Baltar - 10 .fejezet

 - Mi az, hogy csak te maradtál életben a Pusztítás Rózsái közül?! - nagyura tombolt a dühtől: jégszilánkok robbantak utései nyomán, gőzölgött a terem az amúgy megolvaszthatatlan mágikus jég olvadozásától. - Azt akarod mondani, hogy Kairen fia magában megölt ötöt közületek, aztán a démont amit küldtem azt is megölte? Erőt adtam nektek, és azt a parancsot,  hogy Gileád a földdel legyen egyenlő. És egy öngyilkos  hajlamú kölyök megállított titeket, mert a  helyett  hogy bekapcsolódtatok volna ti is a harcba, csak bámultátok az eseményeket. Fel nem foghatom Renwent, hogy miért? Kaidan is kért az erőmből, de ő élt is vele, nem csak páholyból bámult. Mi a mentséged rá?

 - Még nem küzdhetek meg a kölyökkel - felelte higgadtan az ember. - Még nem jött el az ideje. A kruganok nemsokára ideérnek, és akkor végül elesik az első védvonal. Eddig csak kóstolgattuk őket Nagyúr. - A tisztelet süütött a hangjából, félelemnek nyoma sem volt benne. - Még a legutóbbi támadás is csak egy felmérés volt, és meg kell mondjam: az eredmények messzemenően alul múlják a  várakozásokat, Nagyúr. Ilmari félénk és gyenge ember. Az elitet a saját védelmére tartja, és nem a városéra. Nem lesz  gond ha lerohanjuk őket. - Meglepte, hogy a démon most csendbe figyelve hallgatja, tán még érdeklődik is a tervei után. - Baltar Krohn pedig hamarosan elég erős lesz, s akkor nem a saját erődből kell majd gazdálkodnod, s te is erre a földre teheted a lábad Nagyuram.

 - Kíváncsian várom, Renwent - jött a tűnődő, döngő  hang. Való igaz, ebbe a dimenzióba csak rövid időre tudott megjelenni a határ miatt, s jelenleg még nem állt rendelkezésére elég erőforrás ahhoz, hogy teljesen és végleg átjöjjön Eriembe.

 A démon eltűnt, s az ember lehiggadt. Végig ideges volt, mert tudta, hogy mestere képes akár őt is megölni, ahogy megtette már számos társával korábban az évek során. Szerencsére ő túl értékesnek bizonyult ahhoz, hogy ilyen véget érjen... Egyelőre.

 Betért szállására, s talán egy kis izgalommal várta a másnapot. Ha a Pusztítás Rózsáiból egy meghalt, másnapra pótolva lettek. Így ő holnap öt új társsal gazdagodik, öt új, erős szövetségessel, akiket ő irányít majd, így nem aggódott.

 - Hamarosan Krohn. Hamarosan megmérkőzünk - hajtotta álomra a fejét.

 Miután minden részletet és megérzését megosztotta társaival – kínosan ögyelve arra, hogy ne említse meg Rouget a Pusztítás Rózsái között, sőt még következtetni se tudjanak rá -, Baltar kijelölte az őrjáratokat, majd Ilmarihoz ment jelentést tenni.

 Karazard is vele tartott, mint afféle biztosíték, hogy még véletlenül se követhesse el a fiú ama nézeteltérés hibáját mint legutóbb a vezérrel. Nem aggódott érte, de nem akart komolyabb problémát a helyiekkel se.

 Az utcákon mutogattak rájuk, beszélgetni próbáltak velük nők, férfiak és gyerekek egyaránt. Négy nappal az összecsapás után máris minden a régi volt, annyi különbséggel, hogy már inkább tisztelték őket, mint félték. Bár a farkaskölyöktől talán még így is inkább tartottak a démonos attrakciója miatt. Nem volt meglepő, a fiú olyan tíz méter magasról, nagy sebességgel ccsapódott a talajba, s túlélte láthatóan különösebb sérülések nélkül. Ez még őt, a spártait is elbizonytalanította volna adott esetben, ha nem azon kevesek közé tartozik, akik közvetlen közelről nézhették végig a sajátos hullócsillagot.

 A palota szokásos, rideg képét mutatta. A folyosókat gyéren világították meg a fáklyák, a freskókra kísérteties fényt vetve – némelyik fájdalmat, szenvedést tükrözött, vagy ijesztővé vált a fény-árnyék játéktól. A trónterem is megszokott félhomályát adta, ám most a megszokott őröket fekete ruhás katonák váltották fel. Mindegyiken más, valószínűleg a harcstílusához kialakított öltözet volt. Egyetlen közös volt bennük: a köpeny, és rajta a címer. A címer kör alakú volt, körben kacskaringós ékekkel, hogy belefájdult az ember szeme ha túl sokáig nézte. Négy részre volt osztva a kör maga, a négy alap fegyvernem jelképeivel: kard, kesztyű, íj és egy villám a mágiának. Vörösen izzott a palást közepén.

 - Kicsit berághattak rád a legutóbb – jegyezte meg a spártai. – Ezek azok a speciális katonák akiket ki akartak ugrasztani a Pusztítás Rózsái.

 A név hallatán a testőrök mintha megrezzentek volna, de lehet, hogy csak a szemük játszott a kószákkal.

 - Farkaskölyök! – hallatszott Ilmari harsogó hangja. – A pletykák eljutottak hozzám is a napokkal ez előtti tetteidről. Gratulálok és jutalmat érdemelsz.

 Még időben ugrott a spártai, és fogta le keményen a fiút. Dühödt rántás jött válaszul a fiútól, s mikor észrevette magát így szólt:

 - Meg akarsz dícsérni és jutalmazni egy szimpla féregtelenítésért? Tudod te milyen valakinek kioltani az életét, még ha nem is emberi? Tapadt már neked valaha is vér a saját kezeidhez? – Karazardot meglepte a fiú. Nem gondolta volna, hogy ilyen érzelmek keringenek benne. – Nem is baj. Ezért tartod az embereid, hondolom. De legyen. Katarina felett nem rendelkezel semmilyen módon többé. Ő mostantól San Sorrow kószája.

 Félelmetes volt, ahogy minden érzelem nélkül, üres tekintettel magyarázott  egy fiú. Talán egy élettelen félmosoly bújhatott meg szája egyik sarkában mindössze, ami tükrözhette mennyire elégedett mostani húzásáva, s hogy mennyire élvezi felbérlője orra alá törni a  borsot.

 - Nincs jogod...

 - Minden jogom megvan – emelte rá a fiú üres tekintetét. – Azt teszek, amit akarok. Erre te magad hatalmaztál fel. Magammal viszem Amaresut. Nem mintha egy ember élete felett dönthetnél...

 - Nem teheted – fortyant Ilmari.

 - Megtehetem, ahogy te is megtehetted, hogy idehívtál minket – torkollta le Krohn. – A helyett  hogy magad oldottad volna meg használva ezeket itt – mutatott körbe – elintézted volna magad. Mi tesszük kockára az  életünket érted, nem a saját néped. Úgyhogy fogd be a szád és hagyd, had végezzük úgy a dolgainkat ahogy akarjuk.

 Néma csend borult a teremre, s Karazard felfigyelt a fiú vörösen izzó ereire. Nem akart hinni a szemének: a második fokozat volt az, Kairen passzív képessége.

 - Baltar. Megyünk – jelentette ki a spárta a fiúnak, aki még azért rántott ismét egyet rajta.

 - Ha együttmúködést akarsz, vesd be ezeket is – bökött az egyik jelen lévő harcosra állával - , és szokj le arról, hogy csesztess minket. Leléptünk.

 Gyors és  határozott léptekkel hagyta el a termet a fiú. Karazard még most is a Baltar okozta sokk hatása alatt állt, bár már ura volt magának. Ilmariit bámulta, akinek arca nem látszott, de öltözete annál jobban mutatta, hogy remeg: fodrozódott az anyag. Nem tudni, hogy a Krohntól való félelem miatt, vagy a fiú kiváltotta düh miatt, de a férfi rázkódott. Stein elvigyorodott: mindey melyik okból, de Ilmari remeg és fél tőlük, mert a speciálisokat hívta testőrnek, nem pedig a közkatonákat. Jobb mutató és középsű ujját szalutálásszerűen a homlokához emelve intett, hogy távozik majd követte tanítványát.

 Mire utolérte, Blatar erei már nem izzottak, a fiú is lehiggadt. Követte a Krohnt, aki látszólag tudomást sem vett róla. Gondolkodott megállítsa-e vagy semm, de végül a nem mellett döntött. Kairen sem szerette ha ilyenkor zavarták, valószínúleg a fia sem szereti. Baltar egész utcákat képes lett volna elpusztítani pillanatok alatt – nem csak az arzenálja miatt -, és Stein nem tudta hogy reagálna most bárminemű közeledésre.

 Meglepetésére a kerülők kapujának romjaihoz ment Krohn. Felmászott egy tetőre nem messze onnan, s a pusztítás nyomait bámulta. Stein követte.

 Gileádban a vártnál kebésbé foglalkoztak az újjáépítéssel, pedig egy fél negyed pusztult el. A gyászolás sem volt nagy hagyomány, az elesetteket egy tömegsírba hantolták el, majd mintha mi sem történt volna, élték életük tovább az emberek.

 - Itt állt mellettem – szólalt meg a fiú bal oldalán a földre meredve. – Pontosan mellettem. A vállaink majdnem összeértek, olyan közel. A Pusztítás Rózsája. Befejezhettem volna az egészet, deee... Szándékosan hagytam életben, ahogy ő is a sivatagban engem. Életet életért. Ezzel kvittek vagyunk.

 Stein elgondolkodott. A fiú hasolított apjára, ám mégse  teljesen az volt. Kairen minden további nélkül megölte volna mind a hatot, így csökkentve a veszélyt. Nem állt volna le társalogni, egyáltalán meg se állt volna, míg olyand dolog mozog, ami nem emberi, vagy azok életére akar törni. Ebből a szempontból a fia valahol jobb volt apjánál: nem biztos, hogy meg kell mindent ölni, ami veszélyt jelent az adott helyzetben. Egy ellenségből is lehet akár a legerősebb szövetségesed is. Akárcsak Rouge, úgy bármikor melléjük állhatott a Pusztítás Rózsáinak másik tagja is.

 - Ez nemes és jó – szólt a spártai.

 - Karazard. – Először szólította meg minden jelző vagy  titulus nélkül vezérét a fiú. – Tudom, hogy még közel sem fejeztük be ezt az egészet, de vissza szeretnék  térni San Sorrowba. Undorodom ettől a helytől. Nem csak Ilmaritól, a lakosoktól is. Milyen emberek azok, akik nem gyászolják meg elvesztett társaikat, mondd?

 - Olyanok akik hozzászoktak a mindennapos veszteségekhez fiam – felelt az. – Mindenesetre, tudjuk merre keressük a Pusztítás Rózsáinak búvóhelyét. Itt van nekünk Rouge hogy megmutassa, pár nap alatt befejezhetjük az egészet. Felmarkoljuk a fizetést, és lelépünk innen.

