod. Meg se szólalj. Csak ne halj meg. – Mondta, s távozott is a felszerelést az ágyon hagyva.

 Az adamantium majdnem mindennek ellenállt, nehezen megmunkálható anyag révén. Ám súlya mégis alig volt több egy mesterien megmunkált acél eszköznél.

 Felpróbálta, játszogatott picit az új felszerelésével a tusázó. Tetszettek neki, különösen a farkas fejek, amik beléjük voltak gravírozva.

 - Kai. – Szólt hirtelen Elise az ajtóban. – Bejöhetek? – Kérdezte félszegen.

 - Teszel még fel hülye kérdéseket, vagy be is jössz? – Mosolygott Kairen.

 A lány leült mellé.

 - Mi a baj? – Kérdezte egy egységnyi csend után Eli.

 - Tudod… - Kezdte Krohn bizonytalanul. – Én nem vagyok más, mint egy harcra teremtetett gépezet. Egy elmebeteg állat, aki gyilkoláson kívül másra nem jó. Biztos hogy jó ez neked így?

 Vance elmosolyodott.

 - Meghazudtolod magad. Ha már ilyeneken gondolkodsz, kételkedsz abban, hogy ez igaz lenne. Ráadásul nem lennél velem, ha valóban igaz lenne.

 - De…

 - Semmi de. – Vágott kedvesen a szavába. – Nem vagy elmebeteg, mert mások biztonságára gondolsz, és mert képes vagy józan gondolkodásra. Állat sem vagy, mert nem kell kordában tartani ahhoz, hogy ne keveredj bajba. Végezetül pedig ami mindkettőt cáfolja: képes vagy gyöngéd érzelmekre Kai. És ez az, ami emberré tesz.

 Kairen maga is elmosolyodott, s átölelte a lányt.

 - Lehet hogy igazad van. – Mondta fél mosollyal az arcán a tusázó. Hirtelen elgondolkodott, koncentrálni kezdett. – Rezonancia. – Fejét az ablakra emelte, pár pillanatot várt, majd nem törődve az üveggel kiugrott rajta a szilánkok közt fogva talajt. – Riadó nyugatra! – Kiáltott be, majd eszeveszett rohanásba kezdett.

 Három Krugan várta az idősebbik Krohnt nem messze a fogadótól. Az egyből küzdőállást vett fel, de amint észrevette, hogy a többinek nem áll szándékában harcolni, ő is természetes tartást vett fel.

 Egészen addig álltak egymással szemben farkasszemet nézve, mígnem Elran is megérkezett másodikként a helyszínre. Látva a helyzetet ő is leeresztette botját.

 - Kaidan látni akar titeket. – Kezdte a kámzsás, majd válaszra várva hallgatott.

 El bökött fejével Kainak, hogy válaszoljon ő, ha úgy tetszik.

 - Látni is fog. De nem akkor amikor ő akar. – Jött a nyers visszajelzés. – És köszönete sem sok lesz benne, azt megígérhetem.

 - Ne aggódj. Ő már vár titeket. – Jött a közönyös kijelentés, mire Kairen dühbe gurult, s Elran fogta vissza mellkasára tett tenyerével attól, hogy szétverje őket.

 - Várd meg míg kiderül mit akarnak valójában. – Suttogta. – Talán még olyan is kiderül, ami hasznunkra lehet. Mit akartok, mit tegyünk? – Kérdését már hangosan, a kruganokhoz intézte.

 Azoknak arcán elégedett, gonosz vigyor húzódott végig. Mintha máris nyertek volna valamit. Megfordultak, s intettek, hogy kövesse őket a két barát. Azok összenéztek, a fiatalabb vállat vont, s elindultak.

 Mire a többi kósza is odaért már nyomuk sem volt sehol sem a kruganoknak, sem pedig a Négyes csapat két vezérének.

 A kószák tanácstalanul álltak egymásra nézegetve, ki-ki halk beszélgetésbe bonyolódva. Cavalorn nem tudta mit tegyen, nem készült fel erre az eshetőségre, ahogy Karazard sem, ellentétben Azraellel.

 - Elkezdődött. – Mondta az utóbb említett.

 - Mi? – Kérdezte Rien aggódva.

 - Kaidan meg akarja valósítani a tervét. – Magyarázta a lándzsás. – Ami azzal kezdődik, hogy a két fiát megpróbálja a maga oldalára állítani. Ha ez nem sikerül, megöli őket. Aztán elkezdi a pokolkapu megnyitását ahonnan számtalan olyan démont akar megidézni, ami sokkal keményebb az A osztályúaknál, amilyenek még nem léptek Eriem földjére eleddig.

 - Mit tehetünk? – Kérdezte Reynolds.

 - Elvezetlek titeket oda amilyen gyorsan csak tudlak, és megpróbáljuk megakadályozni ezt az egész szörnyűséget. – Válaszolta Az. – Szóval készüljetek egy kemény összecsapásra. Egy órátok van. Úgy még talán beérjük őket. Na induljatok! Aki késik az itt marad! – Kiáltott.

 A harcosok oszlani kezdtek, Karazard, aki mindig harcra kész ott maradt vele, ahogy a Négyes csapat többi tagja is.

 Egy óra múlva meg is érkezett minden kósza, s útnak indultak. Az út nem volt rövid, de jó tempóban haladtak, ráadásul lovakon ami nagyban megkönnyítette az utazást, és nem utolsó sorban nem fárasztotta ki az embereket.

 A jégmezőkre érve fokozott óvatossággal haladtak, tartva a kerülőktől, amik bár egy ideje nem jelentkeztek, de még itt lehettek. Így sebességük lassult, de minél többen vannak a döntő pillanatban, annál nagyobb az esélyük a sikerre.

 Így haladt a végzete felé az Egyes, Kettes, Hármas, Négyes, és a Nyolcas csapat, igaz egyik sem teljes létszámmal, de mindegyik teljes meggyőződéssel és elhatározottsággal.

 A kastély hatalmas volt, a jég csak még gyönyörűbbé tette. Mire odaértek a kruganokkal, már éjszaka volt így Arwen fényében tündökölve vehették szemügyre a féltestvérek az épületet.

 Beérve kevésbé szép volt, és a várttal ellentétben nem annyira fűtött. Bár ez zavarta a legkevésbé az auramestert és a tusázót. Gondolataik sokkal inkább azon jártak, hogy Kaidannak miféle tervei lehetnek velük.

 A három krugan megállt egy hatalmas ajtó előtt.

 - Idebent. – Mondta a kámzsás, majd a két harcos kinyitotta az ajtót.

 Elran ment elöl, Kairen mögötte. Az auramester nem szerette volna, ha bátyja hirtelen felindulásból elkövet valami hülyeséget.

 A terem üres volt. Sehol nem volt senki. Körbenéztek, felmérték a terepet. Az ajtón kívül csak két hatalmas ablak állt rendelkezésükre, amik még így éjjel, világítás nélkül is tökéletesen elég fényt adtak a látásviszonyok kielégítéséhez.

 Kai oldalba bökte Elrant, aki a jelzett irányba fordult. Nem más jött elő lassú, kényelmes léptekkel, mint Kaidan maga. Krohn keze ökölbe szorult, de uralkodott magán és nem ugrott neki apjának. De nem is bízott benne annyira, hogy ne ügyeljen minden egyes apró rezdülésére. A ruhája utolsó fodrával is tisztában volt, nem bízott semmit a véletlenre.

 - Á gyermekeim. – Üdvözölte őket szívéjesen.

 - Na csak ne add itt a jó apukát. – Fortyant Kairen.

 - Kai. – Szólt rá El, de az folytatta.

 - Otthagytál minket kölyök korunkban. Tudod milyen úgy felnőni? Tudod milyen az, amikor mindenki utál csak mert apád lelépett, anyád meg újraházasodott?

 - Kai! – Szólt erélyesebben öccse. – Nyughass már. Várjuk meg mit akar.

 A tusázó indulatos szuszogása alább hagyott, de szemét továbbra sem vette le apjáról.

 - Mit akarsz tőlünk? – Vetette oda Ekhart a kérdést apjuknak.

 - Nos egyszerű. Hogy álljatok mellém.

 - Azok után hogy meg akartál öletni párszor… Sőt, pár éve te magad is megpróbáltad. – Dohogott az auramester.

 - Azok az idők elmúltak. – Jött a magyarázat. – Azóta rájöttem, hogy nekem nem a fiaim ellen kell harcolnom, hanem velük. Így a legegyszerűbb megoldást választottam, és ide hozattalak titeket, hogy meggyőzzelek.

 - Nos, kíváncsian várjuk az érved apu. – Kairen az utolsó szót nem kis megvetéssel és gyűlölettel mondta ki, éreztetve, hogy mindegy mivel próbálkozik, Kaidan nem jár majd sikerrel.

 - Rendben fiam. – Mondta a legnagyobb természetességgel az. – Először is. A vérem vagytok. Egyértelmű, hogy nem lenne jó, ha egymás kezétől halnánk. Másodszor. Ti nem láttátok azt, amit én. Nem láttátok azt a korrupt rendszert, ami a ti kis San Sorrowi rendszeretek mögött rejtőzik. Ha tudtátok volna, hogy Cav elődjének parancsai alatt csak olyan küldetéseket hajtottatok végre, ami önnön uralmának, hatalmának megszilárdítását és megerősítését szolgálták végrehajtottátok volna őket?

 - Ezért meg kellett ölnöd, és eljönnöd otthonról. Szép kis apuka vagy. – Vetette közbe ismételten a tusázó.

 - Természetesen nem. – Folytatta tovább Kaidan mintha mi sem történt volna. – Természetesen ti végig a rossz célokért harcoltatok. Ezért úgy döntöttem, teljesen elpusztítom a Kószák szervezetét. De nem csak arra a szervezetre vár ez a sors, a kruganokéra is, és az összes többi hasonló jellegű szerveződésre. Veletek könnyen megvalósítható lenne egy egységes béke a kontinensen.

 - Aminek természetesen te lennél az ura és parancsolója mi? Hát, köszi, de nem hiszem hogy szüksége lenne Eriemnek egy türanniszra. A magam részéről nemet mondok, amennyiben nincs jobb érved. – Válaszolt az idősebbik ismét, s hátat fordítva kifelé indult.

 - Elran? – Nyújtotta kezét az apa. Várta fiatalabb fia lépését, de már készült arra, hogy Kait feltartsa, ne engedje elmenni.

 Hirtelen hatalmas robajok hallatszottak kintről.

 - Rezonancia. – Mondta Kairen, s látta képességével, ahogy társaik elkezdték ostromolni a létesítményt.

 - Látod? Eljöttek megölni titeket, mert szemernyi bizalmuk sem volt bennetek. Hát ezekben bíznátok meg ti is? – Szavaival jól bánt az öreg, bár ezeket inkább Kainak címezte, kételyeket akart benne is ébreszteni, ahogy azt Elrannál sikeresen elérte. – Nem megmenteni jöttek. Megölni Kairen.

 A fiú lassan megfordult, apja szemébe nézett. Az arany barnán ragyogott, egyfajta kéjes örömöt tükrözött. Krohn keze ökölbe szorult.

 - Csak egy baj van apa. – Bökte ki végül Elran. – Az aurájuk nem úgy néz ki, mintha ölni jöttek volna. Míg a tiéd feketén ragyogja be az egész szobát. Gyerünk Kai. Megyünk segíteni. – Mondta, s ő is csatlakozott a kifelé tartó bátyjához. Ám Kaidan legyintésére a hatalmas ajtók bezáródtak.

 - Azt nem engedhetem. – Mondta elszomorodott tekintettel.

 - Én lefoglalom öcskös. Te menj és segíts. És mondd meg Elisenek, hogy vigyázzon magára. – Szólt árnyalatnyi szomorúsággal Kairen.

 Kaidan támadásba lendült, ám a tusázó két lépésből ott termett, és elsodorta apját, majd a földre nyomta, úgy ordított öccsére:

 - GYERÜNK MÁR EL!!! NEM TUDOM SOKÁIG ÍGY TARTANI!

 Az feleszmélve egyből futott az ablakok egyike felé, majd karjaival védve fejét kiugrott. Landolását egy gurulással tompította volna, de még így is sikeresen átszakította az alatta lévő előtetőt.

 Még felnézett a terem ablakaira, aztán sarkon fordult és elindult hogy segítsen bajtársainak.

 - Életed legrosszabb döntése volt ez Kai. – Mondta higgadtan Kaidan fia szorításában.

 - Akkor legalább tudni fogom, hogy mit nem kell elkövetnem ez után. – Szűrte fogai közt az, ám meglepetésére apja simán lelökte magáról minden megerőltetés nélkül. – Szimbiózis.

