Baltar - 12. fejezet

A sivatag kegyes volt a kószákhoz: nem voltak forróak a nappalok és az éjszakák is inkább kellemesen langyosak voltak semmint fagyosak. A tábortüzek körül vegyesen ültek a csapatok beszélgetésbe elegyedve egymással teljesen hétköznapi dolgokról.

 Katarinát és Rouget lenyűgözte a természetesség, és valamilyen szintig meg is nyugtatta őket, hogy két nappal a harc előtt ennyire higgadta. Sőt, őket is minden további nélkül elfogadták annak ellenére, hogy semmit sem tudtak róluk - bár lehet, hogy ez Karazard hatása miatt volt. A lényegen nem változtatott: otthon érezték magukat közöttük, jobban mint eddig bárhol.

 Baltar minden este külön volt a tömegtől, s a csillagokat nézte, amik ezen az estén különösn jól látszottak. Páran róla beszélgettek, aggódtak érte. Egy ilyen beszélgetésbe csöppent bele Katarina is.

 - Nem is tudom - mondta Jatson az egyes csapatból. - Baltar mindig is furcsa jelenség volt. Már eleve az, hogy ennyi képesség felett rendelkezhet egyedülálló és még ki tudja mire képes. A requiem Cavalorn képessége volt, úgyhogy szerintem az is csak másolt képessége. Bár el kell ismernem hogy elég egyedi és pusztító.

 - De nem lesz baja ha túl sok másol képességet használ? - aggodalmaskodott Brogan. Bármennyire is ellenszenves volt a Krohnokkal szemben, azt el kellett ismerni, hogy mint kósza aggódott minden másik kószáért. Sőt, néha még másokért is. Pap léttére ugyanis eléggé zsugori volt, többnyire csak magával foglalkozott csapatán, a kettesen kívül. - Úgy értem nincs valami mellékhatása? Az utóbbi fél évben elég sokat hajszolta ezzel magát. Még neki is kell legyen egy határ amit már nem léphet át.

 - Nem tudom - mondta Kata. - Nem úgy tűnt mintha limitje lenne az erejének a testén kívül. Én arra lennék kíváncsi, hogy honnan tudta hogy a Pusztítás Rózsái Gileádba jönnek majd és pont Rougeért.

 - Baltar egy zseni - jelentette ki Brog, ami mindenkit meglepett, aki hallotta. - Mit néztek úgy? Lehet hogy nem kedvelem, de elismerem. Okos és remek érzéke van a harchoz és a stratégiákhoz. Szerintem számított arra hogy meg akarják majd zavarni a minapit - magyarázta. - És naná hogy Rouge, hiszen ő is a tagjuk volt. - Ezt a kijelentését nem bánta meg. Mindenki tudta, mindegy volt mennyire titkolták. De senki nem bánta. Mindenki szerette és tisztelte, pláne hogy meg is mentette egyszer Balti életét. - Ti nem a volt tagotokat próbálnátok visszacsábítani vagy árulásra kényszeríteni? Logikus dolog, de nem tudom hogy a kölyöknek ez hogy jutott eszébe pont a szülinapján.

 - Hát, tudták hogy akkor mindenki Baltarral lesz elfoglalva - kapcsolódott be Slade is. - Ezt a Krohn is tudta, szóval megkérte Baldrikot, hogy figyeljen oda jobban azon a napon, s amikor ő a legkisebb eltérést is jelezte, egyből a lány keresésére indult velünk együtt. A többit tudjátok. Zavarj meg egy nagy bulit, vagy akkor tegyél tönkre mindent sunyiban. Tipikus tolvaj taktika.

 - Oda kéne menni hozzá - merengett Kata kis csend után. - Olyan magányosnak látszik.