 - Megtalálni nehéz lesz. Mindig teleportoltak – mondta Krohn. – Heten kevesek lennénk minden bizonnyal, bármennyire is erősek vagyunk. Vinnünk kell magunkkal a helyi katonákból, de úgy kell megoldani, hogy a lehető legkevesebb haljon meg belőlük. De a nagy létszám... Lassítja az egészet az előkészülés, a hőség és a homok is. Minden ellenünk lesz. Ez nem Larvel Kar. – Valahol jól esett a spártainak, hogy a fiú tegezni kezdte. Aztán hirtelen rájött, hogy mi is történt: a fiú kószává és felnőtté is érett egyaránt. Mire odaérünk  biztosan helyreáll az erejük. Ha nem nő túl minket.

 - Lehet, hogy megbántó, és rosszul is eshet – szólt a spártai -, de a legutóbbi csata után hazaüzentem és hívtam Sentoékat és a hármas csapatot. Számítottam arra, hogy a larvelihez hasonló helyzet lesz. Holnap érkeznek, négy napon belül pedig fel tudjuk számolni az egész kibaszott kerülőbandát a Pusztítás Rózsáinak mozgalmával és a rohadt démonnal együtt Balti.

 - Szép terv Kar. – A spártai – talán csak képzelte, de -, egy fáradt mosolyt látott egy pillanatra a fiú arcán.

 - Hé Krohn! – hallatszott Baldrik kiáltása mögülük. – Holnap után van a születés napod. Mit tervezel?

 - Már fél éve itt basszuk a rezet? – kérdett vissza a fiú. – Gondolom eltűnök. Nem kell a felhajtás.

 Mivel nem fordult meg, és túlságosan is a gondolataiba merült nem vette észre,  hogy a teljes ccsapata mögötte áll, s amikor Rouge a hátára ugrott, az elesett vele.

 - Jaj te balfasz – nyekkent a lány legurulva róla. – Ünnepelni fogunk és kész. Ezért rángattál magad mellé?

 - Az ám – vakargatta az állát Slade. – De hogy rúgunk majd be?

 - Ó, azért nem kell aggódni – mosolygott sandán Katarina. – A családomnak nagy borkészlete van.

 - Volt – sóhajtott Sally. – Beszélhetünk nyugodtan múlt időben róla, mert ezek a tengert is kiinnák a fenekéig, ha pia lenne.

 A hangulat ez után már csak emelkedett, végül mosolyogva tértek vissza aludni a fogadóba. Még Baltar is jobb kedvre derült.

 - Hé kölyök – fogta meg a kölyökét Stein mielőtt az bement volna a szobájába, s félrehúzta. – Holnap megpróbálom neked megtanítani apád legerősebb képességét: a szimbiózist.

 - Miért? – lepődött meg a fiú. – Eddig még csak mesélni se nagyon meséltél róla nekem, most pedig nem csak hogy egy képességét akarod megtanítani, hanem egyenesen a legerősebb képességét. Mi ez Stein? Válaszolj. – Hangja halk volt, kérdő, érdeklődő, tudakozó, de semmiképp se követelőző. Látszott rajta,  hogy örül ezeknek a fejleményeknek, de az is hogy nem tudja hova tenni a dolgot.

 - Egyszerű kölyök, egyszerű – vigyorgott rá apai mosollyal Karazard. – Meg van benned a potenciál,  hogy minden további nélkül erősebb légy mint maga Kaidan. És – kicsit közelebb hajolt a fiúhoz, mintha valami nagyon bizalmasat akart volna mondani neki -, mert úgy gondolom – folytatta halkan -, hogy most már elég érett vagy ahoz, hogy megtudj egyet s mást azokon kívül is, amit a könyvek mutathatnak. Az élet mindennél jobb tanítómester, bár ezt te is tudod.

 Nem mondta ki, de tudta, hogy a farkaskölyök megértette, hogy Dravenről, az elzárt sárkányról beszél Karazard. Megeresztett egy tétova mosolyt, majd karját kiszabadítva szobájába menekült, s lefeküdt aludni.

Baltar - 9. fejezet

 Az éjszakák megszokott hangjait most a harc zajai váltották fel: fegyvercsörgés, parancsszavak kiabálása, és halálhörgés. Kerülők, ezek a nem e világi, nem eriemi szörnyek - morkenek, tarkenek, harszenek és látók -, csaptak össze a gileádi gárdával és még hat emberrel, a kószákkal.
 Utóbbiak meglehetősen hatékonyan léptek fel a lények ellen. Vezetőjük jó munkát végzett az ifjak kitanításával, s ő maga is kivette a részét a  harcból. Szinte versengtek egymással, hogy ki mennyit tesz el láb alól a végeláthatatlan özönéből a dögöknek.
 Nem volt nehéz az árulót sem nyomon követni, jellegzetes képességei fáklyaként világították meg helyzetét a forgatagban.
 - És ím - kezdte Renwent, a Pusztítás Rózsáinak vezetője -, ahol a fény elbukik...
 - Ott a halál lészen az úr - fejezte be mögötte egy különösen ismerős hang, majd a balján álló három társát egy hatalmas lángcsóva nyelte el.
 A tűz alig egy centiméterre mellette haladt el. Jól tudta,  hogy ez szándékos volt, h ogy ő is ott állhatna az örvénylő hőségben. Még végig se gondolta mindezt, mikor másik két  társa is holtan esett össze, mindkettő mellkasából egy-egy morken éles, kaszaszerű végtagja állt ki. Egy pillanatra megijedt, meglepődött, de gyorsan úrrá lett magán.
 - Legutóbb - kezdte Baltar - nem sok kedved volt beszélgetni, sőt ami azt illeti, elég durván viselkedtél. Most itt az alkalom, szóval fussunk neki még egyszer. Baltar Krohn vagyok, a farkaskölyök. San Sorrow egyik leendő kószája. És te?
 - A nevek - szólt lassan a másik kis szünet után -, mint olyanok számodra nem számítanak. - Nem fordult felé, még amikor az mellé lépett se. - Nem sokára úgyis meghaltok. - A portált bámulta, ami még elég sok ideig nyitva maradhatott még ha meg hal akkor is, hála a belé pumpált hatalmas energiáknak. Csakhogy nem  tervezte meghalni. - Elég, ha annyit tudsz, hogy a Pusztítás Rózsája vagyok. Rouge árulásával immár az utolsó.
 Nézték az áradatot, ahogy újabb és újabb hullámokban törtek a kerülők az emberek világába. Tudta, hogy a kósza mellette is csodálattal bámulja az eseményeket, s azt is, hogy annak a célja mégis a megállítása. Ezt nem engedhette neki, de még megküzdeni sem akart  vele. Most még nem.
 - Gyönyörű, nem gondolod? - kérdezte lassan.
 - A maga módján biztosan - felelt az. - Nem kell ezt csinálnod - szólt hirtelen újra a fiú. - Rajtam kívül csak egy valaki tudja hogy ki is vagy  valójában. Csatlakozz hozzánk, és egy másik élet vár rád.
 - Huszonöt évig koptattam ezt a világot - mondta hidegen -, mikor két éve végképp feladtam az egészet. Meg akartam ölni magam, de az utolsó pillanatban rám talált valaki, aki  hatalmat és pusztítást ígért, melyet saját kezemmel vihetek végbe. - Elgondolkodott, bár látszott, hogy csak a hatás kedvéért hallgatott el. Mikor újra megszólalt,  hangja - ha lehet - még hidegebb volt: - Ti fel tudjátok ezt ajánlani? Ha jól  hiszem nem.
 Baltar feszengett. Az özön nélküle lassan kezdett felülkerekedni társain, s ő minél hamarabb vissza akarta vetni magát a  harcba, mivel úgy tűnt Ilmari továbbra se veti be a  speciális osztagát. Már éppen lépett volna, de a  szerzet újra megszólalt:
 - Honnan ismeret a Gyűlölet könyvét? - kérdezte valamivel élettel telibben. - Igen kevés példány volt benne, a meglévőket is tűzzel és vassal pusztítják a tílieli birodalomban. San Sorrow pedig úgy tudom oda esik.
 - Nagyapám, így apám öröksége. A tizennégy példányból egy ott porosodik a könyvespolcomon. - A fiú hangja meglepően közönyös volt. Renwent remélte, hogy azért ennél több érzelmet vált ki belőle a fóliáns emlegetése. - Igazából - folytatta -, valamilyen szintig egyet értek az alkotójával. Az ő szemszögéből tökéletesen logikus, sőt még igen keveset is követel. De az élő világ szemszögéből ez a parazita faj, a kerülők, csak felélnék ezt a világot is, és vándorolnának tovább a pusztítást keresve. Kaidan, a nagyapám is beléjük bukott. Rossz lóra tett. - Vállat vont, s Renwent azon kapta magát, hogy csodálattal hallgatja a fiút. - Nem értem ti mire számítotok.
 - Nem lenne csodás megannyi világot bejárni és elpusztítani? - csodálkozott rá az ifjúra.
 - Mi értelme a hatalomnak, ha nem oszthatod meg senkivel? - kérdett erre az. - Mi értelme az emléknek, ha egyedül kell megélned és visszaemlékezned rá? Mi értelme a szónak, ha nincs kihez szólnod? - nézett hirtelen a szemébe, majd levetette magát a magaslatról a portál elé, éppen mikor egy nagyobb démon átlépett rajta.
 Nem fontos gondolta Renwent. Ez a fiú érdemes lett volna a hatalmadra nagyuram, de eldobta magától. Valóban Kairen fia, ahogy mondtad, nem pedig Kaidan unokája.