 - Még mindig csak a szelet használod? Csalódtam benned fiam.

Kószák

11. fejezet

  Elran a többiek elé tárta a tervet, miszerint a déli és a keleti kapunál három-három kósza áll majd, ahogy a keletinél is három lesz látható, a többiek elrejtőznek majd a környező sikátorokban és házak közt, házakban. Ismerte Azrael gondolkodását, és tudta, hogy a lehető legjobb támadási pontot fogja választani, ami a napnyugta miatt a nyugati kapu. Ugyanis a lemenő nap még pont a szemükbe vág majd a távolságiaknak, nehezítve ezzel dolgukat. A másik két kapuhoz csak azért küldött pár embert, hogy megőrizze a szeparáltság illúzióját.

 Megegyeztek, hogy ha megindul a támadás, akkor a nyugati kapunál egy fénymaggal fognak jelezni, hogy jó lenne átvándorolni oda és részt venni a csetepatéban. Megegyeztek abban is, hogy Kait, aki kiszúrta őket nem a nyugati kapuhoz teszik, mert az túl feltűnő lenne, és még rájönnének a csapdára.

 - Mindenki értette a dolgát? – Kérdett végül El.

 - Igen. – Jött kórusban a válasz.

 - Akkor mindenki a helyére. – Hangzott Karazard vezényszava.

 Elran, Kairen és Kar ment a déli kapuhoz, mivel onnan gyorsabban el lehetett jutni a nyugatihoz, mint a keletihez, és tekintettel arra, hogy ők a kifejezetten erős kategóriába tartoztak nem ártott, ha hamar odaérnek a célhelyhez.

 Jóval a támadás előtt felálltak a kijelölt helyekre, Elise Viktória és Sento mellett volt a keleti kapu fogadóbizottságában. A lángököl egészen tűzbe jött ismét a közelgő harctól, bár kicsit bántotta, hogy őt biztonságos távolságra helyezték ki.

 - Eli, Viki, figyeljetek. – Kérte őket Sento. – Tudjátok, hogy Kai most nincs túl jó állapotban, így mivel ti ketten álltok a legközelebb hozzá az ellenkező nemből, kérlek titeket kerüljétek a veszélyes helyzeteket. Ez a barom megöleti magát, ha bármi bajotok esik.

 - Sento? – Nézett rá Vance furcsán. – Te erről honnan tudsz?

 - Attól hogy harcon kívül nem tudok érezni, még látok és felfogok dolgokat. Kairen most rossz időkön megy keresztül. És erre a tanácstalansága csak még egy lapáttal lök rá. A téma lezárva. Kerüljétek a veszélyes szituációkat.

 - Egy csapat krugannal készülünk összecsapni baszod. – Csattant Burner. – Hogy a francba kerüljünk el veszélyes helyzeteket, mikor az egész egy nagy veszély lesz.

 - Csak arra kértelek titeket, hogy óvatosan. Tartsátok magatokat ehhez, ha azt akarjátok hogy az a hülye éljen még pár napot.

 Ekkor felvillant a fénymag. Összenéztek még utoljára, s a lángököl kérlelő tekintetére a két lány szemüket forgatva bólintott.

 Elindultak, s kb. már fél úton járhattak, mikor egy hatalmas robbanás villant fel. Mivel nem tudták, hogy melyik oldal kezdett bele a tűzijátékozásba, megszaporázták lépteiket.

 Egy kósza holtan esett össze, a halálos csapás hátulról érte. A kruganok túlerőben voltak, s ez mintha nem lett volna elég, Azrael is mozgásba lendült. Vele maga Elran foglalkozott. Azrael ugyanis fegyverénél fogva viszonylag messziről támadhatott, így El a botjával volt a legesélyesebb ellene. Ez viszont azzal járt, hogy a harc forgatagának kellős közepébe kellett magát belevetnie az auramesternek.

 A kószák célja a kruganok falakon kívülre való szorítása volt, ami meglehetősen lassan ment. Mindkét oldal szenvedett már veszteségeket, a kószák az ellenségeik meglepetésére sokkal erősebbek voltak mint várták. Ezt kihasználva azok is tudtak komoly károkat tenni bennük.

 Mikor mindkét oldalon megérkezett mindenki, akkor indult be az igazi káosz. Lánggolyók, energianyalábok repkedtek jobbra-balra kivehetetlenül, nem volt elenyésző a saját csapattárs eltalálása sem az átláthatatlan forgatag miatt. Így esett, hogy Kairen bal vállán súlyos égési sérülés keletkezett, de az nem törődve azzal, hogy fáj neki, harcolt tovább.

 Karazard is kivette alaposan a részét, mivel eleve égszakadással érkezett, s már karddal küzdött nem elaprózva egyszerre három krugan vezér között forgolódott. A káosz pengéje már többször is lecsapott, igaz mindig egy másik ellenfélre több-kevesebb sikerrel.

 - Kai! – Kiáltott társának, aki mellé térváltott számítva a következő húzására. – Sötétebb a feketénél.

 A spártai Kairent, magát, és még vagy öt krugant zárt be a burokba, ahol a harc még kiélezettebb lett.

 Eközben Elran a sivatag villámát használva küzdött ellenfelével, akinek egyik képessége aktív volt: a láng lándzsa. Elképesztően nagy pusztítást vittek végbe maguk körül, senki nem volt már pár méteres hatókörükben mert ki-kitámadtak a másik népének tagjaira nem túl kellemes érzéseket keltve, sőt több ház falát is átlyuggatták már.

 A harcot sikerült a falakon kívülre helyezni, igaz Karék még nem jöttek ki a burokból.

 Mindkét fél igencsak megfogyatkozott létszámban, igaz a kószák súlyos sérültjei inkább visszavonultak, míg a kruganok utolsó vérig küzdöttek. Ennek okából még nagyobb túlerőre tettek szert, de a spártai és a tusázó még éppen idejében csatlakozott újra a harcba hogy a mérce ismét kiegyenlítődhessen.

 Éjfél volt már, mire Azrael a maradék pár emberével visszavonult, s a kószák közül is a vezérek, és még páran maradtak jelen.

 - Jelentést a veszteségeinkről és a sérültekről amint lehet. – Utasított Kairen a városba visszaérve. – Szeretném tudni, hogy hogy állunk. El te velem maradsz. Kar és Cav pedig felverik Hoblot és jelentenek neki az esti ütközetről. Holnap napkeltekor pedig két ép személy váltson le minket a tetőn.

 A gyors parancskiosztás után fel is ment társával a tetőre, s rögtön kérdőre is vonta az a tusázót.

 - Te barom miért nem láttatod el magad?!

 - Kussolj. Előbb a súlyos sérülteket kéne nem? – Vágott vissza Krohn. – Különben is. Most sokkal fontosabb, hogy mit tudtál meg Azraeltől.

 - Nos… - Gondolkodott el Ekhart. – Kaidan egyelőre bizonytalan velünk kapcsolatban. Nem tudja még, hogy mit kezdjen velünk. Annyi a biztos, hogy veled meg velem tervei vannak.

 - Aha. Következő lépéseikről megtudott valamit?

 - Hááát… Annyit hogy újabb idézést hajt végre a közeljövőben. Állítólag erősebb lesz, mint a három utóbbi démon. Addig viszont rendszeresen zaklatni kíván minket, amíg azzal az idézéssel készen nincs. – El elgondolkodott. Tudta mi járhat Kai fejében, s ezt szóvá is tette: - Meg akarod látogatni aput?

 - Meg.

 - És hogy akarod előkeríteni?

 - A harc előtt megkértem Shineit hogy maradjon fedezékben végig, és fókuszáljon Azraelre hogy megjegyezze őt. Tudjuk hogy Kaidan valahol a jégmezőkön bujkál. Nincs más dolgunk mint kivinni a lányt oda, és ha rálelt Azra akkor visszaküldeni.

 - Kai. Ezt nem kérheted tőlük. Tudod hogy ők is jönnek majd, hiába zavarod haza őket.

 - Tudom Elran, tudom. De ha meg szimplán ellógunk, akkor meg rád hangolódik Shin és ugyanott tartunk, azt kivéve, hogy nem tudjuk hol van apánk. Ha visszaküldjük, nyerünk időt míg szól a többieknek és besurranhatunk. Addig sincsenek veszélyben.

 Nem szóltak egymáshoz. Ekhart érezte a szavakat féltestvére szavaiban, de nem akarta, hogy a többieknek baja essen. Némán álltak egymás mellett, miközben eleredt az eső. A tusázó felemelte tekintetét, élvezte az illatát, a hangját a hulló víznek. Észre sem vette hogy Elise feljött hozzá, Elran pedig ott hagyta, ami nem volt jellemző a reakcióira, általában a legkisebb rezdülésre is felfigyel a környezetében.

 A lány mellé állt, s ő is felfelé emelte a fejét, hagyta hogy a lágy eső mossa arcát, átáztassa vállig érő, barna haját. Tűz elemű létére szerette ő is az esőt, a vizet. Nem sokan tudták ezt róla, a mellette álló férfi pedig még mindig nem vette észre.

 - Hé Kai. – Szólította meg a lány.

 - Ohh… - Lepődött meg az. – Észre se vettelek.

 - Tudom. – Mosolygott a lány továbbra is az eget bámulva. – Azt mondtad szereted az esőt. Nos, én is szeretem. Gondoltam élvezzük együtt ezt a kis örömöt.

 A férfi hirtelen összezavarodott. Érzései felkavarodtak, megbolydultak.

 - Tudod nem tudom mit kezdjek magammal. – Szólt félszegen Kairen. – Szeretnélek biztonságban tudni. Szeretném, ha többé nem esne bajod. De nem tudom mit tegyek.

 - Hát, ez meglepő… - Felelt a lány. – Talán nem várok másra, mint hogy átölelj és magadhoz szoríts. Talán nem kéne annyit gondolkodnod, hanem egyszerűen csak cselekedned a szíved szerint.

 Krohn elgondolkodott. Eddig ugyanis pont ezt tette, ám átgondolva a dolgokat, az utóbbi egy-két hétben teljesen elhagyta önmagát.

 - Igazad van. – Állt a lány elé, s magához húzva megcsókolta Eliset. – Én így érzek most. – Mondta homlokát a lány homlokához érintve.

 - Kaidan! – Kiabált magából kikelve Azrael. – Kaidan hol vagy?!?!

 A nagyúr előjött terméből, szembe állt a lándzsással.

 - Mi történt hű harcosom? – Kérdezte higgadtan.

 - Öt csapat kósza várt minket. Többet eltettünk láb alól, de nem szóltál, hogy ezek ennyi tapasztalatot szereztek és így megerősödtek. – Az hangjában elfojtott düh burjánzott. – Alig tudtunk páran meglógni. A spártai kifejezetten kemény ellenféllé vált. Magában többet ölt, mint három másik együtt.

 - Nyugodj meg barátom. – Csitította a vezér. – Csak nem azt hitted, hogy a fiaim három év elteltével nem erősödnek meg? Karazard pedig a velük való csatározások miatt lett ennyire erős. A mellett a kettő mellett csak felfelé lehet fejlődni. És tudod hogy miért? – Nézett rá, ám választ nem várva folytatta is: - Mert az a kettő a lehető leg lehetetlenebb helyzetben sem adja fel. Akkor három éve is erőm jóval meghaladta együttes erejüket. Mégis majdnem elintéztek. Igaz a nagyobbik gyermekem ereje jelentősen megcsappant a rúnakardja nélkül. Most már semmi esélyük nincs, úgyhogy megnyugodhatsz.

 - Értettem uram. De gondolja, hogy nem találnak ki valamit? Arról sem tudtunk hogy Kairen rezonanciája fejlődött, vagy hogy Elran szert tett a villám elemre. Már képes az auráját akár öt másodpercenként váltogatni, igék nélkül. Szerintem ne bízzuk el magunkat, és készüljünk fel minden eshetőségre. Az a kettő még komoly károkat okozhat a terved véghezvitelében.

 Kaidan megfordult. Keze köntöse alá csúszott, ám Azrael észrevette ezt, és hátrébb lépett, majd futásnak eredt ahogy csak tudott.

 - Miért árultál el engem? – Kérdett még utána Kaidan. – Mellettem a világ a tiéd lehetett volna!

 Nézte, ahogy az áruló lándzsás kimenekül a kastélyból, nézte ahogy rohan a ég borította földön, az ablakban állva gondolkodott Azrael okán.

 - Küldjünk utána embereket? – Bújt elő Jellasic egy sötét sarokból.

 - Nincs rá szükség. Tudom, hogy hova megy, és tudom, hogy még visszajön. Csak pocsékolnánk az embereket. Úgyis megölne párat közülük. Készüljünk tovább.