 - Hidd el, most nem sok embert engedne közel magához - szólt Slade ismét. - Elmélyült a gondolataiban, nem szereti ha ilyenkor zavarják. Mindenki aggódik érte amúgy, nem csak te Kata. De ez a mi Baltarunk. Tizenhat évesen magába pecsételtetett egy sárkányt mert a nála idősebb kószák nem merték. Pedig akkor még csak megfigyelőként volt kint. Ha ő nincs ott, akkor a falunak és környékének annyi amit Arrakh 'Nut terrorizált. Hamarabb lett ismert mint bárki más. Még Tíliel császár is küldött követeket hozzá, hogy csatlakozzon a testőrségéhez.

 - Igen? - hörrent Jatson. - Ennyire elterjedt a kölyök híre?

 - Igen - ült melléjük Karazard. - Baltar egyszerűen egy olyan jelenség, akit inkább a saját oldaladon akarsz tudni. Tíliel mindig is félt attól, hogy a kószák egyszer fellázadnak ellene, mert a huszonnégy csapatunk képes lenne az elitjét is fél óra alatt elpusztítani. Elég lenne Sento, vagy tudom is én. Baltarral egy olyan fegyverhez jutott volna, ami ellen még mi se nagyon vehetjük fel a versenyt.

 - A kovácsolt lelkek palotája - szisszent Rien, ahogy meglátta úti céljukat. - Bár mit is várhattunk volna Kaidan teremtményétől.

 Baltar csendben nézett le a lováról. Pár méterrel a többi kósza előtt volt, s az előttük lévő kruganokat szemlélte. Azok csatarendben álltak, s várták a támadást. Nagyjából négyszeres lehetett a túlerejük, bár ez nem izgatta a kószákat. Némán álltak a fiú mögött, s várták a parancsot a rohamra.

 - Rufus! - kiáltott a farkaskölyök az erőművész után. Az készséggel léptetett mellé. - Add az egyik fejszéd. - A fegyverek, amiket mostanában forgatott a harcos, így negyvenes éveinek derekán a régi fejszéjére emlékeztettek: hatalmasok, kétkezesek, és egyenként harminc kilógrammosak. Az erőművész - méltán nevéhez - mégis könnyűszerrel forgatta őket egy-egy kezében. Baltar leugrott a fegyverrel a lováról, s tett pár lépést előre. - Teemo. És bumeráng - suttogta a kölyök, majd körbefordulva eldobta a kruganok felé az eszközt. Az nem kis sebességgel pörögve-forogva hasította a levegőt, majd...

 A kruganok hullottak, soraik megtépázódtak az íven amin a fegyver végigjárt. Egy-egy harcos fejvesztve ugrott odébb, pengéjével átdöfve társát. Nem kis káosz keletkezett, de amint visszafelé indult meg a kétkezes harceszköz, rendeződtek és újra felálltak. Számuk így is, úgy is csökkent. Mikor visszatért az útnak indítóhoz a fegyver, az egy könnyed pördüléssel csillapítva a lendületét, kis port kavarva bár, de elkapta, s visszaadta a tulajának. Válaszul nyílvesszők kezdtek el záporozni a kószák felé.

 - Phyrexia - szólt a védekezés egyik legnagyobb mesterének a fiú, aki felugrott, karjait maga mellett hátrahúzta, s mellét kidüllesztette.

 - Süllyesztő! - kiáltott egy szót a gyors reagálású csapat harcosa. Egy védőfal jelent meg a hívó szóra, melybe a nyilak lelassultak, s az elől álló Krohn elé hullottak, éppen pár centivel. Ő mégis rezzenéstelen arccal állt.

 - Hatos csapat, Rouge és Sento - adta a következő utasítást a fiú. A kért hét fő előre lépett. - Adjatok nekik.

 Sento nem aprózta el. Míg a többiek apró lövedékeket és lánglabdákat küldtek - kinek mire tellett a képességeiből -, addig a lángöklű egyenesen a főnixet idézte meg, felvéve a jól ismert tartást. Mikor oldalra nézett, meglepve látta, hogy Baltar is ugyan úgy áll mint ő, meglepődött. Eddig messze az övé volt a legerősebb képesség Elran novája után pusztítás terén, és meglepődött kicsit hogy más is képes hasonló méretű rombolásra.

