Baltar - 12. fejezet

A sivatag kegyes volt a kószákhoz: nem voltak forróak a nappalok és az éjszakák is inkább kellemesen langyosak voltak semmint fagyosak. A tábortüzek körül vegyesen ültek a csapatok beszélgetésbe elegyedve egymással teljesen hétköznapi dolgokról.

 Katarinát és Rouget lenyűgözte a természetesség, és valamilyen szintig meg is nyugtatta őket, hogy két nappal a harc előtt ennyire higgadta. Sőt, őket is minden további nélkül elfogadták annak ellenére, hogy semmit sem tudtak róluk - bár lehet, hogy ez Karazard hatása miatt volt. A lényegen nem változtatott: otthon érezték magukat közöttük, jobban mint eddig bárhol.

 Baltar minden este külön volt a tömegtől, s a csillagokat nézte, amik ezen az estén különösn jól látszottak. Páran róla beszélgettek, aggódtak érte. Egy ilyen beszélgetésbe csöppent bele Katarina is.

 - Nem is tudom - mondta Jatson az egyes csapatból. - Baltar mindig is furcsa jelenség volt. Már eleve az, hogy ennyi képesség felett rendelkezhet egyedülálló és még ki tudja mire képes. A requiem Cavalorn képessége volt, úgyhogy szerintem az is csak másolt képessége. Bár el kell ismernem hogy elég egyedi és pusztító.

 - De nem lesz baja ha túl sok másol képességet használ? - aggodalmaskodott Brogan. Bármennyire is ellenszenves volt a Krohnokkal szemben, azt el kellett ismerni, hogy mint kósza aggódott minden másik kószáért. Sőt, néha még másokért is. Pap léttére ugyanis eléggé zsugori volt, többnyire csak magával foglalkozott csapatán, a kettesen kívül. - Úgy értem nincs valami mellékhatása? Az utóbbi fél évben elég sokat hajszolta ezzel magát. Még neki is kell legyen egy határ amit már nem léphet át.

 - Nem tudom - mondta Kata. - Nem úgy tűnt mintha limitje lenne az erejének a testén kívül. Én arra lennék kíváncsi, hogy honnan tudta hogy a Pusztítás Rózsái Gileádba jönnek majd és pont Rougeért.

 - Baltar egy zseni - jelentette ki Brog, ami mindenkit meglepett, aki hallotta. - Mit néztek úgy? Lehet hogy nem kedvelem, de elismerem. Okos és remek érzéke van a harchoz és a stratégiákhoz. Szerintem számított arra hogy meg akarják majd zavarni a minapit - magyarázta. - És naná hogy Rouge, hiszen ő is a tagjuk volt. - Ezt a kijelentését nem bánta meg. Mindenki tudta, mindegy volt mennyire titkolták. De senki nem bánta. Mindenki szerette és tisztelte, pláne hogy meg is mentette egyszer Balti életét. - Ti nem a volt tagotokat próbálnátok visszacsábítani vagy árulásra kényszeríteni? Logikus dolog, de nem tudom hogy a kölyöknek ez hogy jutott eszébe pont a szülinapján.

 - Hát, tudták hogy akkor mindenki Baltarral lesz elfoglalva - kapcsolódott be Slade is. - Ezt a Krohn is tudta, szóval megkérte Baldrikot, hogy figyeljen oda jobban azon a napon, s amikor ő a legkisebb eltérést is jelezte, egyből a lány keresésére indult velünk együtt. A többit tudjátok. Zavarj meg egy nagy bulit, vagy akkor tegyél tönkre mindent sunyiban. Tipikus tolvaj taktika.

 - Oda kéne menni hozzá - merengett Kata kis csend után. - Olyan magányosnak látszik.

 - Hidd el, most nem sok embert engedne közel magához - szólt Slade ismét. - Elmélyült a gondolataiban, nem szereti ha ilyenkor zavarják. Mindenki aggódik érte amúgy, nem csak te Kata. De ez a mi Baltarunk. Tizenhat évesen magába pecsételtetett egy sárkányt mert a nála idősebb kószák nem merték. Pedig akkor még csak megfigyelőként volt kint. Ha ő nincs ott, akkor a falunak és környékének annyi amit Arrakh 'Nut terrorizált. Hamarabb lett ismert mint bárki más. Még Tíliel császár is küldött követeket hozzá, hogy csatlakozzon a testőrségéhez.

 - Igen? - hörrent Jatson. - Ennyire elterjedt a kölyök híre?

 - Igen - ült melléjük Karazard. - Baltar egyszerűen egy olyan jelenség, akit inkább a saját oldaladon akarsz tudni. Tíliel mindig is félt attól, hogy a kószák egyszer fellázadnak ellene, mert a huszonnégy csapatunk képes lenne az elitjét is fél óra alatt elpusztítani. Elég lenne Sento, vagy tudom is én. Baltarral egy olyan fegyverhez jutott volna, ami ellen még mi se nagyon vehetjük fel a versenyt.