 Baltar már elég régóta nem mutatta magát, általában használt képességei közül egyik se villant fel már túl rég óta, ráadásul iszonyatosan rossz előérzete támadt. Rouge mindig megérezte, ha valami nagy gikszer veszi kezdetét, és most se volt másképp. Látta a kapu vélt helyének környékén feltápászkodó hatalmas démont, és rögtön tudta, hogy arra kell venniük az irányt, elpusztítva a kaput. Jelzett Karazardnak is, aki szabályos harci formába állva a fiatalokkal megindult a véres útján a mutatott irányba csonkokat és dögöket maguk mögött hagyva.
 A látvány nem volt éppen kellemes a külső szemeknek, de hála az égnek a civil áldozatok száma kevés volt, még időben elkezdték őket kimenekíteni. Katonák viszont már annál többen voltak. A kószákat láthatóan ez nem rendítette meg, még Katarinát sem, akinek a népe alkotta a hullahegyeket körülöttük - már ami  emberi volt belőle. Rouget viszont most először rémítette el a dolog, és képtelen volt felfogni, hogy hogy is lehetett képes hosszú ideig ezt tenni az emberekkel, mikor ő is közülük való. Gyorsan hessegette el ezeket a gondolatokat, most mellettük harcolt, és nem szabadott lankadnia egy pillanatra sem: le kellett csapnia mindenre, amire csak tudott.
 Hatalmas robajjal remegett meg a föld, s az alakzat  egy pillanatra megtorpant, míg visszanyerte az egyensúlyát.
 - Mi a fenét művelhet ez a rohadék - dohogott Baldrik. - A végén még minket is megölne.
 J.D. akaratlanul is arra  gondolt, mikor meglátta Baltar arzenálját.
 - Neeeem - mondta lassan, vigyorogva Karazard. - Az a lény ki fogja fárasztani, el fogja venni az erejét. Gyorsnak kell lennünk, ha még egy darabban össze akarjuk kaparni a kis vajákost. Sally most pihen, úgyhogy mire oda kerül a sor tuti lesz annyi ereje,  hogy rendbe hozza. Húzzunk bele!
 A csatakiáltás jót tett a harcosok moráljának, még elszántabban, még gyorsabban vágott le mindent a kis ék a széles utcán, mögöttük pedig még csak tisztogatni sem kellett, ha mégis, Rouge egy-két gyors lövéssel elintézte a dolgot. Újabb és újabb rengések rázták meg őket, de mivel már számítottak rájuk nem okozott gondot a haladásban, maximum egy kicsit lelassultak, majd mikor elnyugodott a talaj újra gyorsultak.
 Bár már kezdtek szétszéledni a kerülők, a legjava még mindig azon a széles utcán volt, így a katonáknak csak az eltévelyedetteket kellett levadászniuk, becserkészniük, egyéb módon likvidálniuk. Gileád már rég nem látott ilyen vérfürdőt, hát a kószák úgy gondolták, alaposan kiveszik ebből is a részüket, mint oly sok dologból.


 Nem az első nála jóval nagyobb dög volt, amivel szemben állt - itt még csak olyanokkal találkozott, s korábban is volt már dolga hatalmas lényekkel. Apja tanácsa most azonban nem  volt helyén való meglátása szerint. Ettől igenis illett volna félni bárkinek, még Karazardnak is, ha egyedül néz vele szembe. Egyértelműen a lény is őt akarta, különben ütései nem ott csapódtak volna be, ahol pillanatokkal az előtt még állt. Hatalmas dög volt, el kellett ismernie, ő maga talán az öklét ha kitette magasságra.
 - Ez hülyeség - morogta magának. - Még növésben vagyok.
 Felnézett a lényre. Tudta, hogy mivel a bokájáig ér csak fel, addig pedig eléggé nehézkés a megsebzése, feljebb kell jutnia, lehetőleg a nyakáig. Éjpengével a kezében másolta le egy eltévedt morken kaszáját, s azokat döfködve az oszló bőrbe megindult felfelé a lény testén. Szerencséjére az túl lassú és túl buta is volt ahhoz, hogy elkapja, így gyakorlatilag átkapaszkodott annak a karjára, ahonnan a mellkasa közepére lökte magát. Innen viszont nem tudta, hogyan tovább, s túl kiszolgáltatott helyzetben is volt, hogy sokáig maradjon. Aztán meghallotta a hatalmas szív dobhártyaszaggató dörrenését.
 - Hát legyen - mondta, majd meglebbent a haja, s kopottas zöld szeme egy pillanatra mintha felizzott volna. - Rekviem! - ordította torka  szakadtából.
 A lángcsóva ereje ellökte a mellkastól, égett hús szagát égetve az orrába zuhanása közben, de kezeit nem engedte le. Az örvény úgy lett egyre nagyobb, s végül már nem csak azt a foltot égette, hanem az egész felsőtestét elfedte a lénynek, mögötte pedig a kaput alkotó követ is hevíteni kezdte. A fiú viszont tudta, hogy reménytelenül és igen nagy sebességgel zuhan a talaj felé, ráadásul a képességét se sokáig tudja már fenntartani. Behunyta  szemét, és önkéntelenül zuhant a föld felé. Lelkiekben már felkészült a kellemetlen találkozásra, és arra is, hogy talán ez lesz az utolsó, hogy padlót fog.
 Aztán a tűzcsóva nem állt el, s körülötte kődarabok pattogtak mindenfelé. Érezte az ütődést, a súrlódást, a halálos erőt, amivel a földbe döngölődött. Aztán öt másodperccel később újra ura volt mozgásának. Felült, és körül nézett. Nem messze előtte a társai alkottak sorfalat.
 - Élsz még Balti?! - kiáltott hátra Sladenar. - Nagyon remélem hogy nem azért verekedtük magunkat idáig, hogy megnézzünk kimúlni Baltar!
 - Még mozgok! - kiáltotta vissza. Érezte, hogy ereje végére ért, így örült, hogy egyáltalán még fel tudott ülni. Tekintete a hatalmas démonra szegeződött, aminek szeme már fénytelen volt, s most lomhán dőlt hátrafelé a kapura, amelyiken átbújt. Majd összetörte. - Siker - suttogta, mielőtt megint hátradőlt volna, hogy elnyújtózzon a kemény kövön, de meglepetésére egy puha ölbe érkezett. Feltekintve Rouge rózsaszín tincseit látta. A sötétben eltakarták a lány arcát.
 - Igen - suttogta a lány is. Aztán pofon csapta, hogy Krohn csillagokat látott. - Te teljesen megzakkantál? Meg is halhattál volna.
 - De nem haltam - mosolygott a pofon ellenére a fiú felfelé. - Hála neked. Köszönöm.
 Kapta a másik oldalról a párját.
 - Talpra tudsz állni? - kérdezte Rouge.
 - Segíts, és alávetem magam akaratának nagyasszony. - Megjegyzéséét ezúttal nem kapott pofont, inkább a lány ülésig  húzta, s magához szorította. Kicsit fulladt, de nem szólt egy szót sem a fiú.
 - Aggódtam érted te rohadék. Úgyhogy ilyet még egyszer ne tegyél velem jó?
 Választ már nem kapott, mert Baltar elájult a kimerültségtől, és a levegőhiánytól. Karazard  egyértelmű parancsba adta neki a biztonságba helyezését, míg ők "feltakarítanak utána", tehát úgy döntött, hogy elvonszolja Sallyhez. Csak mikor megemelte a fiút, akkor vette észre, hogy a hátába egy morken végtagja van törve. Talán még se olyan tökéletes, mosolygott, aztán hirtelen döbbent rá, hogy az nem jó jel, ha az ott van, mert az vérezni fog, így minél hamarabb el kell távolítani onnan.


 - Tehát azt mondod, hogy csak egy maradt életben két nappal ez előtt? - kérdezte Karazard. Meglepte, hogy egy is meg tudott lógni a farkaskölyök elől a Pusztítás Rózsái közül, de nem firtatta a dolgot. - A másik öt?
 - Hármat elpörköltem rekviemmel. A másik kettőt meg átszúrtam egy-egy kaszával.
 - Aztán? - kérdett a spártai.
 - Idézett a  Gyűlölet könyvéből, és azon filozofálgattunk, meg hogy mennyire nagy királyság lenne bejárni dimenziókat és világokat, elpusztítva azokat. Nemigen kértem belőle.
 - Hmmm - gondolkozott el a spártai. Ketten voltak a szobában, de jól tudta, hogy a többiek az ajtóra tapasztott füllel hallgatóznak. Aztán végül úgy döntött, hogy mégis elmondja, hadd hallják azok is. - A kerülők tudod honnan kapták ezt az általános gyűjtőnevet? - Krohn csak ingatta a fejét. - A világok között egy üres dimenzió van, ami kemény fallal választja el azokat egymástól. Ők képesek ezt a falat valahogy megkerülni. Nem tudni, hogy az őket irányító démonok miatt-e vagy sem, de képesek rá.
 - Értem. Tehát ezek a mocskok ha meguntak mivelünk packázni, csak úgy keresnek egy másik világot, és azt támadják meg?
 - Akár. - Feszengett, nem akarta most elmondani. - Apád haláláról is kérdeztél mindenkit ugye?
 - Igen. De senki nem adott választ, csak annyit, hogy Elrannal az oldalán halt meg, miközben Kaidannal küzdöttek. Anyu és te viszont többet tudtok erről az egészről, mint mások. Látszik a szemeteken. Elég érettnek találtattam rá hogy elmeséld?
 Karazard bólintott, s elmondta, mit láttak, mikor bementek abba a terembe. Kaidan ki volt fordulva magából, elméjét félig már egy démon irányította, szemben a sérült apjával, és a Novára készülő nagybátyjával. Aztán kiszállt a tetőn lyukat hagyva, de még látta, ahogy Kai a testével védi öccsét, győzelemittas vigyorral a képén, azzal a jellegzetes Kairen Krohn, a tusázó mosollyal, ami az elborult elmebetegségekre utal. Aztán a fényes robbanás, ami mindent beborított, és a két ereklye, amik most mindketten a fiú tulajdonát képezte. A lélekkő, és a rúnakard maradványai.
 - Elran és Kairen... - kezdte a harcos, mintha könnyekkel küszködött volna. - Nos ők ketten voltak a legerősebbek. Túltettek mindenkin míg te nem érkeztél. Te erősebb vagy mint apád, okosabb mint a nagybátyád, és mindkettejük harcérzékét magasan felülmúlod. Ezt mindig is tudta anyád is, Sento is, és én is. Mikor néha rád nézek mindig egyiküket látom. Úgyhogy Baltar. Mint San Sorrow kószáinak a vezetője, felszólítalak, hogy állítsd össze az új csapatodat mint csapatvezér, és azzal folytasd a jelenlegi küldetésed.
 A fiú habozni látszott. Sokkolta az egész. De emlékezett még a szavakra: a csapat megvéd téged, ahogy te őket; együtt elérhettek olyan dolgokat, amiket egyedül talán soha.
 - Sladenar Katarn! Sally Long! Baldrik Yensen! Katarina Amaresu! Rouge J.D.! - sorolta a neveket, mire azok bejöttek. - Mivel mindent hallottatok úgyis, egyetlen kérdésem van hozzátok. Hajlandóak vagytok elfogadni engem mint vezetőtök, és egy csapat címe alatt mellettem harcolni San Sorrow kószái között?
 Slade, Sally, Baldrik, és még Kata is boldogan, örömmel telve kiáltották, hogy igen. Rouge viszont elsőre talán megilletődött, lépett kettőt hátra, majd kifordult volna, de Baltar már ott volt, megragadta a karját, megpördítette, majd magához húzta.
 - Közénk tartozol. A minapi cselekedeteddel mindent bizonyítottál amit bizonyítanod kellett. - Slade rosszalló pillantását csak ő láthatta, mert a lány háttal volt neki, de Baltar egy éles válaszpillantással elrendezte, mire csak egy "Hát legyen" szemforgatás volt a válasz. - Elfogadod? A kedvemért... - suttogta az utolsó két mondatot úgy, hogy csak a lány hallhassa.
 - Te hülye - suttogta vissza az. - De meg ne halj.
 - És ím, hivatalosan is ti lettetek az új, a Négyes Csapat, San Sorrow negyedik legerősebb csapata - jelentette be ünnepélyes hangon Karazard. Soha új csapat nem került ennyire magasra, és soha nem állt ennyire fiatal felhozatalból, hiszen Sladenaron kívül senki se lehetett volna még kósza. De érezte, hogy döntése helyes, és hogy ennek így kell lennie a helyzetre való tekintettel is.