 - Értettem uram.

 Nem aggódott Kaidan, nem volt rá oka. Minden a legnagyobb rendben ment, tervei elképzelései szerint alakultak. Számított az árulásra is, csak éppen nem Azrael részéről.

 Cavalornt meglepő kép fogadta a tetőre érve: bátyja és Elise egymás karjaiban voltak. Megköszörülte torkát, mire bátyja jobb kezének középső ujját mutatta neki nem emelve ki arcát a lány hajából.

 - Ki az? – Kérdezte Vance.

 - Az öcsém. Megvirradt. Menj, pihenj.

 - Rendben. De megvárlak majd a fogadóban. – Válaszolt Eli. Fejét hátrahúzva a férfi szemébe nézett. – Kérlek. – Szólt még egyszer, majd nehezen, de elengedték egymást s a lány távozott.

 Kai szemben maradt testvérével, akinek szeme villámlott a dühtől, de türtőztette magát.

 - Négy halott, hat súlyosan sérült. Mindenki más harcképes állapotban van. – Darálta.

 - Kik a halottak?

 - Dreina a kettesből, Jogen az én csapatomból, Serik és Irian a hármasból. Súlyosan sérült Amina, Sento, Rufus, Eywin, Harona és Kililian. Ahogy észre vettem az elsődleges célpontok azok voltak akik már itt vannak egy ideje. Kai. Ez most nem a szokásos. Több mint másfél hónapja kint vagytok. Ideje lenne hazamennetek. Nektek és a Nyolcasoknak.

 - Kaidan ellen esélyetek sem lenne. Egy az egyben lesöpörne titeket a föld színéről. De ha ő akar valamit ennyire, azt mi nem akarjuk szóval muszáj itt lennünk Elrannal hogy megakadályozzuk.

 - Ki ő nektek, hogy ennyire gyűlölöd? – Szegezte neki a kérdést Cav.

 - Az apánk. – Felelte az. – Kaidan Elrannak és nekem az apánk. De vele is csak féltestvérek vagyunk. Az anyánk nem ugyan az.

 Cavalorn Krohn megdöbbent. Testvére szemébe nézett, aki állta tekintetét, ám gyűlölet és szégyen tükröződött benne.

 - Ez… Meglepő… Fordulat… - Mondta a fiatalabb Krohn. – Ezért gyűlöl akkor annyira Krohn apu. Gyűlöli Kaidant.

 - Ezt a témát itt zárjuk le. A gyógyítók lássanak hozzá a dolgukhoz. Kezdjék Aminával, hogy minél hamarabb segíthessen ő is nekik. A többiek tegyék a dolgukat. A halottakat csapataik temessék el. Ennyi.

 Öccse bólintott, majd intett neki s távozott.

 Kairen újra az égre emelte fejét, ám most nem lehunyt szemmel. Gondolatai Elise-en és azon jártak, hogy hogy kerülhetett ilyen kutyaszomorító helyzetbe. Az eső csendesen, átérzően simogatta arcát, s talán a cseppek közé keveredett egy-két könnycsepp is, s a tusázó rájött: képes még érzelmeket produkálni, nem csak egy elcseszett harci gépezet.

 Shinei szomorú volt. Nemcsak az őket ért veszteségek miatt, hanem azért is mert átérző lévén tudta, hogy a vezéreik össze vannak zavarodva. Már régen nem Cavalornt tekintette vezérének, rá úgy nézett, mint munkaadóra. Vezéreinek mindig is a Négyes csapat tagjait tekintette, bár velük most tölt el először huzamosabb időt.

 A körülötte lévő személyeket egytől-egyig ismerte, tudta ki kicsoda, anélkül, hogy odafordítaná a fejét. Mégis hiányérzete volt azóta, hogy Elrantól gyerekkorában elválasztották. Hiányzott neki valaki, akivel önfeledten kacaghat, akit átölelhet minden további nélkül. Erre egy ilyen rossz helyzetben kell újra találkoznia azzal, akitől mindezt megkaphatja.

 - Shin jól vagy? – Lépett mellé Ann. – Rajtuk gondolkodsz ugye? A Négyes csapaton.

 - Ennyire látszik? – Fordult társához Shinei.

 - Tudod, te a Kettesben mindig egy külön személy voltál. Gyakran távolinak éreztelek. De mindig próbáltam ügyelni arra, hogy ne érezd magad egyedül.

 - Igen ezt észrevettem. De tu…

 - Mi az? – Lepődött meg Ann a hirtelen mondat elharapáson.

 - Elran! – Kiáltott Shinei. – Elran gyere elő. Itt van!

 Az auramester már robogott is lefelé a lépcsőn, s a lányt karjánál fogva ragadta meg.

 Kihúzta maga után az utcára, s kérdő tekintetére választ mutatott a lány. Kacskaringós utakon száguldottak végig, Shin alig győzte a fülébe kiabálni mikor merre forduljon. Végül mindent megunva El a hátára vette, s felmászott vele a tetőkre, hogy nyílegyenesen indulhasson a célpont felé.

 Azrael fáradtan, izzadtságban fürödve támolygott az erdő és a városfalak közt.

Kószák

10. fejezet

 - Uram. – Szólalt meg a csuklyás mágus. – A kószák könnyűszerrel végeztek a három démonnal. Mi tévők legyünk?

 A szólított egy magas, szakállas alak kifelé bámult a kastély ablakából. Gondolata máshol, terve komolyabb részének megvalósításán járt. A San Sorrow kószáinak beavatkozása és első akcióik nagyon lelassították a haladást. És most állítólag még többen jöttek, ismeretlen okokból. Legalábbis nem tudják az ő szándékait.

 - Uram?

 - Nyugodj meg Jellasic. – Szólt higgadtan. – Ezektől messze erősebb lényeket tervezek nekik, ha sikerül végrehajtani a tervünket. Olyanokat, amiket a túlélő vagy az auramester sem él túl. Most menj. Készítsd elő a következő idézést.

 - Igenis Uram. – Hajtott fejet a kámzsás, s kioldalgott a teremből.

 A nagyúr egyedül maradt gondolataival, s leült trónjára. Gondolatai fiain és azok eredményein jártak. Ha így haladnak a dolgok teljesen biztos, hogy elérheti célját, sőt még talán San Sorrowt is elpusztíthatja.

 - Azrael! – Szólt fennhangon, mire egy páncélos ember jelent meg hatalmas lándzsával. – Szórakoztasd kicsit a népet. Szükségük van kikapcsolódásra. Támadjátok meg a kószákat Jarvisonban. Nem baj ha meghal egy-kettő közülük.

 - Értettem Kaidan. – Jött a válasz, s a harcos ki is ment a teremből.

 Igen. Kaidan tervei jól alakultak, közel állt ahhoz, hogy befejezze amit éveken át készített elő.

 A kószák az őrségben lévők kivételével egytől egyig a fogadó földszintjén voltak, s páran megdöbbenve nézték, ahogy Kairen ballagott lefelé a lépcsőn.

 - Te még élsz? – Jött egy megdöbbent kérdés Brogantól, a Kettes csapat második emberétől, a paptól. – Pedig már előkészítettem neked egy szép temetést.

 - Hűtsd le magad szentfazék. – Jött az éles válasz. – Még eltemethetsz. Később.

 - Mephisto keresztje téged vár tusázó. – Vigyorgott Brogan. – Nemcsak hogy vár, egyenesen kiabál utánad.

 - Na most kussolj el mielőtt hamarabb találkozol vele mint én. – Villantott szúrós tekintetet rá Kai. – Nem azért vagyok itt hogy hallgassam a csipkelődésed. Ez mindenkire vonatkozik.

 - Akkor? – Kérdett bele Ann. Krohn összerezzent hangja hallatán. – Akkor miért?

 - Hogy elmondjak egyet s mást. – Vonult a pulthoz rendelni. – Gondolom feltűnt nektek hogy ezek a dögök csak közkatonák.

 - Csak a gyalogok? – Ámult el egy másik kósza, Ungo az Egyes csapatból. – Mi lehet ezeknél rosszabb?

 - Mondjuk az a három démon, amiket pár napja beidéztek a város kellős közepére. – Fordult közönyösen hozzá Kai. – Nos visszatérve a lényeghez. Ti majdnem mind idősebbek vagytok, így biztos hallottatok már Kaidanról az árulóról ugye? – A csend, mint válasz nem lett volna megnyugtató, ha Krohn nem tudta volna, hogy igaza van. – Nos valószínűleg ő áll az egész mögött. Azt is tudjátok, hogy gyűlöljük egymást. Egyszer már találkoztam vele a jégmezőkön. Nem volt jó móka. Szóval csak óvatosan. Egyedül sehova ne menjetek, mert bérgyilkosokat is szívesen küldözget utánunk. Ennyit szerettem volna.

 - Ezért hívtál össze minket? – Dohogott újra Brogan.

 - Ha nem tetszik, vegyed a cuccod és tűnés haza San Sorrowba. – Szúrta le Shinei. – Minden apró információ létfontosságú lehet.

 A többiek helyeslő bólogatására a pap is befogta száját.

 - Akkor mehetünk? – Kérdezte Shin. – Mert szeretnék gyakorolni. Egyre gyorsabban tudok embereket váltani, olyanok közt is akiket egyáltalán nem ismerek.

 - Igen elmehettek. Csak… - Kai szavai egy pillanatra elakadtak. – Vigyázzatok magatokra.

 - Jól van testvér. – Veregette vállba Sento. – Oszlás van srácok. – Szólt válla felett a többieknek, majd a pulthoz ült Kai mellé. – Hé testvér. – Kezdte. – Ha bármikor szükséged van a segítségemre szólj bátran. És légy szíves nyugodj meg mellé. Nem hiányzik hogy elveszítsük az egyik legerősebb emberünk.

 - Rendben Sento. Akarsz még valamit?

 - Nem. Viszlát. – Vette a lapot a lángököl.

 Elise és Elran együtt őrködtek a déli ponton. Szótlanul fürkészték a ködös környéket, igaz nem sokat láttak belőle. Igazából inkább csak azt a pár utcát és a közeli városfalat látták, ami körülvette őket. Az őszi időjárás nem kedvezett helyzetüknek, sokkal kiszolgáltatottabbak voltak, mint eddig bármikor a kerülők, esetleg bérgyilkosok támadásának.

 Ennek tudatában maximális óvatossággal végeztek mindent, és a lehető legfigyelmesebben vizsgálták a környéket.

 Őrségük végeztével aztán a fogadó felé vették az irányt.

 - Te El. – Szólította meg a lány a férfit. – Rien mesélt valami törött rúnakardról ami Kaié volt.

 - Igen volt neki egy kardja.

 - És mi lett vele? – Elran nem erre a kérdésre számított, sokkal inkább a szokásos állandó öklösre. – Mármint úgy értem, hogy hogy sikerült eltörnie.

 - Emlékszel, hogy azt mondtam: nem jövünk ki túlságosan jól az apánkkal? – Kérdett az vissza, mire Elise bólintott. – Nos az első összecsapásunkkor vele törte el. Igaz így megmenekültünk. De nagy felelőtlenség volt tőle a tett. Rúnakardot nem minden nap kaphat az ember, és nem kis veszélyjel jár az eltörése sem. Örülhet hogy életben van. És hogy össze tudta szedni a lelkem.

 - Értem. Ez is ne feszegessük téma igaz?

 - Hát, a részéről szerintem nem igazán. De örülök hogy érdeklődsz utána.

 - Tudom. Jó hatással vagyok rá igaz? – Mosolyodott el Vance. – A kérdés már csak az, hogy az ő fejében mi jár. Viki úgy tudom elég mély nyomot hagyott benne.

 - Hááát… Kainak senki se tudja mi járhat a fejében. Kai attól függetlenül, hogy azt mutatja, nem egy állat. Még csak elmebeteg se. Csak túl sokat csalódott így a hitét is elvesztette sok dologban. Nem tudom mit kéne vele kezdeni, mert ha így halad tovább egyszer megöngyilkoltatja magát.

 A piromániás, ha nem is mutatta ki, megijedt ennek hallatán. Nem is szólt többet, Elran szavain gondolkozott. Azon, hogy mi késztethette Kait arra, hogy ilyenné váljon.

 A fogadóba érve meglátta a pultnál ülő tusázót, ám nem volt bátorsága hogy megszólítsa, inkább felsietett Elran mögött az emeletre.

 A tusázó ugyanakkor megérezte a lány közelségét, aggódását. Igaz ő sem tudta hogy hogy, vagy hogy miért. Csak kisétált, s elindult megkeresni Öccsét, akivel hivatalosak voltak Hoblo úrhoz megbeszélésre és jelentést tenni.