 - A kovácsolt lelkek palotája - szisszent Rien, ahogy meglátta úti céljukat. - Bár mit is várhattunk volna Kaidan teremtményétől.

 Baltar csendben nézett le a lováról. Pár méterrel a többi kósza előtt volt, s az előttük lévő kruganokat szemlélte. Azok csatarendben álltak, s várták a támadást. Nagyjából négyszeres lehetett a túlerejük, bár ez nem izgatta a kószákat. Némán álltak a fiú mögött, s várták a parancsot a rohamra.

 - Rufus! - kiáltott a farkaskölyök az erőművész után. Az készséggel léptetett mellé. - Add az egyik fejszéd. - A fegyverek, amiket mostanában forgatott a harcos, így negyvenes éveinek derekán a régi fejszéjére emlékeztettek: hatalmasok, kétkezesek, és egyenként harminc kilógrammosak. Az erőművész - méltán nevéhez - mégis könnyűszerrel forgatta őket egy-egy kezében. Baltar leugrott a fegyverrel a lováról, s tett pár lépést előre. - Teemo. És bumeráng - suttogta a kölyök, majd körbefordulva eldobta a kruganok felé az eszközt. Az nem kis sebességgel pörögve-forogva hasította a levegőt, majd...

 A kruganok hullottak, soraik megtépázódtak az íven amin a fegyver végigjárt. Egy-egy harcos fejvesztve ugrott odébb, pengéjével átdöfve társát. Nem kis káosz keletkezett, de amint visszafelé indult meg a kétkezes harceszköz, rendeződtek és újra felálltak. Számuk így is, úgy is csökkent. Mikor visszatért az útnak indítóhoz a fegyver, az egy könnyed pördüléssel csillapítva a lendületét, kis port kavarva bár, de elkapta, s visszaadta a tulajának. Válaszul nyílvesszők kezdtek el záporozni a kószák felé.

 - Phyrexia - szólt a védekezés egyik legnagyobb mesterének a fiú, aki felugrott, karjait maga mellett hátrahúzta, s mellét kidüllesztette.

 - Süllyesztő! - kiáltott egy szót a gyors reagálású csapat harcosa. Egy védőfal jelent meg a hívó szóra, melybe a nyilak lelassultak, s az elől álló Krohn elé hullottak, éppen pár centivel. Ő mégis rezzenéstelen arccal állt.

 - Hatos csapat, Rouge és Sento - adta a következő utasítást a fiú. A kért hét fő előre lépett. - Adjatok nekik.

 Sento nem aprózta el. Míg a többiek apró lövedékeket és lánglabdákat küldtek - kinek mire tellett a képességeiből -, addig a lángöklű egyenesen a főnixet idézte meg, felvéve a jól ismert tartást. Mikor oldalra nézett, meglepve látta, hogy Baltar is ugyan úgy áll mint ő, meglepődött. Eddig messze az övé volt a legerősebb képesség Elran novája után pusztítás terén, és meglepődött kicsit hogy más is képes hasonló méretű rombolásra.

 A két főnix rendíthetetlenül repült a kruganok felé, akik szintén elkezdték képességeiket használni. Tűzgolyók és energiasugarak váltak semmivé, vagy indultak meg visszafelé, esetleg egyenesen tőlük a kószákra, de a végeredményen nem változtatott. Mire a két főnix felröppent, körül-belül már csak kétszeres túlerőben voltak a kószákkal szemben.

 - Barátaim! - szólt fennhangon újra a farkaskölyök, ezúttal mindenkihez, miután újra rendeződtek. - Kaidan egyik teremtménye és a szolgái az ellenfelünk! Nem azért jöttünk hogy túléljük, hanem hogy mindenáron elpusztítsuk nagyapám mocskos teremtményét! Hát rajta! Ha készen vagytok a halálra az oldalamon gyertek!

 Nekiindult futni a rendületlenül falanxban álló ellenség felé, mögötte pedig ki lovakon, ki pedig szintén futva nekiiramodott a kószák osztaga is. Az ütközet velük meglepő fordulatot vett, mikor a kerülők is becsatlakoztak. Előbb a harszenek csipkedték meg soraikat a kószáknak, bár őket könnyedén kerülgették, s vágták halomra. Majd a megjelenő tarkenek és morkenek rohantak nekik, még mielőtt elérték volna a kruganokat, végül a magasból látók ereszkedtek alá.

 Baltar és Karazard parancsokat kiabált mikor lélegzethez jutott, így sikerült újra átvenniük az irányítást a harctéren, s lassan, de biztosan megindult a kószák tömbje a kovácsolt lelkek palotája felé feltarthatatlanul, pusztítva mindent, ami az útjába került.

 Végül izzadtságban fürödve, páran talán kicsit fáradtan is de győztesen álltak a palota bejáratánál.

 - Veszteségeink? – kérdezte Baltar. Néma csend. – Mondjátok! – rivallt rá a többiekre. – Karazard. létszámellenőrzés majd jelentés. Tíz perced van.