 A két főnix rendíthetetlenül repült a kruganok felé, akik szintén elkezdték képességeiket használni. Tűzgolyók és energiasugarak váltak semmivé, vagy indultak meg visszafelé, esetleg egyenesen tőlük a kószákra, de a végeredményen nem változtatott. Mire a két főnix felröppent, körül-belül már csak kétszeres túlerőben voltak a kószákkal szemben.

 - Barátaim! - szólt fennhangon újra a farkaskölyök, ezúttal mindenkihez, miután újra rendeződtek. - Kaidan egyik teremtménye és a szolgái az ellenfelünk! Nem azért jöttünk hogy túléljük, hanem hogy mindenáron elpusztítsuk nagyapám mocskos teremtményét! Hát rajta! Ha készen vagytok a halálra az oldalamon gyertek!

 Nekiindult futni a rendületlenül falanxban álló ellenség felé, mögötte pedig ki lovakon, ki pedig szintén futva nekiiramodott a kószák osztaga is. Az ütközet velük meglepő fordulatot vett, mikor a kerülők is becsatlakoztak. Előbb a harszenek csipkedték meg soraikat a kószáknak, bár őket könnyedén kerülgették, s vágták halomra. Majd a megjelenő tarkenek és morkenek rohantak nekik, még mielőtt elérték volna a kruganokat, végül a magasból látók ereszkedtek alá.

 Baltar és Karazard parancsokat kiabált mikor lélegzethez jutott, így sikerült újra átvenniük az irányítást a harctéren, s lassan, de biztosan megindult a kószák tömbje a kovácsolt lelkek palotája felé feltarthatatlanul, pusztítva mindent, ami az útjába került.

 Végül izzadtságban fürödve, páran talán kicsit fáradtan is de győztesen álltak a palota bejáratánál.

 - Veszteségeink? – kérdezte Baltar. Néma csend. – Mondjátok! – rivallt rá a többiekre. – Karazard. létszámellenőrzés majd jelentés. Tíz perced van.

 Kínos, aggódással teli tíz perc volt. Tudták, hogy nem úszták meg a kerülők rajtaütését, a kruganok azért álltak olyan magabiztosan előttük még miután megtépázták is őket. Tudták, hogy eleve esélytelen volt, hogy itt bárminemű veszteség nélkül diadalmaskodjanak, még mielőtt eljöttek volna. De senki nem gondolta volna, hogy több mint a fele odaveszik egy-egy csapatnak.

 - Baltar – mondta Kar a jelentéstétel végén. –A kerülőkre nem számíthattál – próbálta vigasztalni, ám az szavába vágott:

 - DE IGENIS KELLETT VOLNA A KURVA ÉLETBE! – tört ki a dühtől és elkeseredettségtől. Fejében egyre csak az járt, hogy családokat tett ezzel tönkre, hogy San Sorrowt gyászba borította. – SZÁMÍTANOM KELLETT VOLNA VALAMI ALJAS HÚZÁSRA KARAZARD! – térdre rogyott, de tartotta magát, nem sírt. – Menjetek – mondta halkan. – Menjetek vissza Gileádba. Ezt befejezem magamban.

 - Balti – guggolt mellé Rouge, s átölelte. – Elfelejted, hogy mi egy kibaszott csapat vagyunk – mondta könnyekkel teli szemmel. – Azért vagyunk, hogy együtt oldjuk meg a dolgokat. Sally és Baldrik és a többi kósza nem azért halt meg, mert te nem jó vezér lennél. Tudták hogy előfordulhat. Azért haltak meg, mert hittek a célban amit együtt akarunk elérni. – Az együtt szót megnyomta. Nem tudta elérte-e a kívánt hatást, de egy dologban biztos volt: hogy nem fogja a fiút itt hagyni. – Biztosíthatlak hogy Slade, Kata és én melletted maradunk ameddig csak kell.