 A jelentéssel végezvén beszélgettek, sétáltak, a főkapunál lyukadtak ki. Meredten bámultak a ködtől alig látszó erdőre, s mivel a nap már amúgy is lemenőben volt a látási viszonyok még rosszabbak voltak.

 Az idősebbik megdörzsölte a kötést bal szemén.

 - Még mindig nem gyógyult be? – Kérdezte öccse.

 - Zephyr amennyire tudom alvadás gátló kencéket használt pengéin, hogy ha esetleg nem jól jönne ki a harcból, ellenfele megfelelő kezelés nélkül ne élje túl. Meg ha jól emlékszem gyógyulást lassítók is voltak köztük.

 - Amúgy meg kéne látogatnunk Krohn aput ha már itt vagyunk. – Szólt egy hosszabb csend után az öcs.

 - Ez nem szokványos köd ugye tudod? – Mondta Kai, mintha meg sem hallotta volna, amit testvére mond.

 - Paranoiás vagy bátyó. Honnan veszed?... – Szólt szánalmasító hangon Cav.

 - Onnan kedves öcsém, hogy imádom az esőt. – Felelte nemes egyszerűséggel. – Rezonancia. – Csendben figyelte a környező erdőt. Nem szólt semmit, csak előrébb lépett egy irányba, ahol nagyobb csoport fa volt. Felemelte jobb öklét, s középső ujját kinyújtotta. – Remélem tudjátok, hogy szeretettel várom a látogatásotokat ebben a városban! – Kiabált a fák felé, majd megfordult és bement öccsével a nyomában.

 - Ez mi volt Kairen? – Tért egyből a lényegre a fiatalbbik testvér.

 - Azrael egy tetszetős csapatnyi elit krugan harcossal.

 - Te meg beinvitáltad őket? – Szólt elképedve Cavalorn. A kruganok ugyanis a kószákhoz hasonló szervezet volt, csak azoknál sokkal erősebb és vérszomjasabb emberekből állt. – Te kruganoknak mondtad, hogy várod őket szeretettel?! – Nem elfojtott düh csattant fel a sólyomszemben. Tartott tőlük, bár ezt nem merte elismerni.

 - Nyugi. Nem fognak bejönni egyelőre. Van időnk felkészülni rájuk. – Zárta le a beszélgetést az idősebbik testvér.

 Összehívták a többi kószát, majd Kairen eléjük tárta a helyzetet s tervet kovácsoltak az elkövetkező ütközetre.

 „Na most mi legyen.” Gondolkodott Azrael. „A srác kiszúrt valahogy minket, ami nem jó jel. Innen már nem mehetünk be mert számítanak rá. A keleti kapu sem jó, mert bár köd van, ez mesterséges. Pár perc múlva oszlani kezd és akkor már messziről megláthatják őket. Marad a nyugati, ahol kis szerencsével lazább lesz a védelem és még a nap is az ellenség szemébe sütne, ami tovább javítaná esélyeinket.”

 Lándzsája megremegett, mire ő megfordult. Az egyik krugan csapat vezére állt mögötte. Biccentett neki fejével, mire az távozott. Újra gondolataiba merülve a harcos vetett még egy pillantást a város déli, főkapujára aztán sarkon fordulva nekiindult a kerülőnek a keleti kapuhoz.

 - Azrael úr. – Jött egy krugan vezér. – A csapataink tudni szeretnék miért megyünk át a keleti kapuhoz.

 - Azért, mert az egyik kósza kiszúrt minket. – A krugan a kósza szó hallatán köpött egyet. – Átmegyünk. – Folytatta a lándzsás. - A keletikapuhoz, ahol majd mi napnak háttal leszünk. Valószínűleg ott az őrségük is gyengébb. Az előzetes jelentések alapján legalábbis úgy tűnik. Ja és urunk szavaival élve: nem baj ha egy-két kósza életét veszti.

 A krugan nem válaszolt, csak egy gonosz, kéjes vigyor húzódott végig arcán. Azrael nem örült ennek. Tudta, a két nép nem kedveli egymást. Legalábbis a kószákat a másik, és azt is tudta, hogy a kruganok képesek gondolkodás nélkül mindenkit megölni, aki az útjukba kerül, így nem kis vérontásra számított. Azt viszont nem szerette.

 - Napnyugtáig várunk. Mikor már majdnem lement akkor indulunk meg úgy, hogy pontosan a sötétre érjünk oda a városhoz. A kószák valószínűleg már várni fognak minket, de mivel három bejárat van a városba nagy esélyjel meg lesz osztva az erejük így nem számíthatunk túl nagy ellenállásra. De ne felejtsétek el, hogy ezek kószák. Soha nem tudhatod mire képesek és hogy mire készülnek. – Osztott gyors eligazítást Az. Amikor eljött a megfelelő idő, így szólt: - Dicső harcban haljunk. – S megindultak.

Kószák

9. fejezet

 Karazard ismét egyedül sétált a városban. Az eseményeken gondolkodott. Meg Kairen kardján. Tudta, hogy vezetője, ha eljön az ideje elmagyarázza, hogy hogy sikerült eltörnie egy rúnakardot. Ezen jót mosolygott, hiszen a rúnafegyverek ereje messze felülmúlja a képzeletet, és csak a kivételes harcosok birtokolhatnak olyat. Mint Cavalorn íja, Teemo. Ámbár testvérével ellentétben Cav észharcos, mindig a szabályok, előírások alapján végzi a dolgát. El szív és ész típus, figyelembe veszi az elősírásokat, de ha úgy adja a helyzet, szíve szerint cselekszik. Kai teljesen szívből végzi dolgát, azaz nem törődik semmivel csak a saját elképzeléseivel és szabályaival. Már ha vannak a tusázónak olyanok.

 Mosolyogva lépdelt el a városi aréna előtt, s úgy gondolta talán megéri benézni, hátha érdekes harcokat vívnak.

 Nem várta a San Sorrowi színvonalat, hiszen itt nem kószák viaskodtak egymással, de az meglepte mennyire egyenlőtlenek a felek. Itt nem a képességek, hanem a felszerelés a hangsúly. Akinek jobb van, annak jóval több az esélye ha csak egy kicsit is ért fegyveréhez. Nem tetszett a spártainak ez a fajta viaskodás, ám nem szólhatott közbe mivel ő egy idegen volt a városban.

 Ahogy nézegette a harcokat, kedvet kapott ő is egy kis verekedéshez. Rögtön el is indult a jelentkező szobába.

 Odaérve hallotta, ahogy a jegyző hangosan gondolkozik:

 - Ki a francot tegyek be a kószák vezetője ellen. Ez a mister Krohn elég erősnek néz ki. Tuti nincs olyan erős harcosunk aki felvehetné a versenyt.

 - Írjon be engem. Karazard Stein. Kairen második tisztje. – Lépett be a szobába Kar.

 - És maga képes megizzasztani őt? – Vetett szúrós tekintetet rá az ember.

 - Hogy képes-e? Ha mást nem, az biztos meglesz.

 - Jól van. Egy óra múlva jönnek maguk. Addig készüljön rá.

 - Rendben. De Kainak ne szóljon. Csak annyit hogy egy óra múlva meccse lesz. – Karazard arcán gonosz vigyor terült el.

 - Értettem. Menjen. – Eresztette újtára Kart.

 A Négyes csapat harcosa önelégült vigyorral fordult ki a szobából. Nem tudta mi lesz a küzdelmük végeredménye, de örült, hogy most minden további nélkül behúzhat vezérének a sok hülyeségért, amit eddig csinált, meg azokért is adhat, amiket ez után fog csinálni.

 Szabad idejében az éppen nem őrködő kósza társainak szólt az arénázásról. Ezzel fél óra alatt megvolt, s felnézett az elborult égre.  „Napok óta így van.” Gondolta. „Ma esni fog.”

 Végre elérkezett a várva várt óra. A többi kósza az aréna lelátóján foglalt helyet, hogy ne legyen feltűnő jelenlétük, míg a két küzdőfél egy-egy hatalmas bükk ajtó mögött várt. A bemondó rekedtes hangján először a tusázót hívta be, aztán a másikat csak úgy hogy „a kihívó.”

 - Kar? – Nézett meglepetten Krohn. – Mi a faszt keresel itt?

 - Téged. – Vigyorgott gonoszan az, s már rohant is rá Kaira pajzsával akkorát lekeverve neki, hogy az a földre került. – Itt kiütésig megy ugye tudod? És vérzik az arcod is.

 Valóban, Kairen arca kicsattant az elementális pofontól.

 - Jobban jársz, ha most komolyan veszel. – Váltott Stein is komolyra. – Mert nem állok le amíg valamelyikünk padlót nem fog.

 - Ám legyen. – Tápászkodott fel az. – Szimbiózis.

 A meggyorsult tusázó nekirontott ellenfelének, ám az készen volt minden eshetőségre: oldalt lépett majd pajzsával újabb elementális pofont adott barátjának. Az végigszántotta a földet, gyorsan talpra szökkent s újra támadott. Karazard ismét oldalt lépett, s egyelőre fegyvertelen jobbját kitette, amiben Krohn mellkasa megakadt, s a tusázó újra a földön volt.

 - Gyerünk már Kai. Ennél tudsz te jobban is. Megmondtam. Vegyél komolyan.

 - Száz kilós kalapács. – Jött a válasz, ám a spártai számított az újabb kombóra, így mikor Kairen térváltott, ő egyszerűen oldalra vetődött s a támadás a levegőbe szállt, a lendülettől újra hasra vágódott a harcos.

 Kar megunva a játszadozást elővette lándzsáját. Megforgatta maga előtt, és támadásba lendült. A tápászkodó Kai éppen el tudott hajolni a szúrás elől, ám a pajzzsal újabb pofont kapott. Abba beletántorodva kellett fogadnia az újabb jobbos támadást: a fegyver nyele meghajolt oldalán a hatalmas erejű csapástól.

 - Mikor veszel végre komolyan? – Mondta Stein egy szúrássorozat végrehajtása közben.

 - Attól függ mennyire akarsz megverni. – Jött a közönyös válasz.

 - Égszakadás. – Mondta a spártai, s fellendült az égbe.

 Kai számított erre a támadásra így nem mozdult. Két másodperc múlva álló spárgába hajtogatta magát az érkező harcost állba rúgva. A lándzsa épp csak elhaladt mellette, láncingét így is széthasította, amit a tusázó le is dobott magáról míg ellenfele támolygott a szokatlan találkozástól. Krohn testén megmutatkozott a temérdek heg.

 A spártai eldobta lándzsáját, s előhúzta kardját.

 - Sötétebb a feketénél. – Mondta.

 A fekete mezőben alig lehetett látni, így Kai rezonált. Ellenben Karazard teljesen otthon érezte magát benne, s rögtön neki is lendült ellenfelének immáron táncba kezdve. Csattogott a fegyvere a tusázó karvédőin, annak támadásai az ő pajzsán.

 - Végre. Komolyan veszel. – örült meg kis lélegzetnyi szünetet hagyva ellenfelének. – Akkor mondd. Miért vagy ilyen most. Mióta Cav megérkezett semmivel sem foglalkozol. Azt se tudom mikor láttalak utoljára egy megbeszélésen.

 - Tudod kedves barátom. – Kezdte a tusázó. – Gondolkodtam. Nem éri meg hogy a közeletekben legyek. Csak bajba keverlek benneteket. Ezen felül nem tudom Rien mit akar Elivel, de nem is akarom.

 - Te barom. Azért mutatta be neked, mert szükségetek van egymásra. Az meg hogy bajba sodorsz bennünket változatossá teszi az egész életünket. Valószínűleg elmentem volna testőrnek ha ti nem találtok rám anno. Szóval kuss.

 Kairen megállt egy pillanatra, újra elgondolkodott, vesztére mert Stein máris támadott, s a pajzs újra nagyot csattant a fején.

 A közönség kívül semmit nem látott vagy hallott a bent lezajlódó dolgokról, így csak találgatni tudtak ki áll nyerésre, ki vesztésre.

 Odabent azonban hatalmas összemérettetés volt folyamatban.

 - Kar. – Adott esélyt egy kis szusszanásra a tusázó. – Tudod mi történik a dolgokkal ha viharba kerülnek? Elmosódnak. – Szeme már feketévé változott, a spártai észrevette a vércseppeket bal tenyerén. – Vihar szimbiózis.

 A tusázó teste átalakult vízzé, ám nem a lágy esésűvé, mint általában. Olyannak hatott, mintha egy vihar tombolna testében, s szabadjára engedve a pusztító erőt Karazard képessége szertefoszlott. Ám a terhelés hatalmas volt így Kaion aki a szétoszlatás után szinte azonnal kikapcsolta a képességet, s csak széllel szimbionált újra.