Baltar - 8. fejezet

 Csendes volt az éjszaka. A homokvihar mintha meg se jelent volna, az  emberek a napot úgy élték tovább, ami kicsit meglepte a kószákat, bár gyorsan túl tették ők is magukat rajta. Némán járkáltak az őrök, az ivók voltak csak hangosak. Furcsa szokás  volt minden egyes hasonló jelenség után ünnepelni, de Karazard é lvezte a helyzetet.
 Nem úgy Rouge. Szégyellte magát, amiért megverte Baltart az arénában, bár semmi oka nem lehetett rá: tiszta és fair küzdelemben kerekedett felül rajta. Mégis ette magát miatta, s mikor a spártai ezt észre vette, odaült mellé.
 - Mi baj? - kérdezte gyengéden.
 - Csak a minapiakon gondolkodok. Emlékeim szerint Krohn sokkal barátságosabb volt, és a képességei és jóval szélesebb körűek voltak. Nem értem miért nyerhettem ellene. Nem érdemeltem meg a győzelmet. - Üres tekintettel bámulta az italát, s inkább egy cigiért nyúlt, s rágyújtott. - Úgy értem - folytatta, mikor Stein csendben figyelt -, hogy könnyűszerrel felül kellett volna kerekednie rajtam, és mégis én győztem.
 - Nos - mondta Kar egységnyi csend után -, a kicsi köcsögnek senki se tudja mi járhat a fejében. Az viszont igaz, hogy nem  vetett be mindent, amit tudott. - Elgondolkozott, a hatást figyelte a lány arcán. Nem volt reakció, így folytatta: - A passzív képessége által bármilyen képességet használhat, amit látott és hallotta a nevét. Így Katarina aegisét, az én égszakadásom, vagy a sötétebb a feketénélt. Csak a saját képességeire próbált támaszkodni, abból is inkább csak egyre: a naptörésre, mellyel előre látta a mozdulataid egy pár másodperccel, mielőtt azok megtörténtek volna. A többit nem lett volna értelme  használnia, a harc természetéből adódóan, kivéve a rekviemet, de az túl brutális és pusztító ahhoz, hogy csak úgy egy párbaj kedvéért elsüsse.
 - A mindent elpusztító orkán... - hümmögött J.D.
 - Tudsz róla? - hitetlenkedett Stein. Nem tudta elképzelni, honnan.
 - Két dolog miatt tartottak maguk mellett - mutatta fel öklét a lány. - Az  egyik - nyújtotta ki középső ujját incselkedésként a Karazard mögött érkező Krohnnak -, képességem a sztázis. Öt teljes másodpercre az alany, akire rábocsájtom képtelen támadni, igaz, hogy ezáltal őt se lehet. Öt másodperc teljes sérthetetlenség, és teljes bénultság. - A Krohn fiú ezt még nem hallhatta, csak a  végére ért oda az asztalhoz és huppant le Rougeval szemben. - A másik a passzív képességeim, ami annyiból áll, hogy ha ránézek valakire, a tudatomba ég minden képességük és a pontos működésük.
 Karazard lekevert egy nyakast Baltarnak csak úgy hobbiból, aki erre bordán könyökölte.
 - Ennél fogva - folytatta -, mikor ránéztem Baltarra minden egyes képesség amit valaha használt belém égett, és mikor látta az enyémeket, kicsit rámijjesztett, hogy akár azokat is használhatná ellenem. Több mint ötven képesség... Egy olyan arzenál, ami ellen nem sokat tehetnék, és mégis győztem.
 - Mert a saját erőmmel akartam megküzdeni veled. De élveztem - mondta mosolyogva Baltar.
 - Hülye  vagy. A győzelem mindennél fontosabb. Az arénán kívül ami ha rád támad többnyire meg akar ölni, és meg is teszi, ha nem a képességeidtől telhetőleg a legjobban küzdesz ellene. - Megrovó volt, és mégis komikusnak érezte a helyzetet a lány. - Barom Baltar. Még alliterál is - vigyorgott.
 - Nos - kezdte lassan a fiú. - A valóság. Ami nem öl meg, az jobban teszi ha menekülőre fogja. És hidd, nehéz engem megölni.
 Rouge a szemét figyelte, az eszelős tekintet minden rezzenését. Elgondolkodott kicsit az aranyosságán, aztán gyorsan visszatért a valóságba.
 - Hogy te mennyire egy gyökér vagy Baltar. - Szólt hirtelen felháborodottsággal J.D., és felpattant, majd elviharzott az éjszakába.
 - Olyan vagy ezen a téren is mint apád - mondta Karazard elvetemült vigyorral. - Tökéletesen érted a nők nyelvét.
 - Na duguljál el - szólt enyhén dúltan a fiú, majd a lány után sietett.


 Az utcákon szokatlanul nagy volt a tömeg. Katarina épp Sladenarral járőrözött, s hangot is adott megfigyelésének, mire a fiú csak morgott valamit, majd némán sétáltak tovább. Bárkivel szívesebben lett volna most, mint a hatalmas kétkezest cipelő ifjúval, de ez volt a dolgok rendje a kószáknál, és ő próbált a lehető legjobban beilleszkedni. Nem mintha Sladenek bármi baja lett volna az egésszel, csak máshol járt a feje: történetesen ő is Baltar és Rouge összecsapásán agyalt. Tudta, hogy Baltar szándékosan veszített, tartva attól, hogy a lány és a többi között még bármilyen kapcsolat fennállhat. Nem hibáztatta Baltar bizalmatlanságát, sőt ő maga talán még kétkedőbb volt, mint Krohn.
 Valaki levállalta Katát. Előtte ilyen sose fordult elő, mindig körültekintően elkerülték, nehogy a legkisebb konfrontációba is keveredjenek Ilmari katonáival. A lánynak jól esett a Baltar nyújtotta szabadság, ugyanakkor rosszul esett, hogy az emerek milyen könnyen elpártoltak tőle csak azért, mert már más körökben mozgott. Félt, ugyanakkor egyre bátrabb volt. Ez az ellentét pedig zavarta. Tudta, hogyha a kószák végeznek, elmennek, ő pedig valószínűleg itt marad. Nem akart maradni, hiszen az a kevés, amit látott a világukból teljességgel megbabonázta. A közvetlenség, a kötelékek, sőt még a halál mindennapossága is, aminek ellenére azok szemrebbenés nélkül vetették magukat a csatákba.
 Mintha egy varázsütésre, a farkaskölyök viharzott el a tetőkön nem messze tőlük.
 - Ezt meg mi lelte? - gondolkozott Slade. - Mindegy. Ha fontos lett volna ránk nézve is, tuti szól.
 Baltar viszont teljesen másfelé járt a gondolataiban. Emlékezett még arra, amit egyszer a mesterének mondott törött orráról, és pont ezért nem akarta, hogy a lány haragudjon rá, nem akarta megbántani. Valójában már egyből érzett valamit, amint az kicsomagolta magát a köpenyből a fogadóban. Könnyed volt, kellemes megjelenésű, és nem nézte elmebetegnek mint oly sokan mások, szeme pedig élettel és az az utáni vággyal volt tele. Ennek ellenére a világ minden kincséért se vallotta volna be az érzéseit, talán még magának sem.
 Lassan érte utol, de tudta hogy utána fog jönni. Valahogyan érezte. Úgy beszélt vele, ahogy, de vonzotta a stílusa és a bátorsága talán. A fekete, vállig érő haj, ami össze-vissza állt, talán még sosem látott fésűt, a kopottas zöld szemek amik valami elmebajt sugároztak, de valójában csak elveszettséget és egyedüllétet tükröztek, a tartás, ami egyszerre volt lezser, ugyanakkor bármire kész.
 Rouge észlelte a fiút, aki felzárkózott ugyan, de biztos távolságban maradt tőle. Úgy döntött, hogy játszik vele kicsit, és játékos mosollyal megfordulva hátralőtt néhány energiasugarat, amit az akrobatikus mozdulatokkal került el, de végig előrehaladva töretlen tempóban, ugyanazzal a mosollyal, ami az ő saját arcán is volt. Tehát belement a játékba.
 A fiú néhány tűzgolyót küldött az égbe a legkülönfélébb színekben, ami lenyűgözte a lányt, s hogy még érdekesebb legyen, ő is megidézte oda fel a gömbjeit. Az azt elkapó lövedékek a lövedék színeiben robbanva pompás tűzijátékot alkottak színes kavalkáddá változtatva az éjszakát, s őket magukat is.
 Aztán egyszerre felröppent Baltar a levegőbe, s kicsivel Rouge előtt landolt a tetőn, gondosan ügyelve arra,  hogy ezúttal ne szakítsa azt be maga alatt, mint mikor először használta élesben az égszakadást. A következő pillanatban már a lány előtt is volt, s a lendület amivel érkezett el is sodorta volna Rouget, ha nem lép oldalt, és buktatja fel Baltart, aki hosszasan csúszott a tetőn. Vérző orral állt fel a fiú, és valószínűleg megint eltört, mert ismét furán állt.
 - Jaj te balfasz - nevetett a lány. - Megint eltörted.
 - Te törted el - mondta gyerekes haraggal a srác. - Pontosabban miattad tört el - enyhült meg valamelyest, de még mindig ott volt benne a gyerekesség.
 Közelebb lépett a fiúhoz, s mintha a legtermészetesebb dolog lenne, fél karjával átölelte, másikat a mellkasára fektette, amin most csak egy könnyedd bőrmellény volt, az se összegombolva. Az is átölelte a derekát mindkét kézzel, majd mint aki csak erre a pillanatra várt, J.D. egyetlen mozdulattal felnyúlt a mellkasáról, és újra helyre tette a törött orrot egy hangos reccsenés kíséretében.
 Baltar rögtön elengedte, és odakapott, míg Rouge a térdét csapkodva nevetett rajta. Látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet, míg hirtelen hangos kongás rázta meg az éjszakát. Bamm! kiáltotta egy harang újra meg újra. Bamm!
 - Te maradj itt. Megjöttek.
 Krohn hadart, és Rouge nem tudta mire célozhat, aztán a felismerés, mint a villámcsapás érte.
 - NE! - kiáltott még utána, de a fiú már messze járt.