 - Ahogy én is.

 - És én is!

 Ezt kiáltozta mindenki, kivéve Steint. Ő a palotát nézte. Larvel jutott eszébe, s az ott elszenvedett veszteségek, melyeknek mértéke körül-belül ehhez hasonló volt. Nem tudta elképzelni, hogy a kölyök ennyire jó lehetett, hogy sikerült ennyi veszteséggel megoldania a harcot. Még magában sem bízott ennyire, s az is megfordult a fejében, hogy Baltar parancsai nem egyszer az övéivel ellentétesek voltak, ám így utólag átgondolva ha őt követik társai, talán mindenki odaveszett volna.

 - Uraim és hölgyeim – kezdte a spártai. – Ez engem sajnos túlságosan is emlékeztet Larvelre. A különbség annyi, hogy itt most a sivatagban vagyunk. Akkor Kairen és Elran magában akart megküzdeni az ellenséggel, akit ugyan legyőztek, de mind nagyon jól tudjátok az árát annak a győzelemnek. Most együtt maradunk egészen addig, míg az utolsó is el nem bukik közülünk. Nem hagyjuk senkinek hogy magában járjon, többé sosem. Ez volt az, amit megfogadtuk barátaink halálakor. Hát kelj fel te kis görény és ne szánalmaskodj ott a földön, és fejezd be amit elkezdtél: vezess minket győzelemre.

 Csend borult rájuk. Győztesek voltak, de még csak egy csatát nyertek meg, nem a háborút. Tudták hogy már nincs sok hátra, hogy nemsokára vége lesz ennek a mészárlásnak is. Sokan közülük tudták Karazard miről beszél, hiszen sokan közülük is ott voltak a larveli zavargásoknál. Amikor végül Baltar erőt vett magán és felállt, mégis mindenki feszült figyelemmel várta a fejleményeket. Többen Kairen stílusú megnyilvánulást vártak, ráadásul a fiú rühellt másokat veszélybe sodorni. Rájöttek, ezen gondolkodott az éjszakákon mikor elhúzódott tőlük.

 - Nos – kezdte. – Ha már ilyen kedvesen megkértél bácsi – mondta -, nem tehetek mást, mint eleget teszek a kéréseiteknek. Valakinek muszáj levezetni ezt az egész küldetést, és ha más nem, hát akkor majd én. De ez után azonnal fel fog oszlani a négyes csapat. Vagy legalábbis én kilépek, szólózni fogok újra. Bárkinek ellenvetése van ez ellen, majd San Sorrowban megbeszélheti velem. Most más miatt vagyunk itt.

 Mosoly húzódott végig az arcokon: már most tudták, hogy Baltar úgyis marad a négyes csapattal. Túlságosan is aggódott értük ahhoz, hogy magukban engedje őket bárhová is, pláne ez után az eset után.

 - Hányan maradtunk? – kérdett a fiú.

 - Rouge, Kata, Slade, Sento, Brogan, Reyligh, Phyrexia, jómagam és te kölök – tett jelentést a spártai, s tudta a gyerek már készen áll egy tervvel.

 - Remek. Akkor haladjunk.