 A közönség tombolt, a két harcos egymással szemben állt.

 Kar megpörgette csuklóból kardját, majd nyelével megkocogtatta pajzsát.

 - Káosz pengéje. – A hatalmas kard megjelent ellenfele felett, ám az idejében vetődött félre így az a földet találta csak el. Ezzel nem törődve újra táncba kezdtek.

 Kairen immáron teljesen komolyan vette a harcot, a győzelemért küzdött. Esélye azonban már nem volt, mivel az elején a pofonok túl nagyok voltak. Így végül egy újabb bivaly erős pajzsütés után elájult, a földre esett. Karazard lihegve állt felette, a közönség tombolt.

 Elran a bejáratnál várta néhány társával a spártait. Gratulálni akartak neki győzelméhez a tusázó felett, ám ő nem foglalkozott velük, csak elsietett.

 Karazard gondolatai a burokban történt beszélgetésen jártak. Tudta, hogy társa most össze van zavarodva. Ehhez nem kellett megkérdeznie Rient. Azt is tudta, hogy Kairen és Kaidan között van valami összefüggés, különben nem akarnák ennyire kinyírni egymást. Gondolatai között az is megfordult, hogy a tusázó talán pont amiatt a találkozás miatt volt elkenődve ami a jégmezőkön volt.

 Nem foglalkozott tovább a kérdéssel, inkább felment Rienhez az őrhelyére.

 - Szia. – Köszönt neki a lány.

 - Szia Kar. – Köszönt Elise is.

 - Üdv. Beszélhetnénk kicsit Rien? – Kérdett Stein.

 - Persze. Miről?

 - Gyere. Négy szem közt akarom megkérdezni. – Mondta, s már fogta is karját a lánynak, hogy félrehúzza. Aztán szembe állt vele, s ezt kérdezte: - Kai mitől van összezavarodva? Tudom hogy normális esetben nem mondanád el, de most az élete függ ettől annak a baromnak.

 - Nos… - Gondolkodott el Reynolds. – Először is össze van zavarodva, mert nem tudja ki iránt mit érez. Itt Viktóriát és Eliset értem. Aztán Kaidan miatt is. Nem mondhatnám el normális körülmények között, de tudnod kell, hogy Kaidan a vér szerinti apja, és Elran a féltestvére. Az igazi apja… Nem tudja miért akarja megölni őt, de feltett szándéka hogy megelőzi azt ebben. Ez viszont a mi veszélybe sodrásunkkal járna, amit az a hülye nem akar.

 - Folytasd kérlek. – Kérte Kar mikor elhallgatott.

 - Háát… Vívódik. Nem tudja mi tévő legyen. Úgy érzi mintha minden tette felesleges lenne. Sajnos tudja, hogy Kaidant nem tudná egyedül legyőzni, de mást nem akar bevonni. Még Elt sem. A fél szemének elvesztése pedig csak egy újabb lapát szar volt számára a kupacra. Már nem igazán bírja idegileg. Ha engem kérdezel, szerintem megtört a tusázónk.

 - Értem. Köszönöm. Viszlát. – Köszönt el vegyes gondolatokkal a spártai.

 - Hé mik ezek a kék meg zöld foltok rajtad? – Kérdett most Reynolds.

 - Mi? Ja, verekedtem Kaijal. Kiütöttem szerencsétlent. Nem koncentrált, nem volt összeszedett. Bár a végére legalább azt sikerült elérnem, hogy komolyan vegyen.

 - Értem. Viszlát. – Búcsúzott Rien is.

 Kar útja ez után a fogadóba vezetett. Bármennyire is sikerült talpon maradnia a harc végén, elfáradt, hiszen szinte minden képességét használnia kellett, köztük a legerősebbeket is így igencsak kimerült. Ha társa a kezdetektől komolyan veszi, talán esélye se lett volna a győzelemre.

 Elran és Cavalorn együtt váltották Rient és Elit a keleti kapunál. Mióta megjött az erősítés valamilyen szinten ritkultak a kerülők támadásai, újra egy-két naponta jöttek a támadások, bár erejük így is növekvőben volt.

 A két kósza ott volt az arénában, látták Kairen bukását, ahogy azt is látták ők is, hogy valami nem stimmel a tusázóval. A különbség kettejük között annyi volt, hogy az egyikük pontosan tudta hogy a tusázónak mi baja, a másik nem.

 Mivel közeledett az ősz, a nap hamarabb kezdett el lenyugodni. Cav várta Arwen megmutatkozását, ám a felhős ég miatt ez újra elmaradt. Ketten voltak a sötétben. Várták az esetleges támadást, fürkészték a város utcáit.

 - Hé El. – Nyitott beszélgetést Cav. – Mi baja a bátyámnak?

 - Bocsi Cav. Ezt most nem mondhatom el. Ha akarja majd úgyis elmondja.

 - Még csak nem is körvonalazhatod? – A fiatalabb Krohn szomorú volt. Bármennyire is ellenszenves viszonyt ápoltak a köztudatban, aggódott bátyjáért, ahogy az is érte, ha valami történt vele. – Féltem. – Vallott színt.

 - Na jó. Azt talán igen. – Adta meg magát az auramester. – Az igazi apjával vannak problémái. Itt is.

 - Értem. Tényleg Krohn apuhoz még el sem mentünk pedig itt lakik. Holnap el kéne rángatni bátyót is.

 - Mára egy kis iszogatós beszélgetést terveztünk estére. Hátha ott kiadja magából teljesen mi nyomja a szívét. De az tudod hogy holnapra mit eredményez.

 - Miután kiitta a kocsma készletének a felét? Ne is mondd. – Mosolygott keserűen az. – Az amúgy milyen szimbiózis volt amit Kai Kar ellen használt?

 - Nos. Tudod Kai a tenyeréhez érő elemmel szimbionál. Itt tanulta meg a kombinált szimbiózist. Ha a két tenyerén eltérő elem van és egyszerre szimbionál azokkal, egy sokkal erősebb elemet kap. Például a vihar elemet, amit ma használt is. Szél és víz. De mondjuk a föld és tűz eredményezi a lávát. Az a fogyatékos legalább már nem hagyja addig aktívan amíg el nem ájul. Kezd logikusan harcolni. Mikor mélyponton van lehet hogy elmebeteg, de olyankor legalább tud gondolkodni.

 - Értem. – Nyugtázta az Egyes csapat vezére.

 Ez után még beszélgettek, de már teljesen szokványos dolgokról. Nőkről, szerencsejátékról, fegyverekről, mindenről, amiről két harcos beszélgethet.

 Shinei épp próbált ráhangolódni a kerülők egyes fajainak nyomaira, hogy könnyebben észre tudja venni őket, vagy egy-egy akció során tudják őket nagy távolságból is követni. Ann volt ott mellette, hogy ne legyen egyedül. Ez a procedúra ugyanis egyelőre nem állt másból, mint a képességei ki-be kapcsolgatásából, s semmi mozgást nem igényelt. Ann tehát az unaloműzés végett volt ott.

 Azt vitatták éppen, hogy melyik lehet a rosszabb: ha Kait megint Kiütik pár napra, vagy ha Cav feldühödik, mikor a tusázó támolygott be a kapun.

 Kairen meglátva Annt hanyatt fordult és megindulva lefejelt egy oszlopot, majd elterült. Előbbit egy „au”-val, utóbbit egy nyekkenéssel kísérte. A két nő felkapta rá a fejét, mialatt Krohn ahogy csak tudott tápászkodott és menekült volna.

 - Kőgát. – Suttogta Ann, s Kai előtt egy energiafal jelent meg, melyet lefejelve újra nyögött, s elesve nyekkent.

 - Miért menekül előled Kai? – Nézett furán Froworth.

 - Hátööö… Nem tudom. Igazából nem lenne rá oka. – Jött a bizonytalan válasz.

 - Szerintem ha ilyeneket csinálsz, nem csoda, hogy minél messzebb el akar kerülni.

 - Térváltás! – Hangzott hirtelen egy hangos kiáltás, s a tusázó kikerült látókörükből.

 Kai a fogadóba éppen be tudott portolni, így már menekülhetett is fel a szobájába aludni, három napja először újra ott. 

Kószák - Karakterek

Karazard Stein
Ismertebb nevén: a spártai.

Karazard árvaházban nőtt fel, az akadémiára önként ment harcművészetet tanulni. Eredetileg testőrként akart elhelyezkedni, aztán felébredtek képességei az egyre keményebb harcok során. A legtöbb kószával ellentétben Kétféle harcmodort is ismer: a távolságtartóbb lándzsásat, és a masszívabb kardosat. Mindezek felett nehézpáncélja és pajzsa segíti a harcban. Ahogy jöttek elő egyre erősebb képességei, úgy vált egyre világosabbá benne, hogy neki kószává kell válnia nem pedig testőrré. Kairenhez és Elranhoz úgy csapódott, hogy volt egy kisebb nézeteltérése az akadémián belül egy idézőmágussal, akit legyőzvén a két barát felfigyelt rá. Kaitól egy évvel fiatalabb, Elrantól idősebb. Ekhart javaslatára magukhoz vették az ifjú tehetséget, s azóta velük van. 

Képességei/Technikái: A többi kószától eltérően neki fegyvernemenként változnak a képességei, így két felsorolást láthattok majd.

• Passzív képessége mindkét harcmodorban ugyanaz, minél tovább harcol, annál gyorsabbak lesznek a reflexei és ütései annál erősebbek lesznek.

Lándzsás képességei:

• Lándzsa erdő: Karazard a földbe döfi lándzsáját, minek hatására pontosan száz lándzsa jön fel a talajból teljesen véletlenszerűen.
• Szívkereső: Karazard milliónyi döfést hajt végre maga előtt, hogy ellenfelében a lehető legtöbb, és legsúlyosabb kárt tegye.
• Égszakadás: Karazard legerősebb lándzsás képessége. A spártai az égbe, hogy pár másodperc múlva ellenfelére zuhanhasson lándzsájával átdöfve azt.

Kardos képességei:

• Káosz pengéje: Karazard megidéz egy hatalmas kardot ellenfele feje fölé mely lesújtva súlyos sérüléseket okozhat amennyiben nem kerülik el.
• Lefegyverzés: Kar egy speciális kombót hajt végre pajzsával és kardjával melynek következtében ha minden jól megy ellenfele elveszíti fegyverét. Hátránya, hogy az ellenfélnek fegyverforgatónak kell lennie különben nem tud harmonizálódni a támadássorozat.
• Sötétebb a feketénél: Karazard legerősebb kardos képessége. Lényege, hogy általa kiszemelt ellenfelét és önmagát egy külön térbe zárja, mely kívülről csak egy fekete gömbnek látszik. A mezőben a spártainak hatalmas fizikai előnyre tesz szert, így megkönnyítve önmaga dolgát a harcban.

Kószák

8. fejezet

 Rufus szeme felpattant. Passzív képessége, hogy megérzi a közelben végzett varázslatokat, kiverte a balhét. Feje iszonyatosan fájt, így felkeltette Elrant is.

 Ketten indultak meg leellenőrizni az eseményeket szapora léptekkel haladva, s közben azon tanakodtak, hogy Kai miért nem vette észre. Végül arra jutottak, hogy mivel a tusázó mát több napja ébren van és szinte megállás nélkül verekedik igencsak kimerült s elaludt őrhelyén. Nem foglalkoztak ezzel, elnézték neki.

 - Az igen… - Állt meg Rufus meglátva a három hatalmas démont.

 - Nem vagyunk mi kicsit kevesek ezekhez a dögökhöz ketten? – Kérdezte El.

 - Majd elválik. – Mondta Ruf leakasztva hátáról a fejszéjét. – Fagyos fejsze. – Képessége térdig befagyasztotta a három nézelődő fajzatot.

 Azok mintha mi sem történt volna, széttörték a vastag jégpáncélt.

 Elran előrelendült, s botjával lendületet szerezve elrugaszkodott majd a levegőben megpördülve mellbe ütötte a fegyverrel a legközelebbi ellenséget. Az lassan dőlt el, s hangos puffanással ért talajt. El ez alatt visszahúzódott társához.

 - Lehet hogy mégis elegek vagyunk. – Jegyezte meg, ám egy másik démon tűzgolyót formálva szája előtt támadásba lendült.

 A két kósza oldalra vetődött, ám a robbanás megdobta őket így landolásuk kevésbé kellemesre sikeredett.

 - Vagy mégse. – Nyögte a fejszés.

 A földre küldött démon idő közben felállt s éktelen ordítást hallatott.

 A ricsajra felkelt civilek sikítozva menekültek a környékről.

 - Csak kétszer akkorák mint mi. – Tápászkodott Ekhart. – Nem lesz gond. Pusztíts Pokoli fagy.