 A csata már nagyban bonyolódott, s az őröket ismét felváltották a kószák. Ez volt az első kerülő támadás, mióta Baltar és Katarina kiportolt a városból. Ezúttal sokkal nagyobb volumenűnek tűnt az  egész, jóval többen voltak, s nem csak morkenek és tarkenek jöttek csőstül, a látók száma is többszöröse volt, sőt még harszenek is voltak. Mind a négy eddig ismert faj képviseltette magát hatalmas tömegben, félő  volt,  hogy ezúttal talán az egész  városnak vége.
 Aztán megjelentek a kószák, akik módszeresen irtani kezdték őket. Baltar az élen két pengével a kezében - az  egyik az éjpenge volt -, sárkánydühvel irtotta őket. Utóbbi képességétől fegyverei lángoltak, s ha még csak felületi sérülést is okozott egy-egy szörnynek, az is  hatalmas károkat okozott belül. Kata a tőle megszokott elegáns kecsességgel irtotta őket, míg Slade is egy képességével küzdött, a nériusszal, minek hatására csapásai mintha kétszer jöttek volna egymás után: a levegőben ismét elhasított a csapás nyomán valami, alig egy másodperccel később.
 Karazard is kivette a részét, lándzsaerdeje ijesztően jól ritkította a szörnyeket. Baldrik és Sally foglalkozott a harszenekkel leginkább, mivel Sally meg tudta őket keresni és jelölni, hogy hol és merre haladnak, majd Baldrik a rengetés képességével szó szerint kirobbantotta őket a földből könnyű célpontot nyújtva onnantól kezdve bárkinek. Bár még egy-kettő így is visszaesett a földre, s gyorsan visszaásta magát a kemény kövek közé.
 Rouge később ért oda pár perccel, talán tízzel s már csak a kibontakozott, heves harcot vette észre. Tekintete Baltart kereste, s meglátta értelmét tegnapi szavainak. Mozgása kiszámított és tökéletesen irányított volt, ha körül állták egy-egy másolt képességgel könnyűszerrel változtatott a felálláson. Sajnos az is látszott rajta, hogy nagyon meghajtja magát ezzel, és már fárad. Nem különben a többi kósza sem, akik küzdöttek de ők kevésbé tűntek fáradtnak. Viszont ellenük szólt az is, hogy nem öltek olyan gyorsan mint társuk.
 Amint ezeken a gondolatokon kapta magát a lány, szája elé kapta a kezét. Nem akart így gondolni azokra, akik befogadták maguk közé. Még ha a  joga meg is lett volna rá, de nem volt. Hirtelen határozta el magát, s gyorsan Baldrik közelébe férkőzött. Nem tudta, hogy hogy fogják fogadni, de mindenkit elküldött aki eddig a harszenekre vadászott, hogy segítsenek másokon. Meglepte, hogy hallgatnak rá. Nagyjából olyan magasságba a környékre gömböket idézett, amilyen magasra Baldrik küldte a dögöket, majd amint felröppent egy, máris záporozni kezdtek rá az  energialövedékek apró cafatokká tépve a csápos lényeket.
 Egy pillanatra a fiú megállt, aztán hálás és  bíztató mosolyjal az arcán folytatta, amit eddig csinált.
 Már több mint két órája küzdöttek, Sally ki is dőlt, de a kerülők ezúttal nem akartak fogyni. Karazard amikor csak tudott égszakadással látókat intézett el, majd lándzsaerdővel a körülötte álló egyéb dögöket, amik azonban csak özönlöttek és özönlöttek, míg végül a spártai megértette. Most nem csak beidézték őket ide, hanem a portált amin keresztül jöttek nyitva is tartották, biztosítva a folyamatos áramlásukat erre a világra. Tapasztalata pedig így közel negyven éves korára volt annyi, hogy tudja: nemsokára rosszabb dolgokkal is szembe kell nézniük, mint ezek.
 - Baltar! - kiáltott a fiú után, aki egy perccel később vérben fürödve, itt-ott talán meg is égve jelent meg mellette. Mikor egy lélegzetvételnyi szünethez jutottak elmondta neki a gyanúját. - És még valami. Nehogy meghalj nekem Kairen - mondta teljesen felhevülve, s csak miután már kiejtette a szavakat esett le neki, mit mondott. Megijedt,  hogy esetleg  hatással lesz a fiúra, de az nem adta jelét ilyesminek.


 - El fog jönni? - kérdezte az egyik kámzsás. - Renwent. El fog jönni? - kérdezte ismét, mikor elsőre nem felelt.
 - El fog jönni. - felelte a Renwent nevű. Biztos volt benne, hogy a farkaskölyök ismét tiszteletét teszi majd előttük, csakhogy akkor már késő lesz. - De már hiába jön majd el. Késő lesz.
 Tervük m egvalósulni látszott, és a bukás esélye igen kicsi volt. Darek mindig is ilyen aggodalmaskodó volt, nem rótta fel neki. Legszívesebben viszont megölte volna. Túl sokat járt a szája, és túl sokat kérdezett. A minap is mikor felemelte a hangját a Nagyúr előtt elfogta az érzés, hogy átvágja a torkát, aztán mégse tette.
 - Rouge árulása mennyiben módosítja a terveinket? - kérdezte egy mélyebb hangú társa, Jonathan Christopher.
 - Nem sokban Jayce. Rouge nem volt soha túlságosan elhivatott ügyünk érdekében, ezt a Nagyúr is tudja. Nem lepte meg igazán hogy nincs velünk, tehát számított rá. Talán része is volt a tervének. Ki tudhatja?
 Néma csend borult ismét rájuk, csak a csata zajai jutottak el hozzájuk. Sikolyok, csonkolások, egyéb zörejek - élvezetes zene hangjai számukra. Csuklyáikat talán még soha nem fedték fel egymás előtt, de mind tudták, hogy a többi most vigyorog, és élvezi a helyzetet, hogy a vér és  halál utáni szomjuk most valamelyest csillapulhat. Mesterük parancsára minden ellenségesen fellépő egyént el kell pusztítaniuk, s ha valakit a saját kezeikkel tehetnek el láb alól, mert érdemesnek találtatott rá, akkor a Pusztítás Rózsái boldogan tettek eleget a szerencsétlen vágyának.

Baltar - 7. rész

 A sivatag kellős közepén egy jégből épült palotában voltak. Szokatlan volt, mert állítólag a kerülők is a meleget szerették, és a démonok is, akik irányítják őket. Megvolt a kristálynak a maga rideg gyönyörűsége, ahogy a szobrok is egyszerre hatottak ijesztőnek és gyönyörűnek. Ha ember építette volna, valószínűleg bolondnak titulálják a tervezőt, és helyben kivégzik, amint előtárja ötleteit. Ám ezt varázslattal emelték, a jég olyan kemény volt –vagy még erősebb-, mint Larvel jégmezőin.
 Hat mágus sétált harcosok, kerülők, és egyéb szörnyetegek között. Megálltak egy hatalmas, üres teremben, térdre borultak, s a vezéregyén szólt:
 - Nagyuram. Immáron bizonyos, hogy a kószák idejöttek. Az is, hogy Kaidan vére itt van. És nem a mi oldalunkon. – Hangjában enyhe félelem csengett. – Nem tudtuk megállítani őket. Sokkal erősebbek mint elsőre gondoltuk.
 Váratlanul tűz lobbant, s egy hatalmas démon jelent meg a teremben. Emberinek a legkevésbé se volt nevezhető, maximum annyiban, hogy két lábon járt és két karja volt. Démoni szarvai dárdákként meredeztek felfelé, szárnyai rojtosak voltak. Testét nem fedte bőr, így látszottak izomszövetei, amik sodrott acélkötelekre emlékeztettek, és számos volt belőlük. Magasabb volt mint egy jól fejlett ember, úgy fél méterrel.
 - Valóban számítottunk erre az eshetőségre – hangja nyugodt volt, mélyen döngő, szinte beleremegtek a falak. – Az ifjú Krohn jelent azonban csak veszélyt ránk. El kell intézni.
 - Nagyuram, ahogy óhajtod. Ám kérlek: bocsáss rendelkezésünkre több erőt, hogy képesek legyünk rá.
 A démon egy pillanatig gondolkodni látszott, majd bal mutatóujját felemelte –jobbjában gigászi, kétélű fejsze pihent -, s abból lassan egy lágy, vöröses fénysugár kúszott a mágusok felé. Hozzájuk érve azok felordítottak, majd kicsivel később, mikor elaludt a fény, szemükben vad tűz lobogott.
 - Ennyinek elégnek kell lennie – dörögte a démon. – Ne merjetek úgy visszajönni, hogy csalódást kell okoznotok.
 - És mi legyen a lánnyal, aki elhagyott minket Nagyuram? - kérdezte tétován az egyik.
 - Vele még terveim vannak. De ha melléjük állt, ne kegyelmezzetek. Most pedig menjetek! - dörrent a démon, s azok félelemmel telve, szinte menekülve hagyták el a termet.