Baltar - 11. fejezet

 Szokványos reggelnek indult ez is a fiatal kósza számára, mint az elmúlt fél évben bármelyik, amelyik Gileádban virradt rá. Felébredt, megmosdott, felöltözött, magához vette fegyverét, és elindult volna kifelé a szobájából, lefelé kajálni. Ám mikor a kilincsért nyúlt, az ajtó hirtelen bevágódott.
 - BOLDOG SZÜLINAPOOOT! - kiáltották többen kórusban. Aztán mikor körbenéztek és nem látták Baltart sehol, be akartak menni. Emígyen megtalálva a fiút, akin sikeresen átestek.
 - A francba - nyögte az, kezét az orrához szorítva. - Betörtétek az orrom köcsögök - dohogott társaira. Végignézett rajtuk, s csak egy vállrándítással konstatálta, hogy nem csak a saját csapattársai voltak az elkövetők, hanem más kószák is. - Mindegy. Nektek is jó reggelt.
 Felállt, s még vérző orral ellépdelt a többiek mellett. Nem szerette különösebben ezt a napot. A többi gyerek mindig a szüleivel ünnepelhette, neki ez sose adatott meg. Kisebb korában még mellette volt az anyja, aztán küldetésekre járt. Mikor aztán az visszavonult, akkor már ő járkált mindig el, így sose volt szinte otthon. Nem tartozott a számára kedves ünnepek közé.
 Lefelé a lépcsőn többen is felköszöntötték, nyomában a csendbe süllyedt köszöntők voltak.
 Karazard nem szólt egy szót se, csak köszönt. Tudta hogy a fiú rühelli ezt a napot, így mivel már dél felé járt az idő, rendelt ebédet és innivalót neki.
 - A mait én állom - mondta, majd átcsúsztatott egy dobozkát Krohn elé. - Egy gyűrű van benne. Apád csináltatta anyádnak, még mielőtt meghalt. Úgy tervezte Larvel után megkéri a kezét egyből amint hazaértek San Sorrowba. Mivel erre nem került sor, a gyűrűre pedig én vigyáztam, nehogy az a gyökér Kai elhagyja egy verekedés közben, megtartottam emlékbe. Gondoltam jó lesz majd valamikor.
 - Gyökerebb vagy mint Kairen volt - jelentette ki az.
 Mögöttük két félkörben a többi csapat tagjai feszülten figyelték a társalgást, sőt mi több, a kialakult evőpárbajt. Baltar bár véznának, sőt egyenesen férgesnek tűnt Stein mellett, jól tartotta magát.
 Úgy egy órája tarthatott már a néma csend. Páran kimentek cigizni, vagy mentek dolgukra, őrjáratozni, vagy akármerre, amerre jónak látták.
 - A szentfazék eljött? - kérdezte a farkaskölyök.
 - Brogan? - kérdezett vissza a spártai. A bólintás után így szólt: - Ugyanannyira nem kedvel téged a hittérítő, mint apádat. Vele se ápolt túl jó viszont. Úgy látszik ez már családi hagyomány - mondta két csirkecomb között. - Nem olyan jó errefelé a nyeleshús mint otthon. Sőt mindennek olyan homok íze van.
 - Hát, nem muszáj bekajálnod Kar.
 A tömegen egy "Ugh." futott végig, a két kósza egymásra emelte tekintetét. Mindkettő szemében aljas, ám játékos fény csillogott. Mintha dróton mozgatták volna őket, félredobták az asztalt, és egymásnak estek, nem kímélve a gyomrot, s abban az elmúlt órában leküldött étkeket. A szabály egyszerű volt, ezt tudta mindenki: az nyer, aki előbb vágja ki az ablakon a másikat. Többnyire ezt játszották ha ennyire vidám volt a hangulatuk egy kocsmában, pedig még csak nem is ittak. Bár abban az esetben már több mint valószínű, hogy fél perc alatt a földdé tették volna egyenlővé a rozoga fogadót, ahol megszálltak.
 Végül egyszerre, egymásba gabalyodva repültek ki a kitárt ajtón.