 Kínos, aggódással teli tíz perc volt. Tudták, hogy nem úszták meg a kerülők rajtaütését, a kruganok azért álltak olyan magabiztosan előttük még miután megtépázták is őket. Tudták, hogy eleve esélytelen volt, hogy itt bárminemű veszteség nélkül diadalmaskodjanak, még mielőtt eljöttek volna. De senki nem gondolta volna, hogy több mint a fele odaveszik egy-egy csapatnak.

 - Baltar – mondta Kar a jelentéstétel végén. –A kerülőkre nem számíthattál – próbálta vigasztalni, ám az szavába vágott:

 - DE IGENIS KELLETT VOLNA A KURVA ÉLETBE! – tört ki a dühtől és elkeseredettségtől. Fejében egyre csak az járt, hogy családokat tett ezzel tönkre, hogy San Sorrowt gyászba borította. – SZÁMÍTANOM KELLETT VOLNA VALAMI ALJAS HÚZÁSRA KARAZARD! – térdre rogyott, de tartotta magát, nem sírt. – Menjetek – mondta halkan. – Menjetek vissza Gileádba. Ezt befejezem magamban.

 - Balti – guggolt mellé Rouge, s átölelte. – Elfelejted, hogy mi egy kibaszott csapat vagyunk – mondta könnyekkel teli szemmel. – Azért vagyunk, hogy együtt oldjuk meg a dolgokat. Sally és Baldrik és a többi kósza nem azért halt meg, mert te nem jó vezér lennél. Tudták hogy előfordulhat. Azért haltak meg, mert hittek a célban amit együtt akarunk elérni. – Az együtt szót megnyomta. Nem tudta elérte-e a kívánt hatást, de egy dologban biztos volt: hogy nem fogja a fiút itt hagyni. – Biztosíthatlak hogy Slade, Kata és én melletted maradunk ameddig csak kell.

 - Ahogy én is.

 - És én is!

 Ezt kiáltozta mindenki, kivéve Steint. Ő a palotát nézte. Larvel jutott eszébe, s az ott elszenvedett veszteségek, melyeknek mértéke körül-belül ehhez hasonló volt. Nem tudta elképzelni, hogy a kölyök ennyire jó lehetett, hogy sikerült ennyi veszteséggel megoldania a harcot. Még magában sem bízott ennyire, s az is megfordult a fejében, hogy Baltar parancsai nem egyszer az övéivel ellentétesek voltak, ám így utólag átgondolva ha őt követik társai, talán mindenki odaveszett volna.

 - Uraim és hölgyeim – kezdte a spártai. – Ez engem sajnos túlságosan is emlékeztet Larvelre. A különbség annyi, hogy itt most a sivatagban vagyunk. Akkor Kairen és Elran magában akart megküzdeni az ellenséggel, akit ugyan legyőztek, de mind nagyon jól tudjátok az árát annak a győzelemnek. Most együtt maradunk egészen addig, míg az utolsó is el nem bukik közülünk. Nem hagyjuk senkinek hogy magában járjon, többé sosem. Ez volt az, amit megfogadtuk barátaink halálakor. Hát kelj fel te kis görény és ne szánalmaskodj ott a földön, és fejezd be amit elkezdtél: vezess minket győzelemre.

 Csend borult rájuk. Győztesek voltak, de még csak egy csatát nyertek meg, nem a háborút. Tudták hogy már nincs sok hátra, hogy nemsokára vége lesz ennek a mészárlásnak is. Sokan közülük tudták Karazard miről beszél, hiszen sokan közülük is ott voltak a larveli zavargásoknál. Amikor végül Baltar erőt vett magán és felállt, mégis mindenki feszült figyelemmel várta a fejleményeket. Többen Kairen stílusú megnyilvánulást vártak, ráadásul a fiú rühellt másokat veszélybe sodorni. Rájöttek, ezen gondolkodott az éjszakákon mikor elhúzódott tőlük.

 - Nos – kezdte. – Ha már ilyen kedvesen megkértél bácsi – mondta -, nem tehetek mást, mint eleget teszek a kéréseiteknek. Valakinek muszáj levezetni ezt az egész küldetést, és ha más nem, hát akkor majd én. De ez után azonnal fel fog oszlani a négyes csapat. Vagy legalábbis én kilépek, szólózni fogok újra. Bárkinek ellenvetése van ez ellen, majd San Sorrowban megbeszélheti velem. Most más miatt vagyunk itt.

 Mosoly húzódott végig az arcokon: már most tudták, hogy Baltar úgyis marad a négyes csapattal. Túlságosan is aggódott értük ahhoz, hogy magukban engedje őket bárhová is, pláne ez után az eset után.

 - Hányan maradtunk? – kérdett a fiú.

 - Rouge, Kata, Slade, Sento, Brogan, Reyligh, Phyrexia, jómagam és te kölök – tett jelentést a spártai, s tudta a gyerek már készen áll egy tervvel.

 - Remek. Akkor haladjunk.