  - Szóval ezért hagytad ott őket? - húzta fel a szemöldökét Karazard a mese végén. Lenézett Baltarra, aki az asztalra hajtott fejjel aludt. Elvigyorodott, majd jól nyakon húzta a fiút. - Mit is mondott Rouge? Miért hagyta ott őket?
 - Nyeleshús? - kérdezte kábán a fiú. Látszott rajta, hogy a minapi rosszullét még nem múlt el teljesen és amiatt ilyen kába. Kapott még egy nyakast.
 - Ha fáradt vagy takarodj aludni kölyök.
 - Dugulj el - vágott az vissza. - Rouge. Milyen információkkal tudsz szolgálni?
 - Nem sok dologgal - felelte az tétován. Hangja dallamos volt mint egy kedves lantjáték. - Annyi biztos, hogy tudták eleve, hogy itt vannak erősebbek is azoknál az őröknél, de nem rátok számítottak. Aznap este mikor bekapcsolódtatok ti is a harcokba meglepődött Yeref. A csapatunk vezére. Vele beszéltél a sivatagban - nézett Baltarra. - A palota speciális katonáit akartuk előugrasztani,  hogy felmérhessük erejüket.
 - Nyugodt lehetsz - szólt lassan Krohn. - Sokkal több problémát jelentünk mi, mint egész Gileád együtt  véve. - Újabb nyakas.  - Abbahagynád? - nézett mesterére.
 - Jól esik - mondta az még egyet lekeverve a fiú tarkójára, aki ezúttal le is fejelte az asztalt. Orrából lassan folydogált a vér.
 Rouge elgondolkodva nézte, majd áthajolva az asztal felett hirtelen orrba öklözte a farkaskölyköt, akinek ezen behatásra orra visszaállt rendes helyére. Halk szitkozódás a pillanatnyi fájdalom miatt.
 - Na. Így már jól áll az orrod - mosolygott rá a lány, bár mikor észrevette a két kósza rideg arcát ahogy egymásra néznek, rá is ráfagyott a vigyor.
 - Meg, se, szólalj... - sziszegte Balti Steinnek. - És te most akkor mit akarsz? - fordult valamivel kedvesebben vissza J.D-hez. - Mit tervezel innen?
 - Hát, nem azért léptem le, hogy aztán karba tett kézzel nézzem miként végzi el a munkát más.
 - Segíteni akarsz nekünk - gondolkodott el Karazard valamin. - Amint el állt a vihar, szeretném látni mire vagy képes. Nem kell mondanod most semmit, holnap fogsz küzdeni egy kicsit Baltarral.
 A nap további részében bemutatták Rouget a többi kószának, de ügyeltek arra, hogy ne mondják el, hogy ő is a kerülők idézői közé tartozott a felesleges ellentétek elkerülése végett. Kedvesen fogadták, és képességeiről kérdezgették a lányt, de Karazard megkérte őket, hogy hanyagolják a témát, mert majd holnap úgyis megtudják ha Baltarral küzd majd.
 Másnap reggel először Ilmarinak mentek jelenteni a sivatagban történteket. Részletes beszámolót adott neki a fiú és Katarina, szóról szóra megegyezett minden egyes momentum.
 - Szóval elengedtétek a hat jelenlegi legveszélyesebb ellenségünket - Ilmari hangja dühös volt - a helyett, hogy megöltétek volna? Nem ezért hívtunk titeket ide kószák, és nem ezért kaptatok szabad mozgásteret.
 - Nem - felelte Baltar szenvtelenül. - Azért hagytuk életben őket,  hogy legközelebb elvezethessenek oda, ahol rejtőznek. Ha kiírtunk hatot, újabb hat fog a helyükre állni, és ugyanott vagyunk, ahol kezdtük ezt az egészet. Valamint megérkezett Karazard bácsi egy rokona Rouge is, így már mi is hatan vagyunk.
 - Nem heten? - kérdezte. - Ki nem kíván tovább harcolni közületek?
 - Karazard Stein - kezdte Kata, de bele folytották a szót.
 - Pont a legtapasztaltabb akarja kivenni a szabadságát?! - Ilmari szinte tombolt.
 - Aegis - mondta baltar, s testközelbe került a nagyúrral. Az őrök megindultak, ám a fiú megragadta a férfi ruháját, és kiemelte mire azok megálltak. - Jól figyelj rám. Karazard bá' csak megfigyelőként van itt. Nem is harcolhatna, ha nem láttam volna úgy, hogy egy kis mozgás jót tesz neki. De amennyiben nem tetszenek a módszereim, úgy akár el is hagyhatjuk Gileádot még ma. - Nem volt dühös Krohn hangja, éppen csak egy árnyalatni fenyegetést hordozott magában, de az éppen elég volt ahhoz, hogy alaposan rádörrentsen a vezetőre. - Nem vagyunk kötelesek megöletni magunkat érted, nyugodtan elmehetünk és hagyhatjuk a kerülőknek hogy elpusztítsák a te kis városkádat. - Kínos csend települt rájuk, s Balti letette amit eddig a kezében tartott. Leugrott az emelvényről, s kifelé indult. - Jól jegyezd meg - mondta halkan -, hogy jelenleg rajtunk áll vagy bukik ez az egész. - Néhány őr fegyvert szegezett rá, ahogy az ajtóhoz próbált menni Katarinával a nyomában. - Jó ötletnek tartjátok fiúk? - kérdezte árnyalatnyi gonoszsággal a hangjában. A fegyvereket leengedték, s szabad távozásuk volt.


 Az arénában már várták őket, Katarina elfoglalta a helyét a többi kósza mellett. Ezúttal többen is voltak, mert Karazard meghirdettette a bunyót a kószák vezére, és az "unokahúga" között. Baltar beöltözött. Bőrcsizma, bőrnadrág, bekötött alkarok, meztelen felsőtest, csak a kardtok szíjai és a fegyver a hátán volt rajta felül. Egyenes haja fekete acélként csillogott a nappali fényben.
 Rouge ugyan azt a ruhát viselte, amiben érkezett. Felül a hamuszürke pólót viselte, alul a lila nadrágot csizmával. Nem volt nála semmilyen fegyver.
 - Sok hűhó - nézett körbe az összegyűlt tömegen. - A semmiért...
 - Valóban - helyeselt a fiú. - Hé Rouge adjak egy kis előnyt? Az első találatot simán beviheted - vigyorgott.
 - Ó, nem lesz arra szükség - vigyorodott el ugyan úgy az is.
 Aztán megszólalt a jelzés a harc kezdetét hirdetve  Baltar elrugaszkodott, egyenesen a lány felé tartott. Az utolsó pillanatban kicsit oldalra lépett, hogy alkarjával taglózhassa le, de a lány lement spárgába s hagyatéknak egy gyomorütést adott, amiben annyi erő volt, hogy nemcsak hogy fennakadt rajta a fiú, de még  hátra is lökődött majdnem annyira, mint ahonnan indult.
 Baltar beteg tekintettel állt fel. Küzdőállást vett fel, s intett Rougenak, hogy most ő jöhet. A lány azonban nem mozdult, kezei hajszínéhez hasonló árnyalatban felragyogtak, s energia lövedékek indultak meg nem elenyésző sebességgel a fiú felé. Meghökkenve kezdett el táncolni az, s ugrált jobbra-balra akár egy cirkuszi majom. Aztán bekapta a második találatot is, ami csúnya égett foltot hagyott maga után a mellkasán. Bármikor közel kerülhetett volna a másik feléhez, rengeteg képesség állt a rendelkezésére ehhez, de a sajátjaival akart megküzdeni vele.
 Rouge leállt. Lassan járt a szája, mintha  csak suttogna. Vörös gömbk jelentek meg az egész harctéren, nehezítve Krohn dolgát. Kíváncsiságból megbökte az egyiket, mire az hatalmasat robbanva a falhoz kente.
 - Krohnnak nem áll jól a szénája - jegyezte meg Slade a lelátón. - Nem értem miért nem használja egyetlen képességét  sem.
 Közben Baltar már újra megindult Rouge felé, cikázva a gömbök között, kerülgetve a lány lövéseit, és gondosan ügyelve arra is, hogy a robbanásokat elkerülje - vagy legalábbis nagyjából elkerülje -, amiket a lövedéket okoztak belecsapódva a gömbökbe.
 - Csak játszik még - mondta Katarina. Kérdő tekintetek fordultak rá. - Nem látjátok? Nem használt még semmilyen képességet sem, nemhogy egy másoltat, még sjaátot sem.
 - Ami azt illeti igen. A naptörést folyamatosan bekapcsolva tartja, azért kerülgeti ilyen jól a lövéseket - magyarázta  Karazard. - Azzal pedig két-három másodpercre előre látja az ellenfele lépését. Vagy csak játszik még vele, vagy annyira hülye, hogy saját képességekkel akarja lerendezni. 
 A fiatalokban egyszerre villant fel a hatalmas tűzorkán, ami üvegessé égette a homokot, és elporlasztotta Akhadazamot. Aztán arra gondoltak, hogy vajon beveti-e majd Rouge ellen is a képességet.
 - Ami érdekes, hogy Rouge a lehető legjobb ellenfél Baltarnak, mivel távolsági képességekkel rendelkezik, és nézzétek ezt a védelmet - mutatott a gömbökre. - Tudatosan azokat célozza, még csak eszébe se jut azt az ütődöttet lőni.
 - Miért kérted akkor ezt a harcot Kar bá? - kérdezte Baldrik. - Te tudtad hogy J.D. valami hasonló harcstílust képviselhet, amint megláttad, hogy fegyvertelen. Mégis belevitted Baltit ebbe.
 - A harc során hamarabb kerülnek közel egymáshoz, közelebb mint bármi mással kerülhetnének. - Élt még benne jócskán az, amikor Kairen és Elise azon a bizonyos tetőn verekedtek először, aztán hogy mennyire közel kerültek rögtön egymáshoz. - Nézzétek őket.
 És valóban, az a kettő mosolygott, kacarászott, miközben játszották sajátos játékukat. Baltar egyre közelebb került, Rouge pedig úgy próbált egyre intenzívebben nyomást gyakorolni rá a robbantásokkal. Aztán egyszer csak testközelbe került a lányhoz, s amikor rá akart ugrani, akkor szimplán csak átszállt rajta. Meglepődött igaz, de még a levegőben túltette magát rajta, így mikor földet ért egyből ugrott vissza a lányra, s ezúttal el is kapta a földre sodorva azt. Egymás karjaiban hemperegtek és kacagtak.
 A tömegen érdekes moraj futott végig, de élvezték a csatát.
 - Slade van kedved fogadni? - kérdezte Karazard.
 - Száz arany Baltira. - Az előtt akarta lefoglalni a fiút, mielőtt más teszi meg, hogy  biztosítsa a győzelmét.
 - Tartom - mondta gonosz vigyorral Karazard, továbbra is Kairen és Elise csatáján merengve.
 A kézitusa is Rouge erősségei közé tartozhatott, mert meglepően jó volt benne. Mozdulatai sokkal finomabbak, elegánsabbak voltak mint Krohnéi. Azok nélkülöztek mindenféle eleganciát és finomságot, de el kellett ismerni, hogy a hatásosságuk kétségtelen. Fordított kettőt a lányon, úgy hogy az az ölelésébe került háttal neki. Súgott valamit a fülébe, s nyomott egy puszit  az arcára. A tömeg kurjongatott, majd tombolt a kacagástól, mikor Rouge válasza megérkezett Baltar atrocitására  lába fellendült, s a vállán nyugvó fejet telibe kapta. Aztán elölről kezdődött az egész fogócskázás, de látszott mindkét félen, hogy már kezdenek fáradni.
 Baltar egyszer csak megállt, Rouge vele szemben. Lihegtek, izzadtságban fürödtek, horzsolások, karcolások voltak mindkettejükön. Krohn leemelte a kardot a hátáról. Érdekes küzdőállásba állt, s várta mit lép rá a lány. A válaszként jött hirtelen sebességgel indított támadás nem lepte meg a fiút. Várt, készen mindenre. Legalábbis azt hitte. J.D. ugyanis végig elől tartotta a testsúlyát, előre is hajol, hogy még nagyobb lendületet szerezzen magának, ám az utolsó pillanatban elrugaszkodott, s a levegőben megpördülve mint egy szigony csapódott két talppal a fiú mellkasába akit a löket egészen a falig küldött.
 Mikor eloszlott a por amit a becsapódás kavart, az alélt farkaskölyök ült ott, kezével továbbra is görcsösen szorítva a kardot. Rouge odament hozzá, s a vállára vette az ébredezőt, úgy ballagtak ki együtt, mosolyogva.
 - Azt hiszem jössz száz arannyal Slade - mondta a spártai.
 - Honnan tudta, hogy ez lesz a vége? - kérdett közbe Sally. - Úgy értem tudja mennyire erős Baltar, simán nyerhette volna ezt a harcot is.
 - Baltar képességei gyilkolásra vannak kitalálva, nem  békés párbajozgatásra. Gondoljatok csak ele a rekviembe. Emlékeztek még mekkora pusztítást vitt véghez ugye?
 - Értjük - mondta Slade kelletlenül átnyújtva a pénzes zacskót mesterüknek.
 - Menjünk, pihenjünk le. Egy ilyen szórakoztató mérkőzés után mindig megéhezek azután meg elálmosodok - javasolta Stein, s el is indultak dolgukra.