 Rouge nem akart benne lenni az ébresztéses ünneplős dologban. A piacot járta, hátha talál valami apróságot Baltinak, de eddig nem járt sikerrel. Valahogy érezte, hogy a fiú nem örülne neki, ha köszöntgetnék, és ebbéli meggyőződésében erősítette meg a két másik kósza aki erre járt és az evőpárbajt emlegette, valamint nem sokkal később a kisebb csapat őr, akik a fogadójuk felé trappoltak.
 Rengeteg érdekes dolgot látott: függőket, karkötőket, köpenyeket, egzotikus fegyvereket -  bár ezek inkább dísz célt szolgáltak, semmint harcit -, végül mégis egy pár fekete bőrkesztyűre esett a döntése egy hirtelen jött ötlet miatt. Úgy döntött este osztja majd meg a fiúval, s az még le sem cseszheti majd érte, mert mondhatja hogy csak pusztán praktikusságból vette. Igaz Baltartól kért pénzt, hogy vehessen magának ruhákat és ami abból maradt abból vette ezt is, így ráadásul a fiú gyakorlatilag magát ajándékozta meg. "Minden része a nagy tervnek." vigyorgott a lány.
 Visszafelé indult volna, mikor egy ismerős sziluettet pillantott meg az egyik sarkon, így inkább azt kezdte el követni. Óvatos volt, nem emlékezett pontosan arra miért ismerheti a sziluett tulaját. Sarokról-sarokra követte, néha kicsit lemaradt, néha a tömeg akadályozta, de szerencsére nem tévesztette a célpontját szem elől.
 Egy keskeny sikátorba értek, az alak háttal állt neki nagyjából a közepénél. Megközelítette, majd az hirtelen megfordult, mikor csak pár méter választotta el őket. Rouge harcra készen tartotta kezeit, a rózsaszín ragyogás jelezte a kezén, hogy kész aktiválni két képességéből bármelyiket.
 - Mit keresel itt Renwent? - vetette oda.
 - Máris átragadt rád a fiú nyerssége J.D.? Nem hittem volna hogy ilyen hamar. Hmm. Végül is, emberből vagyok én is, tévedhetek.
 A közönyösség, és hogy nem hajlandó a tárgyra térni idegesítette a lányt, de emlékezett még arra, milyen is volt, mikor ő vezette őket. Tudta, hogy csak akkor mondja el mi is történik, ha úgy látja eljött az ideje. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy a férfi egy rózsát szagolgat. Az hanyag mozdulattal felé dobta azt.
 - Ezt a fiúnak küldöm.
 - Honnan tudod?
 - Ugyan már. Nem akkora nagy durranás kideríteni valakiről hogy szülinapja van, ha kocsmai verekedésbe keveredik egy evőpárbaj után. Pláne nem ha arról a kószáról van szó. Elég nagy durranás a városban most. Több pletyka terjeng róla mint rólunk, pedig a mi kilétünket nem is tudják.
 Rouge elvigyorodott. Ő látta a Pusztítás Rózsája mögött megjelenő két alakot, s ismerte is őket meglehetősen közelről: Sladenar és Baldrik felismerték az alakot, látták ők is azon az estén a tetőn, mikor Baltar hullócsillagosdit játszott, valamint Bald meg is ismerte az "érzést" ami elfogta a közelében. Csendben közelítettek.
 - Szóval felköszöntöd kedvenc kószánkat. Mi célból?
 - Tiszteletem jeléül. Ahogy én meghagytam egyszer az életét, ő is megtette velem, így kvittek vagyunk. Tiszta lappal nyithatunk. Bár ettől függetlenül még ugyan úgy meg kell  hogy öljem. Nem pusztán a nagyurunk parancsára, hanem saját kedvtelésemből is.
 - Az a démon már nem az én uram - köpött ki a lány.