 Gondosan felépített támadásra készült a jégpáncélos El, és a fejszés Ruf.

 Elran a legelső felé mozdult, mely már lendítette is a karját hogy elsöpörje azt. Ám az hirtelen irányt váltott, s az érkező Rufust megragadva alkarjánál a leghátsó feje felé lendítette. A fegyver – melyet az erőművészen kívül nem sokan tudtak megmozdítani -, éppen beleállt a démon bal vállába. A harcos a nyélbe kapaszkodva lógott a levegőben.

 - Ajjaj. – Nyögte az érkező öklöt felfedezve. Gyors reakciójának köszönhetően megúszta a csapást: gyorsan meglendítette magát, s immár kézállásban leledzett a fegyver nyelén.

 Ruf gyorsan ráállt arra, s ugrott rajta egyet, mire az kifordult a sebből. A gladiátor a földön landolt, s már menekült is, míg fejszéje Elran mellett állt a földbe. Az auramester már emelte volna meg, ám súlya meglepte így elsőre nem mozdult a fegyver, második próbálkozásra pedig a közeledő talp nem adott időt.

 Botját a földbe szúrta függőlegesen, s az alá hajolt be a Négyes csapat vezére. Közben két kézzel fogta meg a fejszét, hogy meg tudja mozdítani. A bot kitartott, a láb nem bírta elhajlítani vagy eltörni. Ez alatt Rufus érkezett, s ahogy El kivetődött a kétkezessel a láb alól, ő is vetődött kiütve a botot a láb alól, ami kisebb lyukat ütött a padlóba.

 - Ez közel volt. Nem vagyunk elegek ketten. – Mondta Rufus.

 - A képességeid? Én nem Novázhatok. – Elran nem örült a helyzetnek, és nem akarta lebontani a fél várost.

 - Nem alkalmasak ilyen jellegű harcokra. Az ilyeneket általában csak lefoglalom hogy a többiek szétszedhessék.

 Nem volt idejük tovább beszélgetni, mert újabb támadás érkezett: az egyik démon előre rontott s visszakézből akarta a két harcost elütni.

 Azok újra két oldalra ugrottak szét, s a szörny a szemközti házba rohant bele fejjel.

 - Várj! – Kiáltott Elran. – Egyszerre csak egy mozdul. Lehet esélyünk ha külön támadjuk őket.

 - Mennyi idő még míg odaérünk? – Kérdezte Ann Cavalornt.

 - Nem tudom. Talán egy óra. Még így is annyira gyorsan jöttünk amennyire csak tudtunk. – A vezér ideges volt. – Francnak nem lehetett elkészülni időben? Minek kellett egy napot késlekednünk?

 A tizenhét lovas már így is vágtában haladt. Cav tudta jól miért késnek, mégis idegesítette, hogy már egy nappal hamarabb odaérhettek volna, nem pedig így éjnek évadján. Tudta hogy a csapata csak félig volt a városban, néhány emberét kiküldte ellenőrizni a környező erdőket. Idegesítette, hogy pont az ő okából nem indulhattak időben, és aggódott a jarvisoni helyzet miatt, mert amit Crestfall mondott az nem volt bíztató.

 Már látszott a város. Az egyes csapat még jobban meghajszolta lovait. A másik kettő lemaradt.

 - Cav! Ha beértünk menj észak-nyugatnak. Elran ott van. Kait még nem látom. – Mondta Shinei, a felderítőként is ismert nő. Képességei ugyanis megengedték neki, hogy a megfelelő koncentrációval és az egyén ismeretének segítségével pár kilométeres hatókörben megtaláljon bárkit.

 - Értettem! Ti mentek a fogadóba, amit mondtam! – Osztott gyors parancsokat. – Shin Kai merre van?!

 - Nem tudom! Őt nem látom…

 Az Egyes csapat vezetője felgyorsított, lovát hajszolta ahogy csak bírta. A többiek jóval lemaradtak tőle, s beérve a városba egyből a Shinei által megadott irányba indult. Imádkozott, hogy ne legyen baj, ám odaérve látnia kellett: imáit nem hallgatták meg.

 - Cav vissza! - Kiáltott rá egyből Elran, de már késő volt, a tűzgolyó a levegőbe repítette az azonnali halált haló ló hátáról az íjast, aki háton landolt kellemetlen érzésekkel telve fegyveréből kifolyólag.

 - A francba. – Nyögte mikor Rufus a gallérjánál fogva rángatta félre egy újabb csapás elől.

 - Egyszerre csak egy támad. Egyik tűzgolyókat lő, a másik tapos, üt, miegymás. A harmadikról még nem szereztünk információt. – Hadarta a fejszés gyorsan. – Ha egyszerre ütjük a hármat nemtom mi sül ki. El szerint ezzel kéne próbálkozni.

 - Teszteljük. - Krohn bólintott, levette Teemot a hátáról s hét nyilat húzott fel rá. – Sólyom. – Mondta, s a hét nyílból három a középső, kettő-kettő a két oldalon lévő démont vette célba.

 A végeredmény ugyanaz lett mint az eddigi támadásoknál: szinte nullával egyenlő sérülés, miközben a lények meg sem mozdultak.

 - Cav! – Kiáltott El. – Ha szólok Teemoval lődd meg a tűzgolyóst! Ruf menj ki a jobb oldalira! – A parancsok egyértelműek voltak, s támadásba is lendültek újra a kószák.

 El és Ruf egymás mellé ért, oldalazni kezdtek hogy megfelelő pozícióba kerülhessenek.

 - Le kell döntenünk a lábáról. Értetted? – Mondta halkan.

 - És Cavalorn?

 - Ő csak eltereli a figyelmet hogy ez ne mozduljon. Na lőjed ahogy bírod!

 Amint Cav első nyila célba talált megindult a két másik is nagy lendülettel. A nyilakkal bombázott forgolódott, mert bár kárt nem tettek benne a becsapódások, kellemetlen érzést keltettek. Eközben az auramester és az erőművész a lehető legnagyobb lendülettel nekifutott, és vállal ledöntötték a másik démont.

 A következő pillanatban Ekhart átgurult társán és félrerántotta majd egy másodperc elteltével egy test csapódott bel a lény nyakánál, lándzsával átszúrva a fejét. A fegyver félig beleállt a földbe, s a harcos kardot rántva megfordult, felugrott, s teljes erejéből a démon mellkasába vágta azt is átszúrva.

 - Káosz pengéje. – Suttogta ez után Karazard, s a tűz alatt lévő szörny felett hatalmas energiakard jelent meg, mely lecsapott, s kettévágta a dögöt.

 - Csak hogy ideértél. – Dorgálta társa. – Kezdett érdekessé válni a helyzet. De a belépőd hatásos és látványos volt megint.

 - Bocsi. Hitelesnek kellett lennie a sérülésem eljátszásának. Kai?

 - A helyén. Szerintem elég nagy megerőltetés volt neki hogy nem jöhetett verekedni. – Kacagott a botos.

 - Trécseltek még, vagy befejezzük? – Hurrogta le őket Rufus, Miközben Cavalorn csak nézett meglepve.

 Ennek köszönhetően az íjast telibe kapta egy égrengető pofon ami berepítette egy ablakon. Ez után rögtön szárnyat bontott a dög, s felreppent onnan bombázva folyamatosan tűzgolyókkal a kószákat.

 - Ez nem jó. Ez rohadék.

 - Az Ruf. – Hagyta rá Kar. – Le tudod dobni? Onnan én már a földön tartom.

 A fejszés már emelte is fegyverét, kétszer megpördült vele akár a kalapácsvetők, s a démon felé lendítette. A fegyver átvágva mindent ami szembe jött vállba találta a lényt, ám az a levegőben maradt.

 - Ez nem jött össze. Kar égszakadás?

 - Nem lehet El.

 - Cav! – Kiáltott az íjas után az auramester. Az a romok alól előkászálódva, alig állva a lábán egy gyenge „Mit akarsz”-ot nyögött. – Lődd ki onnan fentről azt a szart. – Mutatott fel Ekhart az égre.

 - Kegyelem. – Suttogta Krohn, majd kilőtte legerősebb képességét a fajzat felé. A smaragdzöld nyílvessző ember nagyságú volt, s úgy vágta az eget ketté akár forró kés a vajat. A dögön áthaladva kitépte annak bal bordáinál a teljes oldalát, valamint elkaszálta fél szárnyát is így az esetlenül zuhant a földre nagy dörrenéssel, majd vonaglani kezdett össze-vissza.

 Rufus ment oda, s lecsapta a fejet a testről véget vetve a démon kínlódásának.

 - Ez meg mi a faszom volt?! – Kezdte egyből Cavalorn. – Honnan francból kerülnek ide „A” osztályú démonok? És mi ez a késős duma?

 - Lássuk csak. Először is induljunk a fogadóba. Útközben mindent elmondok. – válaszolt Elran, s így is lett: - Ez egy szervezett támadás volt ellenünk. Köze van Kaidanhoz. Úgy hisszük ő van a háttérben. A démonokat egy nekromanta idézte, hagytuk neki. Kar pedig kb. egy hete megsérült. Ezt kihasználva megjátszottuk, hogy harcképtelen így mi is felmérhettük, hogy mennyire képes az ellenség. Egyelőre szerintem ez csak egy kis ízelítő.

 - Értem. – Mondta az íjas beérve a fogadóba. – Pihenjünk. Holnap majd beszélünk. Kait is akarom majd.

 - Hozzá majd akkor kimegyünk. – Jegyezte meg Kar.

 Felvonultak a lépcsőn, s csendben, nehogy felverjék a többieket lefeküdtek aludni.

 Arwen nem látszott, ahogy a nap felkelt mivel felhők borították az eget. Hiába, már végét járta a nyár.

 A kékszínű hold nyugtával kelt a tusázó, napok óta ez volt az első éjszaka, amit át aludt. Tudta hogy a többiek az éjjel három démonnal küzdöttek meg, ahogy azt is hogy testvére megérkezett a felmentőcsapattal. Azt is tudta, hogy testvére nem sokára felkeresi, így próbált friss arckifejezést magára erőltetni, mivel nem volt kedve öccsével vitázni azon hogy megint hogy néz ki.

 A várakozással ellentétben azonban nem öccse, hanem Elise érkezett először egy kis étellel tarisznyájában. Szó nélkül adta oda Kairennek, aki jóízűen hozzá is látott enni. Eli addig kiállt az idő közben újjáépített tető szélére és a távolt fürkészte.

 A nő az átlagnál jobban kedvelte a tusázót, ám nem volt ötlete, hogy hogy hozza azt tudására, ahogy arról sem volt lövése hogy az hogy érez, így inkább csak csendben nézett maga elé az újra élettel megtelő városra. Kételkedett abban hogy Rien elmondaná bármikor is az igazat. Találgatni pedig nem volt kedve, így annyi időt töltött Kaijal amennyit csak tudott.

 Krohnnak ugyanakkor jól esett a törődés, örült neki hogy végre van valaki aki figyel rá, s étke végeztével így szólt:

 - Köszi a kaját. – Mosolygott furán mellé. – Tudod… - Kezdte. – Én szeretem az esőt. Van valami benne, ami megnyugtat. Az illata, a hangja, ahogy csendesen esik, megnyugtat. Ugyanakkor fel is kavar érzelmileg. Tudod… - Kis szünet következett. - Áhh mégse. Mindegy.

 - Ha akarsz beszélhetsz róla Kai. – Elise nem fordult meg. A helyzet arra emlékeztette mikor először találkoztak ugyanitt, csak most fordítva volt. – Én meghallgatlak.

 - Kai. – Cav hangja hallatszott hátulról. – Beszélünk. Négy szem közt. – Nézett Elire.

 - Te is tudod mikor kell megjelenni… - Dohogott az idősebbik fivér. – Na mindegy.

 Vance csendben hagyta el a helyet, a két testvért egyedül hagyva. Azok sokáig csak egymást nézték szemtől szembe, egyik se tudta hogy kezdjen hozzá annak hogy örömét fejezze ki a másik jelenlétének.

 - Kai.

 - A helyzetet láttad. Gondolom ide úton feltűntek a romok meg a hullahegyek. Kész csoda hogy eddig még senki sem halt meg. – Előzte meg a kellemetlen beszélgetést a báty.

 - És Zephyr? – Kérdezett az öcs. – Vele mi történt?

 - Őt én öltem meg. Elárult minket. És tartok tőle hogy nem ő az egyetlen.

 - Értem. Mit fogunk csinálni?

 - Nem veszed át? – Nézett kérdőn Kairen.