Black Jack

Akkor, ismételten egy személyi jellegű bejegyzés. Igen, tegnap azaz 2013. januárjának 4. napján volt a születésnapom, a 21. Innen is ered a címe a bejegyzésnek, hogy black jack (Ezt mondjuk egy jóbarátomnál láttam, szóval kivételesen nem valami eredeti gyökérséggel állok elétek.).

Lássuk is a mai napom. Reggel apa keltett 6kor, és 10 perccel később háromnegyed hétkor úgy döntöttem, hogy a fél 8as buszig még 10 perc belefér, így fel is keltem 7:10kor... Ezt követően zökkenőmentesen ment a nap, míg az egyik osztálytársam be nem köpte, hogy egy napon van a születésnapunk, azaz 4-én. Na innentől megindult viszonylagosan fészen az üzenőfali bejegyzések áradata. Ezúttal egész napra lőttem ki hogy mutassa az eseményt, nem óránként válogattam, és meglepően kevesen írtak. Ami igazán jól esett, az a 2 sms volt amit kaptam. Az egyiket Yuuki-tól, egy hozzám istentelenül közel álló személytől, a másikat Sipitől, egy volt középsulis osztálytársamtól. 
Yuuki-é pont akkor érkezett, mikor vállalat-gazdaságtanból pótló zh-t írtam, és érdekes volt, mikor a telefonom elkezdet vinnyogni. Ha valaki ismeri a Worms játékot biztosan tudja, hogy miként kiabálták, hogy "FEDEZÉKBEEE!!!". Na nekem ez szólalt meg. A tanár - naná -, rögtön megkérdezte mi volt ez, nemes egyszerűséggel válaszolván ennyit mondtam: "A gyomrom korog." Természetesen jött a nagy nevetés.
Na, az árulás után persze az osztályom és még pár ember részéről megindult a boldog szülinapozás, aminek kurvára nem örültem. Nem izgatott végül is, ahogy más se nagyon szokott.
Itthon aztán megint jól benyeltem, mert ha anyám nem beszél öcsémmel, hogy Ádám 6-án megy vissza most vasárnap a koliba, akkor a tavalyitól eltérően nem csak anyám felejti el a szülinapom, hanem apámon kívül mindenki más a családban. Well played mates.
Délután kényelmesen olvasgattam. Mi mást tettem volna, mikor mindenki másnak fontosabb volt játszani meg fasztuggyamitcsinálni, minthogy javíthassam/befejezhessem esetleg a beadandóm, ami hétfőre kell. Whatever. Baylife.
Estére aztán hívott az egyik legrégebbi, és legjobb barátom, Peti, hogy megyünk inni, apelláta nincs. Jól is esett az ágyas barack, a ruszki - tényleg orosz!!!!!!!!!!!!! - pezsgő, meg a tudom is én még mi. Szóval jól el voltunk a srácokkal, ahogy szoktunk is. Az ivás közepén természetesen anyámnak fel kellett hívnia, hogy próbáljak meg nem berúgni - persze, én antialkoholista vagyok, naná... -, mert  holnap a barátnője kedvéért be kéne menni a városba (Nagydobos ugyebár falu, és az itteni boltokban nincs láncfűrész alkatrész én meg bérlettel ingyen utazgatok...). Rábólintottam, aztán ittam tovább.
Végül valamikor 1 óra után értem haza spicces állapotban, azon gondolkodva, hogy mit valljak meg és mit nem, az egyetlen kibaszott embernek, akivel hajlandó vagyok ilyenkor még kedélyesen és minden további nélkül társalogni, aki miatt még feljárok msn-re.
Naszóval ilyen volt a 2013-as januári szülinapom, ami kicsit átnyúlt már 5-ébe is, amikor is 6kor kelnem kell megint a változatosság kedvéért egy kibaszott szombati napon. FUCK THIS!
Kit mennyire érdekel, kit nem, fuck you az én blogom, arról írok, amiről akarok, és ezt ismételten megosztom veletek. Eme nemes napot.

Baltar - 6. rész

Na mindenki nagy örömére, és az egyfős többség kedvéért befejezvén végleg Alen történetét újra Baltart írok. Egyszer már kikerült egy 6. rész igaz, de úgy döntöttem, hogy változtatok a dolgon, és kicsit átformálom a történetvezetést. Más ötleteim kerekedtek, és másfelé akarom terelni az egészet, azóta megváltozott sok minden, így a történet is, ami megformálódott még anno bennem. Nem is húzom tovább az időtöket: jó szórakozást.



 Tüzesen sütött le a sivatagi nap sugara. Mindenfelé dűnék, és por mutatta csak az arcát, oázist két napja nem láttak, így már fogytában volt a sebtében készített kulcsokban a vízkészlet.
 Baltar a barlang szájából nézte a sárga messzeséget, egészen addig, míg nem találkozott az ég kékjével. Katarina aludt, ő nem tudott. Le-le nézett a lányra. Egészen aranyosnak találta, mintha csak egy g yermek lett volna még. Tudta, hogy hazudtak neki arról,  hogy ő a legerősebb. Nyilvánvaló volt az Akadhazammal vívott párharc után, ám azt nem tudta, miért tartják titokban a dolgot, és hogy miért nem azokat vetik be a kerülők ellen.
 Visszafordult s az árnyékosabb helyre húzódván leült, majd hátradőlt Kata mellett.
 - Baltar - riadt a lány hangjára ütésre készen, de  egy pillanat alatt rendezte vonásait. - Lassan leszáll az est. Indulnunk kell.
 - Mennyi még?
 - Még úgy ez és még egy. Nincs már messze.
 Kata nem értette igazán miért érzi magát nyugodtnak a fiú mellett. Volt valami, ami biztonságot sugárzott belőle. Nézte a lezser, ugyanakkor mindenre kész tartást ahogy lépkedett előtte. A vállai megereszkedtek kicsit, talán csak azért mert egy ideje nem aludhatta ki rendesen magát. Nem volt egy izomkolosszus, ha nem feszítette meg izmait, nem is látszott mennyire acélosak, vagy egyáltalán hogy vannak. Kuncogott egy kicsit, mire a fiú hátra nézett, de gyors legyezgetéssel meggyőzte arról, hogy semmi olyan ami érdekelné. Bár biztos volt benne, hogy ez nem  így van. Tovább kalandoztak a gondolatai, amikor Baltar ismét megszólalt:
 - Vanna kebben a sivatagban  homoki szörnyek? - A kérdés hirtelen volt, így Katarina kicsit lefagyott, de a srác minden további nélkül folytatta: - Mert mintha előttünk a homok alatt mozogna valami.
 - Tudtommal igen, deee... azok csak nappal aktívak.
 - Ez mókás lesz - szólt még Balti, mielőtt nekilódult volna.