 - Szóval elfelejted, hogy kitől kaptad az erődet? - emelte rá a tekintetét a férfi.
 Rouge lassan felvette a virágot a földről, s ő is beleszippantott. Illatos volt, és élénkvörös. Talán egy órája ha levághatták a tövéről.
 - Te felejted el, hogy nekem már Yvon előtt is megvoltak az erőim. Ő csak magához vett, mert nem volt hova tartoznom. Az igazság az, hogy mellettetek se éreztem úgy, hogy tartozok valahova. Csak veletek voltam, mert jobb volt mint egyedül. De most San sorrowiakkal jól érzem magam. Családra leltem, amit ti sose nyújtottatok igazán nekem.
 - Yvon? - dőlt le a tetőről Baltar is a kacagástól. Halk puffanással nyekkent a földön, majd felnyalta magát, de a nevetést nem bírta abba hagyni. - Komolyan Yvonnak hívják a démont, aki irányít titeket?
 - Ha kimondod a nevét - kezdte Renwent -, szörnyű halált fogsz halni. Erről biztosíthatlak mindkettőtöket. - Ebben a pillanatban Slade az egyik, Baldrik a másik kezét kapta el és szorította erősen. - Tudhattam volna hogy nem jártok egyedül - sóhajtott. - De az az igazság, hogy én sem.
 Még hatan tűntek fel a négy kószával szemben, így az esélyek egyik pillanatról a másikra éles ellentétbe kerültek. Baltar lassan odalépkedett Rougehoz, átkarolta baljával, s jobbjával elvette tőle a rózsát. Mélyen beleszippantott, majd mintha csak egy kilőtt nyíl lett volna, úgy dobta fel Rouge idő közben megidézett gömbjébe, ami hatalmasat robbant. Pár másodpercen belül huszonhárom állig felfegyverzett, harcra teljesen kész kósza vette körül a Pusztítás Rózsáit, s így egy perc alatt másodjára vett szögegyenest ellentétes irányt a dolgok alakulása.
 - Nocsak. Felkészültetek. Ez meglep. Ennél hülyébbnek néztelek, megvallom. - Hangja higgadt volt. Renwent tudta,  hogy ez lesz a vége. Tudta, hogy végül elbukik majd a kószákkal szemben, csak annyit remélt, hogy egyenes küzdelemben ütközhet meg legalább egyel az erősebbeik közül, hogy végre megismerhesse a határait. - Megadjuk magunkat.
 - Nekem nincs további dolgom veletek - jelentette ki Krohn a másiknak. - Elfogtunk titeket, és át lesztek adva a helyi hatóságoknak. Ők majd úgy járnak el veletek szemben, ahogy jónak látják. Hogy nekem ezt a szarságot kell átélnem a születésnapomon - dohogott.
 - Ne árj folyton küldetésre te tuskó - könyökölte oldalba Rouge Baltart.
 - Na mindegy. Vigyétek őket Ilmarinak, aztán egy óra múlva legyetek a keleti kapunál. Elindulunk még ma - adott egyértelmű utasításokat a fiú. Páran húzták a szájukat, szemüket, orrukat vagy egyéb testrészeiket mert nem tetszett nekik, hogy a fiatal fiú parancsol, nem pedig egy tapasztaltabb valaki, de tették amit a farkaskölyök megkövetelt tőlük.
 Brogan egyik képességével először is elzárta a hét ellenség képességeit, majd a többiek két-három fővel kísértek egyet-egyet, aki pedig kimaradt az szétszóródva, de a többiek közelében kísérték a felvonulást. A köznép engedelmesen nyílt meg előttük, nem okoztak fennakadást, sőt még azokat se szólták meg, akik a tetőkön ugrálva követték a többieket, nem úgy mint máskor. Valahogy érezték, hogy ez most nagyobb horderejű dolog annál, semmint hogy korholjanak és lehordjanak egyet is a titokzatos harcosok közül.