 - Hát bátyó. Neked több a tapasztalatod ezekkel a dögökkel és eddig te voltál itt. Én nem vagyok tisztában a helyzet súlyával egyelőre és nem tudom mikor mi várható. Szóval örülnék ha továbbra is te vagy El vezetnétek a küldetést.

 - Értem. Akkor egy gyors eligazítás a szokásaikról: nappal nem igen támadnak, olyankor gyengébbek. De jóval nagyobb a létszámuk. Éjjel erősebbek és alig érezhetően de kevesebben jönnek. A városba három faj szokott jönni, a morken, tarken, és látó. Elég idegesítő az első kettő, de nem okoznak komoly problémát. A látókkal viszont bárkinek meggyűlhet a baja mivel a gravitációt manipulálják. Aztán. Vannak bérgyilkosok is elvétve, akik idegesítőek. Valószínűleg Kaidan küldözgeti ezeket a szépségeket a nyakunkra. Az okát nem tudjuk miért.

 - Ez elég kimerítő eligazítás. – Mondta Cav a monológ végén. – Kaidanra miért tippeltek?

 - Mert mikor a jégmezőkön verekedtünk ott volt ő is.

 A fiatalabb Krohn elgondolkodott. Kaidanról annyit tudott hogy mind mágusként, mind harcosként veszélyes, képességei egyedülállóak. És hogy Kairennel kölcsönös utálatot ápolnak.

 Vállat vont, majd otthagyta bátyját a tetőn. A nap hátralévő részében a várost térképezte fel, hogy pontosabb őrhelyeket és egyszerre többet tudjon fenntartani a megnövekedett létszámra való tekintettel.

 Az újonnan érkezett csapatok tagja az előbb érkezettekkel beszélgettek. Ki baráti viszonyból kifolyólag, ki csak annyi okból, hogy többet tudjon meg a Jarvisonban kialakult helyzetről.

 Az őrség továbbra is négy órás váltásokban történt, de immár nem egy, hanem hat helyre koncentrálva. Eleinte az újak voltak párba osztva a régiekkel, majd egy-két összecsapás után a lehető leghatékonyabb felosztásba lettek párosítva.

 Megdöbbenve tapasztalták hogy a többieknek eddig mivel kellett szembenézniük, s egy-egy önbizalommal jobban ellátott személy meg is jegyezte nekik, hogy csoda hogy még élnek.

 - Szia El. – Szólította meg Shinei az auramestert egy délután.

 Ekhart erre érdekesen reagált: az első asztal mögé ugrott amit meglátott, s kezével védte fejét összegömbölyödve. A jelenlévők érdeklődve nézték az eseményeket. Nem tudták mi válthatta ki az auramesterből az érdekes reakciót.

 - Ne bújócskázz már. – Nevetett a lány. – Tudod hogy ok nélkül nem bántalak.

 - Biztos? – Nyöszörögte továbbra is a földről a férfi.

 Shinei Froworth, azaz a nyomkövetőként is ismert kósza még fiatalabb korukban sok időt töltött Elrannal. Sokat játszottak kilenc éves korukig, akkor ugyanis a fiút elvitték az akadémiára mert felfedezték a benne szunnyadó képességeket. Két évvel később vitték Shint is, de szinte soha nem találkoztak, mígnem egyszer össze kellett csapniuk. Elran azóta tart a lánytól.

 - Biztos. – Forgatta szemeit az immáron nővé érett ember. – Nem kell mindig eljátszanod. – Dorgálta kedves mosollyal barátját. Az esetlenül állt fel, s közben még fejét is beütötte az asztal sarkába. – Mi újság? – Ölelte meg az auramestert.

 - Hát, a helyzetet látod. Rég találkozunk.

 - Pár napja már itt vagyok és te még csak nem is kerestél… - Szúrta le Shinei.

 - Sajnálom. Nehéz Kaijal. Meg tudod hogy elfoglalt vagyok.

 - Igen. Kai. Vele mi van?

 - A szokásos.

 - Szóval még mindig elmebeteg. – Kuncogott Froworth. – Tudod. Hiányoztál. Annyi éven keresztül nem láttuk egymást. Aztán az akadémián összecsaptunk. Aztán megint nem láttuk egymást egészen mostanáig. Ez hogy lehet? Elvileg egy városban élünk, egy kocsmába járunk.

 - Ha tudnám Shin… Ha tudnám.

 Kellemesen társalogtak álló nap. Kiderült, hogy Shinei egyből őt kereste amint a képességei hatókörébe ért, ahogy az is, hogy az auramester szinte minden nap gondolt gyerekkori játszótársára.

 - Üdv. – Huppant hirtelen az idősebbik Krohn melléjük.

 - Kai tűnj el. – Mondta hidegen El.

 - Oké. Bocsánat. – S azzal már fel is állt a tusázó, s el is ment.

 - Ez mire volt jó? – Kérdezte Shin.

 - Csak nem volt kedvem a hülyeségeit hallgatni. Fáradt vagyok most hozzá. – Mosolygott erőtlenül Elran.

 A nap hátralévő részét együtt töltötték mesélgetve egymásnak kivel mi történt. Este aztán ki-ki a maga szobájába elment aludni.

Kószák

7. fejezet

 Talán a sors, talán a balszerencse hozta úgy, hogy a tusázó és Costan őrségének vége felé a kerülők támadni kezdtek.

 - Szólj a többieknek. – Utasította a nőt a férfi. – Én feltartom őket.

 Már ugrott is, hogy mihamarabb megütközhessen a szörnyekkel.

 A nő hanyatt-homlok rohant a fogadóba, s beérvén hangos kiáltásokkal hívta a többieket. Sietségének ok az volt, hogy hallotta Kar miként reagálta le a jégmezőkön történteket, s félt, hogy ugyan az történne vele is.

 Mikor összegyűlt az osztag, Elran ezt kérdezte:

 - Merre vannak?

 - Nem tudom. – A válasz bizonytalan volt. – Annyit mondott, hogy hívjalak titeket, majd eltűnt a sötétben.

 - Végül is mindegy. – Sóhajtott az aurák mestere. – Pár percen belül úgyis…

 Szavai egy hatalmas robaj szakította félbe.

 - Igen El… Arra lesz. – Helyeselt Karazard.

 Az alakulat egy emberként indult meg a zaj irányába a lehető leggyorsabb tempóban.

 Mikor odaértek Kai már javában tűzzel szimbionálva harcolt, s több kerülő már halott volt. A tusázó éppen egy látóval nézett farkasszemet, így a többiek a maradék kerülőkkel kezdtek foglalkozni.

 Tapasztalatuknak és ismereteiknek hála gyorsan ölték a szörnyeket, bár számuk nehézkesen csökkent. Az emberek képességei is korlátozva voltak mivel a terület lakott volt. Ennél fogva a legnagyobb hatékonysággal a közelharciak dolgozhattak, ami erőteljes igénybevételt is jelentett.

 Kairen még mindig helyben állt a látóval szemben mozdulatlanul, mikor Sento szállt el a két fél közt. A férfi társa takarásában elrugaszkodott. A repülő ember ökle éppen pár centire állt meg a lény testétől, pár másodpercig lebegett, majd a földre esett, míg a szörny fülsüketítő hangokat hallatva hátrált.

 A csata nem tartott sokáig, bár voltak nehézségek. Azzal ért véget, hogy Sento lángoszlopa felcsapott a látó alatt elégetve azt a pokoli tűzben.

 - Ez mi volt? – Kérdezte Rylai.

 - Felmérés a részükről. Kíváncsiak voltak milyen erőt képviselünk korlátozott lehetőségek között, mivel nyílt terepen barátunk szétégetett mindent. Balszerencséjükre a mogorva hangulatú Kaijal találkoztak először. – Elran hangja megrovó volt a tusázóról ejtett szavaknál.

 - Minek tesztelnének minket? – Kérdett közbe Amina. – Úgy értem mi hasznuk származik abból, hogy tudják: ismét itt vagyunk?

 - Nem tűnt fel, hogy most nem nyolcnál alig több jött? Sőt még egy látó is?

 - Vagyis tudták hogy visszajöttünk, de azt nem hogy hányan. – Összegzett a négyes gyógyítója.

 - Amennyiben most teszteltek minket, logikusan gondolkodva a következő hullámok egyre keményebbek lesznek. Fárasztanak minket, és az idegeinkkel játszanak. – Csatlakozott be Sento is.

 - Legyenek következők? – Csatlakozott be Elise is.

 - További erősítésre van szükségünk. – Kairen hangja komoly volt, Eli megjegyzését fel sem vette. – A küldetést innen én vezetem. Rylai hazamegy pihenni és kérni az első három csapatot pluszba. Akik itt vannak, további utasításig pihennek. Jómagam a tetőn leszek. Ott megtalálhattok majd. Rylai holnap napkeltekor indul.

 Nem mertek ellenkezni Krohn parancsaival, mindenki ment dolgára. Hogy egészen pontosak lehessünk Elran mert volna, de nem látta értelmét hogy vitázzon társával, hiszen az tapasztaltabb volt nála.

 A nap már magasan járt. A város zsibongott az élettől, a központi téma majd mindenhol a szörnytestek mivolta volt, amit a városi őrök cipeltek.

 Egy-két feltételezés meglehetősen meredek volt, s ezeket hallgatta Rien amint Viktóriával sétált a piactéren.

 - Kai még mindig nem ment vissza? – Kérdezte Viki az íjast.

 - Nem. El vitt neki enni. Komolyan fontolgatja, hogy Rufust és Kart magával viszi, és ha kell erőszakkal cipeli vissza a fogadóba pihenni. Rylai elindult már szóval lazíthatna kicsit.

 - Nem fog úgyse. Elég jól ismerem…

 - Tudod mit Viki? – Fordult hirtelen hozzá Reynolds. – El szerint te jó hatással voltál az aurájára. – Várt, hogy társa megértse logikáját.

 - Tehát?

 - Tehát neked kéne megpróbálnod lehozni onnan. – Forgatta szemeit Rien.

 - Talán igen. – Gondolkodott el az. – Talán nem. Úgy tudom Elise is pozitívan hat rá.

 Az íjas elgondolkodott. Érezte, hogy Viktória szeretné lehozni onnan Kait, de nem tudta megkockáztathatja-e hogy a pirolánnyal küldje oda.

 Hirtelen sikítozásra lettek figyelmesek.

 - Erre még később visszatérünk. – Hadarta Viki, s nekilódult jobbjával egyik kardját markolva, ballal utat törve magának a tömegben.

 A riadalom oka egy bérgyilkos volt, aki súlyosan megsebesítette Karazardot. A férfi vérző combbal és mellkassal féltérden állt, légzése szapora volt, a hirtelen vérveszteségtől pedig remegett.

 Felemelte fejét a csapásra készülő orvgyilkosra, s már-már megváltásként várta a halált. A feje felett lévő kard azonban nem érte el testét, megakadt Viktória pengéjében melyet jobbal tartott, s a nő már ballal rántotta is ki a másik kardját hátrálásra kényszerítve a gyilkost.

 - Rien vidd őt biztonságba! – Szólította fel az íjászt. – Azonnal Aminára van szüksége.

 Nem törődve a környezettel, azonnal nekitámadott az orvnak. Tapasztal harcos lévén harmonikusan építette fel támadásait, egész testét használva hozzájuk.

 Jószerével oda-vissza táncoltak az emberek gyűrűjében.

 - Tenzou shikei. – Mondta a férfi, mire pengéje láthatatlanná vált.

 A nő érzékeire próbált hagyatkozni, úgy harcolt tovább. Ám azok nem voltak úgy kiélezve, mint társaié így nem kerülhette le a sérülést: bal oldalt megvágta ellenfele.

 Viki hátragurult, két kardját eltette, s egy harmadikat húzott ki középről. Pengéje törött volt, a keresztvastól maximum harminc centi maradt belőle.

 - Kairen kardja.

 Rien és Karazard meglepődve kapta oda a fejét, ám mivel a férfi elájult, a nő sietősre vette a cipelést. Még hallotta, ahogy Viki újabb képességét aktiválja:

 - Újjászületés. – Az igére a törött penge csodálatos kétkezessé alakult, jó másfél méteres pengével s kéken izzó rúnákkal.

 Az orvgyilkos ismét támadásba lendült láthatatlan pengéjével, ám a nő immár könnyűszerrel védekezett.

 - Támadj. – Suttogta, mire őrült ellentámadásba kezdett, ellenfelét újfent hátrálásra kényszerítve. – Ezer vágás.

 A támadássorozat szétkaszabolta a férfit, aki vértócsában fürödve, holtan feküdt a nő előtt. Ezután pár másodperccel a gyönyörű rúnakard szétesett, újra azt az alakot vette fel amiben akkor volt mikor a kardforgató előhúzta, fénye kialudt.