 Lassan négy nap telt el azóta, hogy a gyermek akit rá bíztak eltűnt minden nyom nélkül. Kezdett aggódni, bár tudta,  hogy van annyira eszes és tökös a fiú, hogy túléljen, ráadásul nem is volt egyedül. Vele volt egy lány, a helyiek közül, akire hallgatott is. Legalábbis tudta, hogy a fiú a számára kevésbé előnyös és ismeretlen terepen hajlékonyabb.
 - Még mindig nem jöttek meg - mondta lassan. A másik három gyerek ott állt mögötte, abban a hitben,  hogy vezérük még nem tud róluk, de ezek szerint tévedtek. - Katarina helybéli, biztosan kitalált valami módot, altar pedig remekül tájékozódik. Nem lesz  bajuk, simán visszatalálnak majd.
 - Én nem ez miatt aggódok - válaszolt Sladenar. - Hanem azok miatt, amik esetleg megtámadhatják őket. Semmilyen utánpótlás nem volt náluk, se víz, se étel. Naná hogy. Nem úgy készültek. - Utóbbiakat inkább csak magának jegyezte meg, mint társainak. - Fáradtak lehetnek és éhesek, még ha vizet találtak is egy oázisban vagy valami.
 - Nyugalom Slade - csitította Stein. - Visszajönnek. Bízz benne, és így lesz.
 - De hány darabban? - csatlakozott be Baldrik is.
 - Kata egyben. Baltar már nem annyira biztos - vigyorgott Karazard. A többiek nyugtázták a humoros kijelentést, nem vették észre a lehunyt szemek mögötti aggodalmat.
 Kicsivel később Edzésre volt hivatalos a lovaggal. A fiú messze a legerősebb volt, ezt izmos teste is jelezte, amik nem csak a méretükkel büszkélkedhettek, hanem fizikai erejükkel is. A pallost csak úgy lóbálta a fiú, mint gyermek a fakardot. Csapásai erősek voltak, a lándzsával nem mert már kiállni ellene. Könnyű szerrel törte volna el a nyelét annak ellenére, hogy az egyik legkiválóbb kovács készítette a kontinensen. Mégse bízott meg benne annyira, hogy azt használja, s Slade még amúgy se sokat edzett vele úgy, hogy kardot használt volna.
 Kerülték, hárították egymás támadásait. Csattogtak a pengék, valamint a pajzs. Stein meglepődésére a lovag bele mert menni a közelebbi harcokba is teljes tudatában annak, hogy páncélja miket bír ki és miket nem. Legtöbbször az alkarvédőjével hárított ilyenkor, de esélyt adott a spártainak, aki sokkal képzettebb volt a belharcban, hogy lökje, tapossa, rúgja. Ez volt az első alkalom, hogy Sladenar ennyire sokszor és ilyen sokáig ment volna bele ezekbe a belharcokba.
 - Karazard! - jött egy őr kiabálva. - Baltar és Katarina megérkezett!
 Meglepetésében a férfi megállt egy pillanatra, ami éppen elég volt a fiúnak, hogy irdatlanul fejbe verje a markolattal.
 - Bocsánat, bocsánat Karazard úr! - kezdett el Slade is kiabálni.
 Karazard erre csak elvigyorodott. Nem ez volt az első ilyen. Kairen, Elran, Elise, Viktória, Amina, Rien, és még számos kósza volt aki hasonló kihagyások miatt ilyet műveltek vele, nem beszélve Rufusról az erőművészről, akivel még most is rivalizáltak, igaz már kevésbé intenzíven mint régen.
 - Semmi baj Sladenar. - Hangja kedves és nyugodt volt, annak ellenére is, hogy fejéből lassaan és véknyan vér patakzott. - Ezt jól jegyezd meg, amit most tettél. Ha lehetőséged adatik lecsapni, csapj le, mert az ellenségeid sem fognak várni, hogy ismét fair legyen a küzdelem. Most pedig menjünk és kerítsük elő őket, mielőtt lelépnek pihenni.
 - Nem lenne jobb hagyni őket? - kérdett tétován a fiú.
 - Nem. Amíg frissek az emlékek sokkal értékesebbek és pontosabbak.
 Gyorsan érkeztek meg a keleti kapuhoz, és látták a távolban a két alakot, ki is tudták venni melyikük kicsoda. Katarinán nem látszott semmi sem, kényelmesen lépkedett, de figyelmét a fiúra összpontosította, látszott rajta. Vele ellentétben Baltar próbálta a szokásos lezser ám mindenre kész tartását mutatni, de látszott rajta, hogy valami nem stimmel. Bal karja meg volt ereszkedve, és sötéteb volt, semmint a nap barníthatta volna. Különös módon a páncélja is mintha sérült lett volna azon az oldalon.
 Lovak száguldottak el a spártai mellett, s alig pár percre rá már a teljes kószacsapat körülötte volt. Végigmérte mindkét érkezőt, s megállapította, hogy a fiú harcolt. Nem volt nehéz, mert a páncél tényleg sérült volt, bal karján pedig odaszáradt vér feketéllett. Azonban az is látszott rajta, hogy maximum egy napja történhetett az eset. Egyéb esetben már elkezdett volna lepattogni és kopni a száradt testnedv.
 - Meséljetek. Mi történt miután eltűntetek - mondta a szállásukon miután ettek és ittak eleget a fiatalok.
 - Hát, kiportoltunk azok után akik idehozták a kerülőket az éjszaka. Hat mágus. Túlerőben voltak, és nem is azért mentem utánuk hogy verekedjek. Meg katát sem akartam kockáztatni.
 - Értem. Sikerült megtudni tőlük valamit?
 - Nem. Amiért gyalogolni voltunk kénytelenek az azért volt, mert már nem volt elég erőm visszaportolni. Sajnos az igéket már elfelejtettem, úgyhogy erre ne is kérjetek többet. Amúgy se kellemes élmény... - jegyezte meg savanyúan, mint akinek hányingere támadt.
 - Egyébként békében utaztunk visszafelé - vette át a szót Kata, mikor látta hogy Baltar kicsit nehézkesen tudná most. - Egészen a múlt éjjelig. Éjjel közlekedtünk, hogy a nap ne szárítson annyira minket, és olyankor a sivatag nyugodtabb. Ellenben egy lény megtalált minket aznap éjjel pár társával. Harszen, ha jól emlékszek. Volt még néhány morken is, és ami miatt ez az ütődött így néz ki, az a miatt van, hogy nem hagyta hogy fedezzem és az utolsó pillanatban megjelenő morken erőteljest oldalba tessékelte.
 - Tehát nem csak Gileádban, hanem annak környékén is garázdálkodnak a dögök. Jobb ha tudjátok, hogy ismét készüln ek valamire. Eddig két, maximum három naponta jöttek. Ez már a negyedik éjszaka, hogy nem mutatkoznak.
 - Csak lassan bácsi - vágott közbe gyenge hangon Baltar. - Még közel sem vagyunk az adott időintervallumon. Éjfél még sehol sincs.
 - Na te csak dugulj el Baltar - torkollta le Sally. - Neked most le kell feküdnöd, és hagynod hogy megnézzelek. 
 - Mintha nem láttál volna még eleget - próbálkozott szarkasztikusan kifejezni magát a fiú, de hangja közel sem érte el a kellő szintet Ütés csattant, s Baltar ájultan hullott a földre. Baldrik állt mögötte, könyökével ütötte tarkón a srácot. Karazard és Sladenar elvigyorodott, a lányok kevésbé. A tettes felnyalábolta a földről az aléltat óvatosan, ügyelve a sérüléseire és a szobájába vitte, majd Sally vette át a helyét mellette, s elhagyta a szobát.
 Karazardnak kétsége sem támadt a felől, hogy Kairen fia lenne Baltar. Kinézetre is nagyon hasonlított, éppen valamivel hosszabb volt jelenleg a haja, arccsontja kevésbé karakteres, és valamivel mélyebben ülő szemek. Az orra azonban tökéletesen eltért, mert egyszer eltört, de nem volt hajlandó helyre rakatni a fiú, így az úgy maradt. Azt mondta, hogy "Majd az igazi helyre rakja." Elmosolyodott, s meghagyta Baldriknak, hogy ha már kiütötte a Krohn fiút, akkor őrködésre is kell legyen energiája, majd megdicsérte az okos tettért.


 Gileád homokviharban kelhetett. A mindent beborító por befurakodott szinte mindenhova, ahova csak tudott. Aznap minden program elmaradt, amit beterveztek a kószák, mert a szállásuk, a fogadó nem nyújtott elég teret számukra, valamint szétverni sem akarták. Javarészt beszélgetéssel és olvasással töltötték, esetleg fegyvereik, felszereléseik átnézésével.
 Sally és Slade további könyveket tanulmányoztak, amiket még nem olvastak, míg Karzard és Baldrik a földszinten iszogatott. Baltar a szobájában volt és az ablakban ülve bámulta a tomboló homokot, mint ahogy otthon szokta az esőt. Ez nem nyugtatta meg, nem segített neki gondolkodni, így jobbára üres tekintettel nézett ki a fejéből. Aztán gondolt egyet, lerohant, és a többiek kíváncsi, meglepett, vagy hitetlenkedő tekintete ellenére kivágta az ajtót, majd becsapta maga után.
 Nem volt biztos benne, hogy jól látta-e amit lát, de meg kellett győződnie róla. Futott, amerre azt látta, majd egy kereszteződésben körbenézett, és ellfordult. Nem volt kedvére ez a dolog, de ha valaki ilyen mocskos viharban ki mert merészkedni annak biztosan jó oka volt rá, minthogy bántott mindent a szemcsés időjárás. Az ő bőrét is marta, szemét alig bírta nyitva tartani még éppen résnyire is, s minden másodpercben pislogott szinte, nem beszélve arról a kellemetlen körülményről, ami a homoknak igen rossz szokása volt: hogy mindenhova beférkőzött.
 Újra körbe kellett néznie, és ismét nyomára akadt a követett személynek. Nem tudta ugyan eldönteni, hogy nő-e vagy férfi, de nem is érdekelte, mert ha elég bátor volt arra hogy ilyen időjárásban kint járkáljon, biztosan sántikált valamiben. Megszaporázta lépteit, s lassan, de biztosan közeledett hozzá.
 Homokszín ruha fedte egész testét, szóval továbbra sem tudta megállapítani a nemét, bár annyit tudott, hogy alkata olyasmi lehet, mint az övé. Utána próbált kiáltani, de szája egyből megtelt homokkal. Káromkodni akart, de csak az előbbi eredményt érte el ismét. Ettől még dühösebb lett, s tágra nyílt szemmel döngette meg mindkét öklét a mellkasán, remélve, hogy ezzel felhívja magára az idegen figyelmét. Így szeme is televerődött a durva szemcsékkel, bár célját elérte.
 Az alak megfordult. Minden amit látott belőle, az a zöld, élettel teli, és valamilyen oknál fogva igencsak vidám szemek. Valamint meg tudta állapítani, hogy nő, mert mellben picit nagyobb volt, mint egy férfinak kellett volna lennie.
 - Mit akarsz?! - kiáltott az idegen a sál mögül. - Ki vagy te?!
 Krohn jobb híjján a karját tartotta szája elé, és úgy válaszolt.
 - Báltar Krohn! Csak meg akarom tudni, hogy ilyen ítéletidőben mi a francot kereshet idekint bárki is! Ha volnál szíves és eljönnél velem a fogadóba, ahol megszálltunk, minden sokkal egyszerűbb lenne!
 - Legyen! mondta a nő pillanatnyi habozás után, s követni kezdte a fiút.
 Mikor visszaértek, mindenki furán tekintett rá, egyrészt mert meglátta az alakot a viharban az ablakból, másrészt mert volt olyan hülye hogy kimenjen utána, harmadrészt mert volt annyi szerencséje, hogy vissza is találjon, ráadásul egy idegennel. Nem faggatóztak sokat - nem rájuk tartozik, gondolták. Egyedül Karazard maradt a fiú mellett.
 A lány kibújt a ruhából, ami védte a homokvihartól. Derékig érő, rózsaszín haja volt. Meglepte, hogy nem lepte meg a kószákat, mert általában ezen az emberek meglepődtek. "Láttunk már furcsábbat is, és nem csak nőn." mondták. Zöld szeme szebb volt, mint a leggyönyörűbb jáde, amit valaha is láttak. Kicsi orra és keskeny szája volt, s az is rózsaszín. Arca kellően keskeny és arányos volt mindehhez. Felül egy hamuszürke pólót viselt, alul egy lila nadrágot. Fülén fülvédő szerű valami lógott, de látszott rajta, hogy más célt szolgál: fekete volt, fémes fényű. Oldalán körbe zöld csík futott a testhez közeli részén, úgy fél centire a lány fejétől, a maradék részét pedig egy holdszimbólum tette ki a lányéhoz hasonló árnyalatú rózsaszínnel.
 - Rouge vagyok - kezdte. - Rouge J.D., és azért jöttem, hogy a városban lévő kószákkal beszéljek. Fontos lenne, ha a vezérükkel is beszélhetnék. Úgy hallottam, hogy itt van ő is.
 - Mázlid van - mondta Baltar. - Én egyike vagyok azoknak a kószáknak. Ez itt csak egy helyi milícia - bökött Steinre. - Karazard Stein. Kicsit bugyuta, de a harcban megteszi a magáét. - Bokarúgás volt jutalma a megjegyzésért. - Mit szeretnél tőlünk?
 - Információm van a kerülőkről, és a démonról, aki vezeti őket. Kaidan teremtményéről.
 - Ó? Ez érdekes - kulcsolta össze kezeit Krohn az álla alatt. - Mesélj nekünk, honnan tudnál te olyan információt, amit mi nem?
 - Én lettem volna a hetedik mágus, azok között, akiket követtél. De mikor megláttam milyen erővel küzdötök a kerülők ellen, reménykedni kezdtem. Tudni illik, én soha nem akartam közéjük tartozni, csak ezt dobta az élet kockája számomra, és muszáj volt azokat a szörnyűségeket elkövetnem velük - hangja és teste is megremegett kicsit.
 - Nem hazudik kölyök - mondta a spártai. - Karazard Stein, a spártai. San Sorrow kószáinak vezetője. Az előbbi kis színjáték csak annyira szolgált, hogy megtudjuk hazudsz-e, vagy nem-e áll szándékodban valami más.
 - Nem mintha lett volna esélye rá... - morgott halkan a farkaskölyök, de vezére így is hallotta, s újabb bokán rúgás következett, ezúttal jóval erélyesebb.
 - Mesélj hát - kérte Karazard.