 - Mi lesz most velük? - kérdezte J.D. - Mármint a Pusztítás Rózsáival.
 - Nem tudom. Ilmari nem valami kedves ember. Gondolom kivégezteti őket vagy tudom is én. - Baltar lassan  beszélt, talán sajnálta, hogy így alakultak a dolgok. Nem tudta hova tenni ezt az egészet, de ezt hívták igazságszolgáltatásnak, amire ő is felesküdött. - Miért? Fontosak számodra?
 - Az eredeti csapatom kiirtottad jóformán. Egyedül Renwentet ismerem ezek közül. Az ő képességei közé tartozik a nagy hatótávú teleportálás is. Yvon nem teketóriázik, ha meghal egy magas rangú tisztje azt gyorsan pótolja. Valószínűleg mire odaérünk a várába, újabb hét embere lesz, nem  beszélve a kerülőkről.  - Ne feledkezz el a kruganokról. Ők is ott lesznek. Ezért jövünk mi is ennyien. Valószínű egy kisebb sereg fog ott várni ránk. Apám Larvel jégmezőin ugyanígy járt, bár ő akkor nem egy démont, hanem nagyapám üldözte.
 - Hallottam róla. Yvon fél tőletek kószáktól. Különösen tőled, mert te is Kaidan vére vagy. Képes vagy őt megölni. Valamint Karazardtól, aki erőben mindig is felért apádhoz vagy nagybátyádhoz. Ezek mennyire erős kószák akik most érkeztek?
 - A csapatszámok, mint olyanok, az erőszintet jelentik. A miénk a négyes, de szerintem csak azért kaptuk, mert Karazard a régi bandát látja bennünk, aminek ő is tagja volt. Valamilyen szintig. Itt a hatos csapat, a pirocsapat. Ők többnyire tűzzel harcolnak, bár a vezetőjük Rufus az erőművész jég alapú képességeket használ ahhoz a bazi nagy fejszéhez amit lóbál. Fizikai erőben felülmúlja Kar bácsit. Az egyes is jött természetesen, Kar bácsi csapata. A jelenlegi legerősebb és legösszeszokottabb csapat. Valamint a gyors reagálású csapat, akiket Sento bá vezet. Na ő aztán brutál. A főnixe egyszerűen annyira erős, hogy képes lenne valószínűleg ezt a város is elpusztítani vele kétszeri megidézésre. Bár elég sok időnek kell eltelnie mire azt újra használni tudja. Szóval jelenleg valószínűleg San Sorrow erősebbik része van itt mint akárhol máshol együtt. Apám idejében tizenhét csapat volt, az eltelt tizennyolc év alatt még öt született és a gyors reag csapata. Szóval igen, mondhatjuk, hogy jelentős erőt képviselünk itt most Gileádban. De ha túl nagy lesz a túlerő akkor rábasztunk. Egy olyan két-háromszorossal még elbírunk kisebb veszteségekkel maximum, de a nagyobb túlerő akár mindenki vesztét is okozhatja.
 - Nem értem. A kerülőket még mielőtt csatlakoztam volna hozzátok olyan módszeresen és gyorsan irtottátok. - A lány falnak támasztott háttal, ölbe tett kézzel nézett maga elé. - Azokkal nem lehet baj.
 - Figyelj - tenyerelt a feje mellé a fiú, s annyira az arcába hajolt, hogy már szinte összeért orruk. Pár másodpercig csak nézték egymás szemét, majd a farkaskölyök folytatta: - Ha oda kerül a sor, a sztázist ne merészeld rám pocsékolni. A jelen lévők közül nekem van a legnagyobb esélyem a mindenkori túlélésre.
 - Hé Balti! - kiáltott oda nekik az egyik kósza, aki már előkészült az indulásra.
 - Mi van Notch? Nem tűnt fel, hogy most nem alkalmas? - vetette oda talán kicsit durvábban, mint kellett és szerette volna.
 - Csak küldtek, hogy szóljak: indulásra készen áll mindenki.
 - Jó. Tíz perc és megyünk mi is - felelte valamivel békésebben, de még mindig keményen. Hallotta ahogy morog valamit Notch az orra alatt, de azt nem, hogy mit, és nem is nagyon érdekelte. - Remélem megértetted amit mondtam - fordult vissza a lányhoz, majd a faltól ellökve magát bement a felszereléséért.
 Tíz perccel később már egy egész osztagnyi kósza élén lovagolt J.D-vel, aki irányította őket.