 Viktória lihegve állt a hulla felett pár pillanatig, majd sarkon fordult és indult a tusázóhoz.

 Amina aggódva vette kezelésbe társát. A mellkasi vágás nem volt veszélyes, de a combi több izomszalagot is átvágott, valamint a vérveszteség is súlyos volt. Elállította a vérzést, s összevarrta a sebeket, majd alkalmazott gyógyításba kezdett: különféle igéket mormolt elősegítendő a spártai vérképződését és a szalagok helyreállását és összeforrását.

 Míg a sebeket látta el, Rient kérdezgette a történtekről. Az íjász megkérdezte Kairen kardjáról, ám szemrebbenés nélkül hazudta, hogy semmit nem tud róla. Az íjas viszont érezte a felkavarodó érzéseket és a zavarodottsággal keveredő izgalmat, ám mégse tette szóvá.

 Két órával később jött ki Steintől a gyógyító, s megdöbbenve konstatálta, hogy Viki és Kai beszélgetnek. A tusázó amint meglátta Aminát azonnal kérdésekkel kezdte bombázni.

 - Hogy van? Súlyos? Túléli? – Kairen hangja remegett, ideges volt és talán félt is.

 - Az állapota stabil. A mellkasi vágás nem komoly, a combszövetei újraalkottam így az izmokban tett kár is semmis. Az biztos hogy két hétig nem veheti komolyabban igénybe a lábát. Ami aggaszt a nagymértékű vérveszteség. Jelenleg nincs tudatánál. Hogy túléli-e, azt majd ő eldönti. Én megtettem amit tudtam.

 Krohn magába roskadva zuhant a legközelebbi székbe. Karazardot egészen fiatal kora óta ismerte, mindenen osztoztak, testvéri viszonyt ápoltak.

 Viki leült mellé, derekát átkarolta. A férfi feje az asztalra borult.

 - Kai. Gyere. Pihenj kicsit. – Viki a karját fogta meg, ám ahogy a tusázó felállt, kezébe csúszott keze. Viki egy pillanatra megdermedt, majd elpirult s elkezdte felfelé vonszolni a férfit.

 Felérve a szobába leültette ágya szélére Krohnt, aki abban a pillanatban oldalra dőlt és elaludt. A penge akaratának is becézett nő elmosolyodott, homlokára csókot nyomott, majd elvonult ő is pihenni.

 - Cav! – Rontott be Rylai a vezetőhöz.

 - Mi az Crestfall? Mi történt a jégmezőknél? – Szólt az meghökkenve.

 - Kainak szüksége van az első három csapatra azonnali hatállyal. Zephyr halott. Erősítést kell küldened nekik!

 - Jó. Jó. Nyugi. Te visszajössz?

 - Nem. Kai megtiltotta, azt mondta pihenjek.

 - Ebben az esetben rád bízom San Sorrowt. Távollétemben te vezetsz mindent, feladatokat nem fogadsz el. – Osztott parancsokat miközben készülődött, és futárt küldött saját, illetve a másik két csapatért. – Ha bármi fejlemény van itthon azonnal értesíts.

 - Értettem. – Rylai hangja fáradt volt. – Hozd haza a csapatom légyszi…

 - Haza fogom. Ígérem. – Mondta Cavalorn, majd kiviharzott a szobából, a főkapu felé véve az irányt.

 Crestfall belezuhant a székbe, és aggódva bár, de elnyomta az álom.

A felépülő félben lévő Karazard a fogadó földszintjén étkezett éppen, mikor a falat átszakítva Kairen sodorta el az asztalát ételével együtt. Őt nem sokkal később rufus követte ugyanazon az útvonalon, a tusázó tompította becsapódását.

 - A kurva életbe. – Sóhajtott a spártai, és bár felugrott volna, tudta semmit sem tehet mert nem bírná sokáig a harcot, így csak arrébb húzódott.

 A lyukon amit Krohn vágott, majd Ruf szélesített még éppen kilátott Stein, mígnem Sento egy lángoszlopa eltakarta a kilátást.

 - Rohadt látók. – Tápászkodott Kai és Rufus s az ajtót kirúgva újra bekapcsolódtak a harcba.

 - Fagyos égbolt. – Szólt Amina, s a légkör drasztikusan hűlni kezdett. A szörnyek mit sem törődve ezzel tovább nyomultak.

 - A francba. Ez most nagyon húzós. – Morogta Costan kicsit visszább húzódva. – Cavék jöhetnének már. Egy hete ment el Rylai.

 - Kezed-lábad járjon ne a szád! – Kiáltott neki Rufus, s lecsapott pár végtagot egy morkenről.

 Az Elran által felvázolt helyzet beigazolódni látszott: egyre sűrűbben és egyre nagyobb erőt felvonultató támadások érkeztek. Az első után két napig volt csend, aztán már naponta jöttek. Ám a main ez volt a második.

 - Fagyos fejsze! – Kiáltotta Ruf, s maga előtt suhintott egyet fegyverével, minek következtében az előtte nem messze álló szörnyek lábai vastag jégtömbökbe fagytok. Ezeket Viki kaszabolta nagy elánnal.

 Elran Rient és Sentot fedezte, csak akkor harcolt ha egy-két szörny túl közel jött. Vele ellentétben Kairen szimbionálva, második fokozatban cikázott a kerülők áradatában végtagokat és egyéb testrészeket törve.

 - Kai! – Kiáltott Rien. – Fejre vigyázz!

 Az íjas féltérdre ereszkedett, körülötte kéken felizzott egy két méter sugarú kör, szeme is mélykékké vált.

 - Nyíleső. – Emelte végül feje fülé fegyverét, s a kék körből energianyalábok vetődtek az égbe. Pár másodperccel később átszúrva mindent amibe beleütköztek, a nyilak leestek s folyamatos tűz alá vették a szörnyek egy részét.

 A kerülők csak nem akartak elfogyni.

 - Na jó… - Unta meg Sento, ám El félbeszakította:

 - Ne! Elpusztítanád a környéket is!

 Ekkor hirtelen egy alak zuhant a forgatag közepébe lándzsájával ledöfve a tarkent amin landolt, majd pajzsával lenyomta a hullát róla. Következőnek milliónyi döfést és szúrást intézett az előtte álló szörnyekre, végül egy morken szemei közé vágta fegyverét. Eztán kardot rántott elő s vagdalkozni kezdett. Mozgása nehézkes volt, lépni szinte alig tudott.

 - Kai! Hozd ki Kart! – Utasította Eywin, aki szintén hátulról operált különféle dobófegyvereivel.

 Krohn átszaltózott Viki felett, s kihúzta a törött kardot. A harc forgatagában senkinek sem tűnt fel, hogy a tusázó mily mesterien forgatja azt.

 Mire Karazard mellé vagdalta magát, a spártai már nagyon kifordult önmagából: szemei is vérben forogtak, s még majdnem Kairenre is rátámadt. A tusázó a törött pengével hárított, átkarolta ballal társát.

 - Térváltás. – Suttogta, s hat méterrel arrébb, Eléktől nem messze jelentek meg újra. – Itt veszteg maradsz különben én taposlak el. – Hangjában düh villant át, s Stein is érezte, hogy nem biztos hogy jó döntés volt. Ám mire bocsánatot kért volna barátja már újra a szörnyek között cikázott, immár kard nélkül, amit a spártai furcsállt is.

 Jobb híján hátradőlt és rágyújtott Karazard, s úgy nézte önmagával kínlódva, fájdalommal telve el hogy társai teljes erejükből küzdenek, míg ő semmit sem tehet.

 Végül hosszú, több mint két órás harc után a kószák fáradtan, hullahegyek közt állva, véresen álltak.

 Elran szó nélkül odament Karhoz, s egy tenyeres sallert adott neki, igaz nem túl erőset, éppen annyit, hogy az érezze hibája súlyát.

 - Ha még egyszer viháncolsz nem csak magadat sodrod veszélybe, hanem mindenki mást is. Épülj fel először, aztán majd kedvedre kaszabolhatod halomra ezeket a dögöket. – Mondta az auramester.

 Pár perccel később összegyűltek, s Kai pihenni küldött mindenkit. Rien maradt még egy kicsit, mert mindenképpen meg akart kérdezni valamit.

 - Kai. – Vágott is bele. Vezetője készségesen fordult felé. – Viki aznap mikor a bérgyilkossal küzdött, használt egy törött rúnakardot. – A tusázó várt. – Úgy hívta: Kairen kardja. Mi volt az?

 - Az az én kardom volt. – felelte nemes egyszerűséggel az.

 - De te nem ökölharcos voltál világ életedben?

 - Nem. Ha lehet ezt a témát hanyagoljuk. Menj pihenni. Ez parancs. – Hangja kemény volt, s már hátat is fordított a lánynak elindulva az őrhelyére, a háztetőre.

 Reynolds igazságtalannak érezte ezt a bánásmódot, s átvillant az agyán, hogy Vikit kéne megkérdezni erről.

 El is indult, mivel Kai érzései egyértelműen a kialakult helyzetre koncentráltak.

 A lépcsőn felfelé Eywinbe ütközött.

 - Szia. – Köszönt neki.

 - Szia. – Üdvözölte az is, s ahogy elhaladtak egymás mellett megpillantotta arcát. – Zavar valami? – Kérdett utána.

 Az íjas megállt. Pár pillanatig hezitált, majd úgy döntött: jó ha beszél valaki kívülállóval, s ha mázlija van még plusz információt is szerez.

 Visszafordult, s egy italra invitálta a hatos kószáját. Ivás közben elmesélte, hogy mi történt a vásártéren, s azt is, hogy a többiek hogy reagáltak érdeklődésére.

 Ezután hosszú csend következett, amit Eywin tört meg:

 - Ez zavar? – Rien bólintott. – Nos tudod. A vezetőinknek vannak titkaik előttünk, amikről nem szívesen beszélnek, vagy jobbnak látják ha nem tudunk róluk. Ezzel csak minket akarnak védeni.

 Az íjas elgondolkodott. Eywin szavait megértette és elfogadta, ugyanakkor furdalta a kíváncsiság. Többet akart megtudni csapatáról, annak múltjáról.

 - Jobb ez így. Most menjünk pihenni. – A javaslatra ismét csak bólintott reynolds, s felmentek pihenni.

Arwen ezúttal nem mutatta arcát. Jarvison sötétbe burkolózott az éjjelen, így az őrök mellett könnyen surrant be a három sötét alak.

 Lábaikat gyorsan szedték, lépteiknek mégse volt hangja.

 Útjuk a kószák lakta fogadóhoz vezetett. Némán hatoltak be, s szobáról szobára haladva mérték fel a nyugvó harcosok állapotát.

 Hozzájuk nem értek, szavuk nem volt.

 Végezvén a felméréssel ugyanolyan gyors és csendes léptekkel hagyták el a házat, amilyennel érkeztek s egy nagyobb tér felé vették az irányt.

 - Egy nem volt ott. – Szólalt meg a kámzsás.

 - Az most nem jelent gondot. – Válaszolt az egyik sisakos.

 - De ha mégis? – Aggályoskodott az első. – Urunknak tervei…

 - Tudjuk hogy tervei vannak vele. – Vágott közbe a harmadik tag. – De most fáradt és gyenge. Napok óta nem aludt. Ha tudomást is szerezne rólunk nem lenne olyan hülye hogy egyedül jöjjön, mire az erősítéssel meg visszaérne mi már rég eltűntünk.

 - De „az” hiányzott. – Aggodalmaskodott továbbra is.

 - Ne foglalkozz azzal. Ezért vagyunk mi is itt. – Mondta a második. – Kezdjünk bele.

 Mindhárman krétát vettek elő s rajzolni kezdtek igéket mormolva.

 Befejezett rajzuk egy hatalmas pentagramma volt a vonalak mentén különös jelekkel, azok alatt pedig idegen nyelvű szöveg volt.

 - Készen álltok? – Kérdett a kámzsás. A másik kettő igenlő válaszára tenyereit mellmagasságban összetette, kis terpeszbe állt. – Akkor kezdjük. – Ezek voltak utolsó halk szavai, ez után kántálni kezdett egy szintén ismeretlen nyelven.

 Energia kisülések mutatkoztak, a pentagramma a jelekkel és a szöveggel felizzott. Vörösen, akár a pokol kövei.

 Végül a rajz körvonala – nagyjából nyolc méter átmérőjű kör -, felől befelé a középpont felé kapu kezdett nyílni.

 A mágus a végén erőtlenül esett négykézlábra, ám a kapu már nyitva állt.

 A két harcos mellé állt, egyik hátára vette.

 - Addig tűnjünk el míg nem indulnak meg. – Szólt a kámzsás, s ugyanolyan csendben ahogy érkeztek, ki is surrantak a városból.